Anuanurunga
| Anuanurunga | |
 | |
| Anuanurunga felülnézetben | |
| Közigazgatás | |
| Ország |  Franciaország |
| Tengerentúli terület |  Francia Polinézia |
| Népesség | |
| Teljes népesség | ismeretlen |
| Népsűrűség | 0 fő/km² |
| Földrajzi adatok | |
| Fekvése | Csendes-óceán |
| Terület | 7 km² |
| Legmagasabb pont | 0 |
| Időzóna | UTC-10 |
| Elhelyezkedése | |
 | |
 Anuanurunga
Pozíció Francia Polinézia térképén
| |
 d. sz. 20° 38′, ny. h. 143° 19′20.633333°S 143.316667°WKoordináták: d. sz. 20° 38′, ny. h. 143° 19′20.633333°S 143.316667°W | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Anuanurunga témájú médiaállományokat. | |
Anuanurunga (más néven Hiri-oro) egy kis lakatlan atoll sziget a Dél-Csendes-óceánon. A terület politikailag Francia Polinéziához tartozik. Anuanurunga a Tuamotu-szigetek egyik alcsoportjának, a Gloucester herceg szigetcsoportnak a része. A Gloucester herceg-szigetek a Tuamotu szigetcsoport délnyugati részén található. A Gloucester herceg-szigetek másik három tagja Anuanurunga, Hereheretue és Nukutepipi. A szigetcsoport legkeletibb szigete Nukutepipi és a legnyugatibb Hereheretue. A kettő között lévő távolság mintegy 270 km.[1] Anuanurunga Tahititől 685 km-re délkeletre található.
A trapéz alakú, 3,3 km átmérőjű atoll lagúnája 2,6km2 területű. Anuanurunga szigetén tartósan nem élnek emberek (2007).
Története
[szerkesztés]Az Anuanurunga atollt elsőként Philip Carteret brit hajós és felfedező pillantotta meg 1767-ben. A szigetnek a Négy korona ("Four Crowns") nevet adta.[2]
1850-ben a francia kormány magához csatolta Anuanurunga atollt.[3]
Közigazgatás
[szerkesztés]Közigazgatásilag a Gloucester herceg-szigetek négy atollja Anuanuraro, Anuanurunga és Nukutepipi is Hereheretue települési önkormányzathoz (commune) tartozik.
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Photo satellite des Îles du Duc de Gloucester (Tuamotu), olvasva: 2013.03.03.
- ↑ Sample Chapter(s) for Historical%2. [2011. május 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. május 2.)
- ↑ Notices sur les colonies françaises, Étienne Avalle, éditions Challamel aîné, Paris, 1866, p.638.
