Ugrás a tartalomhoz

Ioveta jeruzsálemi királyi hercegnő

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ioveta
UralkodóházRethel-ház
Született1119–1120 körül
Jeruzsálem
Elhunyt1178 előtt
ÉdesapjaII. Balduin jeruzsálemi király
ÉdesanyjaMorfia melitenei úrnő
Tisztséga betániai Szent Lázár-kolostor apátnője
Vallásarómai katolikus

Ioveta jeruzsálemi királyi hercegnő (latinul: Iveta vagy Joeta,[1] franciául: Yvette; Jeruzsálem, 1119–1120 körül – 1178 előtt) frank és örmény származású szentföldi előkelő, katolikus apáca, a betániai Szent Lázár-kolostor apátnője.

II. Balduin jeruzsálemi király és Morfia melitenei úrnő legkisebb leányaként gyermekkorában édesapja kiváltására egy muszlim emír túsza lett. 1134-ben szerzetesi fogadalmat tett a bencés Szent Anna-kolostorban, később a kifejezetten az ő számára alapított betániai Szent Lázár-kolostor apátnőjévé választották. Apátnőként a Jeruzsálemi Királyság és az uralkodócsalád befolyásos alakja volt: mint a térség leggazdagabb zárdájának főnökasszonya hatalmas vagyonnal rendelkezett, és őt bízták meg unokahúga, a majdani Szibilla jeruzsálemi királynő nevelésével.

Élete

[szerkesztés]

Származása és gyermekkora

[szerkesztés]

Ioveta[* 1] jeruzsálemi királyi hercegnő Jeruzsálemben[2] született 1119–1120 körül: Türoszi Vilmos történetíró annyit jegyez meg, hogy a hercegkisasszony apja trónra lépése, vagyis 1118 áprilisa után jött világra,[3] míg Foucher de Chartres az 1125-ös események kapcsán ötévesnek mondja a király leányát.[4] Ennek tükrében születése 1119–1120-ra tehető. Édesapja, II. Balduin jeruzsálemi király (1060-as évek – 1131) a frank retheli grófok leszármazottjaként, Bouillon Gottfried és Baudouin de Boulogne rokonaként részt vett az első keresztes hadjáratban; 1100-ban került Edessza élére, mikor I. Balduin ráhagyta a trónt, hogy ő maga átvehesse a jeruzsálemi örökséget. Edessza után Jeruzsálem esetében is megismétlődött a trónöröklés: a gyermektelen I. Balduin 1118-ban bekövetkezett halálakor II. Balduin foglalta el a jeruzsálemi királyi trónust. Ioveta édesanyja, a keleti keresztény Morfia melitenei úrnő († 1026/27) egy helybéli örmény fejedelem leánya volt. A házaspárnak Ioveta volt az utolsó gyermeke, előtte három leány született, mindannyian apjuk edessszai uralma alatt: Melisenda, a trón várományosa, valamint Aliz és Hodierna, akik felnővén keresztes fejedelmekhez mentek nőül. Ioveta feltehetően II. Balduin apai nagyanyja vagy dédanyja, Yvette avagy Jutta de Roucy után kapta keresztnevét.[5][6]

1123 áprilisában Balak ibn Bahrám ortokida emír Edessza környékén fogságba ejtette II. Balduin királyt; az emír halála után a jeruzsálemi uralkodó Ilgází anatóliai bej fiának, Timurtasnak a kezére került.[7] Utóbbi megbízásából a saizari emír tárgyalásokat kezdett a jeruzsálemi udvarral a király szabadon bocsátásáról; a keresztesek részéről Morfia királyné és I. Joscelin edesszai gróf egyezkedtek.[8] A szaracénok szabta váltságdíj nagyon magas volt: a kereszteseknek át kellett engednie Atárib, Zardana és Kafartab városait, segíteniük kellett Timurtast egy beduin törzsfő elleni harcában, továbbá nyolcvanezer dinárt kellett fizetniük – húszezret azonnal, a maradék törlesztéséig pedig túszokat kellett küldeniük Saizarba.[8] A túszok Ioveta hercegnő és az edesszai gróf örököse, az ifjabb Joscelin, illetőleg tíz nemesifjú voltak. II. Balduin király 1124 júniusában hagyta el a saizari udvart, miután találkozott leányával.[8] A hercegnőt a saizari emír erődjében tartották fogva körülbelül egy éven keresztül. A hozzávetőlegesen hatvan évvel később működő Ernoul arról számol be Chronique d’Ernoul et de Bernard le Trésorier című munkájában, hogy fogvatartói megrontották a jeruzsálemi királykisasszonyt; azonban erről egyetlen másik krónika sem tesz említést, Ernoul beszámolójának hitelessége ilyenformán kétséges.[9] A hercegnő négyéves korára tekintettel Hans Eberhard Mayer történész például „abszurdnak” tartotta.[10]

