Ugrás a tartalomhoz

Szerkesztő:Milei.vencel/A vallási mozgalmak szociológiai osztályozása

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A vallási mozgalmak különféle szociológiai osztályozása.

A vallásszociológiában a 20-21. század fordulóján a legszélesebb körben használt osztályozás az egyház-szekta tipológia. A tipológiát a különböző szociológusok eltérően értelmezik, és az egyházak és szekták jellemzésére különféle megkülönböztető jegyeket javasoltak.

  • Az egyház egy olyan szervezet, amelybe az emberek többnyire beleszületnek,
  • a szekta olyan önkéntes szervezet, amelybe általában áttérnek az emberek.
  • Az egyház egy befogadó szervezet, amelyhez mindenféle ember tartozhat,
  • a szekta a vallásilag képzett emberek kizárólagos szervezete.
  • Az egyház olyan szervezet, amely jól beépült a tágabb társadalomba, és általában hajlamos a politikai hatalommal szövetségre lépni,
  • a szekta egy nagyobb vallástól elszakadt csoport, amely gyakran feszültségben van a társadalommal, annak értékeivel, és elutasítja a kompromisszumot a világi renddel.
  • Az egyház összetett, hierarchikus, bürokratikus struktúrákat mutat,
  • a szekta kisebb, demokratikus és viszonylag informális szervezet.
  • Az egyház papjai vagy lelkészei képzettek és felszenteltek,
  • a szekta elutasítja a klérus és a laikus közötti éles különbségtételt, és gyakran karizmatikus vezetők irányítják.
  • A teológiában és a liturgiában az egyház hajlamos a dogmatizmusra, a tradicionalizmusra és a rituálékra,
  • a szekta intenzívebb lelki élményeket nyújt tagjai számára, és a prédikációhoz és az istentisztelethez inspirálóbb, informálisabb és kiszámíthatatlanabb megközelítést alkalmaz.

Egyház-szekta tipológia

[szerkesztés]
Az egyház-szekta tipológiai kontinuum diagramja, beleértve az egyházat, felekezetet, szektát, kultuszt, új vallási mozgalmat és intézményesített szektát

Az egyház-szekta tipológia Max Weber és Ernst Troeltsch munkásságából ered, akik az 1930-as évektől az 1960-as évek végéig számos tanulmányt és elméleti modellt inspiráltak, különösen az amerikai szociológiában. [1] [2] [3] [4]

Weber az egyházat kötelező, bürokratikus, befogadó szervezetként jellemezte, amelynek tagsága gyakran az emberek születésekor indul,

a szektát pedig önkéntes, demokratikus, kizárólagos szervezetként, amelynek tagjait egyéni felvétellel toborozzák. [5] Troeltsch elfogadta Weber definícióját, de hozzátette a társadalmi morálhoz való alkalmazkodást: az egyház alapvetően konzervatív, hajlamos szövetségre törekedni a felsőbb osztályokkal, és célja, hogy a társadalom minden elemét uralja, miközben a szekta feszültségben van az aktuális társadalmi értékekkel, elutasít minden kompromisszumot a világi renddel, és gyakran hátrányos helyzetű emberekből alakul. [6] [7]

A kutatók altípusokkal gazdagították a tipológiát. Howard Becker a kultusztól a szektáig, a felekezetig és az egyházig terjedő típusok kontinuumát vezette be.

John Milton Yinger pedig egy hatszoros tipológiát vázolt fel: az egyetemes egyházat (pl. a római katolikus egyház ),

az eklézsiát, ahova nemzeti egyházakat sorolt (pl . Anglia Egyháza, Orosz Ortodox Egyház ),

a felekezet (pl. baptisták, presbiteriánusok ),

a bevett szekta (pl. Hetednapi Adventisták, kvékerek ),

a szekta (pl. sok pünkösdista csoport)

a kultusz (pl. A család, Szcientológia ). [4] [8] [7]

Benton Johnson leegyszerűsítette a szekta és az egyház meghatározását, és egyetlen változóra alapozta: az egyház egy olyan vallási csoport, amely elfogadja azt a társadalmi környezetet, amelyben létezik, a szekta pedig egy olyan vallási csoport, amely elutasítja azt. [6] [2]

Egyház és eklézsia

[szerkesztés]

Johnstone az egyházak következő hét jellemzőjét adta meg: [9]

