Ugrás a tartalomhoz

Morfia jeruzsálemi királyné

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Morfia
Edessza grófnéja
Uralkodási ideje
1101 – 1118. április 2.
ElődjeArda marasi úrnő
UtódjaBeatrix örmény hercegnő
Jeruzsálem királynéja
Uralkodási ideje
1118. április 2. – 1126 / 1127. október 1.
KoronázásaBetlehem
1119. december 25.
ElődjeAdelaide del Vasto
Utódja–[* 1]
Életrajzi adatok
UralkodóházRethel-ház
Született11. század második fele
Elhunyt1126 / 1127. október 1.
Nyughelyejozafáti Mária sírja templom
ÉdesapjaGábor melitenei úr
HázastársaII. Balduin jeruzsálemi király
GyermekeiMelisenda
Aliz
Hodierna
Ioveta
Sablon • Wikidata • Segítség

Morfia jeruzsálemi királyné és edesszai grófné, született Morfia melitenei úrnő (örményül: Մորֆիա; ? − 1126 vagy 1127. október 1.) örmény nemeskisasszony, házassága révén 1101–1118 között Edessza grófnéja, 1118–1126 között Jeruzsálem királynéja.

Gábor melitenei örmény fejedelem leányaként politikai érdekházasságot kötött az első keresztes hadjárattal érkező II. Balduin edesszai gróffal, utóbb jeruzsálemi királlyal. Uralkodónéként távol maradt a politikától, mindazonáltal mikor férje muszlim fogságba esett, közreműködött kiszabadításában. Mivel kapcsolatából II. Balduinnal nem született fiúgyermek, a jeruzsálemi trónt elsőszülött leányuk, Melisenda örökölte.

Élete

[szerkesztés]

Származása

[szerkesztés]

Morfia melitenei úrnő valamikor a 11. század második felében született Gábor melitenei úr (?–1103) és egy örmény hercegnő fiatalabbik[1] leányaként. Apja bizánci tisztviselőként került Melitene városának élére; később függetlenedett a császártól, és szuverén fejedelemként kormányozta a települést. Morfia egyik nővére feltehetően egy helybéli örmény fejedelem, Torosz edesszai úr felesége volt;[2] Ibn al-Aszír krónikás pedig említést tesz „II. Balduin sógoráról,” tehát Morfia fivéréről, aki talán azonos azzal a Niképhorosszal, akit egy 1136-os oklevél Melisenda királynő anyai nagybátyjának nevez.[3] Örmény gyökerei ellenére a család valószínűleg nem az önálló örmény egyházhoz, hanem az ortodox felekezethez tartozott.[1][4][5] Morfia neve az Ευμορφια (Eumorphia) ’gyönyörű’ rövidített alakjaként görög eredetű volt.[6]

Az első keresztes hadjárat megérkezésével a helybéli örmények több esetben próbáltak szövetségre lépni a nyugati keresztényekkel, tőlük várva segítséget a muszlimok ellen. 1100 elején Gábor melitenei úr az antiochiai fejedelmi címet felvevő Bohemund tarantói herceghez folyamodott: a kilikiai örmények régóta szenvedtek a területükre be-betörő muszlimoktól, elsősorban a danismend törököktől. Gábor nagyúr a török fenyegetés elhárításáért cserébe felajánlotta az antiochiai fejedelemnek a városát, valamint Morfia leánya kezét.[7][8] I. Bohemund és Morfia frigye azonban nem valósult meg, mert augusztusban a Melitenébe tartó kereszteseket a danismendek lesből lerohanták a környező dombokról, és túszként magukkal hurcolták I. Bohemundot a Pontuszi-hegységbe.[9]

Házassága és gyermekei

[szerkesztés]

Nem sokkal azt követően, hogy unokatestvérétől, a jeruzsálemi királytól örökölte az edesszai koronát, II. Balduin edesszai gróf (1060-as évek–1131) feleségül vette Morfia melitenei úrnőt. A házasságnak politikai okai voltak: II. Balduin gróf ilyenformán biztosította egyrészt trónigényét, másrészt a környékbeli örmények barátságát és támogatását.[10] Melitene városa ugyanis a legelsőként megalakult keresztes állam, Edessza szomszédságában feküdt, s mint egykori örmény városra, Gábor melitenei úr jogot formálhatott az edesszai trónra. Emellett a gazdag ember hírében álló Gábor melitenei úr hatalmas, 50 000 bezant hozományt adott leánya mellé.[4] Az esküvő dátumát illetően csak találgatni lehet: II. Balduin valószínűleg edesszai trónra kerülése, tehát 1101 ősze után kezdhetett tárgyalásokba Gábor melitenei úrral; Gábor halála és Melitene eleste után viszont a házasság nem járt volna semmilyen politikai előnnyel az edesszai grófnak, ezért a házasságkötésre e két időpont között, tehát 1101 második fele és 1102 vagy 1103 között kellett történnie.[4][6]

