Zoltay István
Zoltay István (Szendrő, ? – ?, 1572. április 12.) hadnagy, várkapitány.
Őse, Zoltay János, Magyarország konstantinápolyi követeként 1513-ban kapott II. Ulászló királytól nemességet.[1]
Zoltay István neve Eger várának 1552-es ostromához köthetően szerepel először az írásos emlékekben. Főhadnagyként negyven lovasával sietett a megtámadott egri vár védelmére.[2] Személye Gárdonyi Géza Egri csillagok című regényében is feltűnik. Gárdonyi leírása szerint Zoltay vidám tekintetű, naptól barnult, szőke hajú ifjú volt. A regényből azt is megtudjuk, hogy ifjú korában Batthyány szolgálatában állt.
1553. október 17-én Veli bég Poroszló környéki garázdálkodásainak megfékezésre indított portyázás alkalmával Bornemissza Gergellyel együtt török fogságba került. Hatvan várában raboskodott. Veli bég ideiglenesen szabadon bocsátotta, hogy eszközölje ki a Dobó István fegyveresei által foglyul ejtett és Szerednye várában őrzött Cselebi török úrral kicserélését. Ez azonban nem sikerült, és a Zoltayért megszabott váltságdíjat 1556-ban a kamara fizette ki, ekkor szabadult véglegesen.[3]
1557-ben Zay Ferenc naszádos kapitány helyettese Komáromban. 1558. április 1-jén Verancsics Antal püspök, főispán Eger vára kapitányának nevezte ki,[4] amely tisztséget 1562. június 10-ig látta el.[5] 1562-ben a mezei hadban volt, majd 1563-tól haláláig szendrői kapitány.[6]
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Kovács András (1980. december 12.). „Kutyabőr a fadobozban”. Amerikai Magyar Népszava 81 (50), 18. o.
- ↑ (2004. szeptember) „Az egri vár”. Honvédségi Szemle 58 (9), 93–94. o.
- ↑ Szederkényi Nándor. Harmadik rész. Dobó Istvántól Mágóchy Gáspár egri főkapitányig 1548-1564, Heves vármegye története 2. A mohácsi vésztől Egervára elestéig 1526-1596, 170–171. o. (1890)
- ↑ szerk.: Budai Ferenc: Polgári Lexicon 3., 433. o. (1866)
- ↑ szerk.: dr. Borovszky Samu: Magyarország vármegyéi és városai, 508. o. (1910)
- ↑ Nagy Iván. Magyarország családai: czimerekkel és nemzékrendi táblákkal 12. (1865)
Források
[szerkesztés]- szerk.: Budai Ferenc: Polgári Lexicon 3., 433. o. (1866)