Pélioni csata
| Pélioni csata | |||
 | |||
| Időpont | i. e. 335 vége | ||
| Helyszín | Pélion, Dasszarétia | ||
| Eredmény | makedón győzelem, Kleitosz dasszaréta király uralmának vége | ||
| Szemben álló felek | |||
| |||
| Parancsnokok | |||
| |||
| Szemben álló erők | |||
| |||
| Veszteségek | |||
| |||
| Beavatkozó | |||
| Ország | Illír Királyság | ||
| Parancsnok | Glaukiasz | ||
 A Wikimédia Commons tartalmaz Pélioni csata témájú médiaállományokat. | |||
A pélioni csata az ókori hellenisztikus világ i. e. 335 végén lezajlott katonai konfliktusa volt, amelynek során a makedón függőség ellen fellázadt Kleitosz dasszaréta király és az oldalán fellépő Glaukiasz illír király taulant seregeire a III. Alexandrosz irányította makedón had megsemmisítő vereséget mért a dasszarétiai Pélion alatt. Az ütközet a makedónok pozícióinak megerősítésén túlmenően Kleitosz uralmának végét, egyúttal az Illír Királyság hatalmi centrumának végleges nyugatra, az adriai partvidékre tolódását jelölte ki.
Helyszíne
[szerkesztés]Pélion helyszíne a mai napig nincs megnyugtatóan tisztázva. Az 1980-as évektől az albán régészettudomány elsősorban a királysírjairól nevezetes Selca e Poshtme melletti magaslat erődítését sejteti az egykori Pélion helyszínéül.[1] Emellett felmerült a szintén délkelet-albániai, de a Preszpa-tó vidékén fekvő Gorna Gorica,[2] illetve Zvezda[3] Pélionként való azonosítása is.
Lefolyása
[szerkesztés]A pélioni csata leírása Arrianus, Iustinus és Curtius Rufus történeti munkáiban maradt fenn.[4] Ezek szerint a II. Philipposz makedón király i. e. 336-ban bekövetkezett halálát és azt kihasználva, hogy utódja, Nagy Sándor előbb a Duna mentén harcolt a géták, majd a paiónok ellen, Kleitosz dasszaréta király i. e. 335 végén fellázadt a makedón fennhatóság ellen, amelyet Makedónia az i. e. 358-as Erigón-völgyi csata óta gyakorolt Dasszarétia felett. Ennek egyik első lépéseként ellenőrzése alá vonta az Eordaikosz völgyét, és elfoglalta a makedón helyőrséggel megerősített Pélion erődítését.[5] Nagy Sándor serege élén az Erigón folyó völgyén keresztül a helyszínre sietett, hogy kiverje Pélionból az illíreket.[6] Érkezésének hírére Kleitosz csapatai a környék erdővel sűrűn benőtt magaslataira vetették be magukat, egyfelől azért, hogy ott várják be a segítségét felajánló Glaukiasz illír király hadait, másfelől azzal a céllal, hogy meglepetésszerűen onnan vessék magukat a várost ostromló makedón seregre.[7] Glaukiasz azonban késlekedett, Nagy Sándor viszont az érkezése utáni napon megindította Pélion ostromát. Kleitosz illírjei éppen a győzelmüket elősegítő áldozati ünnepséget tartottak (három-három fiúgyerek, lánygyerek és fekete kos feláldozásával). Glaukiasz serege továbbra sem érkezett meg, Kleitosz emberei viszont a makedón ostrom előkészületeit látva pozícióikat elhagyták, és Pélion alá siettek, hogy kézitusában mérjék össze erejüket a makedónokkal.[8] A makedónok azonban visszaszorították az illíreket a városfalak közé, és tábort vertek Pélion alatt azzal a céllal, hogy másnap megindítják az ostromot. Ekkor azonban serege élén nyugati irányból végre megérkezett Glaukiasz, a hirtelen túlerőt látva a makedónok pedig feladták tervüket és elvonultak Pélion alól.[9]
