Ugrás a tartalomhoz

Szerkesztő:Eino81/Vermeer

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jan Vermeer van Delft
Vermmer egyetlen állítólagos arcképe a Kerítőnő című festményén
Vermmer egyetlen állítólagos arcképe a Kerítőnő című festményén
Született1632. október 31.
Delft, Hollandia
Meghalt1675. december 15. (43 évesen)
Delft, Hollandia
Nemzetiségeholland
Stílusabarokk
Mestere(i)Leonaert Bramer vagy
Carel Farbitius
Aki hatott ráBalthasar van der Ast,
Pieter Steenwyck,
Pieter Groenewegen
Aki(k)re hatottHan van Meegeren,
Simon Duiker

Jan Vermeer van Delft (v. Jan (Johannes) van der Meer, Delft, 1632. október 31. (keresztelése) – 1675. december 15.) Rembrandt mellett a Holland aranykor egyik legnagyobb festője. „Észak Mona Lisájának" festője. Műveit sokáig csak kortársai ismerték el, majd évszázadokig névtelenség kísérte, csak a 19. század közepén, 1842-ben fedezte fel őt Théophile Thoré-Bürger (1807–1869) neves francia művészettörténész. Emiatt az ismeretlenség miatt nem tudni pontosan, hány kép is tulajdonítható Vermeernek. Jelenleg 32 képről állítják bizonyosan, hogy az ő műve, további 5 képe kérdéses. Történelmi, allegorikus képeket, Delft város képeit és (leginkább) zsánerképeket festett. Zsánerképein legtöbbször a középosztálybeli élet jeleneteit festette meg. Lassan dolgozott, élén színeket használt, különösen a kobaltkéket és a sárgát. Élete nagy részét Delftben és Hágában töltötte.

Élete

[szerkesztés]

Családi háttere

[szerkesztés]

Életéről kevés adat állt rendelkezése, így újra-felfedezőjének Théophile Thoré-Bürger-nek a delfti irattár dokumentumai és a templomi évkönyvek között kellett megtalálni mindazt, amit ma róla tudunk. Születési dátuma nem ismert, az első ismert dátum az életében 1632. október 31., amikor megkeresztelték. A keresztelésre a delfti Újtemplomban került sor, református vallásúnak keresztelték, Johannes néven. Apja, Reynier Jansz (van der Meer) kocsmáros, selyemszövő és műkereskedő volt, aki 1591-ben született Antwerpenben, Flandriában. 1611-ben költözött Amszterdamba, ahol szövött-hurkolt textíliákkal foglalkozott. 1615-ben vette feleségül Digna Baltenst, és a család hamarosan Delftbe költözött, ahol a Baltens család is élt. A van der Meer-család eredeti neve Vos („Róka”) volt, Delftben 1625 és 1629 között ilyen néven működtetett az apa fogadót. Az apa a fogadó és kocsma üzemeltetése mellett nem hagyott fel a textilkereskedelemmel sem, de 1631-ben, amikor felvették a delfti Szent Lukács Céhbe, műkereskedőnek jelölte meg foglalkozását. Az Újtemplom évkönyvei szerint az apa 1625-ben már a Vermeer-családnévvel jelenik meg. 1641-ben (ekkor a kis Jan még csak 9 éves) 2700 guldenért megvásárolta a Mechelen („Malom”) fogadót, ahol a törzsvendégek a gazdagabb delfti polgárok közül kerültek ki, ezek a társadalmi kapcsolatok valószínűleg hatással voltak Vermeerre is. Egy 1640-es iratból kiderült, hog az apa olyan művészekkel állt kapcsolatban, mint Balthasar van der Ast, Pieter Steenwyck és Pieter Groenewegen. Valószínű, hogy ezek a művészek keltették fel az ifjú Vermeer érdeklődését a művészetek iránt. [1]

Tanulmányai

[szerkesztés]
Delft térképe 1649-ből

Nem maradtak fenn adatok arról, hogy részesült-e volna festői oktatásban. Azt lehet csak tudni bizonyosan, hogy 1653. december 29-én (21 évesen) már mint mestert vették fel a Szent Lukács Céhbe. A céh szabályzata alapján feltételezni lehet, hogy hat évig tanonc volt a céh egyik mesterének kezei alatt. Egyesek szerint mestere Leonaert Bramer (1594-1674) lehetett, bár a két művész stílusa között jelentős eltérések található.[2] Mások szerint a mester talán Carel Farbitius (1622-1654) lehetett. Dirck van Bleyswyck Beschrijvinge der Stadt Delft („Delft város bemutatása”) című művében Vermeert Fabritius „mesteri” követőjének nevezi.[3]

