Szerkesztő:Raczrobert/A latin-amerikai irodalom kezdetei

Talán csak a latin-amerikai irodalomnak van születésnapja; 1492. augusztus 3. Ez Kolumbusz Kristóf hajónaplójában az első bejegyzés dátuma. Természetesen az amerikai kontinensen már korábban is létezett irodalom, de erre nem volt jellemező az a bizonyos identitáskonfliktusoktól terhes a latin-görög hagyományokból táplálkozó hódító spanyolok és a hagyományaikban megerőszakolt indián kultúrák konfliktusa, amely olyan jellemzően konstitutív a latin-amerikai irodalomra. Természetesen Kolumbusz írásait csak ezen évszázados, a földi paradicsomot kutató, új tudományos felfedezéseket kereső európai hagyomány kontextusában lehet megérteni. Azáltal azonban Kolumbusz útja valóban egy teljesen más és ismeretlen kultúra megismeréséhez - és kiirtásához - vezet, a spekuláció helyére a megtapasztalt valóság lép, ez az új valóság kikényszeríti részét a valóság szellemi tükröződésében is; ez a latin-amerikai irodalom.

Kolumbusz hajónaplója olyan középkori útleírások hagyományában áll, mint Marco Polo beszámolói, vagy Johannes Presbiter levelei. A felfedező képzeletvilágában különösen elven középkori elképzelések a földi paradicsomról elhitették vele, hogy az új földrész valóban a földi paradicsom. A hajónapló eredetije nem maradt fönn, csupán Las Casas apát kivonatos másolata, aki viszont ezt a szöveget is - mint minden mást - az indiánok jogaiért vívott harcában felhasználni kívánt. A napló a hajóút 33 napjáról számol be lakonikus tömörséggel, mikor is október 12. hajnalán partra szálltak. Innentől kezdve a napló a történelmi kultúrsokk dokumentuma. Az indiánokat itt paradicsomi embereknek írja le, nem csak szépségük és arányos testfelépítésük, hanem jellemükben is valódi paradicsomi tulajdonságokat tulajdonít nekik. (Diario de a Bordo) "Nem lehet náluk jobb szívű és mégis oly szégyenlős teremtményeket mint ezek a bennszülöttek. Azonban már visszaindulása előtt megemlíti az új világ brutális oldalát, a békeszertető bennszülötteket szembeállítja a vad kannibálokkal. A napló egészét uralja mindezen részletek mellett a középkori európai (fiktív) utibeszámolók fantáziadús és meseszerű hagyománya. Minden, amit Kolumbusz lát, megfigyel azonnal hozzáigazítja Marco Polo „Il milione” című beszámolójához. Kolumbusz admirális töretlenül próbálja a számára már ismert földrajzi neveket (Aranyország Cipango = Japán), akiket a „Nagy Kán” alattvalóinak nevez.

1494-ben a tordesillasi szerződésben Spanyolország és Portugália felosztották maguk között az Új világot. A felfedezések egész Európában nagy érdeklődést keltettek; fametszetekkel illusztrált szórólapok egész sora jelent meg és míg az újonnan fölfedezett földterület kiterjedése és helye még évtizedekig találgatások tárgya maradt, a beszámolók hemzsegtek a mítoszoktól: amazonok, mitikus lények, El Dorado, stb. Kolumbusz kikényszerített hazatelőülése után jelenteti meg a megjegyzésekkel ellátott bibliaidézet-gyűjteményét „Libro de las profecías” címmel, amely útjának mitikus-vallásos hátteret szolgáltat.

A conquista kezdete

Alig tíz évvel Kolumbusz útja után újabb és újabb felfedezésekre került sor (Ojeda, Vespucci, Pedro Alvares Cabral, Magellán, Pinzon, Balboa, Diaz de Solis, Guevara stb.) Mindeközben Spanyolország sikeresen megerősítette és kiépítette hatalmát az antillákon (capitulaciones de descumbrimiendo y rexcate) amelynek eredményeként a spanyol korona sikeresen biztatta andalúziai matrózok és hidalgók saját maguk finanszírozta felfedezőutakra. Az első, aki ebben a szituációban a spanyol uralom kiépítésében jelentős szerepet játszott Vasco Nunez de Balboa volt. Az első új világi spanyol kolónia Santa María de la Antigua telepesei vezetésével fellázadtak és Balboának sikerült békét kiharcolnia az indiánokkal.

Hernán Cortés - mint Bilboa elszegényedett extramadurai hidalgó - hasonlóan lavírozott és használta ki a szituációt, kijátszva az indiánokat és a spanyol Autorität képviselőit egymás ellen. Az azték uralom ellen lázadó tlaxcaltékok segítségét és támogatását élvezve, ill. a kubai spanyol helytartó ellene küldött büntetőhadjárata ellenére 1519-1522-ben meghódította a jól felfegyverzett és kiválóan megszervezett azték birodalmat. Nagyrészt neki is köszönheti Spanyolország, hogy már 1535-ben beiktathatta az új mexikói alkirályt, Antonio de Mendoza személyében, aki 15 évnyi uralkodása idején a már meglevő azték államigazgatást átvéve stabil spanyol adminisztrációt alakított ki. Míg Pedrarias Dávila arany után kutatott, Diego de Almagro és Francisco Pizarro 1524-ben Panamából délre indultak, és 1528-ban Túmbez kikötőjében elérték az Inka Birodalom északi Vorposten. Pizarro Spanyolországban eredményesen kérte helytartói kinevezését és 1532-ben visszatérve betört a polgárháború sújtotta Inkaföldre. Az inka katonai puccs vezére Atawallpa bár százszoros túlerőben volt, Pizarro a mórok ellen kipróbált taktikát alkalmazta. A inkák szemében teljességgel elképzelhetetlen tiszteletlenséggel meghívta és fogva tartotta Atawallpát, majd háznyi aranyat horadtott össze az egész birodalomból. Konkurensét, az elégedetlenkedő Almagrót kivégezte és Chilében próbál hódítani, de tartósan csak Pizarro hüséges Weggefährte Pedro de Valdivia ért el sikereket, míg Dél-Amerika atlanti oldalán elig került sor hódításra. buenos Aires 1536-os alapítása után gyorsan be kellett látniuk az elsö telepeseknek, hogy az indiánok sikeres ellentámadásai lehetetlenné tették gyarapodásuk.

