Ugrás a tartalomhoz

Panarói csata

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Panarói csata
Pietro Colletta tábornok
Pietro Colletta tábornok

KonfliktusNapóleoni háborúk
Időpont1815. április 3.
HelyszínItália
EredményNápolyi győzelem
Szemben álló felek
Nápolyi Királyság Habsburg Birodalom
Parancsnokok
 Joachim Murat Vinzenz Ferrerius von Bianchi
Szemben álló erők
70006600
Veszteségek
461 halott[1]409 halott[1]
Térkép
Panarói csata (Olaszország)
Panarói csata
Panarói csata
Pozíció Olaszország térképén
é. sz. 44° 37′ 23″, k. h. 10° 59′ 50″44.622975°N 10.997314°EKoordináták: é. sz. 44° 37′ 23″, k. h. 10° 59′ 50″44.622975°N 10.997314°E
A Wikimédia Commons tartalmaz Panarói csata témájú médiaállományokat.

A panarói csatát a Nápolyi Királyság vívta a Habsburg Birodalom ellen 1815. április 3-án. A Modena közelében, a napóleoni háborúk részeként lezajlott ütközetben a nápolyi sereg legyőzte az osztrákokat.

Előzmények

[szerkesztés]

Bonaparte Napóleon 1815. március 1-jén Franciaországba érkezett elbai száműzetéséből, és hívei kíséretében Párizsba indult, hogy visszaszerezze a hatalmat. A volt császár március 20-án érte el a fővárost. Visszaérkezésének hírére ismét szervezkedni kezdtek ellenfelei, mert úgy gondolták, hogy addig nem lesz béke, amíg Bonaparte vezeti Franciaországot. Anglia, Poroszország, Oroszország, Ausztria és a kis német államok azonnal megkezdték a készülődést az elkerülhetetlen összecsapásra. Úgy számoltak, hogy májusra sikerül felállítaniuk egy ötszázezres sereget. Franciaországban is megkezdődött a toborzás.[2]

A Nápolyi Királyság uralkodója, Joachim Murat, Bonaparte sógora bizonytalan helyzetben volt, ugyanis a Bourbonok, Nápoly korábbi urai visszautasították, hogy elismerjék a szuverenitását. Bonaparte visszatérése azonban ösztönzően hatott a királyra, aki bizonyos volt abban, hogy az Itália északi részét uraló osztrákok ellene készülődnek, és Murat úgy döntött, ő támad elsőnek. Serege 82 ezer katonából, köztük hétezer lovasból állt. Hat hadosztályt állított fel, amelyek átlagosan 12-15 ezer emberből álltak. Murat kilencven ágyúval rendelkezett.[2]

Murat áthaladási engedélyt kért a Pápai államon keresztül észak felé, amit XII. Leó pápa elutasított. Március 22-én a nápolyi seregek átlépték a határt, és a genovai területre menekülő pápa nevében Giulio Maria della Somaglia bíboros tiltakozott az erőszakos lépés miatt. Murat Ancónában rendezte be főhadiszállását. A sereget Michele Carrascosa tábornok hadosztálya vezette Bologna felé. Őt Giuseppe Lechi és Ambrosio hadai követték. A három egységnek összesen harminc lövege volt. Március 29-én Murat Riminibe helyezte át főhadiszállását, majd 30-án kiadott egy felhívást az olasz függetlenségről.[2]

Murat közeledésének hírére feléledtek az osztrákellenes függetlenségi mozgalmak Észak-Olaszországban. A hatóságok sok embert őrizetbe vette. Heinrich von Bellegarde osztrák tábornagy Johann Frimont tábornokot nevezte ki a Habsburg-csapatok élére, aki Piacenzában állította fel főhadiszállását. Az osztrák csapatok Piacenza és Casalmaggiore között gyülekeztek azzal a céllal, hogy megvédjék a vonalát, amíg további erősítést nem kapnak.[2]

Az ütközet

[szerkesztés]

Március 30-án Savigno és Cesena között összecsapott a nápolyi sereg az osztrák elővéddel, és a Vinzenz Ferrerius von Bianchi által vezetett osztrák csapatok kénytelenek voltak visszavonulni. Április 1-jén Murat és vezérkara átköltözött Faenzába, majd másnap Bolognába. Bianchi Modenáig hátrált, ahol védekező pozíciót vett fel a Panaro-folyó előtt. Április 3-án Carrascosa megpróbált átkelni a folyó hídjain, de az osztrákok visszaverték két átkelőnél is. Végül Castelfranco Emiliánál átjutott a túlsó partra, és rátámadt Bianchi állásaira. Miközben az osztrák centrumban heves harcok folytak, Murat harcba küldte Pietro Colletta tábornok csapatait, akik megtámadták a Habsburgok jobbszárnyát. A létszámhátrányban lévő osztrákok megfutamodtak. Amikor újabb nápolyi csapatok érkeztek Bolognából, az osztrákok visszavonultak a bentivogliói csatorna mögé és a borgofortei Pó-hídhoz.[2]

Következmények

[szerkesztés]

Az ütközet megnyerésével a nápolyiak előtt megnyílt az út Modena, Carpi és Reggio felé, amelyet Carrascosa katonái gyorsan elfoglaltak. Murat Lecchivel és Ambrosióval Ferrara és az occhiobellói Pó-híd felé haladt tovább.[2]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. a b Clash
  2. a b c d e f Batty

Források

[szerkesztés]