Pápai palota (Avignon)
Avignon történelmi központja a pápai palotával | |
Világörökség | |
A pápai palota homlokzata | |
Adatok | |
Ország | Franciaország |
Típus | Kulturális helyszín |
Kritériumok | I, II, IV |
Felvétel éve | 1995 |
Elhelyezkedése | |
é. sz. 43° 57′, k. h. 4° 48′43.950000°N 4.800000°EKoordináták: é. sz. 43° 57′, k. h. 4° 48′43.950000°N 4.800000°E | |
A Wikimédia Commons tartalmaz Pápai palota témájú médiaállományokat. |
Az avignoni pápai palota a legnagyobb középkori gótikus épület.[1] A pápai székhely, amely egyidejűleg erődként és palotaként szolgált, a 14. században a nyugati kereszténység szimbóluma volt.[N 1] A palota hat konklávé színhelye volt: itt választották pápává XII. Benedeket 1335-ben, VI. Kelement 1342-ben, VI. Incét 1352-ben, V. Orbánt 1362-ben, XI. Gergelyt 1370-ben és XIII. Benedek ellenpápát 1394-ben.
A palota két épületből áll, XII. Benedek régi palotájából, amely valódi erőd és VI. Kelemen új palotájából, amely a legfényűzőbb az avignoni pápai építmények közül. Nemcsak a legnagyobb gótikus épület, hanem a nemzetközi gótikus stílus kifejezője is a maga teljességében. Az épület és a díszítés a legjobb francia építészek, Pierre Peysson és a de Loubières-nek nevezett Jean du Louvres, illetve a sienai iskola legnevesebb freskófestői, Simone Martini és Matteo Giovanetti együttműködésének gyümölcse.
Ráadásul az avignoni pápai könyvtár, amely a kor Európájának a legnagyobbja volt a 2000 kötetével, maga köré gyűjtötte a szépirodalomért rajongó klerikusok csoportját, köztük Petrarcát, a humanizmus megteremtőjét, míg a Kelemen-féle kápolna (Grande Chapelle) a zeneszerzőket, énekeseket és zenészeket vonzotta.[2]
A palota volt az a hely, amely lehetővé tette az egyház életmódjának és szervezetének teljes átalakítását. Elősegítette a szolgáltatások központosítását, a funkciók alkalmazkodását a pápai igényekhez és lehetővé tette egy valódi pápai adminisztráció kialakítását.[3] A Római Kúria létszáma, amely a 13. század végén 200 fő volt, a 14. század elejére 300 főnyire nőtt, hogy 1316-ban elérje az 500 főt. Őket egy laikusokból álló környezet segítette, akik szintén a palotán belül dolgoztak.[4]
Az épület, amely struktúrájával lehetővé tette az egyház további működését, és küldetésének végrehajtását, lényegében feleslegessé vált, amikor a pápai székhely visszakerült Rómába. A keleti és nyugati egyház közötti megbékélés reménye, illetve az itáliai pápai állam pacifikálása tette lehetővé a pápák visszatérését, ezzel együtt Avignon jelentőségének hanyatlását.
A pápai székhely áthelyezését jelentősen befolyásolták V. Orbán és az utána következő XI. Gergely pápák, akik fontosnak tartották, hogy a pápai székhely visszatérjen Péter apostol városába. A francia klérus aktív ellenállása Gergelyt sokáig megakadályozta terve megvalósításában, de végül mégis Rómába helyezte át a székhelyét. Ezzel azonban előidézte a nagy nyugati egyházszakadást is, amely negyven éven át megosztotta a pápai hatalmat.
1995 óta a pápai palota, Avignon történelmi központjával együtt az UNESCO világörökség része.[5]
Elhelyezkedése
[szerkesztés]A pápai palota a falakon belüli Avignon északi része felett helyezkedik el. A várostól északra egy sziklás kiemelkedésre építették, a Dóm-sziklákra, amely a Rhône folyó bal partja fölött emelkedik.
Impozáns mérete és a sziklák felé irányulása miatt dominálja a várost, és nagyon távolról is látható. A legjobb kilátás, nem véletlenül, a Rhône másik partjáról adódik, az Andaon hegyről, ahol a Saint-André erőd épült. Látható továbbá az Alpilles csúcsáról is, amely valamivel kevesebb mint húsz kilométernyire fekszik déli irányban.
Története
[szerkesztés]A palota építése 1252-ben kezdődött. Avignon 1309-ben lett a katolikus egyház központja, amikor V. Kelemen pápa ide helyezte át a pápai székhelyet. Kelemen nem érezte magát biztonságban megválasztása után (1305) az egyre katolikusabb Rómában. Kelemen átköltözése után a helyi Domonkos-rendi kolostor vendége volt. Utóda, XXII. János pápasága alatt kezdődött a fényűző pápai székhely kiépítése, de a régi püspöki palotát igazából csak XII. Benedek (1334–42) és utódai kezdték átépíteni, ami egészen 1364-ig tartott. A helyszínen, egy természetes sziklakiszögellésen Avignon északi részén, a Rhône folyó felett, már korábban is felépült az avignoni püspökök palotája.
