Nyugati marxizmus
A nyugati marxizmus a marxista elmélet azon áramlata, amely Nyugat- és Közép-Európából az 1917-es oroszországi októberi forradalom és a leninizmus utóhatásaként jött létre. A kifejezés olyan teoretikusok laza gyűjteményét jelöli, akik a korai marxizmusnak a klasszikus és ortodox marxizmustól, valamint a Szovjetunió marxizmus-leninizmusától eltérő értelmezésén dolgoztak.[1]
A nyugati marxizmus filozófusait kevésbé foglalkoztatták a korábbi marxista irányzatok gazdasági elemzései, és helyette nagyobb hangsúlyt fektettek a kapitalista társadalom kulturális irányzatainak tanulmányozására. Mindezt a marxizmus filozófiaibb és szubjektívebb aspektusait alkalmazva, valamint a kultúra és a történelmi fejlődés vizsgálatába a nem-marxista megközelítéseket is bevonva.[2] A nyugati marxizmust követőknek fontos témája volt Karl Marx gondolatának eredete Georg Wilhelm Friedrich Hegel filozófiájában, valamint Marx korai és humanisztikusabb műveinek felépülése, amit a „Fiatal Marx”-nak neveztek. A nyugati marxizmus evolúciójának kiemelkedő alakjai a közép-európai Lukács György, Karl Korsch és Lucien Goldmann; Antonio Gramsci olasz; a frankfurti iskolát alkotó német teoretikusok, különösen Max Horkheimer, Theodor Adorno, Herbert Marcuse és Jürgen Habermas; valamint a francia Henri Lefebvre, Jean-Paul Sartre és Maurice Merleau-Ponty.
A nyugati marxizmust elsősorban a szocialista forradalom kudarca formálta a nyugati világban. A nyugati marxisták kevésbé foglalkoztak a marxizmus tényleges politikai vagy gazdasági gyakorlatával, mint inkább filozófiai értelmezésével, különösen a kulturális és történelmi tanulmányokkal kapcsolatban. A kapitalista társadalom vitathatatlan sikerének magyarázata érdekében szükségesnek érezték a nem-marxista megközelítések és a polgári kultúra minden aspektusának feltárását és megértését.
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Jacoby, Russell (1991). "Western Marxism". In Bottomore, Tom; Harris, Laurence; Kiernan, V. G.; Miliband, Ralph (eds.). The Dictionary of Marxist Thought (2nd ed.). Oxford: Blackwell
- ↑ https://www.britannica.com/topic/Western-philosophy/Western-Marxism „Western Philosophy”. Encyclopedia Britannica.
Fordítás
[szerkesztés]Ez a szócikk részben vagy egészben a Western Marxism című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.