Ugrás a tartalomhoz

Szerkesztő:Pallor/Cikkek/Zichy-kastély (Alsóbogát)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Az alsóbogáti barokk kiskastély egy földszintes, a 18. században épült, utoljára 2011-ben felújított műemléképület[1]. A területet 1945-ig több család birtokolta, a kastély elnevezése is hozzájuk kötődik: a Vrancsics, a Lengyel, a Boronkay család, később a Festetics majd a Zichy és az Inkey család Somogy megyei ágának tulajdonában volt.[2] A kiskastély neve is nagy változatosságot mutat, leggyakrabban talán a Festetics-Inkey kastély elnevezés merül fel. Könnyű összetéveszteni azonban a település másik - nagyobb - kastélyával, mely szintén Festetics-tulajdonban volt egykor, és Festetics-kastélynak is nevezik.

Története

[szerkesztés]

A kiskastélyt 1760 körül építtette a Vrancsics család (Vrancsics Pál és felesége, Festetics Katalin). Hat helyiségben Johann Georg Dorfmeister által készített freskók találhatók, a szalonban található művet keltezte (1771) és alá is írta a művész.[3]

2007-ben Nagyházi Csaba és felesége megvásárolták az épületet, majd mintaszerűen felújították. Az építész-tervezők, és maga az épület három elismerést is kapott, 2019-ben pedig felvették Somogy megye értékeinek tárába.[4]

Díjak, elismerések

[szerkesztés]

Források

[szerkesztés]
  1. Kiskastély. Műemlékem (2015. január 17.) (Hozzáférés: 2019. március 19.)
  2. Alsóbogáti Kiskastély - Vrancsics-Festetics kastély / Zichy (kis)kastély. Non-stop Balaton (Hozzáférés: 2019. március 19.)
  3. a b Europa Nostra-díj 2013: nyert az alsóbogáti Festetich-kastély/Kiskastély. arch.hu (2013. március 27.) (Hozzáférés: 2019. március 19.)
  4. Vas András: Igazi kincsek kerültek elő a kastély restaurálásakor, fotók. Sonline (2013. május 30.) (Hozzáférés: 2019. március 19.)
  5. Építészeti Világnap - állami díjak. Építészfórum (2011. október 3.) (Hozzáférés: 2019. március 10.)
  6. Festetich Castle. European Heritage Awards (2013. március 26.) (Hozzáférés: 2019. március 19.)
  7. Újabb értékekkel gazdagodott Somogy. Kapos.hu, 2019. január 10. (Hozzáférés: 2019. január 11.)