Vermeer, apjához hasonlóan, műkereskedelemmel is foglalkozott, így több pénzhez jutott, mintha csak a sajátjával kereskedett volna. De hivatalosan csak festő volt. Céhében kétszer is ő volt annak „hoofdman”-ja (dékánja): 1662 és 1663 között, valamint 1670 és 1671 között.[4]

Házassága, gyerekei

[szerkesztés]

1653. április 20-án egy Delft közeli faluban, Schipluyban Vermeer feleségül vette Catharina Bolnest, egy gazdag nő, Maria Thins lányát. Az anya ellenezte az esküvőt, mivel Vermeer apja akkoriban eléggé eladósodott, így lánya számára nem tartotta megfelelő férjnek. a másik ok, ami miatt ellenállásba ütközött, az a két család eltérő vallási hovatartozása volt, Vermeerék reformátusok voltak, míg a lány családja katolikus volt. Végül a katolikus Leonaert Bramer közbenjárására az anya végül beleegyezett a házasságba, állítólag Vermeer még a katolikus vallást is felvette, de ennek nem maradt írásos nyoma.

A család a Mechelen fogadóban lakott, majd később az úgynevezett pápista negyedbe költöztek az anyós házába. A családnak nem lehettek anyagi nehézségei, ugyanis Vermeer el tudta tartani népes családját. Tizenöt gyerekük született, közülük négy nem érte túl a kisgyerekkort. 1675-ben, Vermeer halálakor tizenegy gyereke volt életben, közülük nyolc még otthon élt.[3][5] Ez a tizenegy gyerek a következő volt: Maria (kb. 1654 - 1713 után), Elisabeth (1657 - 1713 előtt), Cornelia (1659-1660), Aleydis (1660-1749), Beatrix (1661 - 1702 előtt), Johannes (1663-?), Gertruyd (1664 - 1713 után), Franciscus (kb. 1664 - 1708 után), Catharina (kb. 1665 - 1713 után), Ignatius (1672-1713) és egy ismeretlen nevű gyerek (1674-1678/80). A négy elhunyt gyerek közül az elsőt 1660. december 27-én temették el a Régi Templom kertjében, majd a következő temetésekre 1661 decemberében, 1667. július 10-én és 1673. június 27-én került sor.[6]

Beatrixnak gyereke született, Elizabeth Catherina Hosperius (vagy Hopperius), férje bizonyosan rokonságban állta azzal a Pieter Corstiaensz Hopprus-szal, aki a fogadót kiadta Vermeer apjának.[5] Johannesről azt tudjuk, hogy 1687-ben elvett egy Maria Anna Frank nevű nőt és 1688-ban született egy fiúk, Johannes Antonius Vermeer. Franciscus 1690 táján elvett egy Maria de Wee nevű nőt, Vermeer ezen fia állítólag sebész volt, akárcsak Ignatius.[5]

Utolsó évei és halála

[szerkesztés]
„ Emiatt és a gyermekeinkre fordított hatalmas összeg miatt is, amelyet nem tudott többé a maga erejéből kifizetni, olyan búskomorságba esett, hogy másfél nap leforgása alatt elveszítette életerejét és meghalt. ”

– Catharina Bolnes, Vermeer felesége[7]

Vermeer átlagosan évi két képet festett és azok árából viszonylag el tudta tartani családját.[3] Utolsó éveiben azonban vagyoni helyzete drasztikusan romlani kezdett. Az 1672-ben kirobbant holland-francia háború következtében a francia csapatok gyorsan vonultak előre az Északi Tartományok északi része felé. Hogy a franciák előrenyomulását megakadályozzák, a tengeri védőgátakat megnyitották és területeket árasztottak el, köztük Maria Thins bérbeadott földjeit is. Így Vermeer nem tudat megkapni a családi jövedelem jelentős részét kitevő bért. Ezután az év után Vermeer egyetlen képét sem tudta már eladni. Eladósodott és kölcsönökre szorult. 1675-ben Amszterdamba utazott és egy 1000 guldenes kölcsönt vett fel.

Vermeer 1675. december 15-én halt meg. A delfti Régi Templom kertjében a családi sírboltba temették.

