Nankingi csata

	Nankingi csata
	Japán csapatok állnak a lerombolt városfalon a Zhongshan kapu közelében december 13-án.
Konfliktus	második kínai–japán háború
Időpont	1937. december 1. – 13.
Helyszín	Kína
Eredmény	Japán Császárság győzelme
	Szemben álló felek
Kína	Japán Császárság
	Parancsnokok
Tang Shengzhi	Macui Ivane
	Szemben álló erők
100 000 katona	200 000 katona
	Veszteségek
Körülbelül 70 000 halott és sebesült	Körülbelül 7000 halott és sebesült
	Térkép
	Nankingi csata Pozíció Kína térképén
	é. sz. 32° 03′ 00″, k. h. 118° 46′ 01″32.050000°N 118.767000°EKoordináták: é. sz. 32° 03′ 00″, k. h. 118° 46′ 01″32.050000°N 118.767000°E
	A Wikimédia Commons tartalmaz Nankingi csata témájú médiaállományokat.

A nankingi csata a második kínai–japán háború egyik jelentős ütközete volt. 1937 decemberében a Japán Birodalmi Hadsereg elfoglalta a kínai fővárost.

Köztársaság akkori fővárosát, Nankingot, miután a kínai védők kaotikusan visszavonultak a városból, ami jelentős veszteségeket és zűrzavart eredményezett a védelmi vonalaikban. A város elfoglalása jelentős fordulópontot jelentett a háború menetében, mivel Nanking stratégiai és szimbolikus jelentőséggel bírt.

Háttér

A háború kitörése után, 1937 júliusában, a japán csapatok jelentős területeket vontak ellenőrzésük alá a Sárga-folyótól északra. A japánok elvárásaival ellentétben a Kuomintang vezetése, Csang Kaj-sek irányítása alatt, nem engedett a japán nyomásnak, és egy hosszú védekező háborút tervezett Japán ellen. Ennek a stratégiának a részeként a kínaiak új frontot nyitottak a sanghaji csatában, amely azonban a város japánok általi elfoglalásához vezetett. Bár a japánok nagy területeket nyertek, a háborús céljukat, hogy a Kuomintangot a hadseregének megsemmisítésével békére kényszerítsék, nem érték el.

Tervek

A sanghaji csata után a japán erők körülbelül 240 km-re keletre és a Jangce folyó mentén lefelé helyezkedtek el Nanking fővárosától. A november 7-én összehívott Császári Nagy Főhadiszállás egy hadjáratot tervezett Nanking ellen, amelyet a Sanghaji Expedíciós Hadsereg és a 10. Hadsereg hajtott volna végre. Az előbbi nagy egység (9., 16. és 13. hadosztály) a Taj-tótól északra, míg a 10. hadsereg (6., 18. és 114. hadosztály) a tótól délre indult volna Nanking ellen. A japánok minden nagy egységhez négy hadosztályt rendeltek, és a nankingi hadjáratot 1937 novemberében indították el. A nagy egységek közötti koordináció biztosítása érdekében ezeket Macui Ivane parancsnoksága alá vonták, és a Közép-kínai Regionális Hadsereg részeivé tették.

Csang Kaj-sek biztos volt benne, hogy Nankingot nem lehet sikeresen megvédeni. A főváros jelentősége miatt azonban nem akarta harc nélkül átadni a várost a japánoknak. 1937. szeptember 8-án Tang Shengzhi tábornokot bízta meg a nankingi csapatok parancsnokságával. A kínaiak célja az volt, hogy minél kevesebb csapattal minél nagyobb veszteségeket okozzanak a japánoknak a visszavonuló harcok során. A kínai oldal emellett egy ellentámadást is tervezett a Csientang folyónál, hogy lassítsa a japánok előrenyomulását. A Kuomintang 12 hadosztályt rendelt Nanking és a város előterének védelmére, de ezek a sanghaji csatában elszenvedett veszteségeiket még nem pótolták.

A csata menete

A japán hadsereg a nankingi előrenyomulás során taktikai légi támogatást, tüzérséget és páncélos erőket alkalmazott. A kínai megerősített állásokat a japán előrenyomuló elemek megkerülték, majd a felzárkózó egységek bekerítették és megsemmisítették őket. November 19-én a japán csapatok elfoglalták Szucsout a Taj-tó északi partján. Csang Kaj-sek megpróbálta megerősíteni a nankingi frontot öt szecsuáni hadosztállyal és két dandárral, ám ezek a Kuomintanghoz közvetlenül nem tartozó hadurak csapatai a japán előrenyomulás láttán elmenekültek. November 30-ára a két japán hadsereg ékei délkeletről és délnyugatról elérték Nankingot, és megkezdték a főváros bekerítését. Csang december 7-én elhagyta a várost. December 11-én a szervezett ellenállás egyre inkább összeomlott a városban, majd másnap Csang visszavonulási parancsát követően a csapatok elmenekültek a városból. 1937. december 13-án a város teljesen japán ellenőrzés alá került. A kínai csapatoknak a város és annak előtere védelmében körülbelül 70 000 halottja volt. Visszavonulásuk előtt a kínaiak számos épületet felgyújtottak, hogy azokat ne hagyják a japánok kezére.

