Száz ezred harca
| Száz ezred harca | |||
 | |||
| Kínai kommunista katonák a hadművelet idején | |||
| Konfliktus | második kínai–japán háború | ||
| Időpont | 1940. augusztus 5.–december 5. | ||
| Helyszín | Észak-Kína | ||
| Eredmény | Kínai győzelem | ||
| Szemben álló felek | |||
| |||
| Parancsnokok | |||
| |||
| Szemben álló erők | |||
| |||
| Veszteségek | |||
| |||
 é. sz. 37° 27′, k. h. 116° 18′37.450000°N 116.300000°EKoordináták: é. sz. 37° 27′, k. h. 116° 18′37.450000°N 116.300000°E | |||
 A Wikimédia Commons tartalmaz Száz ezred harca témájú médiaállományokat. | |||
A száz ezred harca (kínaiul: 百團大戰) a második kínai–japán háború egyik összecsapása volt 1940 augusztusa és decembere között.[1] Habár a hadművelet kínai győzelemmel végződött, és a kommunista erők ideiglenesen jelentős területeket vontak ellenőrzésük alá, nem bírt döntő befolyással a háború menetére.
Előzmények
[szerkesztés]1937-ben, a japán csapatok támadását követően kitört a második kínai–japán háború. A konfliktus kezdeti időszakában a japánok gyorsan haladtak előre, nagy területet hajtva uralmuk alá, az 1939-es év folyamán azonban több súlyos vereséget is elszenvedtek a Csang Kaj-sek () vezette Nemzeti Forradalmi Hadseregtől. A japán vereség felbátorította Csang Kaj-seket (), aki 1939 telén offenzívát indított a japánok visszaszorítására, de vereséget szenvedett.
A kínai nacionalista csapatok vereségét követően a japánok megközelítőleg 109 kisebb hadműveletet indítottak a Hopej () és Santung () tartományokban tevékenykedő kommunista partizánok ellen. A kommunista ellenállók szorongatott helyzete és a Kuomintang () részéről érkező kritika, miszerint a kommunista erők nem járulnak hozzá elegendő mértékben a japánok ellen folytatott háborúhoz, hanem kizárólag a saját befolyási területük kibővítésén munkálkodnak, ahhoz vezetett, hogy 1940 elején a kommunista katonai vezetők megkezdték egy észak-kínai offenzív hadművelet előkészítését.
A hadművelet
[szerkesztés]1939 decemberében a kínai kommunista csapatok hozzávetőlegesen 88 000 főből álltak, ezt a számot 1940 nyarára - önkéntesekből - körülbelül 400 000 főre sikerült felduzzasztani, akiket 115 ezredbe osztottak be. A számottevő létszámnövekedésnek köszönhetően a kommunista erők főparancsnoka, Csu Te () 1940 augusztusában úgy gondolta, hogy elérkezett az idő egy észak-kínai hadművelet megindításához. A kommunista csapatok Peng Tö-huaj () parancsnoksága alatt augusztus 20-án lendültek támadásba, elsőként vasútvonalakat támadva meg Hopej (), Santung () és Sanhszi () tartományokban, elpusztítva közel 970 km vasutat, valamint hat hónapra működésképtelenné tették a japán ipar számára fontos Jingszing () körzeti szénbányát. 1940 szeptemberétől a japán helyőrségek ellen indítottak heves támadást, kezdetben jelentős sikereket érve el, de a kínai támadás 1940 decemberére kifulladt, a japánok heves ellenállásának köszönhetően.
A japánok válasza a kommunista offenzívára nem sokat váratott magára: 1940 decembere folyamán visszafoglalták az elfoglalt (és használhatatlanná tett) vasútvonalak nagy részét, az azokat körülvevő településeken pedig nagyszabású razziákat tartottak, több helybéli civilt kivégezve a kommunista csapatok támogatásának vádjával.
1941 júliusában a japán Észak-Kína Körzeti Hadsereg főparancsnokává Okamura Jaszudzsit nevezték ki, akinek a nevéhez fűződik a három pusztítás taktikájának bevezetése ("mindent felgyújtani, mindenkit megölni, mindent elrabolni"), a kommunista erők megtörésének céljával. Egyes becslések szerint a taktika alkalmazása 2,7 millió kínai halálát okozta.
Jegyzetek
[szerkesztés]Források
[szerkesztés]- Kataoka, Tetsuya; Resistance and Revolution in China: The Communists and the Second United Front
- ↑ Jordán: Jordán, Gyula. Kína története. Budapest: Aula (1999). ISBN 9639215198