Ugrás a tartalomhoz

Mikola István

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Mikola István
Magyarország egészségügyi minisztere
Hivatali idő
2001. január 1. – 2002. május 27.
ElődGógl Árpád
UtódCsehák Judit

Született1947. szeptember 8. (77 éves)
Veszprém
PártFidesz

Foglalkozás
A Wikimédia Commons tartalmaz Mikola István témájú médiaállományokat.

Mikola István Ferenc (Veszprém, 1947. szeptember 8. –) magyar orvos, politikus, 2000-től 2002-ig az Orbán-kormány egészségügyi minisztere, 2006-ban a Fidesz miniszterelnökhelyettes-jelöltje.

Tanulmányai

[szerkesztés]

A Semmelweis Orvostudományi Egyetemen diplomázott 1972-ben. Később belgyógyászi és infektológus szakvizsgát tett. 1991-ben az USA-ban, majd Kanadában egészségügyi szervezéstan, illetve kórházi menedzsment posztgraduális képzésen vett részt.

Orvosi pályafutása

[szerkesztés]

1972 és 1990 között az ajkai Magyar Imre Kórház belgyógyász, illetve infektológus szakorvosa. 1981 és 1990 között osztályvezető főorvos. 1989 és 1990 között a kórház főigazgatója is.

1990 és 1995 között a budapesti Szent László Kórház főigazgatója, ezután 1997-ig a Fővárosi és Pest Megyei ÁNTSZ járványügyi osztály vezetője, majd 1999-ig a Nemzetközi Gyógyszergyártók Egyesületének igazgatója. 1999-ben kinevezték az Országos Vérellátó Szolgálat igazgatójává, amely posztot miniszteri kinevezéséig viselte.

Az MTA Környezet és Egészség Bizottság tagja, illetve a Magyar Kórházszövetség elnöke volt. Alapító tagja a Magyar Zoonózis Társaságnak és a Magyar Egészségügyi Társaságnak, valamint főszerkesztője volt a Kórház című szakmai lapnak. Számos (74) orvostudományi publikációt jegyez, munkatársaival több fertőzőbetegség hazai diagnózisát honosították meg, illetve diagnosztizáltak és a szakirodalomban elsőként írtak le (így gyógyíthatóvá tettek) olyan betegséget (humán parapox vírus), amely előtte csak állatokban volt ismert.

Politikai tevékenysége

[szerkesztés]

1989 és 1990 között az átalakult Hazafias Népfront alelnöke volt. Később belépett a KDNP-be, amelynek 1994 és 1995 között alelnöke volt. Az 1997-es szakadás során kilépett a pártból. A párt 2002-es újjászervezése után elnök-helyettes. 2003-ban a KDNP-ből átlépett a Fidesz-be, ahol az Egészségügyi Egyeztető Fórum vezetője lett.

1991 és 1993 között a társadalombiztosításért felelős kormánybiztos volt. Az 1994-es országgyűlési választáson egyéni képviselőjelöltként indult a KDNP színeiben, de nem jutott be a parlamentbe.

Gógl Árpád lemondása után 2000-ben kinevezték az Orbán-kormány egészségügyi miniszterének. Hivatali ideje alatt egyezett meg az állam a gyógyszergyártókkal arról, hogy a gyógyszerárak infláció felett nem emelkednek.

2001-ben – a jobboldali irányítású Szegeden és a baloldali irányítású Kiskunhalason ekkor történnek az első komoly kórházmagánosítási kísérletek – az egészségügyi intézmények privatizációjának híve volt.[1] A szegedi kísérletet „ígéretes”-nek nevezte; és kezdeti ellenkezését[2] megváltoztatva hamarosan megkezdte az ún. első kórháztörvény vagy kórházprivatizációs törvény kidolgozását, aminek terve szeptemberben már nyilvánosságra is került. A terv Mikola szándéka szerint az egészségügyi privatizáció jogi szabályozásának alapja lett volna – az Országgyűlés decemberben el is fogadta.[3]

Mind a törvény, mind egyéb tevékenysége[4][5] sok szakmai és politikai vitát váltott ki,[6] a Fidesz frakcióját is megosztotta,[7] viszonya több szakmai szervezettel megromlott és lemondását is felajánlotta Orbán Viktor akkori miniszterelnöknek[8] – ennek ellenére miniszterségét "sikertörténetnek" nevezte, bár közvéleménykutatások szerint utolsó előtti volt a kormánytagok népszerűségi sorrendjében.[9] Posztját a 2002-es kormányváltásig viselte.

