A Laplace-transzformáció egy olyan függvénytranszformáció, aminek révén egyes függvényekkel kapcsolatos problémákra kaphatunk egyszerűen választ. Eredetileg Heaviside fejlesztette ki a differenciálegyenletek megoldásához segédeszközként.
Legyen függvény, mely minden t≥0 valós számra értelmezett. A függvény Laplace-transzformáltjának nevezzük az
függvényt. A transzformált létezésének feltétele, hogy a definícióban szereplő integrál véges legyen.[1]
Ha a transzformált létezik és véges, akkor -t generátorfüggvénynek nevezzük. A transzformált jelölése:
A transzformált létezésére elegendő feltétel, ha a pozitív féltengelyen szakaszonként folytonos és exponenciálisan korlátos, azaz van olyan és valós szám, hogy az egyenlőtlenség teljesül. Egészen pontosan a transzformált létezik minden olyan szám esetén, amire .[2]
A Laplace-transzformáció lineáris, azaz két függvény összegének transzformáltja a két függvény transzformáltjának az összege, valamint bármely függvény konstans-szorosának a transzformáltja a transzformált konstans-szorosa lesz. Másképpen megfogalmazva a függvények lineáris kombinációját a Laplace-transzformáció lineáris kombinációba viszi át. Röviden:
Bizonyítás:
Azaz a Laplace-transzformáció linearitása az integrálás linearitásának következménye.
Bizonyítás:
Ennek akkor van jelentősége, ha a Laplace-transzformációt differenciálegyenletek megoldására használjuk.
A második derivált hasonlóan határozható meg, illetve általánosítható akárhányadik deriváltra is. A transzformáltban ekkor minden alacsonyabb rendű derivált szerepelni fog a 0-ban felvett értékkel, valamint a transzformált változójának a megfelelő hatványai.
Ez teszi lehetővé, hogy a transzformációval differenciálegyenleteket oldhassunk meg.
Konvolúciónak nevezzük az alábbi módon értelmezett műveletet:
A függvénykonvolúció Laplace-transzformáltja a függvények transzformáltjainak szorzata:
Bizonyítás: , és az exponenciális tényezőt két részre bontjuk
- , itt pedig új változót vezetünk be, mégpedig a helyettesítéssel, így lesz
- , az integrandusok pedig szétválaszthatóak, így kapjuk:
Ha a függvényünket megszorozzuk egy exponenciális függvénnyel, akkor ez a transzformáltban eltolásként jelentkezik:
Bizonyítás:
Bizonyítás: , és itt helyettesítsünk: , aminek eredményeképpen , így
E két utóbbi tétel lehetővé teszi, hogy a hagyományos függvénytranszformációkat egyszerűen tudjuk kezelni. Ez főleg a kezdetiérték-problémák esetében lényeges, ugyanis ritkán áll rendelkezésre a eset, amit egyszerűen meg tudunk oldani.
A Laplace-transzformáció elsődleges alkalmazási területe az állandó együtthatós differenciálegyenletek megoldása, de használható sorozatok összegének kiszámítására, a Fourier-transzformáció együtthatóinak megállapítására is.
A megoldás azon alapul, hogy a függvények deriváltjai helyettesíthetőek a Laplace-transzformáció révén, így egy egyszerű algebrai egyenletet kapunk, amit megoldva az eredeti differenciálegyenlet megoldásának Laplace-transzformáltját kapjuk. A megoldás szempontjából lényeges, hogy ismernünk kell a peremfeltételeket, ugyanis ezek a derivált transzformáltjában jelentkeznek.
Oldjuk meg a
kezdetiérték-problémát!
Mivel a Laplace-transzformáció lineáris művelet, a két oldalnak külön kiszámolhatjuk a transzformáltját, az egyenlőség érvényes marad. Az egyenlet alakja ekkor
- .
Átalakítva, és a kezdeti értékeket behelyettesítve kapjuk, hogy
- ,
ami algebrai úton -re rendezhető:
- .
