Ugrás a tartalomhoz

Leptictidium

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Leptictidium
Evolúciós időszak: Középső - késő eocén[1]
Egy Leptictidium auderiense csontváza
Természetvédelmi státusz
Fosszilis
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Főosztály: Négylábúak (Tetrapoda)
Osztály: Emlősök (Mammalia)
Alosztály: Elevenszülő emlősök (Theria)
Csoport: Eutheria
Alosztályág: Méhlepényesek (Placentalia)
Rend: Leptictida
Család: Pseudorhyncocyonidae
Nem: Leptictidium
Tobien, 1962
Hivatkozások
Wikifajok
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Leptictidium témájú rendszertani információt.

Commons
Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Leptictidium témájú kategóriát.

A Leptictidium az emlősök (Mammalia) osztályának fosszilis Leptictida rendjébe, ezen belül a Pseudorhyncocyonidae családjába tartozó nem.

Rendszerezés

[szerkesztés]

A nembe az alábbi 5-8 faj tartozik:

Tudnivalók

[szerkesztés]

A Leptictidium-fajok körülbelül 50 millió évvel ezelőtt fejlődtek ki, amikor az eocén kori Európában meleg éghajlat volt és a kontinenst sűrű, nedves erdők borították. 35 millió évvel ezelőtt létezésük megszűnt, valószínűleg a szárazabb éghajlat miatt. Nincsenek mai leszármazottjaik.[1] Az állatok 60-90 centiméter hosszúak voltak, az orruktól a farkuk végéig, és testtömegük csak 2-4 kilogramm lehetett. Mivel az emlősökhöz tartoztak, melegvérűek voltak, ami előnyös volt számukra, mert zsákmányaikat, a kisebb hüllőket könnyebben meg tudták fogni a hűvös reggeleken. A Leptictidium-fajoknak hosszú, mozgatható, érzékeny orruk volt, amely hasonlított a mai elefántcickány-félék orrához. Kifinomult hallásukkal, könnyen észrevették zsákmányállataikat. Az állatok mindig táplálékszerző úton voltak, hogy fenn tudják tartani fürge, mozgékony életmódjukat és testük hőmérsékletét. A Leptictidium fajok ragadozó életmódot folytattak, vadászva kis emlősökre, hüllőkre és gerinctelenekre, hajnalban és este. Csak ezekben az órákban volt biztonságos, számukra az erdő cserkészése. Mivel mellső lábai rövidek voltak és a hátsó lábak hosszúak, a Leptictidium-fajok úgy változtattak helyet, mint a mai kengurufélék.

Lelőhelyek

[szerkesztés]

Leptictidium maradványokat találtak Európában, a Messel-lelőhelynél.

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. a b McKenna, M. C, and S. K. Bell. Classification of Mammals Above the Species Level. Columbia University Press (1997). ISBN 0-231-11012-X 

Források

[szerkesztés]
  • The Paleobiology Database
  • WALKING WITH BEASTS review by Karen Marais
  • Benton, M.. Vertebrate Palaeontology. Oxford: Blackwell Publishers (2000). ISBN 0-632-05614-2 
  • Reconstructing organismic constructions and the problem of Leptictidium's locomotion. Darmstadt: Kaupia Darmstädter Beiträge zur Naturgeschichte (1993) 
  • Rose, K.. The Beginning of the Age of Mammals. The Johns Hopkins University Press (2006). ISBN 0-8018-8472-1 
  • Mathis, C.. Quelques insectivores primitifs nouveaux de l'Eocène supérieur du sud de la France. Paris: Bulletin du Muséum national d'histoire naturelle (1989) 
  • Christian, A.. Zur Biomechanik der Fortbewegung von Leptictidium (Mammalia, Proteutheria). Frankfurt am Main: Courier Forschungsinstitut Senckenberg (1999) 
  • Leptictidium nasutum - ein archaisches Säugetier aus Messel mit außergewöhnlichen biologischen Anpassungen. Frankfurt am Main: Natur und Museum (1986) 
  • Storch, G.. Leptictidium - ein archaischer Säuger. Naturwissenschaftliche Rundschau (1987) 
  • Leptictidium nasutum - ein Pseudorhyncocyonide aus dem Eozän der Grube Messel bei Darmstadt (Mammalia, Proteutheria). Frankfurt del Main: Senckenbergiana lethaea (1985) 
  • Tobien, H.. Insectivoren (Mammalia) aus dem Mitteleozän (Lutetium) von Messel bei Darmstadt. Wiesbaden: Notizbl. hess. Landesamt. Bodenforsch. (1962) 
  • Leptictidium tobieni n sp., ein dritter Pseudorhyncocyonide (Proteutheria, Mammalia) aus dem Eozän von Messel. Frankfurt del Main: Courier Forschungsinstitut Senckenberg (1987) 
  • Zur Taphonomie eines unvollständigen Skelettes von Leptictidium nasutum aus dem Ölschiefer von Messel. Wiesbaden: Geol. Jb. Hessen (1987)