Nagy Sándor uralkodása alatt először érezte meg a vereség ízét, és csapataival makedón területre húzódott vissza. Három nappal később azonban meglepetésszerűen visszatért Pélion alá, és mielőtt bevárta volna a teljes sereget, az íjászokból és agrián harcosokból álló előőrse az éjszaka leple alatt rajtaütött a győzelmüket ünneplő illírek, Kleitosz és Glaukiasz őrizetlenül hagyott táborán.[10] A makedón falanxban támadó agriánok és a nyomukban haladó nehézlovasság kardélre hányták az alvó vagy fegyvertelenül menekülő illírek egy részét, sokukat foglyul ejtették, majd Taulantia hegyvidékéig kergették a fegyvereik terhétől megszabadulva menekülő illíreket.[11] Kleitosz először Pélion falai között keresett menedéket, majd felgyújtatta a várost, és maga is Glaukiasz taulantiai udvarában kért oltalmat.[12]
Következménye
[szerkesztés]Arrianus a pélioni csata leírásakor Nagy Sándor hadvezéri zsenijét, a makedón sereg fegyelmezettségét és tapasztaltságát emelte ki, amivel még a túlerőben lévő (bár fegyelmezetlen) illíreket is megfutamította.[13] Egyszersmind a győzelem biztosította a makedónok számára a stratégiailag fontos elhelyezkedésű Dasszarétia birtoklását. Mindez Kleitosz uralkodásának végét jelentette, s egyúttal azt, hogy a királyságok szövetségéből álló Illír Királyság új egyeduralkodója Glaukiasz, hatalmi központja pedig az általa uralt Taulantia lett.[14]
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Pollo & Puto 1981 :15.; Wilkes 1992 :123–124., 130., 136.; Ceka 2013 :211.; Gilkes 2013 :263.
- ↑ Wilkes 1992 :123.
- ↑ Gilkes 2013 :263.
- ↑ Pollo & Puto 1981 :11.; Wilkes 1992 :123.; Ceka 2013 :104.
- ↑ Hammond 1966 :245., 252.; Cabanes 1988 :133–134., 168., 215.; Wilkes 1992 :123.; Ceka 2013 :103–104.; Zavalani 2015 :13–14.
- ↑ Wilkes 1992 :123.; Ceka 2013 :104.; Zavalani 2015 :14.
- ↑ Cabanes 1988 :169.; Wilkes 1992 :123.; Ceka 2013 :104.
- ↑ Cabanes 1988 :169.; Wilkes 1992 :124.; Ceka 2013 :104.
- ↑ Cabanes 1988 :134., 169.; Wilkes 1992 :123–124.; Ceka 2013 :104.; Zavalani 2015 :14.
- ↑ Cabanes 1988 :172–173.; Ceka 2013 :104.; Zavalani 2015 :14.
- ↑ Cabanes 1988 :135.; Ceka 2013 :104–105.
- ↑ Cabanes 1988 :135., 137., 214–215.; Ceka 2013 :105.; Zavalani 2015 :14.
- ↑ Wilkes 1992 :124.
- ↑ Cabanes 1988 :158.; Ceka 2013 :105.
Források
[szerkesztés]- ↑ Cabanes 1988: Pierre Cabanes: Les illyriens de Bardulis à Genthios (IVe–IIe siècles avant J.-C.). Paris: SEDES. 1988. = Regard sur l’histoire, 65. ISBN 2718138416
- ↑ Ceka 2013: Neritan Ceka: The Illyrians to the Albanians. Tirana: Migjeni. 2013. ISBN 9789928407467
- ↑ Gilkes 2013: Oliver Gilkes: Albania: An archaeological guide. London; New York: I. B. Tauris. 2013. ISBN 9781780760698
- ↑ Hammond 1966: N. G. L. Hammond: The kingdoms of Illyria circa 400–167 B.C. The Annual of the British School at Athens, LXI. évf. (1966) 239–253. o.
- ↑ Pollo & Puto 1981: Stefanaq Pollo – Arben Puto: The history of Albania from its origins to the present day. Ass. by Kristo Frasheri, Skënder Anamali; transl. by Carol Wiseman, Ginni Hole. London: Routledge & Kegan. 1981. ISBN 071000365X
- ↑ Wilkes 1992: John Wilkes: The Illyrians. Oxford; Cambridge: Blackwell. 1992. = The Peoples of Europe, ISBN 0631146717
- ↑ Zavalani 2015: Tajar Zavalani: History of Albania. Ed. by Robert Elsie, Bejtullah Destani. London: Centre for Albanian Studies. 2015. = Albanian Studies, ISBN 9781507595671
