Szerbisztika

A szerbisztika (szerbül: Србистика / Srbistika) a szlavisztika egyik altudománya, amely a szerb nyelv, irodalom, történelem és kultúra tanulmányozására összpontosít. A szlavisztikán belül a délszláv alcsoporthoz tartozik.

Története

Kialakulás (19. század)

A szerbisztika mint tudomány a 19. század elején alakult ki, más hasonló tudományterületekkel egy időben, mint például a polonisztika, bohemisztika és szlavisztika. Ebben az időszakban a szerbisztika fő képviselői közé tartozott Vuk Stefanović Karadžić, Pavel Jozef Šafárik, Stojan Novaković és Ljubomir Stojanović.

Politikai körülmények miatt a szerbisztikát a szerbhorvatisztika foglalta magába. A szerbhorvatisztika paradigmája sokban ellentétben állt az "irodalmi nyelvek" vallási alapon történő elkülönítésének programjával. A szerbhorvatisztika fő képviselői közé tartozott Vatroslav Jagić, Ivan Broz, Tomo Maretić, Alekszandar Belić, Pavle Ivić és követőik.

Az 1990-es évektől napjainkig

A szerbisztika fogalma újra csak az 1990-es években terjedt el Nyugaton. Addig a szerbisztika a szerbhorvatisztika egyik ága volt. A volt Jugoszlávia felbomlásával ez a tudományterület is felbomlott, amelyet gyakran azzal vádolnak, hogy a nagy-szerb ideológia hatalmi eszköze volt. A horvát és szerb nacionalista mozgalmak nyelvpolitikai nyomása alatt a külföldi szlavisztika is felismerte az 1990-es években, hogy a szerbhorvát egységet nem lehet fenntartani az egységes jugoszláv állam és a megfelelő politikai nyomás nélkül.

Jugoszlávia szétbomlása után a szerbisztika újjáéledésének első ötletei az Ćirilica na raskršću vekova (1991) című könyvvel kezdődtek. 1997-ben megalakult a Szerbisztika Megújulásáért Mozgalom, 1998-ban elindult a Srbistika/Serbica folyóirat, és megjelent a Slovo o srpskom jeziku, majd a Novi rat za srpski jezik i pravopis (2001) című könyvvel lefektették az újjáéledt szerbisztika alapjait. Az újjáéledt szerbisztika képviselői közé tartozik Radmilo Marojević, Miloš Kovačević, Petar Milosavljević, Božo Ćorić, Milosav Čarkić, Milorad Simić és Mihailo Šćepanović.

Ma a szerbisztika a hagyományos filológiai területekkel foglalkozik, azaz a nyelvészettel és az irodalomtudománnyal.

A nyelvészet területén tanítják a szinkrón és diakrón nyelvészetet, a szerb nyelv fejlődését a szláv nyelvcsoporton belül, az óegyházi szláv nyelv hatását, valamint a nyelvészet más területeit, alkalmazva a szerb nyelvre. A nyelvi változások az utóbbi években szintén kutatási témák.

Az irodalomtudomány és kultúratudomány területén nagy hangsúlyt fektetnek a középkortól kezdődő szerb irodalom történetének kutatására, az irodalomelméletre, az irodalmi hatásokra és fejlődésekre.

Az un. szerb ország- és népismereta szerb nép kulturális fejlődésével és történetével foglalkozik Szerbiában, Horvátországban, Boszniában és más balkáni országokban.

2018 óta jelenik meg a szerbisztikára vonatkozó szakmai folyóirat, a Tragovi szerbhorvát nyelven.

A szerbisztika neves képviselői

Vuk Stefanović Karadžić (1787–1864) szerb filológus, nyelvész, folklórkutató, író és történész, a modern szerb nyelv sztenderdizálásának a kezdeményezője, valamint a szerb nyelv cirill írásának a megalkotója és helyesírásának a megalapozója.
Jacob Grimm (1785–1863) német nyelvész, irodalomtudós, jogász, akit a német filológia és ókortudomány megalapozójaként tartanak számon.
Dimitrije P. Tirol (1793–1857) szerb író, nyelvész, geográfus, festő.
Pavel Jozef Šafárik (1795–1861) szlovák nyelvész és történész, a prágai egyetem könyvtárnoka.
Kanitz Fülöp Félix (1829–1904) magyar származású osztrák művészettörténész, térképész, régész és etnográfus.
Kállayi Béni (1839–1903) politikus, diplomata, történész az Osztrák–Magyar Monarchia belgrádi főkonzulja, az Osztrák–Magyar Monarchia közös pénzügyminisztere, majd ebbéli minőségében haláláig Bosznia kormányzója.
Stojan Novaković (1842–1915) szerb nyelvész és államférfi, 1895–1896 között és 1909-ben Szerbia miniszterelnöke.
Ljubomir Stojanović.(1860–1930) szerb politikus és filológus.
Rádics István (1863–1917) magyarországi szerb irodalmár, pedagógus.
Đorđe Trifunović (1934–) szerb irodalmár és irodalomtörténész.
Predrag Stepanović (1942–2022) magyarországi szerb író, műfordító, egyetemi docens.
Milosevits Péter (1952–2021) szerb nemzetiségű magyar író, költő, műfordító, irodalomtörténész, újságíró, lapszerkesztő, egyetemi oktató.