1125. június 11-én az azázi csatában a keresztes államok egyesített seregei a jeruzsálemi király vezetésével győzedelmeskedtek a szeldzsuk törökök fölött. A hadizsákmányból tellett a nyolcvanezer dinár váltságdíjra is a hercegnőért és az edesszai trónörökösért: „minden frank lovag lemondott zsákmánya egy részéről, hogy kiválthassák a király leányát.”[11]

Zárdába vonulása

[szerkesztés]
A Melisenda királynő uralkodása alatt emelt jeruzsálemi Szent Anna-templom, ahol Ioveta hercegnő apáca lett

Ioveta hercegkisasszony 1134-ben tette le szerzetesi fogadalmát a jeruzsálemi Szent Anna(wd) bencés kolostorban.[12][13][* 2] Az azelőtt a keleti rítushoz tartozó klastrom körülbelül húsz-harminc évvel korábban I. Balduin király örmény feleségének, Arda királynénak adott otthont.[14] Zárdába vonulásának lehetséges okaként a modern történeti művek megemlítik a hercegnő megbélyegezettségét amiatt, hogy kisleányként kilenc hónapig a muszlimok túsza volt;[15] azonban a középkori forrásokban ilyesmire nem találni utalást.[16] Hans Eberhard Mayer és Malcolm Barber történészek amellett érvelnek, hogy a királyleány a családja – azon belül kiváltképp Melisenda – nyomására lett apáca, mivel Ioveta volt II. Balduin egyetlen olyan gyermeke, aki apja királlyá koronázása után született, s mint ilyen erős trónigénnyel léphetett volna fel a II. Balduin halála után a trónt elfoglaló Melisenda nénjével szemben.[17][18] Tekintve, hogy Ioveta zárdába vonulása még apja életében történhetett, ezen elképzelés vitatható.[19] Nem zárható ki, hogy a hercegkisasszony oblátaként – vagyis olyan gyermekként, akit szülei Istennek ajánlottak, mint például Árpád-házi Szent Margitot – került kolostorba.[20] A szerzetesi élet iránti elhivatottságon túl az is közrejátszhatott a hercegnő döntésében, hogy a levantei keresztes államokban nem akadt egy király leányának méltó vőlegény: a Jeruzsálemen kívüli három keresztes fejedelemség közül csak Antiochia és Tripolisz ura jöhetett szóba – ők II. Balduin leányaival, Alizzal és Hodiernával is léptek frigyre. A harmadik keresztes állam, Edessza ura, II. Joscelin másodunokatestvéri rokonságban állt a jeruzsálemi hercegnőkkel, a vérrokonság miatt így a vele való házasságot az egyház ellenezte volna.[21] Továbbá Ioveta zárdába vonulása erősíthette a királyi családról kialakított kegyes, istenfélő képet, miközben a hercegnő egyházi és – a földbirtokok révén – világi hatalomra egyaránt szert tett.[22]

Apácaként Ioveta hercegnő a tisztelendő anya alávetettje volt, királynő nővére azonban „méltatlannak találta, hogy egy király leánya” ilyen helyzetben legyen.[23] 1138-ban ezért Melisenda királynő a fővároshoz közel eső Betániában tett szert földbirtokra. Itt a halottaiból feltámasztott Lázár és testvérei, Mária és Márta tiszteletére a királynő bencés kolostort alapított – a helyszínen ekkor már két szentély állott: Lázár sírja, valamint egy Mária Magdolnának szentelt templom.[24] A tornyokkal megerősített klastrom mindkettőt magában foglalta; a Mária Magdolna-templomot átépítették, Lázár sírja fölé új templomot emeltek. A zárda felépülte után a királynő az intézménynek adományozta Jerikót és a környező földeket, később drágaköves arany- és ezüstkelyheket, könyveket és egyéb liturgikus tárgyakat készíttetett neki.[12] Amellett, hogy a Lázárhoz való kötődése okán a hely népszerű volt a zarándokok körében, jelentőségét fokozta, hogy innen indult a virágvasárnapi menet Jeruzsálembe.[25] Bőkezű adományaival, melyeket egészen élete végéig nem szűnt meg a kolostornak juttatni, Melisenda királynő gondoskodott róla, hogy a húgának építtetett zárda legyen a leggazdagabb az egész királyságban.[26] Mivel húga ekkor még túl fiatal volt a zárda irányításához, a királynő egy köztiszteletben álló, Matild nevű idős asszonyt tett meg zárdafőnöknek azzal a szándékkal, hogy a zárdafőnöki szék megüresedésével a testvérét ülteti oda.[27]