Az építkezés két, meglehetősen jól elhatárolható szakaszban zajlott, ennek eredményeként készült el a „Régi palota” (Palais Vieux) és az „Új palota” (Palais Neuf). Miután befejezték az építkezést, a két palota összesen 11 000 m² (2,6 acre) területet foglalt el. Az építkezés ideje alatt a pápai bevételek nagy részét a palotára kellett fordítani.
A Palais Vieux építésze egy bizonyos Pierre Poisson volt, Mirepoix városból, aki XII. Benedek utasításai alapján dolgozott. A szigorú Benedek utasítására a régi püspöki palotát lerombolták, és helyén egy jól megerősített, szinte erődszerű épületet emeltek, a középpontjában egy kolostorral. A palota négy szárnyát masszív tornyok erősítették meg.
VI. Kelemen, VI. Ince és V. Orbán pápák uralkodása alatt tovább folyt az építkezés, ebben a szakaszban készült el a Palais Neuf. Jean de Louvres építészt VI. Kelemen fogadta fel, hogy egy toronnyal és új épületekkel bővítse ki a régi palotát, többek között felépítette az 52 méter hosszú „Nagy kápolnát” (Grand Chapel), ahol a pápák imádkoztak. VI. Ince uralkodása alatt két további torony épült fel, majd V. Orbán fejezte be a belső udvart (Court d'Honneur), amikor felépíttette az udvart szegélyező épületeket, amelyek belsejét fényűzően kidíszítették freskókkal, faliszőnyegekkel, festményekkel, szobrokkal és díszes famennyezetekkel.
IX. Gergely döntése, hogy 1377-ben visszahelyezi a pápai székhelyt Rómába, előidézte a nagy nyugati egyházszakadást. Avignon az ellenpápák székhelye lett, itt tartózkodott VII. Kelemen ellenpápa és XIII. Benedek ellenpápa egészen 1403-ig. Utóbbi öt évig volt a palota foglya, amikor 1398-ban Geoffrey Boucicaut hadserege elfoglalta Avignont. A palota ezt követően a pápaellenes erők kezére került, 1410–11-ben ostromzár alatt volt, és csak 1433-ban került vissza a pápa képviselőinek kezére.
Bár a római pápák a következő 350 évben is folyamatosan fennhatóságot gyakoroltak a palota felett, az épület lassan hanyatlásnak indult, állaga leromlott, az 1516-ban végrehajtott felújítás ellenére. 1789-ben, amikor a forradalmi erők elfoglalták és kifosztották, a palota már igen rossz állapotban volt. 1791-ben az ide bebörtönzött, ellenforradalminak bélyegzett személyeket lemészárolták, a holttesteket a Tour des Latrines toronyba halmozták fel.
Napóleon uralkodása alatt a palotát katonai célra, laktanyának és börtönnek használták. Ebben az időszakban az épület további károkat szenvedett, elsősorban a Harmadik Francia Köztársaság ideje alatt, amikor a freskókat és a belső díszítéseket lerombolták és az épületet istállónak használták.
A francia hadsereg csak 1906-ban ürítette ki a palotát, amikor is a francia nemzeti örökség részének nyilvánították. Az épület felújítása lényegében azóta tart. A palota nagy része ma nyitva áll a látogatók előtt, itt található még egy konferenciaközpont és Vaucluse megye levéltára is.
Leírása
[szerkesztés]A palota 15 000 m²-es alapterületével Európa legnagyobb gótikus stílusú épülete.[6]
A tornyok
[szerkesztés]
VI. Kelemen szobája - „la chambre du cerf”
[szerkesztés]V. Kelemen irodája a palota egyik leghíresebb terme, mivel itt maradtak meg a legjobb állapotban a falakat és a mennyezetet díszítő festmények.
A kápolnák
[szerkesztés]Saint-Martial kápolna
[szerkesztés]A Tour de Saint-Jean (Szent János-torony) második emeletén található a Chapel Saint-Martial (Szent Martial volt Limoges első püspöke). A kápolnában található freskók a szent életének történetét mesélik el. A festményeket Matteo Giovanetti olasz mester készítette, 1344–45-ben.[7]
-
Krisztus Szent Martial előtt imádkozik
-
A nervai ifjú feltámasztása
-
Arnulfus lányának meggyógyítása
-
Csoda Ahunnál
-
Péter apostol botjának visszaszolgáltatása
-
Nerva fiának feltámasztása és az ahuni csoda, délről és nyugatról nézve
-
Négy angyal a szent temetési menetéből
-
A nyugati fal és a kápolna ajtaja
A Chapel Saint-Jean
[szerkesztés]1347–48-ban Matteo Giovannetti mester a Chapel Saint-Jean (Szent János-kápolna) díszítéséért volt felelős. A kápolna a Szent Martial-kápolna alatt található.[8]
Megjegyzések
[szerkesztés]- ↑ Hét pápa és két ellenpápa követte itt egymást, először 1309 és 1376 között, majd 1378 és 1413 között.
