Ugrás a tartalomhoz

Szolnoki MÁV FC

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Szolnoki MÁV FC
Csapatadatok
SzékhelyHUN Szolnok, Magyarország
Alapítva1910. május 11.
Klubszínekkék-fehér
StadionTiszaligeti stadion
VezetőedzőRomanek János
BajnokságNB III
Nemzeti sikerek
Magyar Kupagyőztes1 alkalommal
Csapatmezek
Hazai
Idegenbeli
Hivatalos honlap
Szolnoki MÁV FC honlapja

A Szolnoki MÁV FC magyar labdarúgóklub Szolnok városából.

Története

[szerkesztés]

A csapatot 1910-ben alapították. A kezdeti évtizedek lassú fejlődése után sikerült 1937-ben a másodosztályba, majd a rákövetkező évben rögtön az első osztályba feljutnia. A csapat legnagyobb sikere az 1941-es Magyar Kupa megnyerése, a döntőben a Salgótarjáni BTC felett arattak 3–0-s győzelmet. A klub a következő évben harmadik lett az NB I-ben, azonban a második világháború megtörte a fejlődés lendületét, és a csapat 1948-ban szerepelt még az első osztályban, ahol 9 év alatt 266 mérkőzést játszott, 108 győzelme mellé 54 döntetlent és 135 vereséget szerezve, 567:635-ös összesített gólarány mellett. Ezután többszöri névváltoztatás következett, majd stabil NB II-es szereplés, a klub csak néhány szezon során kényszerült a harmadosztályban játszani. 1979-ben egyesült a csapat a helyi rivális Szolnoki MTE-vel. 2009-2010-es NB II-es bajnokság keleti csoportjában első helyen végzett, így 62 év után újra az NB I-ben szerepelhet.[1]

2018-ban a csapat az NB II-ben szerepelt.

Sikerek

[szerkesztés]
Magyar labdarúgókupa

Névváltozások

[szerkesztés]
  • 1912 – alapítás Szolnoki MÁV SE
  • 1948 – 1949 Szolnoki Vasutas SE
  • 1949 – 1953 Szolnoki Lokomotív SE
  • 1953 – 1956 Szolnoki Törekvés SE
  • 1956 – 1979 Szolnoki MÁV SE
  • 1979 - 1996 Szolnoki MÁV-MTE
  • 1996 – Szolnoki MÁV FC

