P–59 Airacomet
| P–59 Airacomet | |
 | |
| Airacomet az amerikai légierő nemzeti múzeumában, Daytonban (Ohio) | |
| Funkció | vadászrepülőgép |
| Gyártó | Bell Aircraft Corporation |
| Tervező | Harland M. Poyer |
| Sorozatgyártás | 1942 |
| Gyártási darabszám | 66 |
| Rendszeresítők |  Az Amerikai Egyesült Államok Légiereje  Az Amerikai Egyesült Államok Haditengerészete  Brit Királyi Légierő |
| Első felszállás | 1942. október 1. |
| Méretek | |
| Hossz | 11,63 m |
| Fesztáv | 13,87 m |
| Magasság | 3,76 m |
| Szárnyfelület | 35,9 m² |
| Tömegadatok | |
| Szerkezeti tömeg | 3600 kg |
| Max. felszállótömeg | 5760 kg |
| Hajtómű | |
| Hajtómű | 2× General Electric J31 I–A |
| Tolóerő | 8,9 kN |
| Repülési jellemzők | |
| Max. sebesség | 664 km/h |
| Hatótávolság | 386 km |
| Legnagyobb repülési magasság | 14 080 m |
| Emelkedőképesség | 16,26 m/s |
| Fegyverzet | |
| Beépített fegyverzet | 1 x 37 mm gépágyú 3 x 12,7 mm géppuska |
| Háromnézeti rajz | |
 | |
| Egy P–59A Airacomet háromnézeti rajza | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz P–59 Airacomet témájú médiaállományokat. | |
A P–59 Airacomet volt az Egyesült Államok első sugárhajtású vadászrepülőgépe. A gépet a Bell Aircraft Corporation fejlesztette ki és gyártotta a második világháború alatt. Az Egyesült Államok hadserege nem volt elégedett a gép teljesítményével, és felmondta a szerződést, amikor a megrendelt mennyiség kevesebb mint a fele kikerült a gyártószalagról. Ámbár a P–59 nem került ki csapatszolgálatra, kikövezte az utat az amerikai sugárhajtású repülőgépek újabb generációja előtt. Ez volt az első sugárhajtású vadászrepülőgép, melynél a motorok és a levegő beömlő nyílások a törzs integráns részét képezték.
Tervezés és fejlesztés
[szerkesztés]Henry H. Arnold az amerikai légierő tábornoka 1941. áprilisában a Gloster E.28/39 repülőgép bemutatóján szerzett tudomást arról, hogy Nagy-Britannia sugárhajtású repülőgépek fejlesztési programjával rendelkezik. A programot már az előző évben megemlítették részletezés nélkül a Tizzard-misszió keretein belül, mely a hadiipari tudományos technikai fejlesztésekkel kapcsolatos információcserére alakított angol delegáció volt az Egyesült Államokban. Arnold megkérte az angoloktól a repülőgép Power Jets W.1 típusú hajtóművének a tervdokumentációját és meg is kapta. Szeptember 4-én a hajtómű amerikai verziójának gyártására ajánlatot tett a General Electric vállalatnak. Következő nap Lawrence Dale Bell-lel, a Bell Aircraft Corporation fejével találkozott és megbízta egy olyan vadászrepülőgép fejlesztésével, melybe a hajtóművet építenék be. Bell beleegyezett és három prototípus építését kezdte meg. Dezinformációs céllal az USAAF P–59A kódnevet adta a programnak, azt sugallva, hogy ez a korábban törölt, teljesen más Bell XP–59 vadászrepülőgép program továbbfejlesztése. A tervezési munkák 1942. január 9-én fejeződtek be és megkezdődött a gyártás. Márciusban jóval a prototípus elkészülte előtt további 13 YP–59A sorozatgyártás előtti gépet adtak hozzá a szerződéshez.
1942. szeptember 12-én érkezett meg az első XP–59A a hadsereg kaliforniai Muroc repülőterére, (jelenleg Edwards légitámaszpont) gyakorlás és tesztelés céljából.[1] Mialatt a földi gurulópróbák folytak, a repülőgépre egy ál-légcsavart szereltek megtévesztés céljából.[2] A repülőgépet először október 1-jén emelte magasba Laurence Craigie ezredes egy nagysebességű gurulópróba során.[1] A következő hónapokban a három XP–59A sok próbarepülést teljesített, melyek folyamán egész sor hibára derült fény: a motorok lassan reagáltak a teljesítmény változtatásra, megbízhatatlanul működtek (ez általános volt az összes korai sugárhajtóműnél), nem volt kielégítő a keresztirányú stabilitás[3] és a gépek teljesítménye messze volt az elvárásoktól. Chuck Yeager is repült a gépekkel, elégedetlen volt a sebességgel, viszont lenyűgözte a repülés simasága. Mindezek ellenére, mielőtt az YP–59 gépeket leszállították volna, az USAAF 80 darab P–59A Airacomet típusjelzésű sorozatgyártású gépet rendelt.
