Szerkesztő:KevinHTwelve/kenyszerszinglik
A Kényszerszinglik egy 2014-ben bemutatott tényfeltáró dokumentumfilm, amely arra tesz kísérletet, hogy felfedje a magyar népesség csökkenésének okait, mert az súlyos gazdasági és szociális problémát jelent az országnak. A filmben hat fiatal, három lány és három fiú vállalkozik arra, hogy megmutassa önmagát, ismerkedési szokásaikat és párkeresési próbálkozásaikat. A filmet Skrabski Fruzsina és Kopp Krisztina rendezték, a producer pedig Skrabski Fruzsina volt.[1] A hivatalos bemutatót 2014. szeptember 17-én tartották a Kino Caféban. A filmet számos magyar televíziós csatorna, többek között az Hír TV, TV2, M1 is műsorára tűzte.[2]
Tudományos háttér
[szerkesztés]Társadalmi értelemben a populáció; egy adott egységen belül (város, régió, ország, földrész stb.) élő emberek összessége.
Mivel ilyen számba vett népesség nemcsak a helyben élésnek – hanem például egy bizonyos minta tagságát alkotó egyedek – viszonyában is létezik, gyakran a populációt használják helyette (l. például növénypopuláció).
Az emberi népesség megszámlálásával, méretével (növekedésével, fogyásával), összetételével és mozgásával a demográfia vagy népességtudomány foglalkozik. Más szempontból vizsgálja az emberi populációkat a szociológia, a közgazdaságtan és a gazdaságföldrajz.
Magyarországon a Központi Statisztikai Hivatal foglalkozik a népszámlálás (census) lebonyolításával és az adatok feldolgozásával. A népszámlálásra háztartásonként, több év után kerül sor, közben reprezentatív mintavétel alapján vizsgálják a változásokat.
A népességfogyás Magyarországon a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 1981 óta 737 000 fő. (2011 áprilisában az ország becsült népessége 9 971 000 fő volt.)[3] Az 1988 és 2009 közti időszakban 363 504 fő volt az ország vándorlási nyeresége, így az azóta bevándorolt, főként határon túli magyarok nélkül a csökkenés meghaladná az 1 000 000 főt.[4][5][6][7]
Térségi összehasonlítás
[szerkesztés]„A hazánkban az évtizedek alatt kialakult demográfiai helyzet sok vonatkozásban rokon a fejlett európai országokban megfigyelhető népesedési jelenségekkel, de néhány jellemzője természetszerűleg a kelet-, közép-európai mutatókhoz áll közelebb” – írta 2006-os első összefoglaló jelentésében a KSH.
A magyar élveszületési arány (2009-ben ezer lakosra 9,51) megközelíti az Európai Unió átlagát (9,9), és a környezetünkhöz képest is közepes (például Lengyelország 10,04, Csehország 8,83, Szlovénia 8,97), a halálozási ráta (12,94 ezrelék) azonban Bulgária és Lettország után a harmadik legmagasabb Kelet-Közép-Európában.