Apátnőként

[szerkesztés]
A fontevraud-i apátság megemlékezése

Judit [Ioveta], a betániai Szent Lázár apátnője, Balduin király leánya helyezte el eme értékes ereklyéket e megszentelt tartóba és küldte őket a fontevraud-i szent klastromba […] azzal a kéréssel, hogy az ajándékért cserébe halálának dátumáról értesülvén jegyezzék fel azt a martirologiumba, és hasonlóképpen emlékezzenek meg imáikban szülei halálának évfordulójáról.

“
”
– Ioveta apátnő adományáról[28]

Az első apátnő halála után, 1144-ben,[29] de legkésőbb valamikor 1157 előtt[30] Ioveta királyi hercegnőt választották meg a zárda vezetőjének. A rendház dokumentumai nem maradtak fenn, irányításáról és apátnőjének rendelkezéseiről ezért nincsenek pontos információk.[29] Annyi azonban bizonyos, hogy ámbár nem rendelkezett akkora hatalommal, mint testvérei, Ioveta apátnő jelentős befolyással bírt: „kettős szerepében, mint királyi vérből származó hercegnő és mint Palesztina leggazdagabb kolostorának apátnője hosszú életén át mindvégig megkülönböztetett tiszteletnek örvendett a királyságban.”[12][31] Neve több adománylevélen és adásvételi szerződésen szerepel: például egy 1157-es keltezésű okiratban az apátnő betániai birtokokat adományozott a johannita lovagrendnek a Szent János-ispotály környékén fekvő szőlőért cserébe.[29] A franciaországi fontevraud-i apátságban 1178. szeptember 6-i dátummal megemlékeztek azokról az értékes ereklyékről – többek között a keresztesek körében rendkívüli tisztelettel övezett Szent Kereszt egy darabjáról –, melyeket Ioveta apátnő küldött a fontevraud-i közösségnek.[32] A hercegnő-apátnő saját pecsétet használt; ennek alakja ovális volt, egyik oldala fátyolozott asszonyt ábrázolt, melléhez szorítva könyv keresztet ábrázoló fedlappal, „Ivditta abbatissa” felirattal. A hátoldalon Lázár feltámasztásának jelenete és a „resuscitatio Lazari” szöveg.[33] Ebben az időszakban, különösen pedig a keresztes területeken nem volt jellemző, hogy a nők saját pecséttel rendelkezzenek; a fennmaradó adatok alapján Ioveta apátnőn kívül egyedül Melisenda királynőnek volt pecsétje, ennek léte ilyenformán szintúgy a hercegnő megkülönböztetett státusáról tanúskodik.[34]

Apáca mivolta ellenére a hercegnő nem szakította meg kapcsolatát a királyi udvarral és nővéreivel. 1157-ben nála időzött a betániai kolostorban sógorának, Fulkó jeruzsálemi királynak az első házasságából született leánya, Szibilla flamand grófné, mialatt férje III. Balduin hadjáratában vett részt. A grófné olyannyira megszerette a helyet, hogy megtagadta a hazatérést, s ehelyett a pápa és a jeruzsálemi pátriárka engedélyével habitust öltött; 1165-ben bekövetkezett haláláig Ioveta nagynénjénél élt a betániai zárdában.[35][28] Ioveta 1161-ben Hodierna nővérével együtt hónapokon keresztül ápolta Melisenda királynőt,[36] valamint őt bízták meg unokahúga, Szibilla királyi hercegnő nevelésével és tanításával – a hercegnő valószínűleg szülei, Amalrik király és Courtenay Ágnes házasságának érvénytelenítése után költözött nénikéjéhez a kolostorba.[37] Szibilla 1176-ban, férjhezmenetelekor hagyta el Betániát.[28]

Halála és megítélése

[szerkesztés]

Ioveta apátnő halálának pontos dátuma ismeretlen[38] – a fontevraud-i martirologiumban az 1178. szeptember 6-i bejegyzésben szerepel elhunyta.[28] Egy 1178-as oklevél már egy bizonyos Évát nevez meg Betánia apátnőjeként,[39] ebből kifolyólag Ioveta ekkor már nem élhetett. Halála így 1178 előttre, legkésőbb az év első felére tehető. Végső nyughelyét illetően is csak feltételezésekkel lehet élni, a betániai zárda mellett édesanyja és Melisenda nővére temetkezési helye, a jozafáti Mária sírja templom jöhet szóba.[38]