Mivel a japán hadsereg gyors előrenyomulása ellenére a kínai védelem több helyen is heves ellenállást tanúsított, a harcok nagy pusztítással jártak. A kínai katonák és civilek hatalmas áldozatokat hoztak, hogy megvédjék a fővárost, még ha végül alul is maradtak a túlerővel szemben. A városban uralkodó káosz és a folyamatos támadások miatt sok civil menekült el, vagy próbált elrejtőzni a japán hadsereg elől. A városba érkező japán csapatok nem mutattak kegyelmet, és a hadifoglyokkal, valamint a civilekkel szembeni bánásmód kegyetlenségei csak tovább súlyosbították a helyzetet.

Veszteségek

Nanking elfoglalása gyorsabb és könnyebb volt, mint ahogyan azt a japánok előre látták. Macui Ivane naplója szerint a japánok mindössze 1953 katonát veszítettek a csatában, és további 4994-en sebesültek meg. Azonban a friss kutatások magasabb japán veszteségekre utalnak a nankingi hadjárat öthetes kampánya során. Benjamin Lai szerint a japán császári hadsereg teljes veszteségei a hónap során becslések szerint 26 000 halottat és sebesültet tettek ki, ebből 18 000 a X. hadtest vesztesége volt november 6. és december 17. között. A japán haditengerészet további 624 halottal és 876 sebesülttel járult hozzá a kampány összesített, 27 500-as veszteségeihez.

A kínai veszteségek kétségtelenül lényegesen magasabbak voltak, bár nincs pontos adat arra vonatkozóan, hogy hány kínai vesztette életét a harcok során. A japánok azt állították, hogy a nankingi hadjárat során akár 84 000 kínai katonát is megöltek, míg egy kortárs kínai forrás szerint az ő hadseregük vesztesége 20 000 fő volt. Jamamoto Maszahiró történész megjegyezte, hogy a japánok általában felnagyították ellenfeleik veszteségeit, míg a kínaiak hajlamosak voltak alábecsülni veszteségeik mértékét. Ikuhiko Hata becslése szerint 50 000 kínai katona vesztette életét a harcokban, míg Jay Taylor 70 000-re teszi a számot, és megjegyzi, hogy a veszteségek arányosan nagyobbak voltak, mint a sanghaji csata során. Kínai történész, Sun Zhaiwei szerint a kínai harci veszteségek 6000 és 10 000 fő között voltak. A The New York Times tudósítója, Tillman Durdin szerint körülbelül 33 000 kínai katona halt meg Nanking városában, beleértve a 20 000 törvénytelenül kivégzett hadifoglyot.

A sebesült kínai katonák száma sem ismert pontosan, de kétségtelenül szintén nagyon magas volt. November végére a sebesült katonák napi 2000–3000 fős ütemben érkeztek Nankingba az első vonalból, ami a sanghaji veszteségek kétszerese volt. Ezek közül sok sérült katona nem kapott megfelelő ellátást Kína gyenge egészségügyi szolgáltatásai miatt, és Nanking kórházai sem tudtak ennyi beteget egyszerre kezelni. Ennek eredményeként sok sérültet elhanyagoltak, akik gyakran belehaltak sérüléseikbe, amely számot Masahiro A(z) Jamamoto Maszahiró lap bélyegképe Jamamoto összesen 9000-re becsüli. Annak ellenére, hogy a kórházi személyzet mindent megtett, hogy minél több sebesültet evakuáljanak a csata utolsó napjaiban, sokan, talán a sebesült kínai katonák többsége Nankingban maradt a japánok kegyelmére. Többségüket, ha nem mindet, kivégezték.

Veszteségek	Japán hadsereg	Kínai hadsereg
Halottak (Macui naplója)	1 953	Nincs pontos adat
Sebesültek (Macui naplója)	4 994	Nincs pontos adat
Teljes veszteségek (becslés)	27 500	20 000–84 000 halott
Sebesültek	26 000	Becslés szerint nagyon magas

A nankingi mészárlás

December 17-i győzelmi parádé a Nanking című japán propagandafilmben (1938)

A harcok Nankingban nem értek véget december 12–13-án éjjel, amikor a japán hadsereg elfoglalta a város kapuit és behatolt. A város megtisztítására irányuló műveletek során a japánok további napokon át visszaverték a kínai erők maradványainak szórványos ellenállását. Bár Nankingtól északra, Mufushan területét a japán Yamada-különítmény nagyobb vérontás nélkül elfoglalta december 14-én reggel, Nanking környékén a zsebekben összpontosuló ellenállás még napokig fennmaradt.