Vermeer halála után Catharina nem tudta kifizetni a hitelezőket, a hágai bírósághoz fordult, hogy vegyék át vagyontárgyai felügyeletét. Örökösi jogairól lemondott. Ekkor Catharina tulajdonában már csak két Vermeer-kép maradt, A festőművészet és A gyöngysor. Az előbbi képet édesanyjának adta tartozásainak fejében. A képek többségét Jacob Dissius nyomdász birtokolta, 1695-ben bekövetkezett haláláig, akkor a tulajdonában levő huszonegy Vermeer-képet Amszterdamban elárverezték.[7] 1681-ben Brédába költözött, ott 1684-ig élt nyolc gyerekével. Ő 1687 végén halt meg. Gyerekei gyámjául a hágai Hendrick ter Beek van Coesfelt-et jelölte ki.[5]

Művészete

[szerkesztés]
Vermeer ritkán írta alá a nevét a képein, ez a Hölgy virginálnál (1673-1675 között) című képen látható

Vermeer művészete során számos témával foglalkozott. Pályája elején történelmi tárgyú képeket festett, majd erkölcsi témákat érintő képeket alkotott, közben egy-egy képet készített Delft városáról, utcáiról, melyek egyedüli kültéri képeinek számítanak. Vermeer leginkább női alakjait ábrázoló zsánerképeiről híres. Művészete vége felé allegorikus képeket festett.

Élete során mindössze három képét látta csak el dátummal: A Kerítőnő (1656), Az asztronómus (1668) és A geográfus (1669). A kerítőnő című kép azért is fontos, mert a háttérben látható egyik alak állítólag maga Vermeer.[8]

Vermeer főbb stílusjegyei

[szerkesztés]

Vermeer művészetére számos olyan jegy jellemző, ami megkülönbözteti őt a többi festőtől. Az egyik ilyen fontos alkotóelem Vermeer képein a színek tökéletes összhangja, azon felül is a kobaltkék és a sárga együttes használta (ez annyira igaz, hogy Han van Meegeren, amikor utánozni akarta Vermeer munkáit, ezt a két színt mindig is használta). A másik tipikusan Vermeerre jellemző jegy a háttér kitöltése. Vermeer számtalan tárgyat használt a képein, de a későbbi képeinek fő jellemzője a kidolgozott háttér: egy térkép, egy festmény, egy tükör tette a képet tökéletesebbé. A térképeket különösen szerette, így a zsánerképek olyan hatást keltettek, hogy az alanyai módosak, egy térkép akkoriban még drága mulatság volt. A térképeit kidolgozta, A festőművészet című képen Visscher térképét festette meg, és a múzsa kezében lévő kürt a hága holland udvar (az Orániai-ház rezidenciája) felett található.[9]

Historikus képei

[szerkesztés]
Krisztus Mária és Márta házában
Diana pihenője

Vermeer leginkább zsánerképeiről volt ismert, ennek ellenére pályája elején, 1654 és 1656 között festett néhány (szám szerint három) történelmi témájú képet is. Valószínűleg a céhben elvárták a fiatal festőtől, hogy rendelkezzen a „tanult festő” képességeivel.[10]

Első történelmi munkája a Krisztus Mária és Márta házában volt, amit 1654-1655 táján festett. Későbbi képeivel összehasonlítva viszonylag nagy képnek számít. A Bibliának ezen része a 16. századi flamand festészetben népszerű témának számított. Azt jelképezte, hogy az emberek a jó cselekedetekkel foglalkozzanak, vagyis azokkal, amiket a reformáció felületesnek tartott és elutasított. Már ezen az első munkáján látszódnak az élén színek kontrasztjai.

Vermeer második historikus témájú képe a Diana pihenője (vagy más néven Diana és a nimfák). Ez a képe mitológiai témájú lett, feltételezhető, hogy Jacob van Loo (1614-1670) egyik 1648-ban készült képére utal. Témáját Ovidius Metamorfózisok című művéből vette. Mivel a meztelenséget éppen Vermeer korában kezdték kínosnak tartani, a képen az alakok ruhában láthatók, Tiziano hasonló, erotikával túlfűtött ábrázolásához képest Vermeer képe kimondottan prűdnek hat. A képen az alakok elhelyezése és mozdulataik még nem tökéletesek. Akadémia mércével mérve Vermeer ezen képe még ügyetlen és provinciális. Annyira nem illet Vermeer később megszokott stílusához, hogy amikor 1876-ban a Mauritshuis birtokába került, a Rembrandt műhelyéhez tartozó Nicolaes Maesnek tulajdonították.[10]

