Ugrás a tartalomhoz

Arda jeruzsálemi királyné

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Arda
Arda jeruzsálemi királyné kolostorba kényszerítése (14. századi miniatúra)
Arda jeruzsálemi királyné kolostorba kényszerítése (14. századi miniatúra)
Edessza grófnéja
Uralkodási ideje
1098 – 1100. október 2.
Elődje–
UtódjaMorfia melitenei úrnő
Jeruzsálem királynéja
Uralkodási ideje
1100. november 11. – 1105 körül
Elődje–
UtódjaAdelaide del Vasto
Életrajzi adatok
UralkodóházBoulogne-ház
Született?
Elhunyt1118 után
Konstantinápoly
ÉdesapjaTaphnuz/Torosz marasi nagyúr
HázastársaI. Balduin jeruzsálemi király
A Wikimédia Commons tartalmaz Arda témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Arda jeruzsálemi királyné, előtte edesszai grófné, született Arda marasi úrnő (örményül: Արդա; ? – Konstantinápoly,[1] 1118 után) örmény nemeskisasszony, házassága révén 1098–1100 között Edessza grófnéja, 1100–1105 között Jeruzsálem királynéja.

I. Balduin edesszai gróffal és jeruzsálemi királlyal kötött politikai érdekházassága gyermektelen maradt. A jeruzsálemi uralkodó a koronázás után néhány évvel, hivatalos indoklás nélkül felbontotta a házasságot; Arda volt jeruzsálemi királyné ezután zárdában, majd bizánci száműzetésben élt.

Élete

[szerkesztés]

Származása és keresztneve

[szerkesztés]

Arda marasi úrnő születési helye és ideje ismeretlen; édesapja kilétére vonatkozóan sincsenek egyértelmű adatok. Apja egy bizonyos Konstantin rokona – fia vagy testvére – volt, akit a források különböző neveken említenek: Taphnuz, Tatul, Taftoc, Torosz. Aacheni Albert krónikásnál Marasi Arda apja Taphnuz néven, „Konstantin fivéreként” szerepel; a Taftoc név Türoszi Vilmosnál jelenik meg, míg a Torosz megnevezés Édouard Dulauier 1850-es Edesszai Máté-kiadásában bukkan fel.[2] Türoszi Vilmos leírásában Arda édesapja „egy bizonyos Taftoc nevezetű, nemes és eminens örmény fejedelem [volt], neki és Konstantin fivérének a Taurusz-hegy környékén bevehetetlen erődítményei és nagy számú bátor harcosa voltak; emiatt és gazdagságuk, [valamint] nagy hatalmuk miatt azon nép királyának tekintették őket.”[3]

Mindezek alapján különböző történészek három örmény előkelőséget azonosítottak Arda lehetséges apjaként: Torosz rupenida herceget,[4] Tatul marasi nagyurat és egy Taphnuz, más változatokban Taftoc nevű örmény fejedelmet. Van, aki Torosz rupenida herceget I. Torosz kilikiai örmény fejedelemmel(wd), I. Konstantin fiával azonosítja, aki szintén a Rupen-házból származott.[5][6] Weiprecht-Hugo von Rüdt-Collenberg ezzel szemben I. Konstantin fivéreként tünteti fel Toroszt.[7] Az a „Konstantin”, akit Arda édesapjának rokonaként emlegetnek, a kilikiai uralkodón kívül lehet még a szintúgy örmény Konstantin gargari fejedelem(wd) is,[8] aki a keresztesek érkezése után belefolyt az edesszai kormányzásba.[9] Az ő rokonságába tartozhatott Taphnuz avagy Taftoc örmény herceg. Ez a Taphnuz vagy Taftoc gazdag törzsfő volt, és ismeretes, hogy élete utolsó éveit Bizáncban töltötte.[2] A harmadik jelölt, Tatul marasi nagyúr kalcedoni keresztény lehetett,[8] emellett az tudható róla, hogy a helyiek és a bizánci hatóságok által egyaránt elismert jogon uralkodott Maras városában, mielőtt 1104-ben visszavonult volna Konstantinápolyba.[2] Az Encyclopaedia of Islam egyik szerzője, E. Honigmann, valamint Steven Runciman történész is valószínűnek tartja a két személy – Taphnuz/Taftoc örmény herceg és Tatul/Torosz marasi nagyúr – azonosságát, ezt a feltételezést többek között a konstantinápolyi visszavonulás támasztja alá.[10]