Annak ellenére, hogy hatalmi érdekekből kötött frigyről volt szó, a rendelkezésre álló csekély számú forrás alapján II. Balduin és Morfia boldog, mintaértékű házasságban éltek: „[II. Balduinnak] […] magánéletében nem volt semmi kivetnivaló. Morfiával, örmény feleségével a frank Keleten ritkán látott tökéletes házastársi boldogság példájával szolgáltak.”[11] Edesszai Máté örmény krónikás is említést tesz arról, hogy II. Balduin mennyire szerette a feleségét.[12] Négy gyermekük született – mindannyian leányok voltak, ami a trónöröklés szempontjából problémát jelentett ugyan, de kiházasításuk révén a jeruzsálemi királyi család fontos kapcsolatokra tett szert:

  • Melisenda (1104 előtt vagy 1109 körül – 1161), Jeruzsálem társuralkodó királynője,
  • Aliz (1110 körül – 1151 után), házassága révén Antiochia fejedelemasszonya,
  • Hodierna (1115–17 között – 1161 vagy utána), házassága révén Tripolisz grófnéja,
  • Ioveta (1119 vagy 1120 – 1178 előtt), Szent Lázár kolostorának apátnője.

Jeruzsálemi királynéként

[szerkesztés]
A Mária sírja templom lejárata az 1920-as években – a lépcsősor bal oldali fülkéjében állhatott egykor Morfia királyné sírja, a vele szemközti beugróban pedig leányáé, Melisendáé[13]

1118-ban, unokatestvére halála után a jeruzsálemi nemesek az edesszai grófnak ajánlották fel a megüresedett jeruzsálemi trónt. II. Balduin ekkor éppen zarándoklaton volt Jeruzsálemben; felesége és gyermekei Edesszában maradtak, ahol a kormányzást Courtenay Joscelin frank nemesúr, II. Balduin unokatestvére vette át.[14] II. Balduint nem koronázták meg azonnal; az eseményt azért késleltették, hogy megvárják Morfia megérkezését, és így egyszerre kerülhessen a korona a házaspár fejére.[12] A ceremóniára 1119 karácsonyán került sor Betlehemben, ahol korábban I. Balduint megkoronázták.[15] Noha I. Balduinnak jeruzsálemi királyként egymást követően két felesége is volt, minden valószínűség szerint egyiküket sem koronázták királynévá, így az ország történetében Morfiáé volt az első királynékoronázás.[16]

A Szentföld királyának a hitvese révén szerzett szövetségesei, valamint a fiúutódok kérdése kiemelt fontosságú volt, azonban a melitenei nagyúr leányának örmény kapcsolatai elértéktelenedtek a jeruzsálemi trónon. II. Balduin királlyá választása után az udvarban többen szorgalmazták, hogy hagyja el feleségét és politikai szövetségek, illetve fiúörökös reményében lépjen házasságra egy fiatalabb asszonnyal. II. Balduin azonban elutasította a gondolatot, hogy elváljék feleségétől, s a Morfia melletti elköteleződöttsége jeleként királynévá koronázta az asszonyt.[17]

A latin keresztény, elsősorban frank népességű jeruzsálemi udvar jelentős változást jelenthetett Morfia életében, hiszen egészen addig keleti közegben élt: örmény családban nevelkedett, és Edesszában is a keleti lakosság volt többségben.[18] Nem tudni, a királyné áttért-e férje vallására, vagy megmaradt keleti kereszténynek. Vélhetően keleti szellemben történő neveltetéséből kifolyólag ugyan nem avatkozott bele a királyság kormányzásába,[19] de az udvarra erős kulturális befolyást gyakorolt, már csak azért is, mert hatására leánya, a később királynőként uralkodó Melisenda erős szimpátiát mutatott a keleti kereszténység iránt, bőkezűen támogatta a keleti templomokat, kolostorokat, és a számára készített zsoltároskönyv is hordoz keleti motívumokat.[20] Morfia királynéként használt pecsétjének egyik felén Szűz Mária és a gyermek Jézus ábrázolása, hátoldalán görög nyelvű felirat: „+ΕΥΜΟΡΦΥΑ ΕΝ Χ(ΡΙΣΤ)Ω ΠΙΣΤΗ ΡΗΓΕΝΑ” [Morfia, királyné Krisztus hitében].[21] A királyságban a latin volt a hivatalos nyelv; a görög pecsét arra utalhat, hogy Morfia királynéként is elsősorban görög nyelvű közeggel – örményekkel és görög keresztényekkel – kommunikált.[22]

