Vita:Perzsa irodalom

Ez a szócikk témája miatt az Irodalmi műhelyek érdeklődési körébe tartozik.
Bátran kapcsolódj be a szerkesztésébe! Jól használható Ez a szócikk jól használható besorolást kapott a kidolgozottsági skálán. Nagyon fontos Ez a szócikk nagyon fontos besorolást kapott a műhely fontossági skáláján. Értékelő szerkesztő: Andrew69. (vita), értékelés dátuma: 2022. június 9.

Irodalmi témájú szócikkek

Wikipédia:Cikkértékelési műhely/Index

Átírás

A legtöbb név átírásánál egyelőre marad a 'Pallas nagy lexikona'.
Simon Róbert az általa válogatott és szerkesztett, 1968-ban és 2002-ben megjelent 'Perzsa költők antológiája' című könyv bevezetőjében ezt írja: „A nevek átírásában az arabos kiejtést választottuk a sokféle és néha igen szerencsétlen 'perzsás' kiejtés helyett.” Az abban szerepelő költők az ottani alakban.
Akiről már van a Wikipédiában szócikk, azok meg értelemszerűen úgy. – Holdkóros ^vita 2019. március 5., 01:50 (CET)

Óperzsa irodalom

Erről nem ír a Pallas. Legyen benne, vagy külön szócikkben? (Csak a beillesztett sablon miatt kérdezem.) 12akd ^vita 2021. március 4., 08:30 (CET)

A Pallasból ide későbbi feldolgozásra

Mivel elég sok információt tartalmaz, kár lenne ha elveszne.

A perzsa irodalom fénykora – a 10-15. század között

A 9. század második felében született az első igazán nagy perzsa költő. A Szamarkand város melletti Ródakon született, innen kapta ismert nevét. Rúdakí (?–950 körül) Homéroszhoz hasonlóan, vak volt,[1] ez azonban nem gátolta őt, hogy remek színgazdag leírását adja költeményeiben a természet szépségeinek és az élet örömeinek. Igen termékeny költő volt; összes művei állítólag 100 kötetet töltöttek meg és 1 300 00 verssort számláltak. Ebből a verstengerből alig maradt fenn egyes irodalomtörténeti művekben szétszórva 50–60 darab. A híres ind mesegyűjteményt: Kalila és Dimnát versbe szedte. Kortársai közül kiváltak: a híres orvos-költő. Abú Tahir Lhoszreváni. Abúfeth s az Emir Abulhaszan el aghacsi, ki egyforma ügyességgel forgatta a tollat és a kardot. Abú Man-szúr Umarah, a jeles csillagász, Madsd-ed-din Kiszá'í, a vallásos irány művelője. Ő az első sííta költő, kinek 'Alit s az imámokat dicsőítő verseit igazi érzés teszi becsesekké. Abú Manszúr Dakiki (Daqíqí), aki hangulatos, derült világnézetű lírai költemények mellett a Sah-Námeh 1000 versét írta. Aszádí-i Túszí, Firduszi tanítója, ki nagy tanítványát vagy tíz évvel élte túl. Aszádi, mint a munázereh, versengő költemény, megalapítója, a perzsa irodalomban szerzett magának érdemeket. Firdauszí (Firduszi Abul-kászim Manszúr) (934–1027), az előbbinek tanítványa, a perzsa és a világirodalom egyik legjelesebb költője. Firduszi kortársa volt Abú Sza'id bin Abul-Khajr (968–1049), az első perzsa költő, ki a később oly általánossá lett panteizmusnak hódolt négysoros verseiben. Az Európában Avicenna néven ismert Abu Ali ibn Szina (980–1037) nemcsak korának legjelentősebb orvosa, filozófusa és teológusa volt, hanem kiváló költő is. Verseket arab és perzsa nyelven is írt. Jó nevű költők voltak Firduszi korában Farrukhí (?–1037) és a költőkirály, Unszuri (975 körül–1039 vagy 1040). Érdekes alakja a perzsa irodalomnak a tudós utazó és tankölteményíró Naszir bin Khoszrev, (1004–1088). Mekkai zarándoklásáról érdekes útinaplót írt. Eredetiben kiadta és franciára fordította Scheffer, Nassiri, Khosrau, Sefer Námeh. Relation du voyage en Syrie, en Palestine, en Egype, en Arabie et en Perse 1035-1042. (Páris 1881). Egészen arab mintára írta verseit az ékesszóló Menucsehri (megh. 1090.). Eredetiben kiadta és francia prózára lefordította Biberstein Kazimirski Menoutchelri poete persan de XI. siecle de notre ere. Texte et trad. (Páris 1886). A szeldsok családból eredő Meliksah (1072–1092) udvari költője Muizzi, a kaszída nagy mestere. A XII. sz.-ban Evhád-eddin Enveri (?–1190), a nagy panegirista költő tűnt ki ékes stílusú dicsőítő verseivel. Szenái, valódi nevén Abdul-Medsd Madsdúd (?–1150) az első nagy misztikus. Fő műve a Hadikat ul-Hakikat u Sar'iet ut-Tarikat a. m. az igazság kertje és a misztikus Istenhez vezető út törvénye címü enciklopedikus vallásos költemény a szufizmus első rendszeres kézikönyve. Ugyanebben korban élt a cinikus perzsa költő, a szabad szellemű Omar Hajjám (Omar Khajjám) (1048–1131), ki oly népszerű lett Európában, különösen Angliában, hol csaknem meghonosodott és polgárjogot nyert az irodalomban Resid Vatvat a. m. Resid a fecske (?–1172), ki kaszídáin kívül egy becses verstant írt (Hadá-ik usz-Szihr) és versbe szedte Ali 100 bölcs mondását. Enveri vetélytársa a dicsőítő költészetben Khakani, tulajdonképpeni családi nevén Afzál-eddin bin'Ali (1131–1199). Nehézkes, kommentár nélkül alig érthető költeményei nagy becsben vannak keleten. Nizámi (teljes nevén Abu Mohammed bin Juszuf Nizám ed-din) a perzsa regényes műeposz megteremtője.