Az örmény nemeskisasszonyt, aki az edesszai gróf felesége lett, a korabeli források nem említik név szerint. A máltai lovagrend iratait feldolgozó Sebastiano Paoli 1733-as munkájában már Ardaként hivatkozik rá;[11] a keresztes háborúk történetével foglalkozó modern forrásművek hagyományosan ezzel a névvel illetik. Gérard Dédéyan francia történész amellett érvel, hogy az örmény nemeskisasszony eredeti keresztneve valószínűleg a ’jóság, erény, nemesség’ jelentésű görög Areté (Αρετη) lehetett.[12]

Házasságkötése; edesszai grófnéként

[szerkesztés]

1096-ban az első keresztes hadjárat okán az európai keresztes seregek, útban Jeruzsálem felé, a kilikiai Maras városában tartottak pihenőt. A keresztesek egyik vezetője Boulogne-i Balduin frank nemesúr (1060 után–1118), Bouillon Gottfried öccse volt, aki nem a fősereggel tartott, hanem attól rendre leszakadva örmények lakta vidéken vette fel a harcot a muszlimok ellen. Boulogne-i Balduin felesége, Godehilde de Tosny a keresztes főhaddal utazott, azonban 1097 második felében, a marasi állomásozás alatt betegségben elhunyt. Marasból Bloulogne-i Balduin nem a Szentföld, hanem az Eufrátesz vidékén található Edessza irányába vonult tovább. Torosz edesszai úr, a város gyermektelen örmény uralkodója fiává fogadta a frank nemest, aki 1098 márciusában, az örmény kormányzó halála után a város új uralkodójaként felvette az edesszai grófi címet, létrehozva az első keresztes államot. Az özvegy gróf trónra lépését követően, 1098 első felében[13] feleségül vette Arda marasi úrnőt, aki így a keresztes fejedelemség uralkodónéja lett. A házasság politikai érdekből köttetett: egyrészt a marasi nagyúr örmény hercegként jogot formált az örmény területekre, ekképp az Edesszát megszerző Boulogne-i Balduin biztosította legitimitását; másrészt a gróf így akarta megszerezni az örmények támogatását; harmadrészt Torosz marasi nagyúr jelentős – mintegy 60 000 bezant[2] – hozományt ígért leánya mellé. Boulogne-i Balduin és örmény felesége kölcsönösen idegenkedtek egymástól: boldogtalan kapcsolatban éltek, gyermekük nem született.[14]

1098 év végén az edesszai örmények összeesküvést szőttek frank uruk ellen, amihez éppen az örmény barátság biztosítására szánt marasi kapcsolatot használták fel. A magas adókat és a frank vezetést megelégelő örmény lázadók ugyanis a leánya esküvői ünnepsége után továbbra is a városban időző Torosz marasi nagyúrhoz fordultak: őt szánták I. Balduin helyére, illetve egy, a frankoknak kedvezőbb forgatókönyv szerint a marasi fejedelem és veje közösen kormányozták volna tovább a grófságot.[15] A gróf azonban leleplezte az összeesküvést; fő szervezőit megcsonkította, a gyanúba keveredetteket pedig bebörtönözte és elkobozta javaikat. Annak ellenére, hogy cinkossága nem bizonyosodott be, Torosz nagyúr sietve visszamenekült a hegyekben található erődjébe a hozomány jelentős részével – addig ugyanis csak hétezer[16] aranyat adott át leánya férjének.[15]

