Reunion Tour 2011
System of a Down Reunion Tour 2011 | |
Információk | |
Kezdés | 2011. május 10. |
Befejezés | 2013. augusztus 27. |
Szakaszok | 6 |
Koncertek | 59
|
A Reunion Tour 2011 a System of a Down együttes 2011/2012/2013-as koncertkörútja.[1]
A zenekar 2006. augusztus 13-án játszott utoljára együtt, azóta ez a körút az első, amin ismét együtt zenélnek.
Háttér
[szerkesztés]A több hetes internetes pletykák után, a zenekar hivatalosan 2010. november 29-én jelentette be az újjáalakulás tényét.[2] Az első hivatalos dátumok Európát érintették, különböző fesztiválokon.[3] Később bejelentették, a zenekar fennállásnak első oroszországi koncertjét Moszkvában.[4] 2011. március elején bejelentésre kerültek az észak-amerikai koncertek, melyek az európai fellépések előtt, 2011. májusban indultak.[5]
2011. február 9-én az együttes öt év után megtartotta első próbáját, melyet a zenekar basszusgitárosa Shavo Odadjian a Twitter oldalán kommentált is.[6]
2011. május 6-án a zenekar bejelentette, hogy fellép a Brazíliában megrendezett Rock in Rio Fesztiválon, 2011 október 2-án,[7] júliusban pedig újabb dél-amerikai koncerteket hirdettek meg. Ezek voltak a zenekar első koncertjei a régióban.[8][9]
2011. május 10-én, Albertában indult útnak a turné, ahol 14 000 rajongó előtt, egy 29 számos programmal tért vissza a zenekar.[10]
2011. május 14-én, a The Pulse of Radio interjút készített, a zenekar dobosával. John ekkor ezt mondta: "Személy szerint nem szeretem a szüneteket, szeretek továbbra is játszani. De jó volt egy kicsit kikapcsolni és John Dolmayannak lenni szemben azzal, hogy John a Systemből. Azt gondolom a többieknek is hasonló érzéseik voltak."[11]
Magyarországhoz legközelebb, Ausztriában léptek fel a Nova Rock Fesztivál keretein belül, 2011. június 13-án.[12]
Egy lehetséges új album és a folytatás kérdésére a dobos John Dolmayan a következőt árulta el, egy 2011. októberi interjújában: "Napról napra haladunk. Van még pár dél-amerikai bulink, így Buenos Airesben és Santiagóban is játszunk, aztán hazamegyünk. A karácsony és az újév hagyományosan családi időszak nálunk, általában nem dolgozunk ilyenkor, szóval a következő három-négy hónapot otthon töltjük majd. Utána pedig Serj utazik el Új-Zélandra néhány hónapra, hiszen részben ott lakik. Úgy tudom, jövő nyáron újra szólólemezt akar kiadni. Lehet, hogy a System is turnézik majd nyáron, de lehet, hogy nem. Ami pedig azokat illeti, akik új lemezre várnak, mert tudom, hogy sokan vannak: én is ugyanúgy várom az albumot, mint ők. Akkor fog elkészülni, amikor itt az ideje, és képesek vagyunk valami olyasmit csinálni, ami felülmúlja a régebbi dolgainkat. Nem akarunk a babérjainkon ülni – inkább elhajítjuk őket, és teremtünk valami újat ennek a generációnak, hogy ők is azt tudják mondani: számukra ez a System Of A Down."[13]
A turné 2012-es szakaszában, a zenekar 7 év után visszatért Ausztráliába, ahol a Soundwave Fesztivál koncertjein léptek fel.[14] A Fesztivál fellépésein kívül a zenekar bejelentett három saját koncertet is Ausztráliában.[15][16]
A zenekar játszott a montréali Heavy MTL és a torontói Heavy T.O. Fesztiválon augusztusban,[17] valamint egy rövidebb Észak-amerikai turnét bonyolítottak a Deftones előzenekaroskodása mellett. A dátumokat 2012. április 23-án jelentették be.[18]
2013-ban újabb dátumok kerültek bejelentésre Európában, ahol az év nyarán a zenekar főképpen fesztiválokon játszik a kontinensen.[19]
A koncertek
[szerkesztés]Dátum | Város | Ország | Helyszín | |||