A harmadik kép, ami a történeti tárgyú képei közé tartozik, az 1655-ben készült Szent Praxedis, viszont még viták zajlanak arról, mennyiben tekinthető ez a kép Vermeerének. a kompozíció pontosan megfelel a Felice Ficherelli (más néven Riposo) azonos című képén láthatóval. Michael Kitson, a new yorki Metropolitan Művészeti Múzeum kurátora és Arthur Wheelock, az Amerikai Nemzeti Galéria kurátora Vermeernek tulajdonítja a képet. Wheelock megjegyezte, hogy a képen, nagyon szokatlan módon, két „Meer” szignó is található, a bal alsó sarokban egy „Meer” és az 1655-ös dátum, a jobb alsó sarokban a „Meer” szó, melyet egy N és egy R betű követ, majd a végén egy két kis o található. Ez Wheelock olvasatában a [Ver]Meer N[aar] R[ip]o[s]o-t („Vermeer, Riposo után”) jelenti. Korábbi történelmi képeihez képest ezen a képen a festő az eget sötétebbre festette, talán Riposo hatására, nem éppen flandriai stílusban. Jorgen Wadum, a Mauritshuis fő kurátora és Marten Jan Bok nem tartja a képet Vermeer művének. [11]

Delft városképe

[szerkesztés]
Delft látképe

Vermeer két képet festett városáról, Delftről. Az egyik egy utcarészlet, a címe Delfti utca, a másik pedig Delft látképe. Ezen utóbbi képen jól látszik az, hogy a festmény elkészítéséhez a camera obscurát használt. Willem Blaeu 1649-es Atlasza segítségével még azt is meg lehetett állapítani, hogy mely helyről festett Vermeer a látképet: a Schie folyó partján álló ház első emeletéről.

Már ezen utóbbi képen érvényesül az erősen architektonikus szerkezet és az egységes színhatás, amik későbbi zsánerképein is uralkodónak számítanak. A delfti látképen az okker és a barna volt a meghatározó, amit helyeként vörös és sárga színnel hangsúlyozott. A képnek volt politikai mondanivalója is, ugyanis a háttérben középen az Új templom tornya magasodik. Ebben a templomban kapott nyughelyet az 1584-ben meggyilkolt Orániai Vilmos.

A városokat ábrázoló képek általában nem a piac számára készültek, ezeket bizonyosan megrendelésre festette Vermeer, és így az áruk is magasabb volt (a Vermeer halála után árverési katalógus egyik delfti látkép 200 guldent ért). A Delfti utca egyszerűbb, időben talán a másik kép előtt készülhetett. Pieter de Hooch egyik 1658-as képére hasonlít. Későbbi, kidolgozott képeivel ellentétben ezen a képen az emberek arca kidolgozatlan, sőt, csupán kidolgozatlan ecsetfoltok.[12]

Moralizáló képei

[szerkesztés]
A kerítőnő

1656-ban Vermeer műfajt váltott. Témaválasztásában az utrechti Dirck van Baburen A kerítőnő című képe adott számára ihletet (melyről tudjuk, hogy megvolt az anyósa gyűjteményében, és két másik Vermeer-kép hátterében is megtalálható). Ekkor festette meg az azonos című képet. Témája a korabeli németalföldi festészet kedvelt alfaja volt. Ez a nagy érdeklődés arra utalt, hogy a közönség kiutat keresett az egyre prűdebb erkölcsi szemléletből. A bordélyházas képekből külön műfaj lett. Ezek a képek mindig normákat és értékeket fejeztek ki. Vermeer képeinek mondanivalója az volt, hogy az ember mindig legyen óvatos és megfontolt.[13] A kerítőnő című képén túl, azaz a könnyen megvásárolható szerelmen túl a bor, a mámor volt még Vermeer ezen képeinek témája. A bor már a kerítőnős képen is megtalálható, majd az Alvó lány (1657) című képén jelenik meg újra az a fehér kancsó, amit még további két képen szerepeltet: A zeneleckén (1662-1665) és a Hölgy két udvarlóval című képen (1659-1660). Képeinek másik erkölcsi jelképe a gyümölcsöstás, a bűn gyümölcseivel. A ruhába göngyölt tojás is jellemző szimbóluma volt Vermeer egyes képeinek, ez a szabadjára engedett libidót jelképezte. [13]

Női alak-képei

[szerkesztés]
Leány gyöngy fülbevalóval vagy Turbános nő

Vermeer nőket ábrázoló képeivel a németalföldi zsánerfestészet legfőbb vonalát követte, azaz a bűnt bírálta. Egy másik fontos vonás a hivatalos magatartásminták ábrázolása volt. Ebből a szempontból Vermeer csak három ilyen képet készített: a Tejet öntő nőt (1658-1660), a Csipkeverőnőt (1669-1670) és a Nő vizeskancsóval (1664-1665) című képet.[14] Vermeer a fiatal nőket valamilyen narratív összefüggésben ábrázolta. Ezekhez a képekhez általában csak egy-két kelléket festett, mint pl. a hangszerek vagy a mérleg. Három olyan festménye van, ahol még ezek is hiányoznak, ezeket hajlamosak az emberek portréknak tekinteni, tévesen. Az egyik leghíresebb ilyen képe a Leány gyöngy fülbevalóval A másik két portrészerű képe a Leány portréja (1666-1667) és a Fuvolás lány (1666-1667), viszont pont ez a két képe olyan képek közé tartozik, amelyek kérdésesek az alkotójuk tekintetében.

