Soltész
A soltész – a Felvidéken bíró, németül Richter, latinul advocatus[1] – ritkán lakott területek, elsősorban erdős hegyvidékek betelepítését vezető vállalkozó, a telepített falu bírája, a faluban a földesúri adók behajtója volt a középkorban, aki a tisztséget a telepítési munka ellenértékeként kapta örökölhető jogon.[2] Az így létrejött településeket, mivel az első – német – telepesek és – német – soltészek a német jogot is magukkal hozták, német jogú falunak is nevezik.[1] Jogállásában a jobbágy és a földesúr nemes között állt, aki a telepítettekkel szemben maga is haszonélvező volt.[1] A soltészság feje a scultetia vezetője, szervezője volt. Legelők, rétek, szántók létesítése céljából ő intézte az erdőirtást, a vadászat, halászat, madárfogás, bányanyitási jog, sőt a talált ércek harmada is őt illette. Övé volt a malomépités, serfőzés, a mészárszék, vágóhíd, posztó- és vargasátor joga is.[3]
Hasonló feladatuk volt a vlach jogú falvakat telepítő kenézeknek.[2] A soltész faluját szláv területen lehotának hívták.[4]
Eredete
[szerkesztés]A jogintézmény longobárd eredetű, majd a 8. századtól a német területeken fordul elő, mint bírósági ítéletvégrehajtó és adószedő, később az alsóbíráskodás ellátója. Magyarországra lengyel közvetítéssel jutott el a 13. század végén a soltész tisztség.[2]
Elnevezése németül Schultheiss (jelentése „adósokat felszólító”, változatai még schultze vagy schulze); szlovákul šoltýs, škultéty, latinul pedig scultetus. A mai magyar nyelvben az elnevezés jellegzetes tisztség eredetű családnévként él.
Jogai
[szerkesztés]A tatárjárás után Dél-Németországból a Felvidékre hívott telepesek (soltészségek) feladata az alig lakott hegyvidéki, erdős vagy folyóparti birtokrészek hatékonyabb bevonása a gazdasági kultúrába. Ezért a soltészt a földesurak szélesebb körű jogokkal ruházták fel, mint települési elöljárót.[5] A soltész jogait a szerződés, az ún. soltészlevél rögzítette, amely az egyszerű községi bírónál szélesebb jogokat biztosított. Bírságot szedhettek.[1]
Kocsmai, malomtartási, egyes mesterségek kizárólagos gyakorlására vagy gyakoroltatására vonatkozó kiváltsággal rendelkeztek,[1] egy vagy több telket adómentesen birtokolhattak,[1] a földesúri adó hatoda őket illette. Részesedtek a települések adóiból, földhasználattal bírtak, a közelben lévő várakban katonai szolgálatot is vállaltak földhasználat, későbbiekben földbirtok fejében. Ebből esetenként meggazdagodtak és nemességre is szert tehettek.[6]
A soltészség a földdel együtt örökletes volt, ha utód nélkül megüresedett, a hűbérbirtokokhoz hasonlóan a földesúrra szállt.[7]
A soltész igen gyakran városi polgár volt. Ilyenkor külön kiváltság lehetett, ha a soltész a faluban az országos jog helyett valamely város jogát használhatta.[4]
A soltész bizonyos helyeken – pl. Trencsénben a 15. század folyamán – teljesen maga alá vetette a falut és nemessé vált.[1]
A soltésztelepítés a 16–17. század folyamán újra különös jelentőségre tett szert kedvezményeivel az örökös jobbágyság idején.[1]
Irodalmi idézet
[szerkesztés]A soltész fogdmegjei állták körül, elzárva előle a menekülés útját.
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ a b c d e f g h Magyar történelmi fogalomtár, szerkesztette Bán Péter, Gondolat, Budapest, 194-195. o.. ISBN 963 282 202 1 (1989)
- ↑ a b c szerk.: Kristó Gyula (főszerk.), Engel Pál, Makk Ferenc: Korai magyar történeti lexikon (9-14- század). Akadémiai Kiadó, Budapest (1994). ISBN 963-05-6722-9
- ↑ Adalékok Szepes megye erdőgazdaságának történetéhez.
- ↑ a b Bertényi Iván. A jobbágyság, Magyarország az Anjouk korában. Gondolat, Budapest 1987 (1987). ISBN 963-281-776-1
- ↑ Vö. Révai és A Pallas nagy lexikona
- ↑ A Sztrányayakról általában. [2008. október 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. február 15.)
- ↑ Magyar néprajzi lexikon
- ↑ Jókai Mór: Egy hírhedett kalandor a XVII. századból – MEK
Források
[szerkesztés]- Kristó Gyula. Nem magyar népek a középkori Magyarországon. Budapest: Lucidus Kiadó (2003). ISBN 9639465151
- Pomogyi László. Magyar Alkotmány- és Jogtörténeti Kéziszótár. Budapest: Mérték Kiadó (2008). ISBN 9789639889231
- Martinus Schwartner: De scultetiis, per Hungariam quodram obuiis ... [S. n.], 1815
- Nagy Iván: Magyarország családai czímerekkel és nemzékrendi táblákkal. Pest: Ráth Mór. 1857–1868. ; Skultéty címszavak.