Szerkesztő:Apród/Nemzetiszocialista Németország

Az úgynevezett Nagynémet Birodalom a Német Birodalom vagy a nemzetiszocializmus idején (1933-1945) nemzetiszocialista államnak vagy nemzetiszocialista Németországnak felelt meg és Adolf Hitler diktatúrája volt, amelyet a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt (NSDAP) támogatott, átvette a demokratikusan megalakult weimari köztársaság helyét.

Ezt az államot az egyén feletti abszolút uralom igénye, radikális antiszemitizmus, elterjedt vezérkultusz és fokozódó állami terror jellemezte. A diktatúra létrehozása Hitler 1933. január 30-i kancellári kinevezése után azonnal megkezdődött: a birodalmi elnök nép és az állam védelméről szóló 1933. február 28-i rendelete és az 1933. március 24-i felhatalmazási törvény végleg felfüggesztette a weimari birodalmi alkotmány lényeges részeit, beleértve a hatalmi ágak szétválasztását, a kormány parlamenti ellenőrzését és az alapvető állampolgári jogokat. A rendkívüli állapot a náci állam végéig érvényben maradt.

A nemzetiszocialista rezsim néhány hónap alatt a politika és a társadalom összehangolásával a nemzetiszocializmus ideológiájára épülő központosított államot hozott létre. A szakszervezeteket és minden politikai pártot az NSDAP kivételével betiltottak. A korábbi, világosan meghatározott jogosítványokkal rendelkező államrendszer helyett az állam és az NSDAP egymást átfedő kompetenciáinak rivális együttélése következett be, egy olyan polikrácia, amelyben mindig Hitleré volt a végső döntés jogköre. A titkos államrendőrség (Gestapo) és az olyan pártszervezetek segítségével, mint az SA és az SS a rezsim az alkotmányos államot rendőrállammá alakította előbb koncentrációs, később pedig megsemmisítő táborokkal is kiegészítve. A holokauszt és a porajmos – a zsidók, szintik és romák szisztematikus népirtása –, az ellenzék tagjainak, másként gondolkodók, fogyatékkal élők és homoszexuálisok üldözése és meggyilkolása, valamint betegek meggyilkolása – ennek során 216 000 testi, szellemi fogyatékos ember és pszichés beteg szisztematikus meggyilkolása - több millió ember életét követelte.

Amikor Hitler 1934-ben átvette a birodalmi elnöki tisztséget is, ez együttjárt a köztisztviselők kinevezésének jogával, amit személyesen magasabb tisztségviselők számára tartott fenn. A rezsim már közvetlenül az úgynevezett hatalomátvétel után elfordult a nem politika, csak a közjó iránt elkötelezett köztisztviselők elvétől. A tisztségre jelölteknek a szakképzettség mellett immár politikai megbízhatóságukat is bizonyítaniuk kellett a nemzetiszocializmus szellemében. A számára különösen fontos területeken a diktátor olyan állambiztosokat nevezett ki, akik minden kormányzati és közigazgatási hivatal felett álltak. Azzal, hogy 1938-ban átvette a Wehrmacht parancsnokságát, Hitler a hadsereg közvetlen vezetését is biztosította. A nemzetiszocialista állam elvesztette a második világháborút, amelyet maga váltott ki. 1945. május 8-án a Hitler-ellenes koalíció feltétel nélküli megadásra kényszerítette a német Wehrmachtot. 1945. június 5-én a győztes hatalmak - USA, Nagy-Britannia, a Szovjetunió és Franciaország - formálisan is átvették a kormányzati hatalmat Németországban.

A politikatudományban és a történeti kutatásokban a náci államot többek között fasiszta, totalitárius, polikratikus, abszolutista, modernizáló, karizmatikus hatalomként és szívességi diktatúraként írják le.

A nemzetiszocialista államszervezet alapelvei

A nemzetiszocializmus olyan forradalmi mozgalomnak tekintette magát, amely az állam és a társadalom minden területét átformálta. A cél a demokrácia helyreállítása volt az egyetlen pártként működő NSDAP diktatúráján – vagy annak vezetőjének diktatúráján és az alapvetően nyitott, polgári társadalmon – keresztül egy fajilag meghatározott közösség leváltására.

Az államnak a Führer-elv értelmében és a népi közösség sajátos felfogása szerint az állam átformálása érdekében szükség volt az egyéni állampolgári jogok átalakítására, egyrészt a birodalmi kormányzat és önkormányzat, másrészt a törvényhozó, végrehajtó és bírói hatalom megszüntetésére. A „Birodalom erős központi tekintélye” már 1920-ban része volt az NSDAP 25 pontos programjának.

