Ugrás a tartalomhoz

Rhédey László

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Rhédey László
Született1636. január 11.[1]
nem ismert[1]
Elhunyt1663. április 26. (27 évesen)[1]
Huszt[1]
Állampolgárságamagyar
HázastársaBánffy Izabella
SzüleiBethlen Druzsina
Rhédey Ferenc
Foglalkozása
  • hadvezér
  • naplóíró
SablonWikidataSegítség

Kis-rhédei Rhédey László (1636. január 11.1664.) háromszéki főkapitány, történetíró, főispán.

Élete[szerkesztés]

Rhédey Ferenc erdélyi fejedelem és iktári Bethlen Druzsina egyetlen fia. 1654-ben II. Rákóczi György erdélyi fejedelem bejárója (cubicular. mag.) és Benkő szerint Máramaros főispánja volt (valójában nem ő, hanem az apja, Rhédey Ferenc volt a máramarosi főispán[2]). 1660. november 8-tól pedig Háromszék főkapitánya. A szerencsétlen lengyel expedícióban mint dandárparancsnok vett részt.

1655. július 27-én Szentjóbon feleségül vette Szunyogh Zsuzsannát. Az asszony halála után 1662. március 29-én másodszor is megnősült, Barcsay Ákos özvegyével Bánffy Ágnessel. Gyermeke egyiktől sem maradt.

Művei[szerkesztés]

Naplót vezetett, melynek első részét (1653–1657) Vass József közölte a Magyar Történelmi Tárban,[3] folytatását (1658–1663) Nagy Iván adta ki ugyanott[4] Rédei László történeti maradványai címen.

  • Uti jegyzetek 1658.
  • Levelei 1659.
  • Levelező könyve 1660–63.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. a b c d Petőfi Irodalmi Múzeum névtér, 2022. január 11., PIM83958
  2. Fallenbüchl Zoltán. Magyarország főispánjai 1526–1848. Argumentum Kiadó, 85. o. (1994). ISBN 963-7719-81-4 
  3. MTT I. 1855, 213–234.
  4. MTT XVII. 1871, 1–270.

Források[szerkesztés]

  • Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái I–XIV. Budapest: Hornyánszky. 1891–1914.  
  • Kovachich: Scriptores Minores I. Appendix 53.
  • Magyar Történelmi Tár I. 1855, 213.
  • Budapesti Szemle V. 1859, 32.
  • Nagy Iván: Magyarország Családai IX, 743, 746.