Fametszet

Fametsző munkában
(Jost Amman fametszete)

A fametszet vagy xilográfia a legrégibb grafikai sokszorosító eljárások egyike. A rajzot a művész tollal vagy irónnal, esetleg mechanikai úton vagy fényképezés útján átviszi egy csiszolt fadúcra, amelyet a fekete vonalakat meghagyva úgy mélyít ki vésők segítségével, hogy a fadúcról azután azt festékkel behengerelve, nyomdai úton lenyomatot készíthessen. A 9. században Kínában már ezzel a technikával nyomtatták az első könyveket.

Technikája

Az általában 2,4 cm vastag (a betűdúc magasságának megfelelő) fadúc az egyik oldalán simára van csiszolva. A 15–18. században a hosszmetszetű körtefára dolgoztak a fametszők, kések, vésők segítségével, ezt a technikát lapdúc-metszésnek nevezik. A harántdúc-vésés vagy favésés később alakult ki, itt puszpángfa keresztirányú metszetét, bütüfelületét munkálják meg a rézmetszők vésőjéhez hasonló szerszámokkal.

Lapdúc-metszés esetén a fa hosszirányú metszetét munkálják meg, tehát állandóan számításba kell venni a fa rostjainak irányát, nehogy az anyag felszakadozzon. Elsősorban rövid pengéjű metszőkéseket használnak. A munka során a rajz vonala mentén mindkét oldalon V alakban összefutó vágást és ellenvágást végeznek, a vonalak közti fölös anyagot U vagy V keresztmetszetű vésőkkel emelik ki.

Harántdúc-vésésnél nem kell tekintettel lenni a fa rostjaira, hiszen a faanyag keresztirányú metszetét, bütüjét vésik. Ráadásul a puszpángfa keménysége, egyenletes, tömött struktúrája miatt homogén anyagként viselkedik, megmunkálás szempontjából sokban hasonlít az elefántcsontra. Ezért is alkalmazzák a fém- és csontvésnökök módszereit, szerszámait erre a célra. A különböző profilú vésők ennek megfelelően gomba alakú fanyélbe illeszkednek, aminek alsó része le van vágva, hogy kellően lapos szögben lehessen tartani. A vésőt a hegyénél a hüvelyk- és mutatóujj közé fogják, a nyél a tenyérbe simul. A vonal jellegét a véső profilja, mélységét a lemez síkjával bezárt szöge határozza meg.

A nyomtatásnál a dúc nyomófelületére festéket hengerelnek, a papírt ráfektetik, erre még egy papírt helyeznek, utána vagy présben, vagy gumihengerrel végzik a festék átnyomását. Többszínű nyomtatás esetén színenként külön dúcot kell készíteni. Minden szín nyomtatása után meg kell várni a festék száradási idejét a következő nyomtatásával.

A korai könyvnyomtatás során a szójelek tükörképét rajzolták a fadúcra, majd körbevésték és a féldomború jeleket festékkel lekenték. Az első kínai szöveges ősnyomtatványok már a 9. században ezzel az eljárással készültek. A 11. században ezt a sokszorosító eljárást továbbfejlesztették, és már mozgatható betűkkel nyomtatták a szöveges dokumentumokat.

Története

Biblia pauperum

A Gyémánt szútra kínai nyelvű 868-ban nyomtatott változata, a világ legkorábbi teljességében fennmaradt, fablokkos nyomtatású könyve

A fametszetet már az ókorban is ismerték, a kínaiak már a 9. században alkalmazták. Európában biztonsággal csak a 14. században állapítható meg a fametszet használata, amely a 15. században magas művészi színvonalra emelkedett. A legrégibb dátummal ellátott fametszet 1418-ból való, mely ma a brüsszeli Belga Királyi Könyvtárban látható, a Szűzanyát ábrázoló vallásos szuvenír volt. Az első fametszettel nyomtatott könyvet 1461-ben Pfister adta ki. Már azelőtt is voltak fametszetek, amelyekről prés nélkül készítettek levonatokat oly módon, hogy festékkel bekent dúcra fektették a papírlapot és simítófával a papír hátát végigdörzsölték (németül: Reiberdrucke). Így készült az Ars moriendi, a Biblia pauperum, míg már présen lenyomott fametszetes könyvek a Boner-féle mesekönyv (1461) és egynéhány Blockbuch, amelynél a képpel együtt a teljes szöveg is egy dúcon volt metszve.

A legmagasabbra emelkedett a fametszet Albrecht Dürer idejében, aki részben maga metszett, részben a metszőkre felügyelt. Dürer követői között Hans Baldung Grien, Leonhard Schäufelein, Hans Springinsklee alkotott nevezeteset. Érdekeset teremtett Peter Flötner és Barthel Beham, valamint Hans Sebald Beham, akik a rézmetszet mellett a fametszetet is uralták. Hans Burgkmair Augsburgban működött, ahol Miksa császár foglalkoztatta. Jeles fametszetei vannak még Albrecht Altdorfernek és a Dürernél csak egy évvel idősebb Lucas Cranachnak, akire azonban a nürnbergi mester valószínűleg erős hatással volt. Nürnbergen kívül Strasbourgban és Bázelben virágzott a fametszet, ahol Hans Baldung, ifj. Hans Holbein és Urs Graf működtek. Később a fametszet általánosabbá vált, és veszített eredeti zamatából. Virgil Solis, Jost Amman és Tobias Stimmer sokat dolgoztak megrendelésre, de a minőség rovására.

A német fametszet elterjedt egész Európában és megtermékenyítette a németalföldi, olasz és francia művészeket. A 16. század vége felé a fametszetet kevesebben művelték, mert a rézkarc, a mélynyomású grafika lett kedveltebb. Mint könyvillusztráció, vagyis mint reprodukáló művészet később, a 18. században új életre kelt, és még a 19. század elején is nagyon el volt terjedve. Sok között csak a Menzel rajzai után készült fametszeteket említjük meg: Geschichte Friedrichs des Grossen, Franciaországban pedig a Daumier és Gavarni rajzai után készült metszetek voltak kiválóak.

A keleti népek közül a japánok fametszete külön helyet foglal el, és erősen nemzeti jellegű színes fametszeteik bámulatos szépségeket tárnak fel. Legnevezetesebb japán mesterek Kacusika Hokuszai, Kitagava Utamaro, Utagava Hirosige és Tósúszai Saraku.

Japán hagyományőrző fametszetek a 20. század elején

• 
  Kako Tsuji (1870-1931)
• 
  Kako Tsuji (1870-1931)
• 
  Seitei Watanabe (1851-1918)
• 
  Seite Watanabe (1851-1918)

Források

A Wikimédia Commons tartalmaz Fametszet témájú médiaállományokat.

• Művészeti lexikon I–IV. Főszerk. Zádor Anna, Genthon István. 3. kiad. Budapest: Akadémiai. 1981–1983.
• Aleš Krejča: A művészi grafika technikái, ISBN 963-13-1717-X

További információk

• A művelődéstörténet könyvtári vonatkozásai I. - Fametszés, tankonyvtar.hu

Kapcsolódó szócikkek

• Rajz
• Linóleummetszet
• Rézmetszet
• Rézkarc
• Litográfia
• Szitanyomás