A magyar természetes fogyás (-0,25%) ugyancsak magas a térségben, csak Bulgária (-0,81%), Lettország (-0,63%) és Litvánia (-0,28%) adatánál alacsonyabb. (2008-ban a térségben csak Szlovákiában volt természetes népességnövekedés tapasztalható, 0,14%)
Társadalmi folyamatok
[szerkesztés]A születésszám alacsony szinten való állandósulásában jelentős szerepe van a későbbi önállósulásnak, az együttélési formák megváltozásának (az élettársi kapcsolatok és a "szingliség" elterjedése), a tanulási idő meghosszabbodásának és ezekkel összefüggésben a szülések időbeli kitolódásának. A huszonévesek körében folyamatosan csökken a gyermekvállalási kedv; 2009-ben már nem csak a 20-24 éves nők, hanem a 25-29 évesek szülési gyakorisága is jelentős mértékben csökkent és a 30-34 évesek termékenységének az elmúlt évekre jellemző enyhe növekedése is megállt, a 35-39 évesek továbbra is egyre gyakrabban szülnek a korábbi évekhez képest. 2009-ben a gyermekek 40,8%-a házasságon kívül született, ami az eddigi legmagasabb arány. A teljes termékenységi arányszám csökkent az előző évhez képest; 2008-ban az átlagos gyermekszám 1,35 volt, 2009-ben 1,33, ami messze elmarad a népesség középtávú fennmaradásához szükséges 2,1-es szinttől.[8]
Stáblista
[szerkesztés]Szereplők
[szerkesztés]- Székely András
- Dr. Almási Kitti
- Gundel Takács Gábor
- Ötvös Ágnes
- Varga László
- Kereki Anikó
- Naszák Szilvia
- Fábián Regina
- Bongó Krisztián
- Bujdosó Nikolett
- Novák András
- Peretsényi Anna
- Kovács Károly
- Kovács Ninetta
- Palásthy Kinga
- Kárteszi Máté
- Tóth Gábor
- Kiscelli Nándorné Zsuzsa
- Görgényi Fruzsina
- Lengyel Tamás (narrátor)[9]
Szakértők
[szerkesztés]- Ötvös Ágnes
- Gundel Takács Gábor
- Székely András
- Dr. Almási Kitti[9]
Stáb
[szerkesztés]- Skrabski Fruzsina (rendező, producer)
- Kopp Krisztina (rendező)
- Borsody István (forgatókönyvíró)
- Vizy Károly (dramaturg)
- Kiss Sándor (operatőr)
- Szilágyi Gábor (operatőr)
- Somogyvári Gergő (operatőr)
- Kuzma Viktor (operatőr)
- Kiss Soma (operatőr)
- Halla Gábor (operatőr)
- Farkas Dániel (operatőr)
- Dimeth Balázs (operatőr)
- Czomba Imre (zeneszerző)
- Kiss Sándor (vágó)
- Janovics Zoltán (executive producer)
- Kertész Kata (sminkmester)
- Bodnár Szabolcs (fodrász)
- Csergő Noémi (stylist)
- Kiskovács Attila (vezető színész)
- Kálazy Zsuzsanna Pubi (rendezőasszisztens)
- Berecz Zsolt (videotechnikus)
- Gellén Sándor (videotechnikus)
- Udvari András (videotechnikus)
- Szántó Tamás (videotechnikus)
- Hollósi Gergely (hangmérnök)
- Hollósi László (hangmérnök)
- Bónis Petra (további munkatárs)
- Bónis Tamás (további munkatárs)
- Gombossy Tünde (további munkatárs)
- Gombossy Diána (további munkatárs)
- Fülöp József (további munkatárs)
- Tompa Ibolya (további munkatárs)
- Buczkó Peti (rajz)
- Kiss Sándor (animáció)
- Szilvási Endre (kreatív-szerkesztő)
- Kiss Sándor (fényképezte)[2]
Sajtótükör
[szerkesztés]További információk
[szerkesztés]- A teljes film a Youtube-on
- A film adatlapja az Internet Movie Database (IMDB) oldalon (angol nyelven)
Hivatkozások
[szerkesztés]- ↑ (2014. január 31.) „Kényszerszinglik” (magyar nyelven).
- ↑ a b Magyar Média Mecenatúra • Kényszerszinglik. mecenatura.mediatanacs.hu. (Hozzáférés: 2022. október 3.)
- ↑ Népesség, népmozgalom (KSH)
- ↑ L. Rédei Mária: Demográfia, p. 75
- ↑ Vándorlási különbözet (KSH)
- ↑ Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal, Statisztikák 2008-2009[halott link]
- ↑ Vándorlási egyenleg korrekciókkal (1998-2009), KSH. (Hozzáférés: 2010. március 26.)[halott link]
- ↑ KSH Statisztikai tükör. (Hozzáférés: 2022. október 3.)
- ↑ a b „Kényszerszinglik”.