---|---|---|---|---|---|---|
Észak-Amerika | ||||||
2011. május 10. | Alberta | Kanada | Rexall Place | |||
2011. május 12. | Vancouver | Rogers Arena | ||||
2011. május 13. | Seattle | Egyesült Államok | Key Arena | |||
2011. május 15. | Mountain View | Shoreline Amphitheatre | ||||
2011. május 18. | Denver | Comfort Dental Amphitheatre | ||||
2011. május 19. | Albuquerque | The Pavilion | ||||
2011. május 21. | San Diego | Cricket Wireless Amphitheatre | ||||
2011. május 22. | Las Vegas | Pearl Concert Theatre | ||||
2011. május 24. | Los Angeles | The Forum | ||||
2011. május 25. | Irvine | Verizon Wireless Amphitheatre | ||||
Európa | ||||||
2011. június 2. | Milánó | Olaszország | Fiera Open Air Arena | |||
2011. június 4. | Nürnberg | Németország | Rock im Park | |||
2011. június 5. | Nürburgring | Rock am Ring | ||||
2011. június 6. | Párizs | Franciaország | Palais Omnisports de Paris-Bercy | |||
2011. június 8. | ||||||
2011. június 9. | Interlaken | Svájc | Greenfield Fesztivál | |||
2011. június 11. | Castle Donington | Egyesült Királyság | Download Fesztivál | |||
2011. június 13. | Nickelsdorf | Ausztria | Nova Rock Fesztivál | |||
2011. június 15. | Berlin | Németország | Kindl-Bühne Wuhlheide | |||
2011. június 17. | Göteborg | Svédország | Metaltown Fesztivál | |||
2011. június 19. | Seinajöki | Finnország | Provinssirock | |||
2011. június 21. | Moszkva | Oroszország | Olympisky Arena | |||
Dél-Amerika | ||||||
2011. szeptember 28. | Mexikóváros | Mexikó | Palacio de los Deportes | |||
2011. október 1. | São Paulo | Brazília | Chacara Do Joquei | |||
2011. október 2. | Rio de Janeiro | Rock in Rio Fesztivál | ||||
2011. október 5. | Buenos Aires | Argentína | Estadio G.E.B.A. | |||
2011. október 7. | Santiago | Chile | Estadio Bicentenario de La Florida | |||
Ausztrália | ||||||
2012. február 22. | Auckland | Új-Zéland | Trusts Stadium | |||
2012. február 25. | Brisbane | Ausztrália | Soundwave Fesztivál | |||
2012. február 26. | Sydney | |||||
2012. február 28. | Sydney Entertainment Centre | |||||
2012. február 29. | Melbourne | Rod Laver Arena | ||||
2012. március 2. | Soundwave Fesztivál | |||||
2012. március 3. | Adelaide | |||||
2012. március 5. | Perth | |||||
Észak-Amerika, Szakasz#2 | ||||||
2012. augusztus 2. | Philadelphia | Egyesült Államok | Susquehanna Bank Center | |||
2012. augusztus 4. | Holmdel | PNC Bank Arts Center | ||||
2012. augusztus 5. | Wantagh | Nikon at Jones Beach Theater | ||||
2012. augusztus 7. | Washington D.C. | Verizon Center | ||||
2012. augusztus 9. | Boston | Comcast Center | ||||
2012. augusztus 11. | Montréal | Kanada | Heavy MTL Fesztivál | |||
2012. augusztus 12. | Toronto | Heavy T.O. Fesztivál | ||||
2012. augusztus 14. | Detroit | Egyesült Államok | DTE Energy Music Theatre | |||
2012. augusztus 15. | Chicago | Allstate Arena | ||||
2013. július 29. | Los Angeles | Hollywood Bowl | ||||
Európa, Szakasz#2 | ||||||
2013. augusztus 7. | Anapa | Oroszország | Kubana Fesztivál | |||
2013. augusztus 9. | Gävle | Svédország | Getaway Rock Fesztivál | |||
2013. augusztus 11. | Mikkeli | Finnország | Jurassic Rock Fesztivál | |||
2013. augusztus 13. | Łódź | Lengyelország | Atlas Arena | |||
2013. augusztus 14. | Prága | Csehország | Aerodrome Fesztivál | |||
2013. augusztus 16. | Sankt Pölten | Ausztria | Frequency Fesztivál | |||
2013 augusztus 17. | Hockenheim | Németország | Rock 'N' Heim Fesztivál | |||
