Pesti fonódó villamoshálózat
Ez a szócikk vagy szakasz tervezett vagy jövőbeli vasúti beruházással kapcsolatos információkat tartalmaz.
Az itt közöltek az idő múlásával jelentősen megváltozhatnak, pontosításra, helyreigazításra szorulhatnak. Legutóbbi módosítás: 2024. április 17. |
A pesti fonódó villamoshálózat egy budapesti közlekedésfejlesztési terv, mely a korábban megvalósult budai testvérprojektjéhez hasonlóan a budapesti metróhálózat kiépítésével párhuzamosan a pesti belső kerületekből jórészt kiszorított és szétszabdalt villamosvasúti hálózat városközponti részeinek jobb átjárhatóságát kívánja elérni, részben a metróvonalakkal megegyező útvonalakon közlekedő, azok belső, csúcsidőszakban eléggé zsúfolt szakaszait tehermentesítő villamospályák visszaépítésével.
I. ütem
[szerkesztés]A terv több lépcsőben valósulna meg, egyelőre csak az I. ütem programja ismeretes, a további lépések még nem egészen kidolgozottak. Az I. ütem célja a Baross tértől (Keleti pályaudvar) a Jászai Mari térig (Nagykörút) közlekedő villamosvonal megépítése már meglévő villamospályák felhasználásával, ami által az M3-as metróvonal Nagyvárad téri metróállomásától villamossal közvetlenül elérhető lesz a pesti belváros Duna-parti sávja, ami a remények szerint a metróvonal központi szakaszának zsúfoltságán fog enyhíteni. Az építkezések 2020. május 23-án a IX. kerület Soroksári út / Haller utcai csomópontban kezdődtek el, ahol a 2-es és a 24-es viszonylatok szétváló vonalszakaszait összekötő, 1973-ban elbontott deltavágányzatát építették újjá. Az alkalmat kihasználva az egész csomópontot is felújították.
A 2-es és a 24-es villamosok csak a Haller utca / Soroksári útig közlekedtek.
Az új vágánykapcsolatot 2020. november 6-án adták át, így azt újra használhatja a 2-es és a 24-es villamos, valamint az új 2M (2023 óta 23-as) viszonylat, ami szintén ezen keresztül közlekedik.[1][2] A 2022. augusztus 13-án Jászai Mari tér és Pesterzsébet között elindított 2B viszonylat is itt halad át.[3]
További tervek
[szerkesztés]A városvezetés terveiben szerepel a Bajcsy-Zsilinszky és Váci úti villamosforgalom újraindítása a 14-es és a 47/49-es villamos összekötésével.[4] Ha elkészül, 22 km-es vonalhosszával átveszi a főváros leghosszabb villamosvonala címet a 41-es villamostól.
Egy másik elképzelés ezen kívül az Astoria - Újpalota villamosvonal, ami a Rákóczi út - Thököly út - Csömöri út - Drégelyvár utca útvonalon kötné össze a XV. kerületet a belvárossal.[5][6]
Ehhez kapcsolódó elképzelés szerint a jelenleg a Népszínház utcai végállomásig közlekedő 28-as, 37-es és 62-es villamosok a Rákóczi úti villamosba fonódva eljutnának az Astoriáig.[7]
A 3-as villamost a Rákosrendező vasútállomás felett építendő felüljárón[8] tervezik elvezetni a Béke térig, majd onnan az 1-es villamos vonalába fonódva a Göncz Árpád városközpontig.[9][10] A déli oldalon a Gubacsi hídon tervezik átvezetni Csepelre, majd onnan a Galvani hídon keresztül az Andor utcai villamosmegállóig, ahol a Fehérvári úti villamosokkal jönne létre átszállási kapcsolata.[11]
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Átadták a pesti fonódó villamoshálózat első elemét. BKK, 2020. november 6. [2020. november 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. július 17.)
- ↑ Így közlekedhetünk az M3 metró középső szakaszának felújítása idején. BKK, 2020. október 26. [2021. december 14-i dátummal az eredetiből archiválva].
- ↑ Átszállás nélkül Pesterzsébetről a pesti belvárosba az új 2B villamosjárattal. BKK, 2022. augusztus 9. (Hozzáférés: 2022. augusztus 13.)
- ↑ „A 14-es és a 47/49-es villamos összekötését, a pesti fonódó villamost a korábbi alacsony prioritással szemben kiemelt prioritásként kezeljük, mert Budapest észak–déli összekötését képes megteremteni. (…) a Bajcsy-Zsilinszky úton is villamosok jártak. – Lebontják a Nyugati téri felüljárót? – A 14-es és a 47-es villamos összekötéséhez az kell, hogy sínek legyenek a helyén.” Magyar Hang interjúja Dorosz Dávid főpolgármester-helyettessel
- ↑ Ilyen lenne a Rákóczi úti villamosvonal
- ↑ Ezt lehet tudni eddig az újpalotai villamosról
- ↑ Vitézy Dávid: A Blaha Lujza térre ráfér egy átfogó felújítás. [2022. május 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. október 6.)
- ↑ Bemutatták az autómentes Városliget terveit – így épülhet meg a Szegedi úti felüljáró
- ↑ 3-AS VILLAMOS GYŰRŰ ÉSZAKI MEGHOSSZABBÍTÁSA
- ↑ A 3-as villamos tervezett meghosszabbítása
- ↑ Galvani híd: rajzokon már kész az öt megállós villamos