Mikor 1123-ban a királyt az edesszai határok védelme közben fogságba ejtették a muszlimok, a királyné örmény zsoldosak fogadott, hogy kiderítsék, hol tartják fogva a férjét.[12] A névtelen szír krónikás elbeszélése szerint Morfia királyné ötlete volt, hogy az örmény harcosok álruhában szivárogjanak be a harputi várba, hogy utána kilétüket felfedve megöljék a védőket és ellenőrzésük alá vonják az erődöt. A szintén ott raboskodó I. Joscelin edesszai grófot sikerült kiszabadítani, II. Balduint azonban nem.[23] 1124-ben a királyné személyesen utazott el északra egyezkedni a szaracénokkal a király szabadon bocsátásáról I. Joscelin edesszai gróf társaságában.[24] A tárgyalásokat a királyné vezette. Balak szarúdzsi herceg fia, Timurtas hajlandónak mutatkozott elengedni az uralkodót, az általa szabott nyolcvanezer dinár váltságdíj azonban nagyon magas volt; ráadásul ebből húszezer dinárt azonnal ki kellett fizetni; ezt az összeget a királyné teremtette elő. A váltság maradék részének zálogát tulajdon gyermeke, a kisleány Ioveta hercegnő jelentette, aki túszként ott maradt a saizari emír udvarában édesapja szabadulásáért cserébe.[24] A hercegkisasszonyt szülei körülbelül egy évnyi raboskodás után tudták megváltani.[25]

Halála és temetése

[szerkesztés]

Morfia jeruzsálemi királyné és edesszai grófné legidősebb leánya zsoltárgyűjteménye, a Melisenda királynő zsoltároskönyve szerint október 1-jén hunyt el; az évre vonatkozóan nincsenek egyértelmű utalások, 1126 és 1127 egyaránt szóba jöhet.[26]

Akárcsak a koronázás esetében, a temetés kapcsán sem volt precedens: sem Arda, sem Adelheid nem volt már jeruzsálemi királyné a halála időpontjában, s nem is a királyság területén temették el őket. Morfiát a Jozafát völgyében található Mária sírja templomban helyezték örök nyugalomra; később Melisenda leányát is ide temették.[27] A helyszín kiválasztása Szűz Máriával hozta összefüggésbe a jeruzsálemi királyi család nőtagjait.[28][* 2] Megözvegyült férje nem nősült meg újra; a király halála után a jeruzsálemi koronát Melisenda leányuk és vejük, V. Fulkó anjoui gróf örökölték társuralkodókként.

Megjegyzések

[szerkesztés]
  1. ↑ A cím következő viselője: Komnénosz Teodóra bizánci hercegnő.
  2. ↑ A jeruzsálemi férfi királyok temetkezési helye, a Szent Sír-templom ezzel szemben Krisztusra utalt.