  • Követelje az egyetemességet, vonja be soraiba a társadalom minden tagját, és erősen hajlamos az „állampolgárság” és a „tagság” közé egyenlőségjelet tenni.
  • Vallási monopóliumot gyakorol, és megpróbálja felszámolni a vallási versenyt
  • nagyon szoros kapcsolatban áll az állammal és a világi hatalmakkal; Gyakran előfordul, hogy a felelősségi körök átfednek és kölcsönösen erősödnek
  • Széles körben szerveződnek hierarchikus bürokratikus intézményként, összetett munkamegosztással
  • Teljes munkaidős, képzett papokat alkalmaz, akik rendelkeznek a megfelelő végzettséggel és a hivatalos felszenteléssel
  • Elsősorban a természetes szaporodás, a gyermekek beszületése révén szerez új tagokat
  • Az egyházon belül különféle csoportokat hoz létre (pl. apáca- vagy szerzetesrendek), ahelyett, hogy azok új vallási közösséggé formálódnának

Az egyház klasszikus példája e meghatározás szerint a katolikus egyház, különösen a múltban, például a Római Birodalom államegyháza .


Az egyháztípus enyhe módosítása az eklézsia . [10] Az eklézsiák magukban foglalják az egyházak fenti jellemzőit azzal az eltéréssel, hogy általában kevésbé sikeresek a társadalom összes tagja közötti abszolút ragaszkodásban, és nem az egyetlen vallási testület. Egyes európai nemzetek államegyházai megfelelnének ennek a típusnak.

A slight modification of the church type is that of ecclesia.[11] Ecclesias include the above characteristics of ,churches with the exception that they are generally less successful at garnering absolute adherence among all of the members of the society and are not the sole religious body. The state churches of some European nations would fit this type.

Felekezetek

[szerkesztés]

A felekezet az egyház és a szekta között áll a kontinuumon. A felekezetek akkor jönnek létre, amikor az egyházak elveszítik egy társadalomban a vallási monopóliumukat. Akár az egyházak vagy akár a szekták válnak felekezetekké, a jellemzőikben is változások következnek be. Johnstone a következő nyolc jellemzőt adja meg a felekezeteknek:

  1. a felekezet hasonló az egyházakhoz, de a szektáktól eltérően viszonylag jó viszonyban vannak az állammal és a világi hatalmakkal, és időnként megkísérelhetik befolyásolni a politikai kormányt
  2. legalább toleráns és általában baráti kapcsolatokat tartanak fenn más felekezetekkel (a vallási pluralizmus kontextusában)
  3. elsősorban a beszületett emberek alkotják a tagokat, de a betérőket is elfogadja; és néhányan aktívan evangelizálnak
  4. fogadják el a tan és gyakorlat legalább szerényen megváltoztatásának elvét, és tűrjenek el némi teológiai sokféleséget és vitát
  5. meglehetősen rutinszerű szertartást és istentiszteletet követ, amely gátolja a spontán érzelmi kifejezést
  6. hivatásos papokat vagy lelkészeket képez és alkalmaz, akiknek meg kell felelniük a foglalkozás követelményeinek
  7. kevésbé széles körű részvételt kérnek és fogadnak el a tagoktól, mint a szekták, de nagyobbat, mint az egyházak
  8. gyakran a társadalom közép- és felső osztályaiból épülnek fel

A reformáció után létrejött nagyobb keresztény közösségek többsége e meghatározás szerint felekezetnek számít (pl. baptisták, metodisták, evangélikusok, hetednapi adventisták ). [12]

Szekták

[szerkesztés]

Szociológiailag a "szekta" egy olyan újonnan alakult vallási csoport, amely azért jött létre, hogy tiltakozzon szülővallása (általában egy felekezet ) ellen. Motivációjuk általában a szülővallás hitehagyásával vagy eretnekségével kapcsolatos vádakban rejlik; gyakran helytelenítik a felekezeti fejlődés irányzatait, és az úgynevezett "igaz" valláshoz való visszatérést szorgalmazzák.

Megalakulása után a szekták a három út valamelyikére lépnek: feloszlanak, intézményesülnek vagy esetleges felekezetké alakulnak. Ha a szekta tagsága elsorvad, akkor feloszlik. Ha a taglétszám növekszik, a rend fenntartása érdekében kénytelen átvenni a felekezetek jellemzőit (pl. bürokrácia, explicit doktrína stb.). Még ha a tagság nem is növekszik, vagy csak lassan növekszik, normák alakulnak ki a csoporttevékenységek és -viselkedés szabályozására.

A felekezetszerű jellemzők átvétele a szektát egy teljes felekezetté változtathatja, vagy ha tudatosan törekszenek a szekták spontaneitásának és tiltakozási összetevőinek egy részének fenntartására, akkor intézményesült szekta jön létre.

Az intézményesült szekták a vallási fejlődésben félúton vannak a szekták és felekezetek között. Szekta- és felekezetszerű jellemzők keverékével rendelkeznek például a hutteriták, az Iglesia ni Cristo vagy az amishok .