Vermeer tökéletesen bánt a jelképekkel. A női alakok egy része hermelinprémes sárga kabátot viselnek, általában gyöngysorral, ami a hiúság megtestesítése volt. Ilyen kép A gyöngysor (1664), Levelet író sárgaruhás hölgy (1665-1670), Hölgy és komornája (1667-1668) és A szerelmeslevél (1669-1670). Ezen hölgyek között kettő levelet is írt, vagy kapott, ez lehetett titkos szeretővel való levelezés jelzése is, kettőn a komorna közvetítőként van jelen. Ugyancsak levél szerepel két másik képe központjában, A Levelet olvasó lány nyitott ablaknál (1657) és a majdnem ugyanúgy kinéző Levelet olvasó nő kékben (1662-1664) oldalról mutatja a hölgyalakot. Az előbbi kép röntgenvizsgálata kimutatta, hogy eredetileg egy Cupido-alak is szerepelt a képen, így ismét a szerelmeslevélre utalva.

Vermeer hölgyalakjai hangszeren is játszottak, virginálon, lanton és gitáron. Virginál mellett álló hölgy (1673-1675), Hölgy virginálnál (1673-1675) és a Gitáron játszó nő ilyen képek. A koncert és A zenelecke már többszereplős kép, ez utóbbin vetette be Vermeer a tükörábrázolást.[15]

Allegorikus képei

[szerkesztés]
A festőművészet, vagy Műterem vagy A festészet allegóriája

1671 körül Vermeer újból eltért az addig megszokott stílusától. Két képet festett az 1670-es évek elején, mindkettőn allegorikus elemek találhatók. Az első A hit allegóriája volt, ami 1671 és 1674 között készült, a másik A festőművészet (vagy más néven Műterem vagy A festészet allegóriája) volt, 1673-ból. Az első képen a Hitet megszemélyesítő hölgyalak merengve ül, jobb kezében egy serleget tart. Bal keze egy könyvön nyugszik, ami viszont egy szilárd sarokkövön található. Ez Krisztus jelképe. A világ, amit egy földgömb jelképez, a lába alatt hever. A kép több jelképet is tartalmaz: a kőtömb alatt egy kígyó van és a kő mögött törött nyilaival a Halál, a közelben egy alma a bűnt jelképezi. Bár sokan nem újtestamentumi vonatkozású képként tartják számon, Vermeer itt valójában Jézus megfeszítését ábrázolja. a kép jezsuita ikonográfia szimbólumai miatt a képet a delfti jezsuita misszió megrendelésének tartják. A képen, több képhez hasonlóan, politikai vonulat is található, a földgömb az alak lábánál egy 1618-as földgömb, a kártusa árulja el, melynek felirata Nassau-Orániai Maurits herceget dicsőíti.[16]

Vermeer másik allegorikus képe A festőművészet, amelyet számos művészettörténész művészi hitvallásnak tekint. A kép címével ellentétben úgy tűnik, hogy a képen lévő hölgy nem a festőművészet allegoriája, sokkal inkább Klió, a történelem múzsája és patrónája. az előbbi képhez hasonlóan itt is van jelkép, de ezúttal egy, de az hangsúlyos: a térkép a háttérben. Az előbbi földgömbön túl ezzel a térképpel is az Orániai-ház előtt tiszteleg. Az asztalon látható maszk is Orániai Vilmos halotti maszkját idézi fel. [16]

Újrafelfedezése

[szerkesztés]
Théophile Thoré-Bürger

Vermeert igazából sosem felejtette el az utókor, a 17. és a 18. században elismerően emlegették, de más korabeli művészhez viszonyítva ez az elismerés csekély visszhangra talált. Majd csak a 19. század közepén kapja meg újra az őt megillető rangot. 1842-ben egy francia művészettörténész, Théophile Thoré-Bürger fedezte fel újra Vermeer művészetét. Anglia, belgiumi, hollandiai és svájci utazásai során Thoré-Bürger megismerte a 17. századi németalföldi festészet hétköznapi realizmusát. Vermeer képeinek színe válasz volt az impresszionizmus céljaira. Vermeer festészetében a szín esztétikailag meghatározó. A másik, ami meghatározta a művészetét: Vermeer vizuális eszközökkel tudott erkölcsi kérdéseket érzékeltetni.[17]

A 19. század utolsó harmadában Vermeer hírneve egyre nőtt. Prouston túl az avantgárd szinte minden művésze dicsérte Vermeernek a valódi színek iránti érzékét.[18] Vermeer művészetét az anekdotikus és narratív elemektől mentesnek tartották.