A 2002-es önkormányzati választás után rövid ideig a Pest Megyei Közgyűlés tagja volt.

Privatizációpárti hozzáállása már az első kórháztörvény elfogadásakor megváltozott - miután kiderült, hogy kockázatitőke-befektetők állnak számos ügylet mögött - és a szegedi és halasi kísérlet „sikeres megakadályozásáról” beszélt. A kormányváltás után másokkal együtt hevesen bírálta a kormány által elfogadásra benyújtott – és alkotmányossági hibák miatt megbukott – második kórháztörvényt, valamint a kormány későbbi privatizációs politikáját, annak negatívumai miatt.[10]

A 2006-os országgyűlési választás előtt meglepetésre Orbán Viktor, a Fidesz elnöke őt jelölte az újonnan kialakítandó miniszterelnök-helyettesi posztra (a rendszerváltás idején megszüntették ezt a pozíciót).

A kampány során tett kijelentései gyakran megütközést keltettek;[11] sokak szerint azonban kijelentéseit – kampánycélból – összefüggésükből kiragadva és elferdítve értelmezték.[12] A Fideszen belülről is érték olyan bírálatok, amelyek szerint nyilatkozatai ártottak a párt kampányának.[13]

2006-ban és 2010-ben is pártja Fejér megyei listájának éléről jutott be az Országgyűlésbe. 2006-tól 2010-ig az egészségügyi bizottság alelnöke volt, 2010-től pedig elnöke.

2011 márciusában lemondott képviselői mandátumáról, mivel kinevezték az OECD párizsi magyar nagykövetének.

2014-től biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkár. 2018-ban kinevezték canberrai nagykövetté.

Családja

[szerkesztés]

Harmadszor is elvált, 3 gyermek édesapja. Öccse, Mikola Bálint, gyógyszerész, a Magyar Gyógyszerész Kamara volt elnöke.

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Mikola: „A mai egészségügy félfeudális alapon nyugvó, paternalista szemléletű, a társadalmi, gazdasági és politikai változásokat figyelmen kívül hagyó, elavult rendszer. Ennek megváltoztatására készült el az átfogó szabályozást biztosító intézményi törvénytervezet, ami a korszerű egészségügyhöz vezet el.”Nem engedek kompromisszumot Archiválva 2014. február 2-i dátummal a Wayback Machine-ben. Szarvas és vidéke, 2001/10.
  2. A Népszabadság 2001. június 11-ei számában megjelent interjúban még úgy nyilatkozott: „szó sem lehet arról, csináljunk egy jogszabályt, és abban mindent aprólékosan szabályozzunk”
  3. A szegedi kórház-magánosítási kísérlet története - Délmagyarország.hu
  4. Saját öccsét tüntette ki Mikola Index/MTI 2001. október 5.
  5. Mikola sógornőjét is díjazták Siófokon Index, 2001. október 10.
  6. Csak Mikola elégedett az egészségüggyel Origo.hu, 2001. október 9.
  7. Mikola székével együtt inog a kórháztörvény – Origo.hu
  8. Surranópályán előzött be Mikola Index.hu 2006. március 13.
  9. A kiválasztott Archiválva 2007. szeptember 30-i dátummal a Wayback Machine-ben (HVG, 2006/11)
  10. Szegénykórház – gazdagkórház Archiválva 2007. szeptember 29-i dátummal a Wayback Machine-ben – fideszfrakció.hu
  11. Újabb vihart kavart Mikola kijelentése Archiválva 2010. szeptember 27-i dátummal a Wayback Machine-ben, origo.hu, 2006. március 23.
  12. Mikola: Nem privatizálunk Archiválva 2007. március 10-i dátummal a Wayback Machine-ben: Dél-Magyarország online.
  13. Egyetértettek Orbán önkritikájával a képviselők, Origo, 2006. április 27. [1] Archiválva 2006. május 16-i dátummal a Wayback Machine-ben

További információk

[szerkesztés]
Fájl:Wikiquote-logo.svg
A magyar Wikidézetben további idézetek találhatóak Mikola István témában.