Belül a népközösség eszméje egy felbonthatatlan egésszé kellett volna összeforrasztania a politikát, az erkölcsöt és a jogot. „A "vezérakaratnak", amely nem volt elkötelezve semmilyen magasabb jogi hatalommal szemben, egy új nemzetiszocialista uralmi és kormányzási formát kellett létrehoznia - amelyet a pártszerkezetek előzetes engedelmességében láttak meg. Az állami tisztviselők általános jogelvek iránti kötelezettsége helyett személyi kötelezettség állt fenn, amelyet a "vezéresküvel" kellett megerősíteni. A náci ideológia központi eleme a népi antiszemitizmus és rasszizmus volt. A zsidók, a szintik és romák, valamint a nem árjaként meghatározott népességcsoportok ezért nem tartozhattak a népi közösséghez.

Konformitás

A nemzetiszocialista diktatúra létrejötte olyan sebességgel ment végbe, amely meglepte az NSDAP ellenfeleit, sőt támogatóit is. Hitler már Már 1933. február 1-jén Hitler rávette Paul von Hindenburg elnököt, hogy oszlassa fel a Reichstagot, és tűzze ki az új választásokat március 5-re. Ily módon a parlament a választásokig megszűnt a hatalom központja lenni. Február 4-én a birodalom elnöke rendeletet adott ki a német nép védelméről, amely korlátozta a sajtó- és gyülekezési szabadságot olyan mértékben, hogy Hitler kisebbségi kormánya gyakorlatilag el tudta hallgattatni az ellenzéki pártokat a választási kampány során. Február 4-én a birodalmi elnök rendeletet adott ki a német nép védelmében, amely olyan mértékben korlátozta a sajtó- és gyülekezési szabadságot, hogy a hitleri kisebbségi kormány gyakorlatilag elhallgattatta az ellenzéki pártokat a választási kampány során.

Szintén februárban a Hitler-kormány intézkedéseket vezetett be a demokrácia és a pluralizmus felszámolására. Céljuk az volt, hogy felszámolják a birodalmi hatalmi központokat - a tartományokat és a városi önkormányzatokat és az egész állami, társadalmi és kulturális életet a nemzetiszocializmus ideológiájának rendeljék alá. Ez a konformitási folyamat az állami intézményeken kívül minden fontos szervezetet, egyesületet és politikai pártot érintett. Ezeket vagy betiltották vagy ideológiailag és szervezetileg összhangba hozták az NSDAP-val.

Az első konformitási intézkedéseket az 1933. február 28-i, úgynevezett Reichstag tűzvédelmi rendelet és az 1933. március 24-i felhatalmazási törvény legitimálta, amelyek de facto hatályon kívül helyezték a weimari alkotmányt: olyan alapvető elveket, mint az alapvető jogok, a jogállamiság, ill. ezzel megszűnt a kormány parlament általi ellenőrzése.

Először is a Weimari Köztársaság szövetségi struktúráit számolták fel. A megalkotott két törvény megszüntette a szövetségi tartományok összes korábban megválasztott miniszterét, képviselőjét és magas rangú köztisztviselőjét - különösen Dél-Németországban -, valamint a Hanza-városok szenátusait. Az első, 1933. március 31-i konformitási törvény feloszlatta a tartományi parlamenteket, a körzeti gyűléseket és a községi tanácsokat, és felhatalmazta az szövetségi tartományok kormányzatait, hogy a szövetségi tartományok alkotmányai ellen is törvényeket tegyenek közzé. Az önkormányzati szerveket az 1933. március 5-i Reichstag-választás szavazási körülményei után újra össze kellett állítani. Ennek eredményeként több ezer NSDAP-tag foglalt el megüresedett posztokat. Az 1933. április 7-i második törvény minden tartományban hatályba lépett, kivéve Poroszországot, ahol ez már az 1932-es "porosz sztrájk" következtében megtörtént - birodalmi kormányzókat hoztak létre diktatórikus jogkörrel, akiket a birodalmi elnök nevezett ki közvetlenül a birodalmi kancellárnak alárendelve, és a tartományok kormányzatai felett álltak. Megengedték nekik, hogy kinevezzék és elbocsátsák tagjaikat, egyéb köztisztviselőket és bírákat. Törvényalkotási jogot is kaptak. Megszűntnek nyilvánították az államelnöki tisztséget, amelyet egyes tartományok alkotmányai rögzítettek. A gyakorlatban Paul von Hindenburg birodalmi elnök szinte mindenhol követte Hitler régi követőitől és az NSDAP körzetvezetőitől (Gauleiter) kapott javaslatokat a birodalmi kormányzói rendszer betöltésekor.