Jeruzsálemi királynéként

[szerkesztés]

1100-ban Boulogne-i Balduin bátyja, Bouillon Gottfried, a frissen alapított jeruzsálemi keresztes állam ura gyermektelenül hunyt el. Fivére halálának hírére Boulogne-i Balduin feleségét Edesszában hátrahagyva indult Jeruzsálembe, ahova megérkezvén felvette a jeruzsálemi királyi címet; Arda ezzel Jeruzsálem első[* 1] királynéja lett. A királyné és udvarhölgyei az Antiochia és Jaffa közötti utat tengeren tették meg, mivel a szárazföldi közlekedést túl veszélyesnek ítélték.[17] A kikötővárosok legtöbbje ekkor még muszlim kézen volt, a királynénak erős kíséretre volt szüksége az utazáshoz, ezért valószínűleg az utat nem tudta már megtenni a tél folyamán; erre csak 1101-ben kerülhetett sor.[4] Ezt a feltételezést támasztja alá, hogy a források alapján úgy tűnik, a királyné nem volt jelen férje 1100. december 25-ei, betlehemi koronázásán. Szintén emellett szól, hogy az 1101 szeptemberében lezajlott első ramlai csata során a királyné még Jaffában tartózkodott: mikor elterjedt a király halálának és a csata elvesztésének tévhíre, Arda királyné innen küldött segítségért vízi úton Tankréd antiochiai régenshez.[4][18] 1102 májusában, a második ramlai ütközetben elszenvedett vereség hallatán a királyné és az udvar a menekülést fontolgatta, de a szaracénok bekerítették Jaffát.[19] A csatamezőről sikeresen elmenekülő Balduin király végül ezúttal is visszaverte az ellenséget.

Minthogy a korabeli krónikák nem utalnak rá, hogy férje 1100-as betlehemi koronázásán kívül lett volna még egy ceremónia a feleségének, Ardát bizonyosan nem koronázták királynévá. Emellett nem volt sem tanúja, sem kibocsátója egyetlen fennmaradt oklevélnek sem, s vélhetően nem rendelkezett saját pecséttel.[20] Foucher de Chartres frank történetíró, aki egyben I. Balduin káplánjaként is működött, krónikájában nem a regina, ’királyné’, hanem a coniunx regis, ’a király hitvese’ terminust használja vele kapcsolatban.[20] Susan B. Edgington történész szerint az, hogy az első ramlai ütközet után, a király halálának hírére levélben fordult egy másik keresztes fejedelemhez, arra utal, hogy Ardának volt némi beleszólása az államügyekbe.[9] Deborah Gerish ezzel szemben kiemeli, hogy mind Foucher de Chartres, mind a század második felében író Türoszi Vilmos megjegyzi a jaffai városlakók, illetve a vének, elöljárók szerepét a döntésben – ezt Gerish akként értelmezi, hogy Arda nem határozhatott és cselekedhetett egyedül.[21]

