Ugrás a tartalomhoz

Reitter Ferenc-díj (Budapest Főváros Tanácsa)

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Reitter Ferenc

A Reitter Ferenc-díjat Budapest Főváros Tanácsa alapította 1978-ban,[1] és Budapest Főváros Önkormányzata szüntette meg 1992-ben.[2] A díj azoknak a magánszemélyeknek volt adható, akik Budapest épített környezetének kialakításában, fejlesztésében magas színvonalon működtek közte.

Odaítélése

[szerkesztés]

A díj azoknak volt adományozható, akik az építészet, város- és területrendezési tervezés, a műemlékvédelem, illetve az építészettörténet, valamint a közlekedésépítés és közlekedésfejlesztés, továbbá a közmű- és mélyépítés és a közműfejlesztés, a közterületek, utak fenntartása, üzemeltetése, az épületfenntartás, nemkülönben az árvíz elleni védekezés, a környezetvédelem, valamint a vízrendezés területén magas színvonalú, megvalósult alkotásokkal, műszaki megoldásokkal , műszaki irányító-szervező tevékenységgel kitűntek, hosszabb időn át kiemelkedő munkát végeztek, tevékenységükkel a közösség ügyét példamutatóan szolgálták, teljesítményükkel a főváros fejlődését, gazdagítását jelentősen elősegítették, arculatának formálásában eredményesen közreműködtek.[3]

A díj odaítéléséről a Reitter Ferenc-bizottság tagjai döntöttek, akik a Fővárosi Tanács középszintű vezetőiből, továbbá - a kor politikai berendezésének megfelelően - a Magyar Szocialista Munkáspárt, a szakszervezetek, a Hazafias Népfront és a KISZ képviselőiből állt.. Évente négy nominált vehette át a díjat, melyet április 4-én adtak át. 1989-ben módosítottak a díj szabályzatán, a korábbi 4 helyett már 7 személy vehette át az elismerést, a díjátadóra pedig az építők napján, vagyis június első vasárnapján került sor.[4]

Díjazottak

[szerkesztés]
  • Zalaváry Lajos, a Középülettervező Vállalat főépítésze
  • Krisztián Gyuláné, a Fővárosi Ingatlankezelő Műszaki Vállalat laboratóriumának vezetője
  • Berczik András, a Budapesti Városépítési Tervező Vállalat osztályvezetője
  • Mester Jenő, a Lakó- és Kommunális Épülettervező Vállalat irodavezetője
  • Czimmermann Ferenc a Fővárosi Vízművek üzemvezetője
  • Juhász Géza a Fővárosi Mélyépítési Tervező Vállalat irodavezető mérnöke
  • Kapsza Miklós a Műszaki Egyetem egyetemi docense
  • Pomsár János, a Budapesti Városépítési Tervező Vállalat osztályvezető építésze, a városrendezés és magasépítés terén létrehozott jelentős alkotásaiért.
  • dr. Rózsa László, az Út-, Vasúttervező Vállalat irodavezetője, a XIII. kerületi és a Fővárosi Tanács tagját, a metró tervezése terén végzett eredményes irányító tevékenységéért
  • Heim Ernő nyugdíjas építészmérnök, az első átfogó általános rendezési terv és a Rákóczi út árkádosításának megvalósításáért. Budapest érdekében kifejtett értékes tervező és szervező munkájáért
  • dr. Borsos József nyugdíjas, a műszaki tudományok kandidátusát, a főváros fejlesztése érdekében végzett több évtizedes, kiemelkedő munkásságáért, sokrétű műszaki és tudományos tevékenységéért, a közműhálózat fejlesztésében elért eredményeiért.

Források

[szerkesztés]
  1. Budapest Főváros Tanácsának 1/1978. szamú rendelete a főváros társadalmi életében szerzett kimagasló szakmai, hivatásbeli érdemek elismerésére alapított kitüntető díjakról.
  2. Budapest Főváros Közgyűlésének 28/1992. (X. 1.) számú önkormányzati rendelete a fővárosi kitüntető díjak alapításáról és adományozásáról
  3. II. rész: A tanács rendeletei. Fővárosi Közlöny, XXVIII. évf. 5. sz. (1978. május 31.) 63. o.
  4. Lapzárta után érkezett. Fővárosi Közlöny, XXXIV. évf. 4. sz. (1989. április 30.) 62. o.
  5. sz. n: Átadlak az ez évi Reitter Feronc-díjakat. Népszava, CXVIII. évf. 146. sz. (1990. június 23.) 10. o.
  6. sz. n: A TANÁCS HATÁROZATAI. Fővárosi Közlöny, XXXIX. évf. 12. sz. (1989. december 31.) 2. o.
  7. sz. n: Fővárosi kitüntetések. Budapest, XXVI. évf. 5. sz. (1988. május) 3. o.
  8. sz. n: Események, hírek, képek a főváros életéből: Kitüntetések. Budapest, XXV. évf. 4. sz. (1987. április) 3. o.
  9. sz. n: Események, hírek, képek a főváros életéből: Kitüntetések. Budapest, XXIV. évf. 4. sz. (1986. április) 3. o.
  10. Szále László: Események, hírek, képek a főváros életéből: Kitüntetések. Budapest, XXIII. évf. 5. sz. (1985. május) 4. o.
  11. Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei: (HU BFL XXIII.102.a.1). Hungaricana (1984. március 14.) (Hozzáférés: 2018. február 6.)
  12. Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei: (HU BFL XXIII.102.a.1). Hungaricana (1983. március 16.) (Hozzáférés: 2018. február 6.)
  13. Ez a pozíció megfelelt a mai Budapest főépítésze címnek
  14. Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei: (HU BFL XXIII.102.a.1). Hungaricana (1982. március 17.) (Hozzáférés: 2018. február 6.)
  15. sz. n: Kitüntetések a Városházán. Népszava, CIX. évf. 77. sz. (1981. április 1.) 5. o.
  16. sz. n: Kitüntetések, díjkiosztások. Népszava, CVIII. évf. 79. sz. (1980. április 3.) 7. o.
  17. sz. n: A főváros kitüntetettjei. Budapest, XVII. évf. 6. sz. (1979. június) 48. o.
  18. sz. n: SZEMÉLYI ÜGYEK, KITÜNTETÉSEK. Fővárosi Közlöny, XXVIII. évf. 11–12. sz. (1978. december 31.) 133. o.