Öröksége

[szerkesztés]
  • Egy holland festő, Han van Meegeren, úgy döntött, hogy Vermeer stílusában alkot képeket, amiket végül Vermeer neve alatt dobott a piacra. A második világháború után hazaárulás vádjával perbe fogták, mivel holland festők képeit juttatta a nácik kezei közé. Végül bevallotta, hogy ő maga készítette a Vermeernek tulajdonított képeket.
  • Miután a 19. században újra felfedezték, több holland festő is elkezdte utánozni, mint pl. Simon Duiker (1874-1941).
  • Marcel Proust francia író Vermeer alakját és a delfti látképét is beleszőtte legnagyobb irodalmi művébe, az Az eltűnt idő nyomában címűbe. Az ötödik részben, a Fogolynőben, ahol Bergotte halálát jeleníti meg.[18][19]
  • Salvador Dalí, Vermeer nagy csodálója, A csipkeverő nő című képét dolgozta fel.
  • Peter Greenaway 1985-ben készült filmje, az A Zed & Two Noughts van Meegeren történetét is belevonja a film cselekményébe. Ugyancsak Greenawayhez kapcsolódik, hogy Louis Andriessen holland zeneszerző az ő librettójára írt egy Writing to Vermeer című operát 1997 és 1998 között.
  • Legismertebb képével kapcsolatban egy regény (írta Tracy Chevalier) és a regényből készült film (Lány gyöngy fülbevalóval) őrzi Vermeer emlékét.
  • Susan Vreeland könyve, a Girl in Hyacinthe Blue nyolc olyan személyt követ, akik kapcsolatban álltak Vermeer képeivel.
  • Timothy Brook történész a világkereskedelem és globalizáció szempontjából vizsgálta 2007-ben a holland aranykort, műve címe Vermeer's Hat: The Seventeenth Century and the Dawn of the Global World.

A ma ismert és Vermeernek tulajdonított festmények listája

[szerkesztés]

Biztosan Vermeer képei

[szerkesztés]
Sorszám Kép Cím Készült Méret, anyag Kiállítóhely
1
 Krisztus Mária és Márta házában 1654 / 1655 160 × 142 cm, olaj, lenvászon National Gallery of Scotland, Edinburgh
2
 Diana pihenője vagy Diana és a nimfák 1655 / 1656 98,5 × 105 cm, olaj, lenvászon Mauritshuis, Hága
3
 A kerítőnő 1656 143 × 130 cm, olaj, lenvászon Gemäldegalerie Alte Meister, Drezda
4
 Alvó lány 1657 87,6 × 76,5 cm, olaj, lenvászon Metropolitan Művészeti Múzeum, New York
5
 Olvasó nő vagy Levelet olvasó lány nyitott ablaknál 1657 83 × 64,5 cm, olaj, lenvászon Gemäldegalerie Alte Meister, Drezda
6
 Delfti utca, Kis utca vagy Utca Delftben 1657 / 1658 54,3 × 44 cm, olaj, lenvászon Rijksmuseum, Amszterdam
7
 A katona és a nevető lány 1658 49,2 × 44,4 cm, olaj, lenvászon Frick Collection, New York
8
 Lovag és ivó hölgy 1658–1660 66,3 × 76,5 cm, olaj, lenvászon Gemäldegalerie, Berlin
9
 Tejet öntő nő 1658–1660 45,4 × 41 cm, olaj, lenvászon Rijksmuseum, Amszterdam
10
 Hölgy két udvarlóval 1659 / 1660 78 × 67,5 cm, olaj, lenvászon Herzog Anton Ulrich-Museum, Braunschweig
11
 Delft látképe 1660 / 1661 98,5 × 117,5 cm, olaj, lenvászon Mauritshuis, Hága
12
 A félbeszakadt zenelecke 1660 / 1661 38,7 × 43,9 cm, olaj, lenvászon Frick Collection, New York
13
 Levelet olvasó nő kékben 1662–1664 46,5 × 39 cm, olaj, lenvászon Rijksmuseum, Amszterdam
14
 A zenelecke 1662–1665 74,6 × 64,1 cm, olaj, lenvászon Buckingham-palota, London
15
 Gyöngymérő nő 1662–1664 42,5 × 38 cm, olaj, lenvászon National Gallery of Art, Washington D.C.
16
 Lanton játszó hölgy ablak mellett 1664 51,4 × 45,7 cm, olaj, lenvászon Metropolitan Művészeti Múzeum, New York
17
 A gyöngysor 1664 55 × 45 cm, olaj, lenvászon Gemäldegalerie, Berlin
18
 Nő vizeskancsóval 1664 / 1665 45,7 × 40,6 cm, olaj, lenvászon Metropolitan Művészeti Múzeum, New York
19
 Leány gyöngy fülbevalóval vagy Turbános nő 1665 45 × 40 cm, olaj, lenvászon Mauritshuis, Hága
20
 A koncert 1665 / 1666 69 × 63 cm, olaj, lenvászon Isabella Stewart Gardner Museum, Boston (1990-ben ellopták)
21
 Levelet író sárgaruhás hölgy 1665–1670 45 × 39,9 cm, olaj, lenvászon National Gallery of Art, Washington D.C.
22
 Hölgy és komornája 1667 / 1668 89,5 × 78,1 cm, olaj, lenvászon Frick Collection, New York
23
 Az asztronómus 1668 50,8 × 46,3 cm, olaj, lenvászon Louvre, Párizs
24
 A geográfus 1668 / 1669 53 × 46,6 cm, olaj, lenvászon Städelsches Kunstinstitut, Frankfurt am Main
25
 A szerelmeslevél 1669 / 1670 44 × 38,5 cm, olaj, lenvászon Rijksmuseum, Amszterdam
26
 A csipkeverőnő 1669 / 1670 24,5 × 21 cm, olaj, lenvászon (fatáblára feszítve) Louvre, Párizs
27
 Levelet író hölgy és komornája 1670 71 × 59 cm, olaj, lenvászon National Gallery of Ireland, Dublin
28
 A hit allegóriája 1671–1674 114,3 × 88,9 cm, olaj, lenvászon Metropolitan Művészeti Múzeum, New York
29
 Gitáron játszó nő 1672 53 × 46,3 cm, olaj, lenvászon Kenwood House, London
30
 Műterem vagy A festészet allegóriája 1673 130 × 110 cm, olaj, lenvászon Kunsthistorisches Museum, Bécs
31
 Virginál mellett álló hölgy 1673–1675 51,7 × 45,2 cm, olaj, lenvászon National Gallery, London
32
 Hölgy virginálnál 1673–1675 51,5 × 45,5 cm, olaj, lenvászon National Gallery, London