Források

Ковачевић, Милош (1997). У одбрану језика српскога, Београд: Требник, 245 стр.
Ковачевић, Милош (1998). „Нови почетак или раскршће србистике”, Србистика, I/1–2, Приштина, стр. 77–88.
Ковачевић, Милош (1998а). Слово о српском језику, Београд: Фонд истине о Србима, стр.73 (коаутор)
Ковачевић, Милош (2000). „Слово о српском језику’ као српски национални филолошки програм”, Прилози настави српског језика и књижевности, I/1–2, Бања Лука, стр. 15–22.
Ковачевић, Милош (2000а).„Шта је то и куда иде српски језик”, Рашка, Бр. 34–35, стр. 29–46.
Ковачевић, Милош (2003). „Србистика на почетку 21. вијека”, Универзитетска настава на почетку 21. вијека: зборник радова са Научног скупа, Бијељина: Педагошки факултет у Бијељини, стр. 45–70.
Ковачевић, Милош (2006). „Српски као већински и мањински језик у Србији”, Узданица, III/1–2, Јагодина: Учитељски факултет, стр. 9–15.
Ковачевић, Милош и Михаило Шћепановић(2011), Српски језик у вртлогу политике, Никшић: Издавачки центар Матице српске Друштва чланова у Црној Гори.
Ковачевић, Милош (2013). Лингвистика као србистика, Пале: Филозофски факултет, Монографије и монографске студије, књ. 1, 302 стр.
Маројевић, Радмило (1991). Ћирилица на раскршћу векова: огледи о српској етничкој и културној самосвести, Горњи Милановац: Дечје новине; Београд: Српски фонд словенске писмености и словенских култура, 192 стр.
Маројевић, Радмило (1996). „Српски језик у породици словенских језика“, Српски језик: студије српске и словенске, Бр.1–2, Београд, 334–342
Маројевић, Радмило (1998). Српски језик и славистика, Србистика,ISSN 1450–670X, 1, 2/3, стр. 5–40.
Маројевић, Радмило (2000). Српски језик данас, Београд: ЗИПС: Српска радикална странка, 416 стр.
Маројевић, Радмило (2001). Нови рат за српски језик и правопис: лингвистички огледи из фонологије и ортографије, Београд: Српски фонд словенске писмености и словенских култура: Требник; Подгорица: Унирекс; Бања Лука: Медија центар Прелом, 242 стр.
Маројевић, Радмило (2008), „Српски језик, србистика и славистика“, Српско питање и србистика. Излагања, Закључци и прилози. Зборник радова 3, приредили Петар Милосављевић и Момчило Суботић, Бачка Паланка: Логос, Ваљево: Књиготворница Логос, 33–39 [Србистика/Serbica. Ванредни број].
Маројевић, Радмило (2011), Српска политика о етносу, језику, књижевном стандарду и писму, Бања Лука: Арт принт.
Милосављевић, Петар (1995). Српски национални програм и српска књижевност, Приштина: Народна и универзитетска књижница и Нови свет.
Милосављевић, Петар (2006). Српска писма, Бања Лука: Бесједа, Београд: Арс Либри.
Милосављевић, Петар (2007), "Реформа латинице Вука Караџића", Српско питање и србистика. Документи и коментари,Зборник радова 2, приредио Петар Милосављевић, Бачка Паланка: Логос, Ваљево: Књиготворница Логос, стр.103–135.
Милосављевић, Петар (2019). О обнављању србистике, Београд: Институт за политичке студије: Матица српска у Дубровнику; Грачаница: Логос, 331 стр. ISBN 978-86-7419-311-2.
Стојановић, Андреј (2006), „Поново о 'једном језику'“, Глас Сербоне: Друштво за научно истраживање најстарије историје Срба, Бр.20, Ниш, 34–38.
Online-Bibliothek zur serbischen Kultur, Literatur, Geschichte, Sprache usw. auf Serbisch und Englisch
Geschichte der serbischen Literatur (Memento vom 20. August 2005 im Internet Archive) : Online-Version von Paul Josef Šafaríks Geschichte der serbischen Literatur (hrsg. von Josef Jireček, I. Abtheilung, Prag 1865)