A misztikus és az oktató költészet jut túlsúlyra a 13. és 14. század perzsa költészetében. Az első jelentős szúfi költő Ferid-eddin Attár (1119?–1229). Szaádi Muszlih-eddin a perzsa irodalom első moralistája (1184?–1292), Gulisztánja (magyar jelentése: Rózsakert), a perzsa irodalom legismertebb műve. Hasonló irányú, egészen versben irt tankölteménye a Busztán (Gyümölcsös kert). A legjelentősebb misztikus költő Dzsalál ad-Dín Rúmí. Jeles misztikus még e korból Khodsu Kirmáni. A 14. század legismertebb perzsa költője Háfiz (teljes nevén Hvádzsa Samsz ad-Dín Muhammad Háfiz-i Sírází) (1318–1389),akinek versei csaknem minden európai nyelvre le vannak már fordítva. Egyetlen nagy írója a XV. századnak a sokoldalu tudós költő Abdurrahmán Dsámi. Dsámi után hanyatlásnak indult a perzsa költészet, mely eredetileg helyett a régiek utánzásában kereste üdvét. Abulfeiz, költői nevén Feizi vagy Fejjázi, valamennyi kortársát felülmúlta. Halála után alig lépett föl igazi tehetség a melegházi növény módra ápolt indiai perzsa költészet terén.

A későbbi századokban

A 17. század költői közt említésre méltók: Zuláli a Mahmed u Ajaz c. kedvelt eposz szerzője; Sza'ib (?–1677), aki egészen új stílust honosított meg a lantos költészetben. A nagy hittudós, Beha-eddin 'Amili szúfi szellemű költői műveivel: a Nén u Helvá (Kenyér és édesség) s a Sir u Seker (Tej és cukor).

A 18. században az iszfaháni Hátif (?–1785) a legjelentősebb költő.

A 19. század legjelesebb költői: Ka'ani (?–1854), akinek műveit válogatott kifejezések és klasszikus nyelvezet jellemzik; Jaghma dsendeki, a nagy szatirikus, a perzsa költészet Zolája; Szerus (?–1868); Riza Kuli Khán, a század legkiválóbb perzsa tudósa (?–1871), valóságos polihisztor, aki a nyelvészetet, az irodalomtörténetet, a történetírást meg a költészetet egyenlő sikerrel művelte. Említést érdemelnek a legújabb kori költők közül: Mirzái Ferheng és Mirzái Jezdáni, valamint Seibáni, a pesszimista költő (?–1891), akinek versei tele vannak keserűséggel.

Drámairodalomról alig lehet szó a perzsáknál, az iszlám vallás a színművészet fejlődésére sehol sem gyakorolt kedvező behatást. Az iráni nép drámai tehetségéről tesz tanúságot az a körülmény, hogy passziójáték-féle népies előadásokkal ünneplik meg Huszajnnak Ali fiának és a többi sííta mártírok halálának évfordulóját.[2]

Perzsa történetírás

Igen gazdag érdekes művekben a perzsa történelmi irodalom, mely az iszlám államok általános világtörténetei mellett egyes államokról szóló monográfiákkal is jól el van látva. Firduszi Sah-Némeh-je a régi történelemre sok adatot tartalmaz, de azért magától érthetően, mint költői mű nem tekinthető teljesen megbízható forrásnak. Az első perzsa nyelven írt történelem Tabari nagy arab históriájának perzsa fordítása Abú'Ali Mohammed el-Bal'ami (963) tollából, mely egyik legrégibb újperzsa prózában írt munka és egyszerű kellemes stílusáról nevezetes; franciára fordította Zotenberg (Páris 1867-74, 4 köt.). Világtörténeteket irtak: a legrégibb időktől 1259-ig Elds-udsáni Tabakát i Nasziri címmel; Hamdullah Musztaufi (1329), Tárikh i Guzídeh (Válogatott történet); Hafiz Abrú (?–1430); Mirkhondi (?–1497), Rauzet esz-Szefá (Tisztaság kertje), két nagyméretű kötetben pompás szónoki stílusban írt világtörténet, az ilyen jellegű perzsa művek közt a legáltalánosabban ismert. Kőnyomatú kiadásai Bombay 1853 és 1856, és Teherán 1854 és 1883. Angolra fordította Rehatsek, Rauzat us-Safa or garden of purity (London, 1892-94, 5 kötet). Khondomirtől, Habíb usz-SZijár a. m. az életirások kedvelője, világtörténet. A Tárikh i Alfi, vagyis az 'Ezredik évig terjedő történet', mely a hidzsra 1000. évéig, a mi időszámításunk szerint 1592-ig tárgyalja az eseményeket.

