Hikueru
| Hikueru | |
 | |
| Hikueru felül nézetből | |
| Közigazgatás | |
| Ország |  Franciaország |
| Tengerentúli terület |  Francia Polinézia |
| Legnagyobb település | Tupapati |
| Népesség | |
| Teljes népesség | ismeretlen |
| Népsűrűség | 33,5 fő/km² |
| Tupapati népessége | ismeretlen |
| Földrajzi adatok | |
| Fekvése | Csendes-óceán |
| Terület | 8 km² |
| Időzóna | UTC-10 |
| Elhelyezkedése | |
 | |
 Hikueru
Pozíció Francia Polinézia térképén
| |
 d. sz. 17° 35′, ny. h. 142° 39′17.583333°S 142.650000°WKoordináták: d. sz. 17° 35′, ny. h. 142° 39′17.583333°S 142.650000°W | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Hikueru témájú médiaállományokat. | |
Hikueru, Tiveru vagy Te Karena egy teljesen körbezárt atoll sziget a Dél-Csendes-óceánon. A terület politikailag Francia Polinéziához tartozik. Hikueru a Tuamotu-szigetek egyik alcsoportjának, a Hikueru szigetcsoportnak a része. A Hikueru szigetcsoport a Tuamotu szigetcsoport központi részén található. A Hikueru szigetcsoport másik négy tagja Marokau, Ravahere, Reitoru és Tekokota. A szigetcsoport legészakibb szigete Tekokata. Tőle délre az első sziget Hikueru 22km-re. Hikueru délnyugati szomszédja Reitoru 42km-re, délkeletre pedig Marokau (46km) és Makatea (55km). Marokau és Ravahere egy külön álló apró szigetcsoportot képez, mely a Két csoport-szigetek nevet viseli. Hikureu Tahititől 680km-re fekszik keletre.
Hikueru atoll kör alakját nem töri meg tengerszoros. Mély, belső lagúnájába ezért nem lehet vízen keresztül bejutni. Az ovális alakú atoll 15 km hosszú és 9,5 km széles. A teljes víz feletti területe 107 km². Koralljai között sok motu van, ezek összterülete 25 km². Hikueru lakossága mintegy 200 fő állandó lakos volt a 2007-es népszámláláskor. Az egyetlen település a szigeten Tupapati, amely a sziget északnyugati részén található.
Hikueru szigetén játszódik Armstrong Sperry Call It Courage című regénye, amely 1940-ben elnyerte a Newbery Medalt.
Története
[szerkesztés]Hikueru atollt legelőször Louis Antoine de Bougainville francia felfedező fedezte fel a nyugat számára 1768-ban. Domingo de Boenechea spanyol hajós 1774. október 31-én pillantotta meg Hikuerut Aguila nevű hajóján. Ekkor a "San Juan" nevet adta a szigetnek.[1]
A 19. században Hikueru francia gyarmat lett. Ekkor a lakosság 30 fő volt (1850. környékén).[2] A század végére az atoll gazdasága fellendült. A szigeten létrehozott gyöngykagyló telepekről Európába szállítottak gyöngyöt ruhagombnak, elsősorban a németek számára. A szezonálisan működő farmon olykor 5000 ember is dolgozott. A helyi hittérítők a búvárokat kényszerítették egy templom építésére is, amely korall sziklákból épült. Ez a templom a mai napig a szigetcsoport a leghatalmasabb épülete.
Az 1903-as trópusi ciklon hatalmas károkat okozott a szigeteken. A 12 méteres hullámokat korbácsoló pusztító vihar 377 emberéletet követelt[3] (közülük 261-en a Hao szigetről), amelyet később Jack London is részletesen leírt a "South Sea Tales" című regényében. A 20. század első felében egy impozáns templomot építettek (a polinéziai atollok tekintetében nézve) korall sziklákból Tupapati faluban.[4] Az 1988-as népszámláláskor már csak 123 főt találtak életben Hikueru szigetén.
Közigazgatás
[szerkesztés]Közigazgatásilag Hikueru atoll egy önálló települési önkormányzat. Hozzá tartozik Marokau, Ravahere, Reitoru és Tekokota.[5]
Gazdasága
[szerkesztés]Létezik a szigeten egy 1400 méter hosszú leszállópályával ellátott repülőtér a fő motutól északra, amelyet 2010-ben adtak át. A létesítményt 2005-ben kezdték el építeni a külföldi légiósok. Ezáltal ma már a turizmus számára is elérhető a Hikueru sziget. 2011-ben újabb leszállópályát építettek, amelyről egyszerűbb eljutni a fő motura.[6]
A sziget lakossága kopra gyűjtögetésből él. Az 1970-es évekig Hikueru volt a Tuamotu-szigeteken történő mélytengeri búvárkodás egyik központja.[7]
2010 júliusában a teljes napfogyatkozás alkalmával rengetegen látogattak a szigetre, amelyre legutoljára évtizedekkel azelőtt volt csak példa.
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ NZTEC - Spanish voyages of the 18th century
- ↑ Notices sur les colonies françaises, Étienne Avalle, éditions Challamel aîné, Paris, 1866, p.638.
- ↑ Les îles de Polynésie française face à l’aléa cyclonique Sébastien Larrue et Thomas Chiron, Vertigo, vol.10 Numéro3, 2010 december. (franciául)
- ↑ Église de Hikueru Archiválva 2012. október 22-i dátummal a Wayback Machine-ben www.tahitiheritage.pf
- ↑ Tahiti Tourisme (franciául). [2007. október 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. február 25.)
- ↑ Le déplacement du Haut-Commissaire à Raroia, Fakahina, Puka Puka et Hikueru, placé sous le signe du désenclavement des atolls éloignés et la mise à niveau de leurs infrastructures www.tahiti-infos.com 2012. június 29.
- ↑ UM - Hikueru. [2007. február 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2007. február 28.)
További információ
[szerkesztés]- Atoll lista (franciául) Archiválva 2007. február 28-i dátummal a Wayback Machine-ben
