Szabolcsi földvár

Szabolcsi földvár
Ország	Magyarország
Mai település	Szabolcs
Tszf. magasság	95 m
Épült	10. század
Elhagyták	1241-42 (tatár támadás)
Állapota	falak felismerhetőek
Típusa	földvár
Építőanyaga	föld, fa
Elhelyezkedése
Szabolcsi földvár Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 48° 10′ 17″, k. h. 21° 29′ 23″48.171389, 21.489722
A Wikimédia Commons tartalmaz Szabolcsi földvár témájú médiaállományokat.

Szabolcs vezér szobra a vár bejáratánál

A szabolcsi földvár a Tisza folyó bal partján, a mai Szabolcs település közvetlen közelében található erődítmény, amelyet a régészeti feltárások eredményei szerint 950 körül emeltek.

A vár története

A Kárpát-medencében letelepülő magyar törzsek egyikének vezéri szálláshelye lehetett. Anonymus szerint Szabolcs vezér építtette a honfoglalás után.

A földvár két oldala a Tisza akkori magaspartján épült, míg a harmadik, leghosszabb oldalon mesterséges folyóágat ástak ki, így az erődítmény szigetként emelkedett ki a környező vizekből. A sáncok szerkezete eredetileg rácshálós rendszerben összecsapolt fagerendákból állt, ezt aztán földdel töltötték ki. A 337 x 225 x 387 méteres háromszög alaprajzú földvár területe 3,3 hektár. A falakon három helyen látható áttörés helyén voltak egykor a kikövezett várkapuk. A belső részen látható mélyedés ciszterna vagy kút lehetett.

Az egységes magyar államot létrehozó István király idejében ez a vidék is a keresztény uralkodó hatalmába került, így benne tartotta székhelyét Szabolcs királyi vármegye ispáni tisztségviselője.

A várat a 11. század második felében megerősítették, a falak magasságát emelték, belső oldalait vastagították, mivel újra és újra feldúlták vidékét a Kárpát-medencébe betörő úz és kun törzsek (1068, 1085, 1091). Az első korabeli forrás a várral kapcsolatban az 1092-es szabolcsi zsinatról emlékezik meg, amikor az Árpád-házi Szent László király elnökletével összeülő egyházi és világi méltóságok elfogadták II. Orbán pápa határozatait.

A középkori oklevelekből ismert a királyi vármegyék politikai felépítése. Élükön az uralkodó által kinevezett ispán állt. Beosztottai a várnagy, aki a várbeliek mindennapjait irányította, valamint a hadnagy, aki országos méretű hadjárat alkalmával vezette a fegyveres szolgálatra kötelezett szabad embereket, a várjobbágyokat. A hatalmi hierarchia legalsó részén a várat kiszolgáló, állattartással, földműveléssel, kisebb mértékben kézművességgel foglalkozó várnépek álltak, de a korai időszakban még létezett a rabszolgatartás intézménye is.

Miután II. Endre király nagyrészt eladományozta a szabolcsi ispánság földjeit is, meggyengült a fegyveres szabadok tábora. Így az országra zúduló tatárjárás idején a mongol lovasseregek elfoglalták és lerombolták Szabolcs várát, mely ezután elvesztette katonai jelentőségét.

A települést és a várat 1266 előtt királyi adományul a Szentemágócs nemzetség egyik ága kapta, amely aztán innen Szabolcsinak is nevezte magát, és 1380-ig volt itt birtokos.

A 18. századtól a vár belső részében volt a falu temetője. 1896-ban millenniumi emlékművet emeltek a vár egyik falán. 1996-ban, a honfoglalás millecentenáriuma alkalmából a bejáratnál elhelyezték Szabolcs vezér szobrát.

A földvár ma a 3821-es út Szabolcson átvezető szakaszáról észak felé letérve, a Petőfi úton érhető el a legegyszerűbben, de vízitúrázók könnyen elérhetik a Tisza felől is.

Képgaléria

• 
  Főbejárat
• 
  A bejárat a falról nézve
• 
  Millenniumi emlékmű, háttérben a falu
• 
  A vár belső része
• 
  A földvár légi fotón
• 
  A földvár légi felvételen
• 
  A földvár a magasból
• 
  A földvár légifotón 1.
• 
  A földvár légifotón 2.
• 
  A földvár légifotón 3.
• 
  A földvár légifotón 4.
• 
  A szabolcsi vár makettje a dinnyési Várparkban

Források

• ↑ KMTL-Németh Péter: Korai magyar történeti lexikon : 9–14. század. Főszerk. Kristó Gyula. Budapest: Akadémiai Kiadó. 1994. 614. o. ISBN 963 05 6722 9
• Szabolcsi földvár

További információk

• A szabolcsi földvár rajza
• Szabolcs a vendégvárón
• Móricz Zsigmond: A szabolcsi földvár Archiválva 2011. április 23-i dátummal a Wayback Machine-ben
• ↑ Petkes 2017: Petkes Zsolt (szerk) – Sudár Balázs (szerk): Hétköznapok a honfoglalás korában. Budapest: Helikon. 2017. = Magyar őstörténet, 5.~oldal=132–139. ISBN 978-963-227-994-7