Próbasorozat
[szerkesztés]
A 13 operatív tesztre szánt YP–59A sokkal erősebb hajtóművel rendelkezett mint elődje, ennek ellenére a teljesítmény-javulás elhanyagolható volt: legnagyobb sebessége csak mintegy nyolc km/h-val lett nagyobb. A harmadik legyártott YP–59A gépet (szériaszáma 42-22611) az angol Királyi légierőnek szállították le cserébe az első sorozatgyártású Gloster Meteor I vadászgépért.[4] A brit pilóták az általuk már repült sugárhajtású gépekhez képest nagyon kedvezőtlennek ítélték meg. (Ugyancsak alulmaradt az összehasonlításban a légcsavaros P–51 Mustangal szemben is). Két YP–59A-t a haditengerészet is kapott, itt azonban rövidesen úgy értékelték, hogy az YF2L–1 új kódnéven regisztrált vadászgép tökéletesen alkalmatlan repülőgép-hordozó szolgálatra. A Bell összesen 50 sorozatgyártású Airacometet készített el, 20 P–59A-t és 30 P–59B-t. Mindkét típus fegyverzete egy 37 mm-es gépágyú 44 lőszerrel és három 12,7 mm kaliberű géppuska egyenként 200 lőszerrel volt. A P–59B gépeket a 412. vadászrepülő ezred kapta, hogy az Army Air Force pilótái ismerkedjenek a sugárhajtású gépek vezetésével és teljesítményével.[5] Bár a P–59 nem volt nagyon sikeres, a típus lehetőséget adott arra, hogy az USAAF kipróbálja a sugárhajtású gépek kezelését és kiszolgálását és felkészüljön a hamarosan megjelenő sokkal fejlettebb típusok fogadására.[6]
Műszaki adatok (P–59A)
[szerkesztés]
- Személyzet: 1 fő
- Hossz: 11,63 m
- Fesztáv: 13,87 m
- Magasság: 3,76 m
- Szárnyfelület: 35,9 m²
- Üres tömeg: 3600 kg
- Legnagyobb felszálló tömeg: 5760 kg
- Hajtómű: 2 db General Electric J31 I–A gázturbinás sugárhajtómű
- Tolóerő: 8,9 kN
- Legnagyobb sebesség: 664 km/h
- Hatótáv: 386 km
- Csúcsmagasság: 14 080 m
- Emelkedési sebesség: 16,26 m/s
- Fegyverzet:
- 1 x 37 mm gépágyú
- 3 x 12,7 mm géppuska
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ a b Air International March 1980, p.133.
- ↑ Donald 1995, p.13.
- ↑ Green 1961, p.19.
- ↑ Flight 27 May 1955 p727
- ↑ Bell P-59. [2008. február 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. augusztus 30.)
- ↑ Baugher 2006
Fordítás
[szerkesztés]- Ez a szócikk részben vagy egészben a Bell P-59 Airacomet című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Források
[szerkesztés]- "Airacomet......a jet pioneer by Bell". Air International, March 1980, Vol 18 No 3. Bromley, UK:Fine Scroll. ISSN 0306-5634. pp. —139.132
- Andrade, John M. U.S. Military Aircraft Designations and Serials since 1909. Earl Shilton, Leicester, UK; Midland Counties Publications, 1979. ISBN 0-904597-21-0.
- Baugher, Joe. Bell P-59 Airacomet. Hozzáférés ideje:: 26 December 2006.
- Carpenter, David M. Flame Powered: The Bell XP-59A Airacomet and the General Electric I-A Engine. Boston: Jet Pioneers of America, 1992. ISBN 0-9633387-0-6.
- Donald, David (editor). American Warplanes of World War II. London:Aerospace Publishing, 1995. ISBN 1-874023-72-7.
- Green, William. War Planes of the Second World War, Volume Four: Fighters. London: MacDonald & Co. (Publishers) Ltd., 1961 (Sixth impression 1969). ISBN 0-356-01448-7.
- Green, William and Gordon Swanborough. WW2 Aircraft Fact Files: US Army Air Force Fighters, Part 2. London: Macdonald and Jane's Publishers Ltd., 1978. ISBN 0-354-01072-7.
- United States Air Force Museum booklet. Dayton, Ohio: Air Force Museum Foundation, Wright-Patterson AFB, Ohio, 1975.
További információk
[szerkesztés]- P–59 Airacomet képek[halott link]
- Cikk a P–59 Airacometről
- P–59 Airacomet műszaki adatai
- Különböző P–59 fényképek
- Fennmaradt P–59-ek
- Eredeti XP–59A prototípus a National Air and Space Museumban Archiválva 2012. április 1-i dátummal a Wayback Machine-ben
- A P–59A a March Field Air Museumban
- A P–59B a National Museum of the USAF-ban
- Amerika első sugárhajtású vadászrepülőgépe
|
.svg){kind=small}
.svg){kind=small}