A mennoniták egy olyan intézményesült szekta példája, amelyből nem lett felekezet.

A 20. század második felétől a vallás társadalomtudománnyal foglalkozó egyes kutatók a kultusz új vallási mozgalmaknak (NRM) [13] való emlegetését támogatták – remélve, hogy elkerülhetik a "kultusz" szóhoz fűződő gyakran pejoratív és lekicsinylő konnotációkat. népnyelven. [14]

have advocated referring to cults as new religious movements (NRMs)[15] – hoping to avoid the often pejorative and derogatory connotations attached to the word "cult" in popular language

Metakritika

[szerkesztés]

Lorne L. Dawson egy 2008-as cikkben vizsgálja az egyház-szekta tipológia történetét és jövőjét, és úgy véli, hogy a tipológia hasznos eszközként fennmarad. [16]

in a 2008 article, opining that the typology survives as a useful tool.

Kultikus és/vagy új vallási mozgalmak

[szerkesztés]

1975-ben Rodney Stark és William Sims Bainbridge szociológusok három kultusztípust különböztetnek meg, amelyeket a szervezeti és a kliens (vagy ragaszkodó) érintettség szintje alapján osztályoznak: [17]

three types of cults, classified on the basis of the levels of organizational and client (or adherent) involvement:[18][19]

  • Közönségkultuszok, amelyeknek alig van szervezete, mert a résztvevők/fogyasztók nem vesznek részt jelentős mértékben.
  • Ügyfélkultuszok, amelyekben a szolgáltatók bizonyos fokú szervezettséget mutatnak az ügyfeleikkel ellentétben. Az ügyfélkultuszok mérsékelt elkötelezettségű közösségi hálózatokhoz kapcsolódnak, amelyeken keresztül az emberek árukat és szolgáltatásokat cserélnek. A kliensek és a klienskultuszok vezetői közötti kapcsolat hasonlít a betegekhez és a terapeutákhoz.
  • A kultuszmozgalmak, amelyek olyan szolgáltatásokat kívánnak nyújtani, amelyek megfelelnek híveik összes lelki szükségletének, bár jelentősen különböznek egymástól abban, hogy milyen mértékben használják fel, mozgósítják a hívek idejét és elkötelezettségét.

Roy Wallis szociológus bevezette az új vallási mozgalmak osztályozási rendszerét, amely a mozgalmaknak a világgal kapcsolatos nézetei és kapcsolatai alapján épül fel. [20] [21]

  • A világelutasító mozgalmak az uralkodó társadalmi rendet deviánsnak és az isteni terv elferdítésének tekintik. Az ilyen mozgalmak gonosznak vagy legalábbis materialistának tekintik a világot. Ragaszkodhatnak a millenáris hiedelmekhez. A Krisna-tudat Nemzetközi Társasága (más néven A "Hare Krisnák"), az Egyesítő Egyház, a Brahma Kumaris és az Isten gyermekei a világot elutasító mozgalmakat példázzák.
  • A világhoz alkalmazkodó mozgalmak világos különbséget tesznek a szellemi és a világi szféra között. Kevés vagy nincs következménye a hívek életére. Ezek a mozgalmak alkalmazkodnak a világhoz, de nem utasítják el vagy nem erősítik meg azt.
  • A világigenlő mozgalmaknak nincs rituáléjuk vagy formális ideológiájuk . Hiányozhatnak a vallási mozgalmak sajátosságai. Megerősítik a világot, és csupán azt állítják, hogy megvannak az eszközök, amelyek lehetővé teszik az emberek számára, hogy felszabadítsák „ rejtett potenciáljukat ”. A világigenlő mozgalmak példájaként Wallis Werner Erhard estjét és a Transzcendentális Meditációt említi.

[[Kategória:Vallásszociológia]]