A Reichstag-tűz ürügyén a Németország Kommunista Pártját (KPD) február 28-tól üldözni kezdték, Németország Szociáldemokrata Pártját (SPD) június 22-én betiltották, a többi pártot önfeloszlatták, az új pártok alapítása elleni 1933. július 14-i törvényig az NSDAP lett a birodalom egyetlen és egyedüli kormányzó pártja, melyet 1933 decemberében a párt és az állam egységét biztosító törvénnyel erősítettek meg. Így jött létre az egypártrendszer, és megszűnt a gyűlölt "rendszer" ismérvének tekintett parlamentarizmus. Az esetleges ellenállás megszüntetése érdekében a náci rezsim közvetlenül az 1933. május 1-i nemzeti munka ünnepe után szétverte az összes szakszervezetet, elkobozta vagyonukat és eltörölte a sztrájkjogot. 1933. május 10-én minden munkavállalói és munkaadói egyesület kénytelen volt megalakítani a Német Munkaügyi Frontot (DAF), mely 1934-től az NSDAP-nak volt alárendelve.

A Reichstag már 1933. március 23-án feladta törvényhozó és végrehajtó-ellenőrző funkcióját a felhatalmazási törvény kétharmados többségének beleegyezésével. Formálisan fennmaradt intézményként, hogy Hitler kormánynyilatkozataihoz körítést adjon, valamint hogy fenntartsa a demokratikus megjelenés látszatát más országokkal szemben. Az egyik fele most már párttagokból, másik fele pedig az SA, SS és a párthoz kötődő szervezetek képviselőiből állt. 1939-ig további kilenc törvényt fogadott el, míg a többi 5000 törvényt és rendeletet közvetlenül a náci rezsim vezetői adták ki.

A birodalom újjáépítéséről szóló 1934. január 30-i törvénnyel a szövetségi tartományok elvesztették állami szuverenitásukat, így a szövetségi tartományok igazságszolgáltatási és közigazgatási szuverenitását teljesen aláásták az 1935-ig tartó konformitási rendeletek, majd ezek közvetlenül a felelős birodalmi minisztériumok alá lettek rendelve. A Reichsrat, amely a weimari alkotmány által a szövetségi tartományokat képviselte és joga volt kifogásolni a birodalmi kormány minden törvényjavaslatát, 1934. február 14-én feloszlott.

A birodalom legfelsőbb hatóságai

A náci ideológiában meghirdetett "nép és állam egysége" a hatalmi ágak szétválasztásának eltörléséhez vezetett, a legmagasabb kormányhivatalok törvényhozói, végrehajtói és bírói hatalmat kaptak. Amikor a Führer-elv érvényesült minden kormányzati területen és a kormányzat minden szintjén, egyrészt a korábbi osztályok és hivatalok központosítása, másrészt ezek sokszor burjánzó elterjedése következett be.

A központosított és az újonnan létrehozott állami hatóságok, valamint a felsőbb párthivatalok feladatainak átfedése rengeteg kompetencia- és rivalizálási vitához vezetett, amelyeknek azután gyakran Hitler mérvadó döntésével kellett véget vetni. A közigazgatási hatóságokat rendszerint összevonták a párthivatalokkal. Ez egy sor új "legfelsőbb birodalmi hatóságot" eredményezett.

Birodalmi kancellária

A Német Birodalom birodalmi kancellárja Adolf Hitler volt, az államfő pedig von Hindenburg birodalmi elnök volt 1934. augusztus 2-án bekövetkezett haláláig. A Német Birodalom államfőjéről szóló, 1934. augusztus 1-jei törvénnyel, amelyet ezt követően népszavazás legitimált, Hitler átvette Hindenburg hivatalait. Onnantól kezdve 1938 végéig a "Führer és a Német Birodalom birodalmi kancellárja" címet viselte, 1939 januárjától már csak a "Führer" címet. Most már a formálisan még érvényben lévő weimari birodalmi alkotmány tulajdonképpen kiüresedett, és minden államhatalom Hitler személyében egyesült.

