Simon András (színművész)
Simon András | |
Horváth László felvétele | |
Életrajzi adatok | |
Született | 1950. december 15. (74 éves) Kolozsvár |
Pályafutása | |
Iskolái | Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem |
Aktív évek | 1974-napjainkig |
PORT.hu-adatlap | |
Simon András (Kolozsvár, 1950. december 15. –) magyar színész.
Életpályája
[szerkesztés]Pályafutását 1964-ben a kolozsvári Stúdió Színpad[1] tagjaként kezdte. Tanulmányait a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskolán folytatta, ahol 1974-ben végzett Kovács György tanítványaként. 1974-től 1989-ig a Sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Színház társulatának művésze volt. Innen került még az 1989-es romániai forradalom előtt,[2] a diktatúra erősödése és a kultúra- valamint kisebbségellenesség miatt[3] Budapestre.
1989-ben települt át Magyarországra. 1990-től két évadon át volt a Józsefvárosi Színház tagja, majd 1992-től szabadfoglalkozású színművészként, szerepekre szerződve, de rendszeresen játszott a Nemzeti Színház, majd a névváltoztatás után a Pesti Magyar Színház társulatának előadásaiban, amihez 2000-ben leszerződött és 2018-ig maradt tagja.[4] Vendégművészként játszott még a Budaörsi Játékszín, a kecskeméti Katona József Színház, a Pasztell Színházi Társulás és a Roma Színpad produkcióiban.
Színészi munkája mellett 1978–88 között tíz éven át a sepsiszentgyörgyi Művészeti Népiskola színésztagozatának tanára, Magyarországon pedig 1999-től 2002-ig a Nemzeti Színiakadémia, később a Pesti Magyar Színiakadémia színészmesterség tanára volt.
Az 1970-es, 1980-as években közreműködő volt a sepsiszentgyörgyi színház évenként megrendezésre kerülő szilveszteri kabaréinak. Segédrendezőként is dolgozott. Magyarországon részt vett továbbá fiatal művészek új utakat kereső színházi törekvéseiben, Balatoni Mónika és Lázár Csaba produkcióiban.
Díjai
[szerkesztés]- Legjobb epizódalakítás díja, 1981. Sepsiszentgyörgy (Theodor Mănescu: Éjszaka az országúton - pincér)
Színházi szerepei
[szerkesztés]A Színházi adattárban regisztrált bemutatóinak száma: színészként 21.[m 1][5] | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
Jelenleg játszott szerepei
[szerkesztés]Az utolsó módosítás ebben a szakaszban: 2016. január 20., 16:53 (CET)
A Pesti Magyar Színházban:
- Balázs Ágnes: Andersen, avagy a mesék meséje - HÁZTULAJDONOS, PERECÁRUS
- Jeney Zoltán: Rév Fülöp - VÁZSONY
Filmes szerepei
[szerkesztés]- Barátok közt (tv-sorozat)
- Jogi Esetek (tv-sorozat)
- 2009. Drakula árnyéka – A romániai forradalom kitörésének valódi története (Magyar dokumentumfilm) - Hang[6]
Romániában játszott a bukaresti televízió magyar adásaiban:
- A néma Levente
- Ady est
- Arany est
- József Attila est
- Petőfi est
Megjegyzések
[szerkesztés]- ↑ 2014. november 23-i lekérdezés
Hivatkozások
[szerkesztés]- ↑ Barta László: Volt egyszer egy Stúdió Színpad Kolozsvárott. 1. rész (4-8. oldal), művelődés közművelődési havilap LXIX. évfolyam 9., muvelodes.net - 2016. szeptember
- ↑ Guther M. Ilona: Együtt Európában a kirekesztés ellen! Archiválva 2014. május 17-i dátummal a Wayback Machine-ben - Beszélgetés Hanti Vilmossal; Romániai Magyar Szó, 2004. július 9.
- ↑ Bodó A. Ottó: A rendszerváltás utáni erdélyi magyar színház Archiválva 2014. május 17-i dátummal a Wayback Machine-ben doktori disszertáció (97. oldal) - Színház- és Filmművészeti Egyetem Doktori Iskola; 2011
- ↑ Társulat – pestimagyarszinhaz.hu (magyar nyelven). (Hozzáférés: 2019. január 25.)
- ↑ Színházi adattár: Előadások adatbázis Archiválva 2014. december 20-i dátummal a Wayback Machine-ben
- ↑ filmtett.ro Simon András
Források
[szerkesztés]- Pesti Magyar Színház honlapja Simon András Archiválva 2013. november 9-i dátummal a Wayback Machine-ben
- A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház honlapja Simon András
További információk
[szerkesztés]- Kisgyörgy Zoltán: Még akkor sem felejtünk (Magunk keresése), 3szek.ro - 2014. augusztus 30.
- Ágoston Péter: Takarásban 9. rész: Simon András. YouTube (2016. március), a Pesti Magyar Színház hivatalos YouTube-csatornáján - 2016. december 8.