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Dominique Vingtain, Avignon, le palais des papes, 13. o.
- ↑ Raymond Dugrand et Robert Ferras, article Avignon, in La Grande Encyclopédie, T. III, p. 1355, Larousse, Párizs, 1972 ISBN 2-03-000903-2 (pour le T. III)
- ↑ Yves Renouard, La Papauté à Avignon, 7. o.
- ↑ Raymond Dugrand et Robert Ferras, i. m. 1355. o., becslése szerint a teljes, családokkal együtt számított létszám elérte a háromezer főt.
- ↑ Historic Centre of Avignon: Papal Palace, Episcopal Ensemble and Avignon Bridge (angol nyelven). UNESCO. (Hozzáférés: 2006. június 16.)
- ↑ The Pope's Palace | welcome. Palais-des-papes.com. [2011. június 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. június 10.)
- ↑ Saint-Martial chapel. Culture.gouv.fr. (Hozzáférés: 2011. június 10.)
- ↑ Saint-Jean chapel. Culture.gouv.fr. (Hozzáférés: 2011. június 10.)
Források
[szerkesztés]- Eugène-Emmanuel Viollet-le-Duc, Dictionnaire raisonné de l'architecture française du XIe au XVIe siècle, publié par Banc, 1864
- Paul Pansier, Les Sièges du Palais d’Avignon sous le pontificat de Benoît XIII, Annales d’Avignon et du Comtat Venaissin, 1923
- Joseph Girard, Avignon. Histoire et Monuments, Dominique Seguin, Avignon, 1924
- Léon-Honoré Labande, Le Palais des papes d’Avignon et les monuments historiques d’Avignon au XIVe siècle, T. I et II, Detaille, Aix-Marseille, 1925
- L. Imbert et abbé J. Sautel, Avignon et Villeneuve-lès-Avignon, Avignon, 1925
- Joseph Girard, Évocation du vieil Avignon, 1958 - Minuit új kiadása, Párizs, 2000 ISBN 2-7073-1353-X
- Michel Laclotte, L’École d’Avignon. La peinture en Provence aux XIVe et XVe siècles, Párizs, 1960
- Enrico Castelnuovo, Un pittore italiano alla corte di Avignone. Matteo Giovannetti e la pittura in Provenza nel secolo XIV. Einaudi, Torino, 1962, új kiadás 1991, majd a francia verzió, Un peintre italien à la cour d'Avignon, Matteo Giovanetti et la peinture en Provence au XIVe siècle, G. Monfort, Párizs, 1996 ISBN 2-85226-037-9
- Yves Renouard, La Papauté à Avignon, Párizs, PUF, coll. «Que sais-je?» n°630, 1969
- Philippe Prévot, Histoire du ghetto d'Avignon, Aubanel, Avignon, 1975 ISBN 2-7006-0056-8
- Sylvain Gagnère, Le Palais des papes d’Avignon, Les Amis du Palais du Roure, 1983, ASIN B0014MWJ7U
- Marc Maynègre, La visite de Louis XIV à Avignon et Le massacre de la Glacière in De la Porte Limbert au Portail Peint, histoire et anecdotes d’un vieux quartier d’Avignon, Sorgues, 1991 ISBN 2-9505549-0-3
- Dominique Vingtain, Avignon, le palais des papes, Zodiaque, La Pierre-qui-Vire, 1998 ISBN 2-7369-0240-8
- Bernard Guillemain, Les Papes d'Avignon (1309-1376), Ed. cerf, Paris, 2000, ISBN 2-204-05895-5
- Le Palais des Papes, Avignon - guide de visite, Éd. Gaud et Éd. RMG Palais des Papes, 3e édition, 2004 ISBN 2-84080-063-2
- Hervé Aliquot et Cyr Harispe, Les Palais du pape Clément VI en Avignon, Éd. École Palatine, Avignon, 2008 ISBN 2-9522477-2-2
Fordítás
[szerkesztés]Ez a szócikk részben vagy egészben a Palais des Papes d'Avignon című francia kiemelt Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
További információk
[szerkesztés]- Site officiel du palais des Papes (francia nyelven). [2013. május 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. június 17.)
- Reportage sur le palais des Papes sur horizon-provence.com (francia nyelven). (Hozzáférés: 2009. június 17.)
- Sághy Marianne: Róma a Rhône partján; Rubicon történelmi magazin, 2013/2-3. szám, 130-143. oldal