Pra-eszperantó

Pra-eszperantó Pra-Esperanto
Alkotó	Lazar Markovics Zamenhof (Lazaro Ludoviko Zamenhof)
Beszélők száma	0 fő
Nyelvcsalád	mesterséges nyelv    nemzetközi segédnyelvek     Eszperantó nyelv
Írásrendszer	latin írás
Forrásai	indoeurópai nyelvek
Gondozza	Akademio de Esperanto, Eszperantó Akadémia (weboldala)
Nyelvkódok
ISO 639-1	eo
ISO 639-2	epo
ISO 639-3	epo

A pra-eszperantó (eszperantóul Pra-Esperanto - őseszperantó) az eszperantó nyelvnek L. L. Zamenhof Unua Libro című könyve 1887-es megjelenését megelőző fejlődési fázisainak elnevezése.

Az 1878-as Lingwe uniwersala

Zamenhofban már gyermekként felmerült egy nemzetközi segédnyelv megalkotásának ötlete, hogy a különböző anyanyelvű emberek könnyebben kommunikálhassanak egymással. Białystokban született és élt gyerekkorában, ahol a lakosság nagy része ekkortájt lengyel és zsidó volt, de éltek itt belarusszok, oroszok, tatárok, cigányok és ukránok is. Nem volt köztük egyetértés, Z. úgy gondolta, hogy a sok nyelv miatt van ez így. Eredetileg a latin vagy ógörög nyelv egy egyszerűsített változatát akarta feleleveníteni, de később arra a következtetésre jutott, hogy jobb lenne egy új nyelvet alkotni erre a célra. Tizenéves korában sokat dolgozott a nyelv megalkotásán, és 1878. december 17-én, születésnapján (és körülbelül egy évvel a volapük nyelv első publikációja előtt) pár barátjával, akiknek tetszett az ötlet, megünnepelte a nyelv születését is. Ezt a nyelvet Lingwe Uniwersalának, azaz világnyelvnek hívta.

A w betű a v-t jelenti, és a ĉ, ĝ, ĥ, ĵ, ŝ, ŭ betűket leszámítva a későbbi eszperantó minden betűje megjelenik ebben a nyelvben. A jelen időt az -á, a felszólító módot az -ó, a főnévi igenevet az -are jelölte. Úgy tűnik, Zamenhof nem különböztette meg az éles és tompa ékezeteket. A főnevek végződése egyes számban -e, többesben -es, az egyes számú névelő a la, a többes a las. Úgy tűnik, a tárgyesetet nem ismerte a nyelv, a hangsúly pedig ugyanolyan volt, mint a modern eszperantóban, az esetleges eltérést jelezték, pl. -á és -ó.

A nyelv lingwe uniwersala fázisából csak egy négysoros szöveg maradt fenn, egy dalban, melyet Zamenhof írt:

	Malamikete de las nacjes,		Nemzetek ellenségeskedése,
	Kadó, kadó, jam temp' está;		Bukj el, bukj el, épp ideje;
	La tot' homoze in familje		Az egész emberiségnek egy családban
	Konunigare so debá.		Kell egyesülnie.

Mai eszperantó nyelven ez a szöveg így szól:

Malamikeco de la nacioj,

Falu, falu, jam temp' estas;

La tuta homaro en familion

Unuiĝi [= kununuigi sin] devas.

A jam temp' está, egy mai eszperantó kifejezés erre a dalra utal.

Az 1881-es Lingvo universala

Zamenhof egyetemista korában átadta műveit apjának, Mordechainak megőrzésre, míg befejezi orvosi tanulmányait. Apja nem értette meg fia elképzeléseit, és lehetséges, hogy félt a cári rendőrségtől, ezért elégette a művet. Zamenhof ezt csak akkor tudta meg, amikor hazatért az egyetemről, és egyből újrakezdte a projektet. A nyelv második fázisára példa ez a levélrészlet 1881-ből:

Ma plej kara [ami] miko, kvan ma plekulpa plumo faktidźas tiranno pu to. Mo poté de cen taj brivoj kluri, ke sciigoj de [tuc fuc] fu-ći specco debé[j] blessi tal fradral kordol; mo vel vidé tol jam ...

Modern: Mia plej kara amiko, neniam mia senkulpa plumo fariĝus tirano por ci. Mi povas de cent ciaj leteroj konkludi, kiel sciigoj de tiu-ĉi speco devas vundi cian fratan koron; mi kvazaŭ vidas cin jam ...