Ezt résztörtekre bonthatjuk, így az alábbi kifejezést kapjuk:
- ,
aminek az inverz transzformáltját már elő tudjuk állítani. Ezek szerint a kezdetiérték-probléma megoldása
- .
Értelemszerűen akármilyen rendű differenciálegyenletet meg tudunk a transzformáltak segítségével oldani, egyszerű algebrai átalakítások révén. Ennek révén alakult ki a disztribúcióelmélet nevű matematikai tudományág.
Egyes sorok esetén ha az általános taggal adott sorozatot egy Laplace-transzformáltnak tekintjük, akkor a generátorfüggvény egy mértani sorozat szorzótényezője lesz, aminek összegét egyszerű meghatározni. Ezt az összeget integrálva kapjuk meg a sorozat összegét.[1]
Legyen . A sorozatot felfoghatjuk úgy, mint egy függvény természetes számokra való leszűkítését. Ebben az esetben felírhatjuk a generátorfüggvénnyel is, és az integrálkifejezést összegezzük. Ha a sor egyenletesen konvergens, akkor az integrálás és az összegzés felcserélhető. Az integrandus egy mértani sorozat lesz, ami egyszerűen összegezhető, majd az így kapott összegfüggvényt kell integrálni:
- .
Számítsuk ki a
összeget![3]
Tételezzük fel, hogy ezt egy Laplace-transzformált. Az egyszerűbb kezelhetőség érdekében bontsuk résztörtekre:
- .
Ebből a generátorfüggvény egyszerűen adódik, akár táblázatból való visszakereséssel is:
- .
Innen a sor összege már egyszerűen meghatározható. Először felírjuk a transzformálás definícióját:
- ,
majd felcseréljük az összegzést és az integrálást. Itt rögtön észre lehet venni, hogy -re összegzünk, ezért a zárójelben írt tag, azaz a generátorfüggvény kiemelhető az összegzés elé:
A sor összege tehát 1. Erről más módszerekkel szintén meggyőződhetünk.
Egy függvény Fourier-sorát fel tudjuk írni komplex számok segítségével is. Ehhez mindössze azt kell figyelembe venni, hogy egy függvény komplex Fourier-sora a következő alakú:
- .
Az összegben a együtthatókat a következő formula adja meg:
- .
Ha a függvényt a intervallumon kívül nullának tekintjük, akkor a fenti formula egyben a függvény Laplace-transzformáltja is. Így megkapjuk a komplex Fourier-együtthatókat, amikből a valós együtthatókat is megkaphatjuk:
- .
Általában a függvényt a Heaviside-féle egységugrás-függvénnyel tudjuk a perióduson kívül nullává tenni. Ezzel tulajdonképpen meg is vannak a Fourier-komponensek, egy táblázatból ki lehet őket olvasni, egyedül az helyettesítést kell elvégeznünk.
Határozzuk meg a fűrészfog-jel Fourier-együtthatóit!
A jel alakja
- a intervallumon, ami egyben egy periódusa is a függvénynek.
Szorozzuk meg a függvényt a tényezővel. Ez valójában az egységugrás-függvény olyan formában, hogy a perióduson kívül mindenképpen nulla legyen. Így az együtthatók kiszámítása a következő módon történik:
- , ahol az függvény leszűkítése a periódusra. Ennek transzformáltja
Ez már tulajdonképpen az együtthatókat adja. Ahhoz, hogy azokat megkapjuk, a transzformáltban a változót helyettesítjük:
Az egyetlen fennmaradó probléma a kezdőegyüttható meghatározása (), ezt azonban a L'Hospital-szabály alkalmazásával meg tudjuk válaszolni, így adódik:
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
- ↑ a b Hanka László, Zalay Miklós. Komplex függvénytan (2003. november 13.)
- ↑ A Laplace-transzformált
- ↑ Természetesen ezt a sort (és még jópár másikat is) ki lehet számolni más módszerekkel is. Csak azért ezzel mutatjuk be, mert egyszerűen kezelhető, és könnyen ellenőrizhető az eredménye.