Jelenlegi keret

[szerkesztés]
Utolsó módosítás: 2022. június 7. [2]
*A vastaggal jelzett játékosok felnőtt válogatottsággal rendelkeznek.
**A dőlttel jelzett játékosok kölcsönben szerepelnek a klubnál.
Meszám Név Nemzetiség Születési hely Születési idő (kor) Korábbi csapat Érték (€) Szerződés lejárta
Kapusok
12 Kovács Péter HUN Debrecen 2000. február 10. (24 éves) magyar Debreceni VSC 100 000 2022.06.30.
28 Hegedüs Lajos HUN Budapest 1987december 19. (37 éves) magyar Nyíregyháza Spartacus FC 150 000 Nem publikus
Védők
3 Gohér Gergő magyar Hatvan 1987június 16. (37 éves) magyar Gyöngyösi AK 50 000 Nem publikus
4 Szabó Alex magyar Jászárokszállás 2002május 15. (22 éves) magyar Budapest Honvéd II-MFA 75 000 2022.06.30.
6 Tisza Kálmán magyar Szolnok 1992. április 12. (32 éves) magyar Jászberényi FC 75 000 Nem publikus
7 Lakatos Csaba magyar Budapest 1998július 12. (26 éves) magyar Kaposvári Rákóczi FC 50 000 Nem publikus
23 Szekszárdi Tamás magyar Szekszárd 1994. március 31. (30 éves) magyar Nyíregyháza Spartacus FC 50 000 Nem publikus
24 Papp Szilárd magyar Nagykanizsa 1991december 13. (33 éves) magyar Nagykanizsai Olajbányász SE 50 000 Nem publikus
26 Tóth Bence HUN Tapolca 1998május 25. (26 éves) HUN Vasas SC 150 000 2022.06.30.
Középpályások
2 Rokszin Ádám magyar Szolnok 1991. július 21. (33 éves) magyar Nyíregyháza Spartacus FC 100 000 Nem publikus
5 Sipos Zoltán magyar Hódmezővásárhely 2001. március 7. (23 éves) magyar Paksi FC 125 000 Nem publikus
8 Pelles Patrik magyar Szolnok 2004szeptember 25. (20 éves) utánpótlásból került fel 10 000 Nem publikus
9 Tóth László magyar Jászberény 1995július 9. (29 éves) magyar Kazincbarcikai SC 50 000 Nem publikus
15 Kovács Olivér magyar Marcali 1990. december 22. (33 éves) magyar Nagykanizsai Olajbányász SE 75 000 Nem publikus
16 Fekete Kristóf magyar Szolnok 2003július 21. (21 éves) utánpótlásból került fel 10 000 Nem publikus
17 Kónya Márk magyar Nyíregyháza 1989. április 4. (35 éves) magyar Debreceni VSC II 50 000 Nem publikus
18 Hleba Tamás magyar UKR Debrecen 1997február 3. (27 éves) magyar Nyíregyháza Spartacus FC 50 000 Nem publikus
20 Iván Milán magyar Szolnok 2001július 31. (23 éves) utánpótlásból került fel 10 000 Nem publikus
27 Földi Marcell magyar Cegléd 1999. március 24. (25 éves) utánpótlásból került fel 50 000 Nem publikus
Támadók
11 Busa Bence magyar Szeged 1994szeptember 2. (30 éves) magyar FC Dabas 50 000 Nem publikus
13 Kurdics Levente magyar Szolnok 2002. december 5. (22 éves) utánpótlásból került fel 50 000 Nem publikus
14 Lakatos István magyar Budapest 1999szeptember 4. (25 éves) magyar FC Ajka 50 000 Nem publikus
16 Tömösvári Bálint magyar Szolnok 1998. június 14. (26 éves) magyar Budapest Honvéd FC 75 000 Nem publikus
19 Csörgő Raul magyar Balmazújváros 2002december 31. (21 éves) magyar Nyíregyháza Spartacus FC 50 000 2022.06.30.
21 Antal Gábor magyar Szolnok 2004augusztus 14. (20 éves) utánpótlásból került fel 10 000 Nem publikus
22 Irmes Dávid magyar Veszprém 1996május 25. (28 éves) magyar Pápai Perutz FC 25 000 Nem publikus
Kölcsönadott játékosok
Név Poszt Nemzetiség Születési hely Születési idő (kor) Kölcsönben itt Érték (€) Kölcsön lejárta



Híres játékosok

[szerkesztés]

* a félkövérrel írt játékosok rendelkeznek felnőtt válogatottsággal.

Statisztika

[szerkesztés]

NB I-es eredménylista

[szerkesztés]
Helyezések az első osztályban
# 1938–39 1939–40 1940–41 1941–42 1942–43 1943–44 1945–46 1945–46 1946–47 1947–48 2010–11
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16

A csapat stadionja

[szerkesztés]

A csapat a Tiszaligeti stadionban játssza hazai meccseit. A teljesen újjáépült 3437 férőhelyes létesítményt 2016-ban adták át.

A pálya érdekessége volt a kézi állítású eredményjelző, amit az NB 1-es feljutás miatt digitálisra cseréltek.[3] 1974 előtt a csapat otthona a Véső utcai MÁV Sporttelep volt.[4]

Szezonok

[szerkesztés]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. A csapat története a magyarfutball.hu-n
  2. Transfermarkt. (Hozzáférés: 2021. február 7.)
  3. A Tiszaligeti stadionról
  4. http://www.magyarfutball.hu/hu/csapat/31

További információk

[szerkesztés]