A hónapokig tartó harcok megtanították a kínai védőket arra, hogy a japánok foglyul ejtés esetén nem mutatnak kegyelmet, így sokan, akik a városban maradtak, kétségbeesetten próbáltak menekülni, mielőtt túl késő lett volna. Egyes egységek, például a Kuangtung hadsereg tagjai részletes tervekkel rendelkeztek a Nankingból való menekülésre. Ennek eredményeként több száz, sőt ezer kínai maradványseregnek sikerült kicsúsznia a japán vonalakon, akár csoportosan, akár egyénileg. Azonban ezek a tervek csak azok számára voltak hasznosak, akik értesültek róluk, így sokakat elfogtak a japán csapatok, vagy a városban maradtak, ahol szinte biztos halál várt rájuk.

Eközben a japán egységek azzal az ürüggyel, hogy katonai ellenállást keresnek, átkutatták Nanking minden épületét, és gyakran behatoltak a nankingi biztonsági zónába is, hogy felkutassák az ellenséges katonákat. A japán katonák különféle módszerekkel próbálták azonosítani az egykori katonákat, például azzal, hogy a vállukon viselt hátizsák vagy fegyver nyomait keresték. Azonban a kritériumok gyakran önkényesek voltak, és sok civilt is elfogtak. George Fitch, a nankingi YMCA vezetője szerint „a riksahúzók, asztalosok és egyéb munkások gyakran kerültek célkeresztbe”. A kínai rendőröket és tűzoltókat is megcélozták, ahogyan az utcaseprőket és a Vörös Horogkereszt Társaság buddhista temetkezési dolgozóit is katonaként gyanúsították.

Az összegyűjtött kínai foglyokat tömegesen kivégezték, és ez az esemény nankingi mészárlás néven vált ismertté, amelyről a nankingi külföldi lakosok és újságírók a város eleste után napokon belül nemzetközi híreket adtak. A mészárlások célja az volt, hogy rövid idő alatt minél több embert öljenek meg, ami általában úgy zajlott, hogy a fegyvertelen foglyokat sorokba állították, majd gépfegyvertűzzel lőtték le őket, végül szuronyokkal vagy revolverekkel végeztek velük. Sok esetben a foglyokat lefejezték, szuronygyakorlatok céljára használták, vagy összekötözték, benzinnel leöntötték és felgyújtották őket. A városban maradt sérült kínai katonákat kórházi ágyukban gyilkolták meg, vagy kivonszolták őket és élve elégették. A mészárlásokat általában a Jangce folyó partján végezték, hogy megkönnyítsék a holttestek tömeges eltávolítását.

A férfi civilek és valódi hadifoglyok összegyűjtését és tömeges meggyilkolását a japán jelentésekben eufemisztikusan „megtisztító műveleteknek” nevezték. Az áldozatok számáról különböző becslések léteznek, mivel számos férfi civilt tévesen katonának minősítettek és kivégeztek. A tokiói Nemzetközi Katonai Törvényszék szerint mintegy 20 000 férfi civilt öltek meg hamis vádak alapján, hogy katonák voltak, míg további 30 000 valódi egykori harcost törvénytelenül végeztek ki, és testüket a folyóba dobták. Egyéb becslések szerint 40 000–50 000 kínai foglyot végeztek ki.

Következmények

A japán hadvezetés azzal az utasítással reagált a kínai ellenállásra, hogy a lehető legnagyobb keménységgel lépjenek fel. Hadifoglyokat nem ejtettek, hanem a helyszínen kivégezték őket. Az a parancs, hogy az eltűnt kínai katonákat civil ruhában kutassák fel, egyenértékű volt a kínai civilek meggyilkolásának engedélyezésével. A 10. hadsereg, Yanagawa Heisuke vezetésével, előrenyomulása során nem vitt magával élelmiszert, hogy könnyítse a saját logisztikáját. A polgári lakosság készleteinek kifosztására adott parancs számos halálos áldozathoz vezetett. Gyilkosság, rablás, fosztogatás és nemi erőszak a kínaiakkal szemben büntetlenül maradt. A japán hadsereg viselkedése a nankingi mészárlásban, a háború leghírhedtebb háborús bűncselekményében tetőzött.

Bár a japánok gyorsan elfoglalták Nankingot, nem érték el céljukat, hogy a kínaiakat kapitulációra kényszerítsék. A Kuomintang-kormány katonai főhadiszállását már októberben Vuhanba evakuálta. A polgári kormányzatot ugyancsak októberben a szintén új fővárosba, Csungkingba telepítették át.

Források

A második világháború portálja • összefoglaló, színes tartalomajánló lap