Vázsonyi János (ügyvéd)
Vázsonyi János | |
Született | 1900. május 19.[1] Budapest[1] |
Elhunyt | 1945. augusztus 28. (45 évesen) Hannover |
Állampolgársága | magyar |
Szülei | Vázsonyi Vilmos |
Foglalkozása | |
Tisztsége |
|
Iskolái | Magyar Királyi Pázmány Péter Tudományegyetem (–1925) |
Sírhelye | Salgótarjáni utcai zsidó temető |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Vázsonyi János (Budapest, 1900. május 19. – Hannover, 1945. augusztus 28.)[2][3] magyar ügyvéd, újságíró, liberális polgári politikus. Apja Vázsonyi Vilmos, nagybátyja Vázsonyi Jenő, unokatestvérei Vázsonyi Endre író, Bársony Dóra opera-énekesnő és Bársony Lajos operaénekes voltak.
Élete
[szerkesztés]Vázsonyi Vilmos (1868–1926) és Szalkay Margit (1877–1949) fia. Már diákkorában bekapcsolódott az ifjúsági politikai mozgalmakba. 1917-ben tagja a választójogi blokknak mint az egyetemi ifjúság képviselője. 1918-ban az őszirózsás forradalom idején apjával együtt Münchenbe, majd Svájcba emigrált. 1920-ban Bécsbe költözött, a Keleti Kereskedelmi Akadémián tanult, emellett több svájci, müncheni lap tudósítója volt. 1920-ban Bécsben az Új könyv és a Nagymagyarország című lapok segédszerkesztőjeként működött. 1921-ben hazatért Budapestre, bekapcsolódott a Nemzeti Demokrata Párt tevékenységébe és Az Est lapok munkatársa lett. 1925-ben a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen jogi doktorátust szerzett és apja ügyvédi irodájában dolgozott. Az 1920-as évek közepén történt frankhamisítási botrányban az egyik vádlott ügyvédje volt, mellyel nagy ismertségre tett szert. 1930-ban megszervezte az Ifjú Demokraták Országos Szövetségét, majd apja után a Nemzeti Demokrata Párt és a Központi Demokrata Kör elnöke lett. 1931 és 1935 között a fővárosi törvényhatósági bizottságának tagja volt Terézváros képviseletében. 1931-ben Nemzeti Demokrata Vázsonyi Párt néven önálló listával indult a választásokon, s pártja két mandátumot szerzett. A második világháború idején a náciellenes ellenállási törekvések egyik vezetőjévé vált. 1944. március 19-én, a német megszállás napján a Gestapo letartóztatta és a dachaui koncentrációs táborba deportálta. Felszabadulását követően Németországban lábadozott, s végül egy hannoveri kórházban elhunyt.
Felesége Milkó Anna (1910–1977)[4] volt, Milkó Mátyás (1879–1938) földbirtokos, és Reich Erzsébet lánya, akivel 1933. június 1-jén Baján polgári házasságot, majd pünkösdhétfőn a Dohány utcai zsinagógában egyházi házasságot kötött.[5]
Fia Vázsonyi Vilmos Tamás (1935–2008) volt.
Emlékezete
[szerkesztés]A Budapest VI. kerület Liszt Ferenc tér 2. szám alatti egykori lakóhelyének falán emléktáblát helyeztek el.
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ a b PIM-névtérazonosító. (Hozzáférés: 2020. július 12.)
- ↑ Egy hannoveri kórházban meghalt (1945. szeptember 12.) Világ, 98. szám, 3. oldal. (Hozzáférés: 2020. március 9.)
- ↑ Vázsonyi János tragédiája (1945. október 6.) Haladás, 1. évfolyam, 2. szám, 6. oldal. (Hozzáférés: 2020. március 9.)
- ↑ Vázsonyi Jánosné Milkó Anna halotti bejegyzése a Budapest V. kerületi polgári halotti akv. 156/1977. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2020. március 9.)
- ↑ Házasságkötési bejegyzése a bajai polgári házassági akv. 87/1933. folyószám alatt. (Hozzáférés: 2020. március 9.)
Források
[szerkesztés]- Magyar életrajzi lexikon II. (L–Z). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1969.
- Révai új lexikona XVIII. (Tob–Z). Főszerk. Kollega Tarsoly István. Szekszárd: Babits. 2006. ISBN 963-955-641-6, ISBN 978-963-955-641-6
- Katona Csaba: Száz éve született Vázsonyi János. adt.arcanum.com (2000. május 19.) 38. o. (Hozzáférés: 2022. február 6.)
- „Egy vérvonal kacskaringói”. 168 Óra (Magyarország) 3 (16), 16–18. o. (Hozzáférés: 2022. február 6.)
- Hadas Miklós, Zeke Gyula (Szerk.): Egy fölösleges ember élete. Beszélgetések Vázsonyi Vilmossal. Budapest, Balassi Kiadó, 2012
- 1900-ban született személyek
- 1945-ben elhunyt személyek
- NDPP-tagok
- Magyar jogászok
- Országgyűlési képviselők (1931–1935)
- Zsidó származású magyarok
- A holokauszt magyar áldozatai
- Budapesten született személyek
- Meggyilkolt jogászok
- Meggyilkolt magyar politikusok
- A dachaui koncentrációs tábor foglyai
- A Salgótarjáni utcai zsidó temetőben eltemetett személyek