Hitler hivatalos székhelye a berlini birodalmi kancellária volt. Ez az aktuális kormányzati ügyek intézésére szolgáló hatóságként és egyben az NSDAP pártközpontjaként működött. Hans Heinrich Lammers államtitkár, később Martin Bormann a kormányzati ügyekért felelt. Hitler obersalzbergi magánrezidenciájának, amely tiltott területté lett nyilvánítva, közvetlen közelében 1937-ben épült fel a berchtesgadeni birodalmi kancellária, az úgynevezett kis birodalmi kancellária.

Az NSDAP központi végrehajtó szerve, amely a birodalmi kancellária és a minisztériumok koordinációjáért felelt, Rudolf Heß, Hitler helyettes vezetőjének munkatársaiból állt, aki a birodalmi kabinetben és a birodalmi védelmi miniszteri tanácsban miniszteri rangot kapott. Emellett beleszólt a birodalmi minisztériumok fontos rendeleteinek létrehozásába és a magas állami tisztviselők kinevezésébe. 1941-től a pártkancellária vezetőjének tisztségét Martin Bormann töltötte be. Az 1934-ben "Adolf Hitler magánkancelláriájaként” létrehozott NSDAP pártkancellária, amelynek élén Philipp Bouhler állt, és amelyben Martin Bormann testvére, Albert Bormann is dolgozott, a kegyelmi kérvényekre és a pártügyekben benyújtott kérvényekre szorítkozott, de a eutanáziaprogramot is irányította.

1939. január 12-én Hitler áthelyezte hivatalos rezidenciáját a berlini Voßstraße-n található Új Birodalmi Kancelláriába, amelyet Albert Speer tervezett.

Birodalmi kormány

A birodalmi kormány 12-15 birodalmi miniszterből állt, tárcával és anélkül, valamint a nemzetiszocialista állam más vezető tisztségviselőiből. A birodalmi kancellár elnöksége alatt főként törvénytervezetek megtárgyalásával és elfogadásával foglalkozott. Hitler azonban csak addig tartott rendszeres kormányüléseket, amíg hatalmi pozíciója és funkciói meg nem szilárdultak. 1935-től a kabinet csak rendszertelenül, egyre ritkábban ülésezett. Ezután sorra hozott új törvényeket anélkül, hogy megtárgyalta volna őket. Az utolsó közös ülésre 1938. február 5-én került sor.

Ahogy egyre több jogkört ruháztak át a kormányfőre vagy átvette azokat, a miniszterek egyre inkább a megbízások címzettjei lettek. Hitler közvetlenül rendeletekkel irányított. Ennek eredményeként a kabinet elvesztette törvényhozói szerepét és a háború alatt végül alosztályokra bomlott fel, amelyek csak részben voltak összehangolva egymással.

Hitler halála után a volt birodalmi pénzügyminiszter, Johann Ludwig Graf Schwerin von Krosigk ügyvivő kormányt alakított Karl Dönitz főadmirális nevében, akit Hitler utódává nevezett ki a birodalmi elnöki posztra. Megpróbált tárgyalásokat kezdeni a szövetségesekkel Németország kormányzásáról, de 1945. május 23-án leváltották és letartóztatták. Amíg Nagy-Britannia, az USA, a Szovjetunió és Franciaország át nem vették a legfőbb államhatalmat Németországban, amit 1945. június 5-én a Berlini Nyilatkozatban és az azt kísérő nyilatkozatokban jelentettek be, Németországban már nem volt központi kormányzat. A Szövetséges Ellenőrző Tanácsnak, amelynek ezt a funkciót fel kellett volna vállalnia, nem volt saját végrehajtó szerve, és döntéseinek végrehajtása a megszállási övezetek katonai kormányaitól függött.

Birodalmi minisztériumok

1933-tól a következő hatóságokat említették birodalmi minisztériumként:

• Birodalmi Munkaügyi Minisztérium
• Birodalmi Élelmiszerügyi és Mezőgazdasági Minisztérium
• Birodalmi Pénzügyminisztérium
• Birodalmi Igazságügyi Minisztérium
• Birodalmi Postaminisztérium
• Birodalmi Közlekedési Minisztérium
• Birodalmi Gazdasági Minisztérium
• Birodalmi Külügyminisztérium (1919 óta ez a szokásos hosszú név volt a "Külügyminisztérium" elnevezés mellett)
• Birodalmi Belügyminisztérium
• Birodalmi Hadügyminisztérium (korábban Birodalmi Védelmi Minisztérium volt, de ez 1938. február 4-én megszűnt)