A speciális történelmi művek közt nevezetesebbek: Nersákhi (?–959), Buhara története, arabból perzsára fordította Abú Naszr 1128-ban, stílusának keresetlensége és a benne levő sok becses történelmi adat elég érdekessé teszik. Eredetiben kiadta és franciára fordította Scheffer, Description topographique et historique de Boukhara par Mohammed Nerchakhy (Páris 1892, 2 köt.). Dzsingiz kán történetét beszéli el Alá-eddin Ata melik el-Dsuveini (1227–1283), Tarikh i Dsihán Gusái (A világhódító története) című a mongolokról sok érdekeset mondó könyvében. A mongolok története Rasid-Eddin-től (1310) Dsámi 'et-Tevárikh (Történetek gyűjteménye). Eredetiben kiadta és oroszra fordította Berezin, Szbornik ljetopiszej. Istorija Mongolov Rasid-eddina (Szentpétervár 1861-88, 4 kötet); Quatremere, Hist. d. Mongol. (Párizs, 1836). Vasszóf mesterkélt stílusú, Desngiz-khán utódairól szóló történelme 1328-ból, részben kiadta és németre fordította Hammer (Bécs, 1856). Seref-Ed-din Jezdí (megh. 1446.), Zefer-Némeh (A győzelem könyve), Timur Lenk története, eredetiben kiadta Muhammed Ilahdád, The Zafar Námah (Kalkutta 1887–88, 2 kötet); franciára fordította Pétis de la Croix (Páris 1722, 4 köt.). 'Abderrazak (?–1482), Matl' esz-Sza'dein (A két szerencsés csillag felkelése), amely a Timuridákkal foglalkozik. Indiában a nagymogulok uralkodása alatt szépen felvirágzott a perzsa történetírás. 'Abdulkadir Badiuninak India általános története 1595-ből, eredetiben kiadta Lees (Kalkutta 1868-69); Abulfazl klasszikus műve az Akbár-Námeh, eredeti kiadás Abdurrahim Akbar-námah Persian Text eb. by 'Abd Ur-Rahim (uo. 1877-87, 3 köt. 16. század); az Ain-i Akbari-val együtt eredeti kiadás Blochmann (uo. 1872-77, 2 kötet), angolra fordította Blochmann és Jarrett (uo. 1873–1892, 3 kötet). Firiste (1606) nagy történelmi munkája a Gulsen i Ibrahim (Ábrahám rózsáskertje) (Bombay 1832, 2 kötet); angol fordítása Briggstől (London 1829, 4 kötet). Mohammed Kaszim 1688 körül írt Alemgir-Námeh (A világhódító könyve), mely Azrengzib uralkodásának első tíz évét tárgyalja, eredetiben kiadták Khadim Huszejn és 'Abd el-Hai (Kalkutta 1868). Egyes mogul császárok is írtak emlékiratokat, ilyenek Timurnak eredetileg dsagatai nyelven írt emlékiratai, a Tuzukát-i Timur, perzsa fordításban és angolul kiadta White (Oxford, 1783). A Vakiát-i Baberi, Szultán Baber feljegyzései (2. kiadás, London 1844(; Dsihángir naplója a Tuzek-i Dsihángiri, eredetiben kiadta Szeijd Ahmed, Toozuk-i Jehangeeree (Ali-Gurh 1864, angolra fordította Price, London 1829). Az újabb keletű perzsa történelmi művek sorából ismertebbek: Iszkender Munsi-tól a Tárikh i Alemárái Abbaszi, mely a Nagy Abbasz perzsa sah történetét foglalja magában 1630-ból. Mohammed Mehdí Khán dagályos stílusú munkája a hatalmas hódító Nadir sahról (1757, kőnyomatú kiadásban Tebriz 1854, Bombay 1848); A Zend dinasztia története Abdulkerim 'Ali Rizá-tól (1796-ból), eredetiben kiadta Beer, Das Târikh-i Zendîje (Leiden, 1888); Riza Kuli Khán ékes stílusú történelme, melyet Mirkhondi világtörténetéhez írt befejezésül (Teherán 1858). Szipihr, udvari történész, Nászikh-ut-tevarikh (A történetek feleslegessé tevője), nagy terjedelmű világtörténet, 1857-ig viszi az események tárgyalását. Az újabb időben általános érdeklődés tárgyává lett bábizmusnak is megvannak a maga történészei.[3]