2013. augusztus 18. | Gelsenkirchen | Rock im Pott Fesztivál | ||||
2013. augusztus 20. | Berlin | Kindl-Bühne Wuhlheide | ||||
2013. augusztus 21. | Amszterdam | Hollandia | Ziggo Dome | |||
2013. augusztus 23. | Reading | Egyesült Királyság | Reading Fesztivál | |||
2013. augusztus 24. | Leeds | Leeds Fesztivál | ||||
2013. augusztus 25. | Párizs | Franciaország | Rock en Seine Fesztivál | |||
2013. augusztus 27. | Milánó | Olaszország | Fiera Open Air Arena |
Tagok
[szerkesztés]- Daron Malakian – gitár, vokál
- Serj Tankian – ének, billentyű, gitár
- Shavo Odadjian – basszusgitár
- John Dolmayan – dobok
Előzenekarok
[szerkesztés]
|
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ http://quart.hu/cikk.php?id=5722
- ↑ Archivált másolat. [2011. április 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. március 22.)
- ↑ Archivált másolat. [2012. január 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. január 12.)
- ↑ http://chuiko.com/entertainment/3304-system-of-a-down-will-perform-in-moscow.html
- ↑ Archivált másolat. [2011. október 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. március 26.)
- ↑ https://twitter.com/officialsHaVo/status/35233308384169984
- ↑ Archivált másolat. [2013. január 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. április 6.)
- ↑ Archivált másolat. [2011. július 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. július 8.)
- ↑ Archivált másolat. [2011. szeptember 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. augusztus 2.)
- ↑ http://www.shockmagazin.hu/portal/hirek/vegre_eljott_a_nap_visszatert_a_szinpadra_a_system_of_a_down
- ↑ http://www.ultimate-guitar.com/news/upcoming_tours/system_of_a_down_drummer_breaks_silence_on_reunion.html
- ↑ http://www.shockmagazin.hu/portal/hirek/ausztriaban_is_jatszik_a_visszatero_system_of_a_down
- ↑ http://www.shockmagazin.hu/portal/hirek/system-of-a-down-beindult-a-lebegtetes
- ↑ Archivált másolat. [2011. október 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. október 11.)
- ↑ Archivált másolat. [2011. december 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. november 27.)
- ↑ Archivált másolat. [2012. január 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. január 12.)
- ↑ https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Reunion_Tour_2011&action=submit
- ↑ a b Archivált másolat. [2012. április 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. április 23.)
- ↑ Archivált másolat. [2016. március 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. április 28.)
- ↑ Archivált másolat. [2011. március 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. április 7.)
- ↑ a b c d http://www.last.fm/event/1758119+System+of+a+Down+at+Arena+Concerti+-+Fiera+Milano+Rho+on+2+June+2011
- ↑ a b http://www.last.fm/event/1748048+System+of+a+Down+at+POPB+-+Palais+Omnisports+de+Paris-Bercy+on+8+June+2011
- ↑ http://www.last.fm/event/1758076+System+of+a+Down+at+Kindl+Bühne+Wuhlheide+on+15+June+2011
- ↑ http://www.last.fm/event/2012120+System+of+A+Down+at+Palacio+de+los+deportes+on+28+September+2011
- ↑ http://www.last.fm/event/1992786+System+of+A+Down+at+Chácara+do+Jockey+on+1+October+2011
- ↑ http://www.last.fm/event/1992760+System+of+A+Down+at+Club+Gimnasia+y+Esgrima+de+Buenos+Aires+on+5+October+2011
- ↑ http://www.setlist.fm/setlist/libra/2011/estadio-bicentenario-de-la-florida-santiago-chile-5bd06f24.html
- ↑ Archivált másolat. [2012. január 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. január 13.)