1102–1108 között[16] I. Balduin jeruzsálemi király önhatalmúlag érvénytelenítette házasságát Ardával. A pontos időpont nem ismeretes: Türoszi Vilmos 1105 körülre datálja a válást, Guibertus de Novigento ezzel szemben rögtön a királyné Edesszából való megérkezése utánra.[22] A válás oka ugyanúgy bizonytalan. Guibertus de Novigento arról számol be, hogy a királynét kalózok erőszakolták meg még a Jeruzsálembe tartó út során,[23] más krónikások szerint viszont a királyné kicsapongó életet élt: egyik, leginkább botrányosnak ítélt házasságtörő viszonyaként említik, hogy a Jaffába tartó hajóúton „kegyeiben részesített egy muszlim kalózt is.”[24][25] Foucher de Chartres nem nevezte meg a házasság felbontásának indokát, tehát valószínűleg az uralkodónak nem volt elfogadható ürügye rá;[26] és úgyszintén nem tudósított az okról Türoszi Vilmos: „tekintet nélkül a házasság törvényeire, jogszerű eljárás nélkül [a király] arra kényszerítette, hogy Szent Anna […] kolostorában apáca legyen, noha [Ardát] nem ítélték el semmilyen bűnt miatt, és maga sem vallott be semmit.”[27] Ugyanő viszont megemlékezett Arda későbbi kifogásolható konstantinápolyi magaviseletéről, s ez a szemében utólagosan igazolhatta az asszony eltaszítását.[28] I. Balduin nem folyamodott a pápához a házasság semmissé nyilvánításáért, pedig a hitvesi hűtlenség vádja nyomós indokul szolgálhatott volna.[29] A király lépésében a politika játszhatta a legnagyobb szerepet: a hozományt Torosz marasi nagyúr nem fizette ki teljes egészében, Marasi Arda nem szült gyermeket, emellett az örmény kapcsolatok Jeruzsálemben elértéktelenedtek a király számára. További okként húzódhatott a háttérben, hogy a jeruzsálemi államkincstár kiürült, és a királyi jövedelmek szűkösségének fényében egy új királyné hozománya enyhítette volna a pénzszűkét.[26][30]

Száműzetésben

[szerkesztés]

I. Balduin király mellőzött minden hivatalos procedúrát a házasság felbontásában, hitvesét egyszerűen Szent Anna kolostárába kényszerítette apácának.[26] A klastrom Szent Anna és Szent Joachim otthonának, Szűz Mária szülőházának helyén épült feltehetően nem sokkal Jeruzsálem bevételét követően, minthogy a keresztes hadjáratok előtt a városban járt zarándokok még nem tesznek említést a templomról.[23] Mivel a kolostor adott otthont száműzetésében a királynénak, az intézmény jelentős királyi adományokban részesült.[23] Arda királyné később a király beleegyezésével elhagyhatta a zárdát: Türoszi Vilmos tudomása szerint az asszony „azzal a hamis történettel” kért engedélyt a királytól apja meglátogatására Konstantinápolyban, hogy a városban adományokat gyűjt a kolostornak.[31] Konstantinápolyba érvén levetette az apácacsuhát, és csatlakozott a városa elfoglalása után száműzött, azonban továbbra is jómódban élő édesapjához.[24] Türoszi Vilmos szerint az egykori királyné „belevetette magát a nagyváros nyújtotta örömökbe”;[25] szabados és erkölcstelen életet élt.[32]

1112-ben I. Balduin király nőül szándékozta venni I. Roger szicíliai gróf özvegyét, Adelaide del Vasto itáliai nemesasszonyt. A frigyet el is rendezték annak ellenére, hogy az egyház szemében I. Balduin bigámiát követett el: a király és Arda még mindig házastársi kapcsolatban álltak, hiszen a pápa nem érvénytelenítette házasságukat. Arnulf jeruzsálemi pátriárka, a Szentföld egyházi vezetője elismerte a király és Adelaide del Vasto házasságkötését. 1117-ben a király súlyosan megbetegedett, környezete pedig meggyőzte arról, hogy a kór a bűnösnek tekintett harmadik házasság büntetése. Miután felépült a betegségből, a király II. Paszkál pápa nyomására hazaküldte harmadik feleségét, a frigyet a pápai legátus érvénytelenítette. I. Balduin gyóntatói szavára hallgatva ezután visszahívta magához Ardát.[33] Bernard Hamilton történész szerint erre aligha kerülhetett volna sor, ha igazak az asszony szabados életmódjáról szóló beszámolók.[26][31] Alan Murray azonban azzal magyarázza e lépést, hogy a király tanácsadói tartottak a jeruzsálemi trón szicíliai kézbe kerülésétől, és a király erre tekintettel hozhatta meg döntését az örmény királyné státusának helyreállításáról.[34] Az örmény hercegnő elutasította az ajánlatot, és továbbra is a számára nagyobb személyes szabadságot biztosító Konstantinápolyban maradt. I. Balduin jeruzsálemi király 1118. április 2-án halt meg; nem ismeretes, hogy Arda mennyivel élte őt túl.

