Vita:Wittner Mária
Új téma nyitásaAz ebben a dobozban olvasható megbeszélés nem tartozik szorosabban a tárgyhoz, ezért becsukható keretbe zártuk; ha folytatni akarod, arra kérünk, alkalmasabb helyen tedd! |
---|
Minden vitalapnak és közösségi lapnak meghatározott célja van, ami ahhoz nem kapcsolódik, nem oda való (a szócikkek vitalapjai például szigorúan az illető cikk tartalmával és szerkesztésével foglalkoznak):
|
Fene tudja, sosem tudtam igazán becsülni azokat a forradalmárokat, akik gyorsan leléptek '56 után az országból, majd ha esetleg bízva Kádárban hazajöttek, verték a fejüket a cella falába, hogy miért jöttek haza. Ott sántít valami. Data Destroyer 2006. március 19., 13:06 (CET)
Elolvastam a neten a könyvének egy részletét, idézem is neked: "November 9-én, mikor senkit sem találtam a Corvin közben, elhatároztam, hogy disszidálok. Egy csoporttal Székesfehérvár felé indultam, de ott elkaptak bennünket, és bevittek a rendőrségre. Onnan pedig egyenesen Budapestre a Jászai Mari térre, az Országos Rendőr-főkapitányságra vezetett az út. Furcsa módon egypár óra múlva már vittek is kihallgatásra. [...] Az igazság az, hogy én az életben nem gondoltam volna, hogy onnan kijutok. Két férfi hallgatott ki. Az egyik szemben ült velem, a másik pedig járkált. Azt kérdezték, mit csináltam október 23-ától. Akkor én elmondtam, hogy merre jártam. Legnagyobb megdöbbenésemre egyszer csak telefonáltak valahova, hogy hozzák oda a holmimat, a cipőfűzőt, egyebeket. Megkérdeztem tőlük, hogy elengednek-e. Az egyik azt felelte, hogy igen, mert az első rész - amiben én is részt vettem - forradalom volt, és csak a második rész - november 4-e után - vált csak ellenforradalommá, amikor bejöttek az oroszok. Ezért engednek ki. De végül úgy döntöttem, mégis disszidálok. Mödlingig jutottam. Körülbelül egy hónapig voltam kint, amikor visszajöttem, mert úgy voltam vele, hogyha forradalom volt az első része, akkor nekem semmi problémám nem lehet, meg leültethetik fél Budapestet. Hazajöttem, mert a gyerekem is itt volt. Munkahelyem nem volt, de végül egy ismerősöm bevitt a Képzőművészeti Főiskolára modellnek. Aztán, amikor vége volt a sulinak, átmentem betanított munkásnak egy üzembe, ahol hőpalackokat gyártottak. Nem is tudom, hogy itt kaptam-e fizetést, mert alig dolgoztam valamennyit, amikor letartóztattak. Talán két hetet, nem többet. 1957. július 16-án, a második nagy begyűjtésnél vittek be. Ezen a napon délutános voltam. Éjjel hárman vagy négyen jöttek értem, volt letartóztatási parancs, házkutatás. Megtalálták az osztrák igazolványomat, ezt később fel is akarták ellenem használni, hogy kémkedtem. A Gyűjtőbe vittek. Akkor éjszaka még nagyon sokakat hoztak be. Két hét után vittek a Gyűjtőből a Tolnaiba. [...] Csak tudnám, minek jöttem haza! Milyen egy hülye voltam! Ezt sokszor megállapítottam magamról a börtönben, meg amikor a siralomházban ültünk. De Kati is, aki Svájcból jött haza, mert a vőlegénye azt üzente neki, hogy semmi bántódása nem lesz, mert Kádár büntetlenséget ígért mindenkinek. De ilyen szinten hazudni, ez valami nagyon kegyetlen dolog! Ilyen szinten hazudni, hogy embereknek az élete menjen rá! Hogy minél többet haza tudjanak csalni, hogy minél többet fellógathassanak! Ez több mint kegyetlenség, ez aljasság!"([1]). Bízott Kádár büntetlenségi ígéretében. Ennyi. Nem tudom, mindenkinek a magánügye, mit csinál, hogy csinálja, de azt, aki itthon marad a forradalom bukása után, "mert itt élned, halnod kell" többre becsülöm, mint aki lelép. Még akkor is, ha utána büntetlenségben bízva visszasomfordál. Az meg, hogy itt a gyereke is, mégis lelép, hát... Data Destroyer 2006. március 19., 13:19 (CET)
