Nihiru
| Nihiru (Nikia) | |
 | |
| Nihiru felül nézetből | |
| Közigazgatás | |
| Ország |  Franciaország |
| Tengerentúli terület |  Francia Polinézia |
| Népesség | |
| Teljes népesség | ismeretlen |
| Földrajzi adatok | |
| Fekvése | Csendes-óceán |
| Szigetcsoport | Raeffsky-szigetek |
| Terület | 20 km² |
| Hosszúság | 14 km |
| Szélesség | 10,5 km |
| Időzóna | UTC-10 |
| Elhelyezkedése | |
 | |
 Nihiru
Pozíció Francia Polinézia térképén
| |
 d. sz. 16° 44′, ny. h. 142° 50′16.733333°S 142.833333°WKoordináták: d. sz. 16° 44′, ny. h. 142° 50′16.733333°S 142.833333°W | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Nihiru témájú médiaállományokat. | |
Nihiru vagy Nikia egy atoll a Dél-Csendes-óceánon. A terület politikailag Francia Polinéziához tartozik. Nihiru a Tuamotu-szigetek egyik alcsoportjának, a Raeffsky-szigeteknek a része. A Raeffsky szigetcsoport a Tuamotu szigetcsoport központi részén található. Nihiru a Reffsky-szigetek északkeleti részén található, Tahititől 675 km-re keletre. A háromszög alakú atoll, melynek legnagyobb hosszúsága 14 km, legnagyobb szélessége 10,5 km, a területe 20 km². 79 km²-es lagúnájába tengerszoros nem vezet az óceánból, ezért hajóval nem lehet bejutni a belsejébe.
A sziget lakossága 2002-ben mindössze 15 fő volt.
Története
[szerkesztés]Nihiru atollt a nyugat számára Fabian Gottlieb von Bellingshausen orosz világutazó fedezte fel, aki 1820. július 13-án szállt partra. Az atollnak a "Nigeri" nevet adta[1][2][3]
A 19. században Makemo francia gyarmattá vált, amelyen ekkor 50 ember élt (1850 környékén).[4]
Közigazgatás
[szerkesztés]Makemo az önkormányzati település központja. Hozzá tartozik Nihiru, Raroia, Takume, Katiu, Taenga atollok és a lakatlan Haraiki, Észak-Marutea, Tuanake, Hiti, Dél-Tepoto atollok.[5] A közigazgatási terület lakossága 1422 fő (2007).
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ All the Voyages round the World: from the First by Magellan, in 1520, to That of Krusenstern in 1807 John Galt, éd. W. Lewis & Co. pour Sir R. Phillips and co., 1820, pp. 590. (angolul)
- ↑ Les Atolls des Tuamotu Jacques Bonvallot, Institut de recherche pour le développement, 1994, ISBN 9782709911757, pp.275-282.
- ↑ Tahiti et ses archipels Pierre-Yves Toullelan, éditions Karthala, 1991, ISBN 286537291X, p.61.
- ↑ Notices sur les colonies françaises, Étienne Avalle, Challamel aîné kiadás, Paris, 1866, p.638.
- ↑ Tahiti Tourisme (franciául). [2007. október 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. március 25.)
További információ
[szerkesztés]- Atoll lista (franciául) Archiválva 2007. február 28-i dátummal a Wayback Machine-ben