(Legdrágább barátom, mikor válna ártatlan tollam a zsarnokoddá? Száz leveledből levonhatom a következtetést, hogy az efféle kijelentések sérthetik testvéri szívedet, már látlak is így…)

Mostanra a w betűt a [v] hang jelölésére felváltotta a v, a személyt és számot jelző verbális inflexiók eltűntek, a többes számot alanyesetben az -oj jelölte az -es helyett (melléknévnél az -a, főnévi igenévként az -e), és a főnévi esetragok száma a jelenlegi kettőre csökkent (bár a birtokos -es napjainkban is tovább él a korrelatív névmásokban). A tárgyesetet -l jelölte, de számos esetben csak személyes névmásoknál:

Ful-ći rudźo e ful-ći fiaro debá kini la princaŭ (Tiun-ĉi rozon kaj tiun-ĉi najtingalon devadis ricevi la princino) „A hercegnőnek meg kell kapnia ezt a rózsát és ezt a csalogányt.”

A mai eszperantóhoz képest erősebb szláv jelleg jellemezte (ć, dź, h́, ś, ź a ĉ, ĝ, ĥ, ŝ, ĵ helyett), és az imperfektív igei alakok (a jelen idő és befejezetlen aspektus) még mindig véghangsúlyos volt:

jelen idejű -è, imperfektív -à, múlt idejű -u, jövő idejű -uj, feltételes -as, parancsoló -ó és infinitív -i.

A személyes névmások végződése alanyesetben o (birtokosnál a: mo – én, ma – enyém), de más különbségk is voltak, például az egyes szám harmadik személyű hímnemű és semleges névmás azonossága:

1881-es személyes névmások	egyes szám	többes szám
1. személy	mo	no
2. személy	to	vo
3. személy (hím/seml.)	ro	po
3. személy (nő)	śo
3. személy (reflexív)	so

Emellett létezett a határozatlan o, azaz „egy”.

A korrelatív névmások hasonlóan közel álltak egymáshoz, de nem világos, volt-e különbség a határozatlan és relatív formák között (a mai i- ls ki- talán a kv- és k- formáknak felel meg), birtokos alakjuk pedig nem ismert.

	-o	-u	-a	-e	-al	-el	-am	-om
ti-	fo	fu	fa	fi	fej	fe	fan
ki- / i-	kvo, ko	kvu, ku	kva			kve, ke	kvan, kan	kom
ĉi-	ćio	ćiu		ćii			ćian
neni-	fio	fiu					fian

Az utolsó sort valószínűleg fj-vel ejtették.

Az eszperantó ebben a szakaszában rendelkezett egy mássalhangzóváltással az igékben: a zöngétlen mássalhangzó fejezte ki a kísérletet valamire, a zöngés pedig azt, ha sikerrel is járt. Például: aŭti hallgatni, aŭdi hallani, trofi keresni, trovi találni, prufi vitatni valamit, pruvi bizonyítani. Ennek nyomai megmaradtak néhány eszperantó szópárban, például: pesi megmérni (valamit) és pezi nyomni (súllyal rendelkezni) (vesd össze az ebből származtatott pesilo mérleg és pezilo súly szóval).

A volapük és az eszperantó

L. L. Zamenhof (az Eszperantó nyelv megalkotója) ismerte a volapük nyelvet, már az Unua Libro (az első eszperantó nyelvkönyv) kiadása előtt. A volapük kis részben befolyásolta az eszperantó szókincsét és nyelvtanát is.

Zamenhof tanult a volapük számos hibájából, elismerte erényeit, de keményen meg is kritizálta.

A modern eszperantó kialakulása, 1887

Zamenhof ezt követően éveken át csiszolgatta a nyelvet, főként más nyelvű próza és vers lefordításával. Az igeragozás véghangsúlyát törölte a nyelvből, ehelyett az utolsó előtti magánhangzó lett hangsúlyos, a korábban a többes számot jelző -s a befejezett igéket kezdte jelölni, a befejezetlen -es alig valamivel a nyelv nyilvánosságra hozatala előtt tűnt el. A szláv stílusú diakritikus jeleket cirkumflexekre cserélte, hogy elkerülje a túlzott nacionalizmus látszatát, a ź és dź helyett újonnan bevezetett ĵ és ĝ segített megőrizni a német és újlatin szókincs látszatát.

Zamenhof 1887-ben elkészült Unua Libro („Első könyv”) című művével, amely leírja a ma ismert eszperantó nyelvet. Nikolai Borovkónak írt levelében ezt írja:

	„Hat éven át dolgoztam a nyelv tökéletesítésén és tesztelésén, mikor az 1878-as évben nekem már teljesen késznek tűnt.”
	– Zamenhof

Fordítás

• Ez a szócikk részben vagy egészben a Proto-Esperanto című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

További információk

• Christer Kiselman, 2010. 'Variantoj de esperanto iniciatitaj de Zamenhof'. In Esperanto: komenco, aktualo kaj estonteco Archiválva 2016. március 5-i dátummal a Wayback Machine-ben, UEA. Compares the variants of 1878, 1881, 1887, 1894, and 1906
• Gaston Waringhien, 1969. Lingvo kaj Vivo („Nyelv és élet”)

Kapcsolódó szócikkek

• Arcaicam Esperantom – az eszperantó fiktív, mesterséges archaikus változata