Ezzel a nemzetiszocialista rezsim megváltoztatta az egyes minisztériumok felépítését és valós hatáskörét, esetenként jelentősen. 1933-tól a következő főosztályok jöttek létre:

• A Birodalom népfelvilágosítási és propagandaminisztériuma
• Birodalmi Légügyi Minisztérium
• Birodalmi Tudományos, Oktatási- és Népművelési Minisztérium
• Birodalmi Egyházügyi Minisztérium
• A megszállt keleti területek birodalmi minisztériuma
• Birodalmi Fegyverkezési és Lőszerügyi Minisztérium (1942 szeptemberétől Birodalmi Fegyverkezési és Haditermelési Minisztérium)

További birodalmi hatóságok és csúcshivatalok

Birodalmi legfelsőbb hatóságok és a legfelsőbb hivatalok, amelyek nem voltak vagy nem lettek közvetlenül alárendelve egyetlen birodalmi minisztériumnak sem, "de közvetlenül a birodalmi kancellária alá tartoztak:

• A Führert képviselő hivatal (pártkancellária, 1933 júniusától)
• a birodalmi bíróságok
• a Német Birodalom Számvevőszéke
• Birodalmi földművesvezető (Reichsbauernführer) ((Richard Walther Darré volt az, aki később perszonálunióban az élelmiszerügyi miniszterrel)
• Birodalmi Erdészeti Hivatal (Hermann Göring által, perszonálunióban a Vadászmesteri Hivatallal)
• Birodalmi Gazdaságfejlesztési Hivatal
• Birodalmi Lakásügyi és Települési Hivatal (1939–1940)
• a szociális lakhatásért felelős birodalmi biztos (az NSDAP birodalmi szervezetének vezetője, Robert Ley, 1940. november 15-én nevezték ki)
• a német útépítések főellenőre (Fritz Todt, 1933 novemberétől)
• a birodalmi főváros általános építési felügyelője (Albert Speer, 1937 januárjától)
• Faji és Települési Főhivatal
• Birodalmi Meteorológiai Szolgálat Hivatala (1933 februárjától 1934 novemberéig légiforgalmat irányító birodalmi hivatal)
• Birodalmi Statisztikai Hivatal (1940-ig)
• Birodalmi Biztosítási Hivatal (1944-ig)
• Alkalmazottak Birodalmi Biztosítóintézete (1935-ig)
• Birodalmi Biztosításfelügyeleti Hivatal (1943 júniusáig: Birodalmi Magánbiztosításfelügyeleti Hivatal)
• Birodalmi Egészségügyi Hivatal (1938-ig)
• Birodalmi Vitaminvizsgáló és Vitaminkutató Intézet (1941/42-től)
• Birodalmi Állásközvetítő és Munkanélküliség Biztosítási Intézet (elnöke 1938 végéig Friedrich Syrup, 1939 januárjától államtitkár a birodalmi munkaügyi miniszter mellett)
• Birodalmi Munkaszolgálat (Konstantin Hierl 1935-től 1943-ig; később a Belügyminisztérium része)
• Gazdasági főképviselő (1935; később hadigazdaságért felelős)
• Birodalmi Fegyverkezési és Haditermelési Minisztérium műszaki irodájának vezetője Karl-Otto Saur főosztályvezető ((Hitler 1945-ben készített végrendeletében fegyverkezési miniszternek jelölte ki)
• Birodalmi Földgazdálkodási Hivatal (1935)
• Birodalmi Tartományfelmérő Hivatal
• Birodalmi lakásügyi biztos (1942-1945)
• Birodalmi Szabadalmi Hivatal
• Birodalmi ifjúsági vezetés (Baldur von Schirach az élén 1936-tól)
• Birodalmi árképzési biztos (Carl Friedrich Goerdeler 1936 novemberétől)
• birodalmi sportvezető (1936-tól)
• a négyéves terv képviselője (Erich Neumann államtitkár, 1936-tól)
• az SS birodalmi vezetője és a német rendőrség főnöke (a Sicherheitspolizei és a Sicherheitsdienst (SD) főnöke Heinrich Himmler 1936-tól)
• főkormányzó (Hans Frank, 1941-től Josef Bühler államtitkár is állandó helyettese
• Birodalmi közigazgatási főmeghatalmazott (1938-tól)
• birodalomvédelmi minisztertanács vagy titkos kabinettanács ((1938-tól)
• Reichsbank (1939 júniusától)
• Birodalmi főpénztár (1939-ig)
• Birodalmi Adósságkezelő Hivatal (1938-ig)
• Birodalmi Nyomda
• Cseh- és Morvaország birodalmi protektora (1939 márciusától)
• Birodalmi munkavezető (Konstantin Hierl 1943-tól)
• munkaerő-bevetési főmeghatalmazott (Fritz Sauckel 1943 márciusától)
• a totális hadviselés birodalmi meghatalmazottja ( (Joseph Goebbels 1944 júliusától)

