Ugrás a tartalomhoz

Sablon:Kezdőlap kiemelt cikkei/2024-39-1

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A Széchenyi utca részlete
A Széchenyi utca részlete

A Széchenyi István utca 1874-től viseli „a legnagyobb magyar” nevét, a helyiek szóhasználatában szinte kizárólag Főutca, Miskolc belvárosának legjelentősebb és egyben egyik leghosszabb útvonala. Az utca 1984 óta sétálóutca, ami azt jelenti, hogy csak gyalogosok és villamosok közlekednek az úton. Korábban – a villamos két sínpárját közrefogva – kétszer egysávos úton haladt a közúti forgalom rajta, ami azonban az út csekély áteresztő képessége miatt igen megterhelte a Széchenyi utcát. A 20. század utolsó évtizedeire nagyon lelassult a forgalom és állandósultak a torlódások, ezért elkerülhetetlenné vált az újonnan kialakított északi (Kiss Ernő utca) és déli tehermentesítő útra (Szeles, Fazekas és Vologda utca) terelni a forgalmat. Ugyancsak gondot jelentettek az utca két oldalán futó keskeny, ezért nagy gyalogosforgalmat lebonyolítani nem képes gyalogos járdák.

A Széchenyi utca a Városház térről indul, és keleti irányban futva az Ady-hídig, azaz a Király/Ady Endre utcáig tart. Az utcából több utca és tér is nyílik: északi oldalán a Kossuth Lajos utca, a Déryné utca, a Kazinczy Ferenc utca, a Szentpáli István utca, déli oldalán pedig az Erzsébet tér, a Rákóczi Ferenc utca, a Kandia köz, a Szemere Bertalan utca, a Royal köz, a Corvin utca, valamint a Munkácsy Mihály utca. Nyugaton – a Városház téren túl – a Hunyadi utcában folytatódik, keleti végében a Király/Ady Endre utca keresztezi, majd a Bajcsy-Zsilinszky Endre utcában folytatódik. A Széchenyi utca nagyjából a Szinva folyását követi, ezért vonala nem egyenes, dél felé ível (legnagyobb „belógása” 80 méter), hosszabb részt nem is lehet belátni belőle. Nyugati irányban enyhén emelkedik. Legnagyobb szélessége 32 méter az Ady hídnál, legkeskenyebb, 14 méter a színháznál, átlagos szélessége 22 méter.

A Főutcát lakó- és üzletházak szegélyezik, ezek közül több történeti fontosságú, műemlék, vagy helyi védelmet élvez, némelyikük látványosabb, mások szerényebb megjelenésűek. Többjük eredeti funkcióját már elvesztette, de más célra változatlanul használatban vannak. A Széchenyi utca legjelentősebb épületei között megemlíthető a szerencsétlen sorsú Avas vagy Korona szálló és a szerencsésebb Pannónia szálloda, a Vám- és Pénzügyőrség által használt Biztosítópalota, a Miskolci Galériának helyet adó Dőry-kúria, Miskolc első emeletes háza, a bájos Majzler-ház, a híres Weidlich-palota, az utcára belógó homlokzatával a Miskolci Nemzeti Színház, a Három Rózsa Szálló a Villanyrendőrnél, a Miskolc első telefonközpontjának helyet adó Silbiger-ház, vagy az utca keleti végét lezáró Singer-palota. A 2000-es években minden hónap első vasárnapján nagy érdeklődéssel kísért régiségvásárt rendeznek a főutcán, amelyre még külföldről is érkeznek érdeklődők. A vásár igénybe veszi a teljes Széchenyi utcát és a betorkolló területeket.