Megjegyzések

[szerkesztés]
  1. ↑ Bouillon Gottfried, Jeruzsálem uralkodói között tartják számon, nem vette fel a királyi címet. Nem nősült meg, így országának nem volt „első asszonya” sem.

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. ↑ Cawley, Charles: Arda jeruzsálemi királyné életrajzi adatai. Foundation for Medieval Genealogy (angolul) (2019. február 27.) (Hozzáférés: 2019. március 29.) (HTML)
  2. ↑ a b c d Runciman 1999  166–67. oldal
  3. ↑ Türoszi 1943  415–16. oldal
  4. ↑ a b c Hamilton 1978  144. oldal
  5. ↑ Ghazarian, Jacob G: The Armenian Kingdom in Cilicia During the Crusades: The Integration of Cilician Armenians with the Latins, 1080–1393. Richmond, Surrey: Curzon Press. 2000. 102 és 127. o. ISBN 0 7007 1418 9  
  6. ↑ Türoszi 1943  416. oldal, 5. lábjegyzet
  7. ↑ Wipertus-Hugo von Rüdt-Collenberg: The Rupenides, Hethumides and Lusignans: the Structure of the Armeno-Cilician Dynasties. Párizs: Librairie Klincksieck. 1963. Table I  
  8. ↑ a b Dédéyan, Gérard: Les princes Arméniens de l’Euphratèse et l’Empire byzantin (fin xie - milieu xiie s.). In L’Arménie et Byzance: Histoire et culture. (franciául) Párizs: Publications de la Sorbonne. 1996. 86 és 87. o. = Byzantina Sorbonensia, 12. ISBN 2-85944-300-2 Hozzáférés: 2019. március 29.  
  9. ↑ a b Edgington 2019  47. oldal
  10. ↑ Runciman 1999  166–167. oldal
  11. ↑ Paoli, Sebastiano: Codice Diplomatico Del Sacro Militare Ordine Gerosolimitano Oggi Di Malta. (olaszul) Lucca: Máltai Lovagrend. 1733. 355. o. Hozzáférés: 2019. március 29.  
  12. ↑ Dédéyan, Gérard: Les Arméniens entre Grecs, Musulmans et Croisés : étude sur les pouvoirs arméniens dans le Proche-Orient méditerranéen (1068–1150). II. kötet Lisszabon: Fundação Calouste Gulbenkian. 2003. 1039–1040. o. ISBN 9728767145  
  13. ↑ MacEvitt 2010  70. oldal
  14. ↑ Runciman 1999  166. oldal
  15. ↑ a b Runciman 1999  168. oldal
  16. ↑ a b Murray, Alan V: The Crusader Kingdom of Jerusalem: A Dynastic History, 1099–1125. Oxford: Prosopographica et Geneologica. 2000. 182. o. ISBN 1-900934-03-5 Occasional Publications UPR, 4. kötet  
  17. ↑ Runciman 1999  249. oldal
  18. ↑ Runciman 1999  339. oldal
  19. ↑ Edgington 2019  183. oldal
  20. ↑ a b Gerish 2006  126. oldal
  21. ↑ Gerish 2006  126–27. oldal
  22. ↑ Hamilton 1978  144–145. oldal
  23. ↑ a b c Pringle 2007  142. oldal
  24. ↑ a b Pörtner 1985  272. oldal
  25. ↑ a b Runciman 1999  357. oldal
  26. ↑ a b c d Hamilton 1978  145. oldal
  27. ↑ Türoszi 1943  461. oldal
  28. ↑ Gerish 2006  127. oldal
  29. ↑ Edgington 2019  184. oldal
  30. ↑ Türoszi 1943  462. oldal, 8. lábjegyzet
  31. ↑ a b Hodgson 2007  143. oldal
  32. ↑ Türoszi 1943  462. oldal
  33. ↑ Pörtner 1985  175. oldal; Runciman 1999  359. oldal
  34. ↑ Hodgson 2007  144. oldal