  1. ↑ Dawson, Lorne L.. Comprehending Cults: The Sociology of New Religious Movements. Oxford: Oxford University Press, 26. o. (2006). ISBN 978-0195420098 
  2. ↑ a b Starck, Rodney.szerk.: Hammond: Church and Sect, The Sacred in a Secular Age: Toward Revision in the Scientific Study of Religion. University of California Press, 139–149. o. (1985). ISBN 0520053435  Forráshivatkozás-hiba: Érvénytelen <ref> címke, „Starck” nevű forráshivatkozás többször van definiálva eltérő tartalommal
  3. ↑ Chang, Patricia M. Y..szerk.: Dillon: Escaping the Procustean Bed: A Critical Analysis of the Study of Religious Organizations, 1930–2001, Handbook of the Sociology of Religion. Cambridge University Press, 123–136. o. (2003). ISBN 978-0521000789 
  4. ↑ a b Dawson, Lorne L..szerk.: Clarke: Church-sect-cult: Constructing Typologies of Religious Groups, The Oxford Handbook of the Sociology of Religion. Oxford University Press. DOI: 10.1093/oxfordhb/9780199588961.013.0030 (2009). ISBN 978-0199588961  Forráshivatkozás-hiba: Érvénytelen <ref> címke, „Dawson2009” nevű forráshivatkozás többször van definiálva eltérő tartalommal
  5. ↑ Chalcraft, David J..szerk.: Chalcraft: The Development of Weber’s Sociology of Sects: Encouraging a New Fascination, Sectarianism in Early Judaism: Sociological Advances. London, Oakville: Equinox Publishing, 26–51. o. (2007). ISBN 978-1845530839 
  6. ↑ a b Johnson (1963. november 28.). „On Church and Sect”. American Sociological Review 28 (4), 539–549. o. DOI:10.2307/2090070. ISSN 0003-1224.  Forráshivatkozás-hiba: Érvénytelen <ref> címke, „Johnson” nevű forráshivatkozás többször van definiálva eltérő tartalommal
  7. ↑ a b John A. Coleman (1968. november 28.). „Church-Sect Typology and Organizational Precariousness”. Sociological Analysis 29 (2), 55–66. o. DOI:10.2307/3709873. ISSN 0038-0210.  Forráshivatkozás-hiba: Érvénytelen <ref> címke, „Coleman” nevű forráshivatkozás többször van definiálva eltérő tartalommal
  8. ↑ Gustafson (1967. november 28.). „UO-US-PS-PO: A Restatement of Troeltsch's Church-Sect Typology”. Journal for the Scientific Study of Religion 6 (1), 64–68. o. DOI:10.2307/1384197. ISSN 0021-8294. 
  9. ↑ Johnstone. 1997. Religion in Society: A Sociology of Religion. Upper Sadle River, New Jersey: Prentice Hall.
  10. ↑ Leopold von Wiese, Systematic Sociology, Adapted by Howard Becker. New York: J. Wiley & Sons. London: Chapman and Hall. 1932.
  11. ↑ Leopold von Wiese, Systematic Sociology, Adapted by Howard Becker. New York: J. Wiley & Sons. London: Chapman and Hall. 1932.
  12. ↑ Dawson, Lorne L.. Comprehending Cults: The Sociology of New Religious Movements. Oxford: Oxford University Press, 27. o. (2006). ISBN 978-0195420098 
  13. ↑ Google Books Ngram Viewer. books.google.com
  14. ↑ szerk.: Hinnells: Labeling 'new religious movements', The Routledge Companion to the Study of Religion, 2, revised, Routledge Religion Companions, Routledge (2005). ISBN 978-1135252854 „'New religious movement' (NRM) is the label generally used today [... ]. [...] In particular, it was employed to serve as a counter-measure to the pejorative associations that had became associated with the label 'cult'.” 
  15. ↑ Google Books Ngram Viewer. books.google.com
  16. ↑ Dawson, Lorne L. (2008), "Church-Sect-Cult: Constructing Typologies of Religious Groups", in Clarke, Peter B., The Oxford Handbook of the Sociology of Religion, Oxford Handbooks in Religion and Theology, Oxford: Oxford University Press, pp. 525–544, ISBN 978-0199279791, <https://books.google.com/books?id=iBsEiBtklMAC>. Hozzáférés ideje: 2013-02-03
  17. ↑ Forráshivatkozás-hiba: Érvénytelen <ref> címke; nincs megadva szöveg a(z) hirr.hartsem.edu nevű lábjegyzeteknek
  18. ↑ Bromley, David. New Religious Movements, Encyclopedia of Religion and Society edited by William H. Swatos, Jr. Editor. Altamira press 
  19. ↑ Saliba, John S.J. Understanding new religious movements second edition 2003 ISBN 0759103569 Altamira press, pp 140–141
  20. ↑ Wallis: Sex, Violence, and Religion pp. 79–99. Update nr. VII 4, 1983. december 1. [2007. június 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2007. július 21.) citing Roy Wallis The elementary forms of the new religious life. London: Routledge & Kegan Paul. 1984, pp. 10–39
  21. ↑ Björkqvist: World-rejection, world-affirmation, and goal displacement: some aspects of change in three new religions movements of Hindu origin.. N. Holm (ed.), Encounter with India: studies in neohinduism pp. 79–99. Åbo Akademi University Press, Turku, Finland., 1990. [2013. április 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2007. július 21.)
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Szerkesztő:Milei.vencel/A_vallási_mozgalmak_szociológiai_osztályozása&oldid=25758094”