Kistamás László
Kistamás László | |
Született | 1958. április 16. (66 éves) nem ismert |
Állampolgársága | magyar |
Foglalkozása |
|
Iskolái | Toldy Ferenc Gimnázium (–1973) |
A Wikimédia Commons tartalmaz Kistamás László témájú médiaállományokat. | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Kistamás László (1958.[1] április 16. –) magyar énekes, zenész, zeneszerző, a Kontroll Csoport együttes alapítója.
Pályafutása
Tíz és tizennégy éves kora közt szülei kiküldetése révén Franciaországban élt. Visszatérését követően a budapesti Toldy Ferenc Gimnáziumban érettségizett 1973-ban.
Eredetileg színházrendezőnek készült, de úgy gondolta, előtte kipróbálja magát színészként, így a középiskola után tagja lett Wéber Péter Mosolygó nevű amatőr színházi társulatának, ahol megismerkedett Bárdos Deák Ágnessel és Hajnóczy Csabával.[2] Hármójuk ötlete volt 1980 nyarán egy zenekar alapítása. Csatlakozott hozzájuk Hajnóczy Árpád és Iványi Norbert, első koncertjük pedig az év végén, Wahorn András szilveszteri házibulijában volt – ekkor már Kontroll Csoport néven.[3]
A zenekarban Kistamás az egyik énekes, performer és szövegíró volt, s együttesük népszerűsége révén a tagok az 1980-as évek magyarországi underground kultúrájának meghatározó alakjaivá váltak.[4] A Kontroll Csoport az 1980-as évek közepén feloszlott, tagjai más formációban zenéltek tovább, Kistamás a Balkán Tourist alapító-vezetője lett. Időközben 1986-88 között tagja volt Jeles András alternatív színházi kísérleti társulatának, a Monteverdi Birkózó Körnek is.[5]
Az 1988-ban nyílt Fekete Lyuk nevű alternatív zenei szórakozóhely egyik alapító-szervezője volt, és a Balkan Touristtal ugyanő adta az első koncertet is ott.[6] Egyik szervezője volt az 1990-1992 között megrendezett Nap-Nap Fesztiváloknak, melyet a Sziget előzményeként tartanak számon, valamint az 1992-es EgoCentrumnak.[3]
Első filmszerepét 1981-ben, Tarr Béla Szabadgyalog című alkotásában kapta, legismertebb alakítása talán Monory Mész András Meteo című filmjében Felhőcske megformálása volt.
A rendszerváltást követően a képi műfajban volt szervező: Csernátony Dórával és Till Attilával közös cégük több televíziós műsor készítésében is közreműködött, Kistamás műsorfejlesztő-rendezője volt például a Propaganda, a Gang, az Abszolút adásainak, de ugyanők szervezték a 2000-es években az ajándékokat rászorulóknak eljuttató Mikulásgyárat is.[7] 1994-1997 között a Tilos az Á-ban működő Vákuum TV nevű médiaperformansz több mint ötven előadásában is közreműködött.[8][9]
2009-ben részt vett a Kontroll Csoport New York-i koncertjén is. Örökös újrakezdőnek tartja magát, aki művészi eszközökkel reagál a világ változásaira.[3]
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Hermann Péter: Ki kicsoda 2002. Budapest: Enciklopédia Kiadó. 2001.
- ↑ Kistamás László. Courage (2019. február 23.) (Hozzáférés: 2019. május 9.)
- ↑ a b c Sebők János: Föld alatti Kontroll. Népszabadság, LXVII. évf. 261. sz. (2009. november 7.) 10. o.
- ↑ L. Horváth Katalin: Akiket kitagadott a kultúrpolitika – AlterRetró. Librarius (2016. február 8.)
- ↑ Bakk Ágnes: Jelenetek a Birkózókör életéből. Mandarchív (2013. augusztus 12.) (Hozzáférés: 2019. május 10.)
- ↑ Uj Péter: Fekete Lyuk: újra. Lyuk a Hálón. (Hozzáférés: 2019. szeptember 10.)
- ↑ Diószegi József: Megszűnik Till Attila volt cége. Napi.hu (2010. október 21.) (Hozzáférés: 2019. május 11.)
- ↑ Vákuum TV infó. A Vákuum TV oldala (2000) (Hozzáférés: 2019. május 10.)
- ↑ Bárdos Deák Ágnes: Kis esti robot (Kistamás László a Vákuum TV-ről). Magyar Narancs (2000. július 13.) (Hozzáférés: 2019. május 11.)