Kérdéses képek

[szerkesztés]
Sorszám Kép Cím Készült Méret, anyag Kiállítóhely
1
 Szent Praxedis 1655 101,6 × 82,6 cm, olaj, lenvászon Musée de la Chapelle de la Visitation, Monaco (Barbara Piasecka Johnson Collection)
2
 Leány portréja 1666/1667 44,5 × 40 cm, olaj, lenvászon Metropolitan Művészeti Múzeum, New York
3
 Fuvolás lány 1666 / 1667 20 × 17,8 cm, olaj, lenvászon National Gallery of Art, Washington D.C.
4
 Leány vörös kalapban 1666 / 1667 23,2 × 18,1 cm, olaj, fatábla National Gallery of Art, Washington D.C.
5
 Virginál mellett ülő hölgy 1670 25,5 × 20 cm, olaj, lenvászon Sammlung Wynn, Las Vegas

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. ↑ Schneider, Norbert. Vermeer (magyar nyelven). Budapest: Taschen, Vince Kiadó, 7-13. o.. ISBN 978-3-8228-3364-3 (1999) 
  2. ↑ Schneider, Norbert. Vermeer (magyar nyelven). Budapest: Taschen, Vince Kiadó, 7. o.. ISBN 978-3-8228-3364-3 (1999) 
  3. ↑ a b c Schneider, Norbert. Vermeer (magyar nyelven). Budapest: Taschen, Vince Kiadó, 8. o.. ISBN 978-3-8228-3364-3 (1999) 
  4. ↑ Schneider, Norbert. Vermeer (magyar nyelven). Budapest: Taschen, Vince Kiadó, 9. o.. ISBN 978-3-8228-3364-3 (1999) 
  5. ↑ a b c d Fifteen children born to Johannes Vermeer and Catharina Bolnes. (Hozzáférés: 2010. január 27.)
  6. ↑ Vermeer's Children. (Hozzáférés: 2010. január 27.)
  7. ↑ a b Schneider, Norbert. Vermeer (magyar nyelven). Budapest: Taschen, Vince Kiadó, 13. o.. ISBN 978-3-8228-3364-3 (1999) 
  8. ↑ Schneider, Norbert. Vermeer (magyar nyelven). Budapest: Taschen, Vince Kiadó, 9. o.. ISBN 978-3-8228-3364-3 (1999) 
  9. ↑ Schneider, Norbert. Vermeer (magyar nyelven). Budapest: Taschen, Vince Kiadó, 82-84. o.. ISBN 978-3-8228-3364-3 (1999) 
  10. ↑ a b Schneider, Norbert. Vermeer (magyar nyelven). Budapest: Taschen, Vince Kiadó, 21-22. o.. ISBN 978-3-8228-3364-3 (1999) 
  11. ↑ Saint Praxedis: Missing the Mark. (Hozzáférés: 2010. január 27.)
  12. ↑ Schneider, Norbert. Vermeer (magyar nyelven). Budapest: Taschen, Vince Kiadó, 15-19. o.. ISBN 978-3-8228-3364-3 (1999) 
  13. ↑ a b Schneider, Norbert. Vermeer (magyar nyelven). Budapest: Taschen, Vince Kiadó, 23-28. o.. ISBN 978-3-8228-3364-3 (1999) 
