Puszta (település)
A puszta - néprajzi, történelmi értelemben - különböző okok miatt elnéptelenedett település, vagy településrész, melyek nevében szerepelt a puszta szó.[1]
Évszázadokig jellemzően olyan önálló birtokokra használt kifejezés volt, melyek nem tartoztak egyik településhez sem, és mezőgazdasági művelés alatt álltak. Különösen egykori falvak határterületeit nevezték pusztának, melyekről a lakosok háborús időkben elvándoroltak.[2] A 20. századra a puszták is valamely község joghatósága alá kerültek, sőt, a nagyobb puszták önálló községgé válhattak, részint megtartva nevükben a puszta kifejezést, részint elhagyva azt (példa a megtartásra: Vacs-puszta - Pusztavacs, illetve az elhagyásra: Szentmihály-puszta - Rákosszentmihály).[3]
A magyar történelemben tipikus pusztasorsnak tekinthető a török hódoltság idején elnéptelenedett, majd mezőgazdasági célra hasznosított terület, mely a 16-18. században a település neve után ragasztott -puszta jelzővel lett ismert. A későbbi századokban a lakosság újratelepülése révén új község jöhetett létre, vagy földesúri birtokként továbbra is mezőgazdasági művelés zajlott rajta.
Jellegzetes puszták: Gánt külterületén Kőhányás-puszta, vagy az egykoron Esterházy birtok, Majk-puszta a Vértesben.
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Magyar néprajzi lexikon IV. (Né–Sz). Főszerk. Ortutay Gyula. Budapest: Akadémiai. 1981. 279. o. ISBN 963-05-1289-0
- ↑ Puszta. In A Pallas nagy lexikona. Szerk. Bokor József. Budapest: Arcanum – FolioNET. 1998. ISBN 963 85923 2 X
- ↑ Uj Idők Lexikona. 21-22 Budapest: Singer és Wolfner Irodalmi Intézet Rt.. 1941. 5188. o.