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. ↑ a b Runciman 1999  312. oldal
  2. ↑ Runciman 1999  164. és 247. oldal; MacEvitt 2010  130. oldal
  3. ↑ Murray 2022  72–73. oldal, 46. lábjegyzet
  4. ↑ a b c Türoszi 1943  450. oldal
  5. ↑ MacEvitt 2010  78. oldal
  6. ↑ a b Murray 2022  59. oldal
  7. ↑ Runciman 1999  247–48. oldal
  8. ↑ MacEvitt 2010  76. oldal
  9. ↑ Runciman 1999  248–49. oldal
  10. ↑ MacEvitt 2010  76–77. oldal
  11. ↑ Runciman 1999  386. oldal
  12. ↑ a b c Hamilton 1978  148. oldal
  13. ↑ Verhoeven, Mariëtte: Jerusalem as Palimpsest. The Architectural Footprint of the Crusaders in the Contemporary City. In The Imagined and Real Jerusalem in Art and Architecture, vol. II. Jeroen Goudeau, Mariette Verhoeven, Wouter Weijers (szerk.). Leiden; Boston: Brill. 2014. 128–29. o. ISBN 978-90-04-27082-4  
  14. ↑ Türoszi 1943  522. oldal
  15. ↑ Türoszi 1943  535. oldal; Runciman 1999  393. oldal
  16. ↑ Mayer, Hans Eberhard: Das Pontifikale von Tyrus und die Krönung der Lateinischen Könige von Jerusalem: Zugleich ein Beitrag zur Forschung über Herrschaftszeichen und Staatssymbolik. Dumbarton Oaks Papers, 21. sz. (1967) 153. o. doi
  17. ↑ Hamilton 1978  143., 147–148. oldal
  18. ↑ Murray 2022  122. oldal
  19. ↑ Hamilton 1978  149. oldal
  20. ↑ Hodgson, Natasha – Fuller, Amy: Introduction. In Religion and Conflict in Medieval and Early Modern Worlds: Identities, Communities and Authorities. Natasha Hodgson, Amy Fuller, John McCallum, Nicholas Morton (szerk.). Abingdon, Oxon; New York: Routledge. 2021. 3–4. o. ISBN 978-1-138-32379-7  
  21. ↑ Murray 2022  70. oldal, 9. lábjegyzet
  22. ↑ Murray 2022  184–85. oldal
  23. ↑ Hodgson, Natasha: Conflict and cohabitation: marriage and diplomacy between Latins and Cilician Armenians, c.1097–1253. In The Crusades and the Near East. Conor Kostick (szerk.). Abingdon, Oxon; New York: Routledge. 2011. 89–90. o. ISBN 9780415580410  
  24. ↑ a b Runciman 1999  404. oldal
  25. ↑ Runciman 1999  406. oldal
  26. ↑ Mayer, Hans Eberhard: Studies in the History of Queen Melisende of Jerusalem. Dumbarton Oaks Papers, 26. sz. (1972) 99. o.
  27. ↑ Folda, Jaroslav: Melisende of Jerusalem: Queen and Patron of Art and Architecture in the Crusader Kingdom. In Reassessing the Roles of Women as ’Makers’ of Medieval Art and Architecture. I. kötet. Theresa Martin (szerk.). Leiden és Boston: Brill. 2012. 434–35; 455. o. = Visualising the Middle Ages, 7. ISBN 978-90-04-18555-5  
  28. ↑ Murray 2022  185. oldal

Források

[szerkesztés]
  • ↑ Hamilton 1978: Hamilton, Bernard: Women in the Crusader States: the queens of Jerusalem (1100–90). In Baker, Derek – Hill, Rosalind M. T – Ecclesiastical History Society: Medieval Women. Oxford: Basil Blackwell for the Ecclesiastical History Society. 1978. 143–174. o. ISBN 9780631125396  
  • ↑ MacEvitt 2010: MacEvitt, Christopher: The Crusades and the Christian World of the East: Rough Tolerance. Philadelphia: University of Pennsylvania Press. 2010. = The Middle Ages Series, ISBN 978-0-8122-4050-4  
  • ↑ Murray 2022: Murray, Alan V: Baldwin of Bourcq: Count of Edessa and King of Jerusalem (1100–1131). Abingdon, Oxon; New York: Routledge. 2022. = Rulers of the Latin East, 4. ISBN 9780367545307  
  • ↑ Runciman 1999: Runciman, Steven: A keresztes hadjáratok története. Veszprémy László (szerk.), Bánki Vera és Nagy Mónika Zsuzsanna (ford.). Budapest: Osiris Kiadó. 1999. ISBN 963-379-448-X  
  • ↑ Türoszi 1943: Türoszi Vilmos: A History of Deeds Done Beyond the Sea. I. kötet. Emily Atwater Babcock és A. C. Krey (ford.). New York: Columbia University Press. 1943. = Records of civilization, sources and studies, 35.  

További információk

[szerkesztés]
Előző:
Arda marasi úrnő
Edessza grófnéja
1101–1118
A Courtenay-ház címere
 Következő:
Beatrix örmény hercegnő
Előző:
Adelaide del Vasto 		Következő:
–
Komnénosz Teodóra bizánci hercegnő

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Morfia_jeruzsálemi_királyné&oldid=27356652”