  14. ↑ Schneider, Norbert. Vermeer (magyar nyelven). Budapest: Taschen, Vince Kiadó, 61-65. o.. ISBN 978-3-8228-3364-3 (1999) 
  15. ↑ Schneider, Norbert. Vermeer (magyar nyelven). Budapest: Taschen, Vince Kiadó, 40-46. o.. ISBN 978-3-8228-3364-3 (1999) 
  16. ↑ a b Schneider, Norbert. Vermeer (magyar nyelven). Budapest: Taschen, Vince Kiadó, 79-84. o.. ISBN 978-3-8228-3364-3 (1999) 
  17. ↑ Schneider, Norbert. Vermeer (magyar nyelven). Budapest: Taschen, Vince Kiadó, 87-88. o.. ISBN 978-3-8228-3364-3 (1999) 
  18. ↑ a b Schneider, Norbert. Vermeer (magyar nyelven). Budapest: Taschen, Vince Kiadó, 88-90. o.. ISBN 978-3-8228-3364-3 (1999) 
  19. ↑ "petit pan de mur jaune". (Hozzáférés: 2010. január 27.)

Források

[szerkesztés]

Külső hivatkozások

[szerkesztés]
Fájl:Commons-logo.svg
A Wikimédia Commons tartalmaz Eino81/Vermeer témájú médiaállományokat.

{{DEFAULTSORT:Vermeer Jan}} [[:Kategória:Holland festők]] [[:Kategória:Németalföldi festők]] [[:Kategória:Katolikus vallásra tért személyek]] [[en:Johannes Vermeer]] [[ar:يوهانس فيرمير]] [[be-x-old:Ян Вэрмэр]] [[bg:Йоханес Вермеер]] [[br:Johannes Vermeer]] [[ca:Johannes Vermeer de Delft]] [[cs:Jan Vermeer]] [[cy:Johannes Vermeer]] [[da:Johannes Vermeer]] [[de:Jan Vermeer]] [[el:Γιοχάνες Βερμέερ]] [[eo:Johannes Vermeer]] [[es:Johannes Vermeer]] [[et:Johannes Vermeer]] [[eu:Johannes Vermeer]] [[fa:یوهانس ورمر]] [[fi:Johannes Vermeer]] [[fr:Johannes Vermeer]] [[fy:Johannes Vermeer]] [[gl:Johannes Vermeer]] [[he:יאן ורמר]] [[hif:Johannes Vermeer]] [[hr:Johannes Vermeer]] [[io:Johannes Vermeer]] [[is:Johannes Vermeer]] [[it:Jan Vermeer]] [[ja:ヨハネス・フェルメール]] [[ko:요하네스 페르메이르]] [[la:Ioannes Vermeer]] [[lad:Johannes Vermeer]] [[lb:Johannes Vermeer]] [[nl:Johannes Vermeer]] [[no:Johannes Vermeer]] [[pl:Jan Vermeer]] [[pt:Johannes Vermeer]] [[ro:Johannes Vermeer]] [[ru:Вермер, Ян]] [[scn:Johannes Vermeer]] [[simple:Johannes Vermeer]] [[sk:Jan Vermeer]] [[sl:Jan Vermeer van Delft]] [[sr:Јоханес Вермер]] [[sv:Jan Vermeer]] [[ta:ஜொஹான்னெஸ் வெர்மீர்]] [[th:โยฮันส์ เวร์เมร์]] [[tr:Johannes Vermeer]] [[uk:Ян Вермер]] [[vi:Johannes Vermeer]] [[war:Johannes Vermeer]] [[zh:杨·维梅尔]]

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Szerkesztő:Eino81/Vermeer&oldid=24887487”