Belső közigazgatás és igazságszolgáltatás

Tisztviselői kar

A weimari köztársaság idején a tisztviselők nagy része a császári időszakból származott és antidemokratikus maradt. Poroszországban már 1930-ban kimagaslóan sok köztisztviselő csatlakozott az NSDAP-hoz, bár a köztisztviselői törvény megtiltotta számukra a pártpolitikai tevékenységet - akárcsak a KPD számára is.

Irodalom

• Götz Aly: Hitlers Volksstaat. Raub, Rassenkrieg und nationaler Sozialismus. 5. kiadás, S. Fischer, Frankfurt am Main 2005, ISBN 3-10-000420-5.
• Martin Broszat: Der Staat Hitlers. Grundlegung und Entwicklung seiner inneren Verfassung. Deutscher Taschenbuch Verlag, Reihe Weltgeschichte des 20. Jahrhunderts (1. kiadás, 1969), 12. kiadás, München 1989, ISBN 3-423-04009-2; Marix, Wiesbaden 2007, ISBN 978-3-86539-113-1.
• Norbert Frei: Der Führerstaat. Nationalsozialistische Herrschaft 1933 bis 1945. 6. bővített és frissített kiadás, Deutscher Taschenbuch Verlag, München 2001, ISBN 3-423-30785-4.
• Michael Grüttner: Das Dritte Reich. 1933–1939 (= Handbuch der deutschen Geschichte.. 19 kötet). Klett-Cotta, Stuttgart 2014, ISBN 978-3-608-60019-3.
• Ulrich Herbert: Das Dritte Reich. Geschichte einer Diktatur (= C.H.Beck Wissen). 3. kiadás, Beck, München 2018, ISBN 978-3-406-72240-0.
• Ludolf Herbst: Das nationalsozialistische Deutschland 1933–1945, Suhrkamp Verlag AG, Frankfurt am Main 1996, ISBN 3-518-11285-6.
• Klaus Hildebrand: Das Dritte Reich. 6. kiadás, Oldenbourg, München 2003, ISBN 3-486-49096-6.
• Richard J. Evans: Das Dritte Reich.

• 1. kötet: Aufstieg, München 2004, ISBN 3-421-05652-8;
• 2. kötet: Diktatur, München 2007, ISBN 978-3-421-05653-5;
• 3. kötet: Krieg, München 2009, ISBN 978-3-421-05800-3.

• Ian Kershaw: Hitlers Macht. Das Profil der NS-Herrschaft. Deutscher Taschenbuch Verlag, München 1992, ISBN 3-423-04582-5.
• Ian Kershaw: Der NS-Staat – Geschichtsinterpretationen und Kontroversen im Überblick. Rowohlt, Reinbek bei Hamburg 1999, ISBN 3-499-60796-4.
• Ernst Klee: Das Personenlexikon zum Dritten Reich. Wer war was vor und nach 1945. Edition Kramer, Frankfurt am Main 2008, ISBN 978-3-9811483-4-3; S. Fischer, Frankfurt am Main 2003, ISBN 3-10-039309-0.
• Wolfgang Michalka (szerk.): Das Dritte Reich. Dokumente zur Innen- und Außenpolitik. 2 kötetben, Deutscher Taschenbuch-Verlag, München 1985.

• 1. kötet: „Volksgemeinschaft“ und Großmachtpolitik 1933–1939, ISBN 3-423-02925-0.
• 2. kötet: Weltmachtanspruch und nationaler Zusammenbruch 1939–1945, ISBN 3-423-02926-9.

• Rolf-Dieter Müller: Der Zweite Weltkrieg (= Gebhardt. Handbuch der deutschen Geschichte.). Klett-Cotta, Stuttgart 2004, ISBN 3-608-60021-3.

Film

• Michael Kloft: „12 Jahre, 3 Monate, 9 Tage“ – Die Jahreschronik des Dritten Reichs, Spiegel TV, dokumentáció/riportsorozat, 210 perc, Németország 2006.

Fordítás

• Ez a szócikk részben vagy egészben a NS-Staat című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.