Források

[szerkesztés]
  • ↑ Edgington 2019: Edgington, Susan B: Baldwin I of Jerusalem, 1100–1118. Abingdon-on-Thames és New York: Routledge. 2019. = Rulers of the Latin East, 2. ISBN 978-1-4724-3356-5  
  • ↑ Gerish 2006: Gerish, Deborah: Holy War, Royal Wives, and Equivocation in Twelfth-Century Jerusalem. In Noble Ideals and Bloody Realities: Warfare in the Middle Ages. Szerk. Niall Christie és Maya Yazigi. Leiden: Brill. 2006. 119–144. o. = History of Warfare, 37. ISBN 9789004150249  
  • ↑ Hamilton 1978: Hamilton, Bernard: Women in the Crusader States: the queens of Jerusalem (1100–90). In Baker, Derek – Hill, Rosalind M. T – Ecclesiastical History Society: Medieval Women. Oxford: Basil Blackwell for the Ecclesiastical History Society. 1978. 143–174. o. ISBN 9780631125396  
  • ↑ Hodgson 2007: Hodgson, Natasha R: Women, Crusading and the Holy Land in Historical Narrative. Woodbridge: The Boydell Press. 2007. = Warfare in history, 25. ISBN 978-1-84383-332-1  
  • Howarth, Stephen: A templomosok titka. Ford. Pálvölgyi Endre. (hely nélkül): Kossuth Kiadó. 1986. ISBN 963-09-2872-8  
  • ↑ MacEvitt 2010: MacEvitt, Christopher: The Crusades and the Christian World of the East: Rough Tolerance. Philadelphia: University of Pennsylvania Press. 2010. = The Middle Ages Series, ISBN 978-0-8122-4050-4  
  • ↑ Pörtner 1985: Pörtner, Rudolf: A Szent Sír hadművelet: A keresztes hadjáratok a legendákban és a valóságban (1095–1187). Ford. Mészáros Klára. Budapest: Európa Könyvkiadó. 1985. ISBN 963 07 3488 5  
  • ↑ Pringle 2007: Pringle, Denys: The Churches of the Crusader Kingdom of Jerusalem: Volume 3, The City of Jerusalem: A Corpus. New York: Cambridge University Press. 2007. ISBN 978-0-521-39038-5 Hozzáférés: 2016. május 5.  
  • ↑ Runciman 1999: Runciman, Steven: A keresztes hadjáratok története. Szerk. Veszprémy László, ford. Bánki Vera és Nagy Mónika Zsuzsanna. Budapest: Osiris Kiadó. 1999. ISBN 963-389-347-X  
  • ↑ Türoszi 1943: Türoszi Vilmos: A History of Deeds Done Beyond the Sea. I. kötet. Ford. Emily Atwater Babcock és A. C. Krey. New York: Columbia University Press. 1943. = Records of civilization, sources and studies, 35.  

További információk

[szerkesztés]
  • Cawley, Charles: Arda jeruzsálemi királyné életrajzi adatai. Foundation for Medieval Genealogy (angolul) (2019. február 27.) (Hozzáférés: 2019. március 29.) (HTML)
  • Pangonis, Katherine: Queens of Jerusalem: The Women Who Dared to Rule. London: Weidenfeld & Nicolson. 2021. ISBN 9781474614085  
  • Schrader, Helena P: The Powerful Women of Outremer: Forgotten Heroines of the Crusader States. Barnsley, Yorkshire: Pen & Sword History. 2024. ISBN 9781526787552  
Előző:
–
Edessza grófnéja
1098–1100
A Courtenay-ház címere
 Következő:
Morfia melitenei úrnő
Előző:
– 		Következő:
Adelaide del Vasto

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Arda_jeruzsálemi_királyné&oldid=27400591”