Az indiánok kultúr- és hatalomvesztéséhez, a milliós emberáldozathoz párosult a meghódított területek gazdasági kizsákmányolása, elsősorban a bolíviai ezüstbányák, később a mexikóiak is. A Peruban az inkák által a közjó érdekében bevezetett munkaszolgálat, a mitamitát a konkvisztádorok továbbvitték és kényszerítették a különbözö indián csoportokat nagyszámú munkaképes férfit egy évre Potosí 4000 méter bányáiba, ahol 15 ezer munkás termelt folyamatosan ezüstércet. Még rosszabb külülmények között dolgoztak Huancavelica higanybányáiban a mérgezö gázok köözött. Az indiánoka bényászszolgálattól is nagyobb réme, az elméletileg védelmükre küldött egyházi inspektorok voltak (visitadores), akik az indiánok megtérítésének felülvigyázatára küldettek. Tüzzel-vassal irtották a korábbi vallás(ok) fennmaradt elemeit a spanyol inkvizíció és boszorkányüldözés módszereivel. Mindezen visszáságok ellenére a 16. század végére lassanként felépülta müködö adminisztráció az alkirályi központokon kívül esö területeken pedig törvényszéki elnökök (audiencias) vagy katonai vezetök (capitanes generales) gyakroltáka hatalmat. Ezen történelmi összefüggések fényében érthető, hogy a korai latin-amerikai irodalom elapvetően krónikákból állt, amelyeken keresztül a különböző csoportosulások az anyaországi közönség illetve a hatalmasokat célozta meg/informálta. Emellett virágzott a népies romanzentradition a konkviszta katonái körében. A hódítás eseményeinek irodalmi feldolgozása reneszánsz eposzok formájában az irodalmi akadémiák felépítésével kéz a kézben zajlott. Itt emellett a költészet és színház is felvirágozhatott csekélyebb mértékben az új alkirály8i udvarok még halovány fényében. Kialakulóban volt egy udvari közönség az európai reneszánsz udvarok mintájára. Brazíliával ellentétben, ahol ge´szena 19. század közepéig nem leteztek nyomdák, spanyol-amerikában viszont már korán; 1539-ben a sevillai nyomdász Juan Cromberger, 1582-ben a turini Antonio Ricardi Limában.

Aztékok és Maják Mexikóban

Az országban már az európaiak megérkezése elött is létezett hagyománya volt az irodalomnak. Az elsö írásos emléke a Kr. e. 8. századból származnak, ezek az olmékok (La Venta, Tabasco), akik a köze´p-amerikai kultúrák kezdetén állank. Ök sztélebe karcolt reliefeket (Basrelief) és glüfek (Glyphen) amelyek jelentését azonban máig nem tudták megjeteni. Kr. e 600 - 500 klözötti idöszakból a származnak az elsö szintén olmék rajzok és feliratok Monte Albánban (oaxaca) a híres "tánc-csopport" egy glüfekkel körbevett személyek furcsán kitekert pozícióban, emelttet léteznek sztélék , amelyek kizárólag írásjeleket tartalmaznak. Alfonos Caso archeológus ezeket az elsö amerikai naptárszimbó.umokként értlemezte. A különbözö közép-amerikai kultúrák a következö évszázadokban rendkívül komplex naptárrendszert, amynek alapaja egy 260 napot számláló csillagázsati és vallásos naptár és a 365 napból álló Nap-napt´ßar ötvözése (Verschrönkung)

A naptár elsö napját a maják Kr. e. 3113-ra tették és a két különböző naptárrendszer minden 5125 évben találkozik, illetve nullázódik le egyszer. Ekkor a maják vallásos elképzelései szerint a föld újjászületik, legközelebb 2012. december 25-én következik be, immáron ötödszörre. A maja írásjelek megfejtése sokáig váratott magára/reménytelen vállalkozásnak tűnt, de az utóbbi években mégis sikerült/ siker koronázza. Amerikai régészeknek sikerült a klasszikus maja korszak (3.-9. század) feliratait Palenque, Yaxchilán (Chiapas) és Tikal (Guatemala) királyi családfák , uralkodólisták, höstettek, váráldozat ceremóniák leírásai. A teotihuacáni falfreskók feliratainak megfejtése szintén nem tűnik többé olyan kilátástalannak. Az ősi maja kéziratok közül mindössze három darab élte túl Diego de Landa hitbuzgóságát, Maní piacterén ezerszámra égette el a maja írásmüveket. A különösen gazdagon díszített Codex Dresdenensis asztronómiai megfigyeléseket tartalmaz, a Codex Tro-Cortesianus (Madrid) valószínűleg jóskönyv és a Codex Peresianus (Párizs) amely naptári rítusokat tartalmaz.