Te magaddal vinnéd egy osztrák menekülttáborba a gyerekedet? Én nem. Ennyi. Nyilván elhelyezte valakinél, akiről tudta, hogy gondoskodik róla. És nyilván nem véletlen, hogy Eörsi Mocskolódó elvtárs ilyen szép mocskolódó cikket kanyarított róla. A szokászos kékszínvonal. ♥♥♥: Gubb ✍ 2006. március 19., 22:02 (CET)
|
kérdés
[szerkesztés]Mit lehet tudni a forradalom alatti tevékenységéről? Csak ezt találtam [2], de jó lenne a benne foglaltakat más forrásokból, pl. harcostársak beszámolóiból megerősíteni. Van valakinek egyéb információja? Peppe83 2006. április 3., 18:25 (CEST)
- Forrás nélkül, nagyapám - szavában kételkedni nincs okom, mert nem nyereségvágyból vagy felvágásból mesélte el és rajtam kívül soha senkinek nem is említette - visszaemlékezései alapján tudok mesélni (privátban). Le nem írom ide, mert nem "hivatalos" és az enciklopédia elveivel maximálisan egyetértek és azonosulok. Kalocsai Tamás vita 2022. szeptember 14., 12:51 (CEST)
- Így viszont ez a hozzászólás teljesen fölösleges, sőt rágalmazó. Az enciklopédia elveit ilyenformán talán hagyjuk. Pagony üzenet 2022. szeptember 14., 14:43 (CEST)
Infobox
[szerkesztés]Az nem foglalkozás, hogy szabadságharcos. Oké, hogy erről ismert, de akkor át kellene fogalmazni valahogy az infoboxot. Alensha 2011. április 13., 14:14 (CEST)
Szabadulása a börtönből
[szerkesztés]Ezt találtam: „Igen, kiengedtek bennünket, de nem amnesztiával. Nem lehetett 1970-ben '56-osoknak amnesztiát adni, mert mindenki úgy tudta, '56-osok már nincsenek benn. 1969 őszén megjelent egy Kádár-interjú, amit egy amerikai újságíró készített. Az volt az egyik kérdése, hogy vannak-e még Magyarországon politikai foglyok. Kádár azt hazudta, hogy nincsenek, mert '63-ban mindenkit kiengedtek. Akik még bent vannak, azok azóta kerültek vissza. Élő cáfolatként, bizonyítékként ott voltunk mi hárman!” (Wittner Mária: Börtönévek) – Rlevente üzenet 2016. szeptember 23., 14:37 (CEST)
Nem tudom, mennyire megbízható információ ez. (Nem arra gondolok, hogy Wittner hazudna, hiszen erre nincs is oka, hanem hogy nem tudhatja pontosan, mi miatt engedték ki tizenhárom év után.) Őszintén szólva, amit itt látok, azt én nem nevezném nyugati nyomásnak, inkább amolyan píár-fogásnak Kádárék részéről. Azt se értem, mit jelent az, hogy nem amnesztiával szabadult: valami formai kerete csak kellett hogy legyen annak, hogy kiengedték, és erre a korabeli szabályok szerint az Elnöki Tanács kegyelme volt a legegyszerűbb módszer. De az egész nem olyan fontos, hogy vitatkozzunk rajta. Ha jónak látod, tedd be ezt forrásnak, oszt' jónapot. – Malatinszky vita 2016. szeptember 23., 15:13 (CEST)
Ezt én sem éreztem megfelelő forrásnak arra, hogy „nemzetközi nyomásra” engedték ki, ezért is nem tettem bele a cikkbe. Viszont érdekes és értékes plusz információ, azért osztottam meg itt. – Rlevente üzenet 2016. szeptember 23., 15:47 (CEST)