Alakja a krónikákban – például Türoszi Vilmos Historiájában – és a keresztes háborúkkal foglalkozó szakirodalomban egyaránt rendszerint mellékszereplőként tűnik fel; életének tragikus színezetet kölcsönözve azáltal, hogy a zárdába vonulást a muszlim túszhistória és a férjjelölt hiánya miatti kényszerként kezelik. A 2010-es években E. Jordan történész tett kísérletet arra, hogy más megvilágításba helyezze az apátnő életét.[40]

Megjegyzések

[szerkesztés]
  1. ↑ Neve változatos formákban ismert: Ioeta, Iveta, Ioveta, Joeta, Joveta, Jutta, Judit, Juditta, Yveta.
  2. ↑ A középkori egyházjog szerint a nők tizenkét éves korban érték el a nagykorúságot, ekkortól fogva házasodhattak vagy tehettek szerzetesi fogadalmat.

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. ↑ Röhricht, Reinhold: Regesta regni Hierosolymitani (MXCVII–MCCXCI). Innsbruck: Libraria Academica Wageriana. 1893. 84., Supplementum 35. o. Hozzáférés: 2021. március 24.  
  2. ↑ Jordan 2017  67. oldal
  3. ↑ Türoszi Vilmos: A History of Deeds Done Beyond the Sea. I. kötet. Emily Atwater Babcock és A. C. Krey (ford.). New York: Columbia University Press. 1943. XII., IV; 522. o. = Records of civilization, sources and studies, 35.  
  4. ↑ Foucher de Chartres: History of the Expedition to Jerusalem by Fulcher of Chartres (Translation from the Latin). Frances Rita Ryan (ford.). Minnesota: University of Minnesota. 1916. III., XLIV; 246. o.  
  5. ↑ Murray, Alan V: Kingship, Identity and Name-giving in the Family of Baldwin of Bourcq. In Knighthoods of Christ: Essays on the History of the Crusades and the Knights Templar, Presented to Malcolm Barber. Norman Housley (szerk.). Aldershot, Anglia: Ashgate. 2007. 32. o. ISBN 978-0-7546-5527-5  
  6. ↑ Murray, Alan V: The Crusader Kingdom of Jerusalem: A Dynastic History, 1099–1125. Oxford: Prosopographica et Geneologica. 2000. 173. o. = Occasional Publications UPR, 4. ISBN 978-1900934039  
  7. ↑ Runciman 1999  398. és 404. oldal
  8. ↑ a b c Runciman 1999  404. oldal
  9. ↑ Jordan 2017  72. oldal. A Jeruzsálemi Királyság csaknem teljes felszámolásával fenyegető, 1187-es hattini csata után keletkezett krónikák elődjeiknél jóval kedvezőtlenebb színben tüntették fel az ellenséget. Erin L. Jordan történész szerint ez húzódhatott meg az Ioveta hercegnővel kapcsolatos incidens kiszínezésének hátterében is.
  10. ↑ Mayer, Hans Eberhard: The Succession to Baldwin II of Jerusalem: English Impact on the East. Dumbarton Oaks Papers, XXXIX. évf. (1985) 140. o.
  11. ↑ Runciman 1999  406. oldal
  12. ↑ a b c Runciman 1999  447. oldal
  13. ↑ Jordan 2017  78. oldal
  14. ↑ Hamilton 1977  111. oldal
  15. ↑ Hodgson 2007  95. oldal
  16. ↑ Jordan 2017  75. oldal
  17. ↑ Mayer, Hans Eberhard: Fontevrault und Bethanien: kirchliches Leben in Anjou und Jerusalem im 12. Jahrhundert. Zeitschrift für Kirchengeschichte, CII. évf. 1. sz. (1991) 34–37. o. ISSN 0044-2925
  18. ↑ Barber 2012  157. oldal
  19. ↑ Jordan 2017  68. oldal
  20. ↑ Hamilton 2020  228. oldal
  21. ↑ Jordan 2017  76. oldal
  22. ↑ Jordan 2017  77. oldal
  23. ↑ Türoszi 1943  XV., XXVI.; 133. oldal
  24. ↑ Hamilton 1977  113. oldal
  25. ↑ Saller, Sylvester John: Excavations at Bethany (1949–1953). Jeruzsálem: Franciscan Press. 1957. 73. o. = Studium Biblicum Franciscanum: Publications, 12.  
  26. ↑ Hodgson 2007  96. oldal; Türoszi 1943  133–34. oldal
  27. ↑ Hamilton 2020  232. oldal
  28. ↑ a b c d Hamilton 2020  233. oldal
  29. ↑ a b c Jordan 2017  80. oldal
  30. ↑ Barber 2012  397. oldal
  31. ↑ Hodgson 2007  179. oldal
  32. ↑ Jordan 2017  80–81. oldal
  33. ↑ Schlumberger, Gustave Léon: Sigillographie de l’Orient latin. Párizs: P. Geuthner. 1943. 122. o.  
  34. ↑ Jordan 2017  81–82. oldal
  35. ↑ Jordan 2017  83–84. oldal
  36. ↑ Hamilton 1978  156. oldal; Barber 2012  216. oldal
  37. ↑ Runciman 1999  569. oldal; Jordan 2017  84–85. oldal
  38. ↑ a b Jordan 2017  85. oldal
  39. ↑ Röhricht, Reinhold: Regesta regni Hierosolymitani (MXCVII–MCCXCI). Innsbruck: Libraria Academica Wageriana. 1893. Supplementum 35. o. Hozzáférés: 2021. március 29.  
  40. ↑ Jordan 2017  67–69. oldal

Források

[szerkesztés]
  • ↑ Barber 2012: Barber, Malcolm: The Crusader States. New Haven és London: Yale University Press. 2012. ISBN 978-0-300-11312-9  
  • ↑ Hamilton 1977: Hamilton, Bernard: Rebuilding Zion: the holy places of Jerusalem in the twelfth century. Studies in Church History, XIV. évf. (1977) 105–116. o. doi
  • ↑ Hamilton 1978: Hamilton, Bernard: Women in the Crusader States: the queens of Jerusalem (1100–90). In Baker, Derek – Hill, Rosalind M. T – Ecclesiastical History Society: Medieval Women. Oxford: Basil Blackwell for the Ecclesiastical History Society. 1978. 143–174. o. ISBN 9780631125396  
  • ↑ Hamilton 2020: Hamilton, Bernard – Jotischky, Andrew: Latin and Greek Monasticism in the Crusader States. Cambridge: Cambridge University Press. 2020. ISBN 978-0521836388  
  • ↑ Hodgson 2007: Hodgson, Natasha R: Women, Crusading and the Holy Land in Historical Narrative. Woodbridge: The Boydell Press. 2007. = Warfare in history, 25. ISBN 978-1-84383-332-1  
  • ↑ Jordan 2017: Jordan, Erin L: Hostage, Sister, Abbess: The Life of Iveta of Jerusalem. Medieval Prosopography, XXXII. évf. 1. sz. (2017) 66–86. o.
  • ↑ Runciman 1999: Runciman, Steven: A keresztes hadjáratok története. Veszprémy László (szerk.), Bánki Vera és Nagy Mónika Zsuzsanna (ford.). Budapest: Osiris Kiadó. 1999. ISBN 963-389-347-X  
  • ↑ Türoszi 1943: Türoszi Vilmos: A History of Deeds Done Beyond the Sea. II. kötet. Emily Atwater Babcock és A. C. Krey (ford.). New York: Columbia University Press. 1943. = Records of civilization, sources and studies, 35.  

További információk

[szerkesztés]
  • Mayer, Hans Eberhard: Fontevrault und Bethanien: kirchliches Leben in Anjou und Jerusalem im 12. Jahrhundert. Zeitschrift für Kirchengeschichte, CII. évf. 1. sz. (1991) 14–44. o. ISSN 0044-2925
Ioveta jeruzsálemi királyi hercegnő ősei
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
16. II. Manassé retheli gróf
 
 
 
 
 
 
 
8. III. Manassé retheli gróf
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
17. Dada
 
 
 
 
 
 
 
4. I. Hugó retheli gróf
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
9. Judit / Yvette de Roucy (?)
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
2. II. Balduin jeruzsálemi király
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
20. Thibaud de Montlhéry
 
 
 
 
 
 
 
10. I. Guidó, Montlhéry ura
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
5. Mélisende de Montlhéry
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
11. Hodierne de Gometz
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
1. Ioveta jeruzsálemi királyi hercegnő
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
6. Gábor melitenei úr
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
3. Morfia melitenei úrnő
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Ioveta_jeruzsálemi_királyi_hercegnő&oldid=27243201”