Kis Albert (ezereskapitány)
Kis Albert | |
Szobra Tokajban. Győrfi Lajos alkotása, 2004. | |
Született | 1664 Barkaszó |
Elhunyt | 1704. március 15. (39-40 évesen)[1] Eger |
Állampolgársága | magyar |
Foglalkozása | |
A Wikimédia Commons tartalmaz Kis Albert témájú médiaállományokat. | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Kis Albert (Barkaszó, 1664 – 1704. március 15. után) magyar katona, jobbágy származású hadnagy és kuruc ezereskapitány.
Élete
[szerkesztés]Részt vett a Thököly-felkelésben, a hadnagyságig emelkedett a ranglétrán. Követte Thökölyt Törökországba annak bujdosása során. 1692-ben a császári seregbe lépett, 1693-ban Károlyi Sándor Szatmár vármegye zsoldjába fogadta, hogy a hegyekben bujkáló kurucok ellen induljanak. 1694-ben bocsátották el a szolgálatból és beállt a kurucok közé. Fő szervezőjévé vált a kuruc mozgalomnak. Elárulták őt, így 1697. július 3-án La Porta váradi császári parancsnok elfogatta és kiszolgáltatta Károlyinak. 1697-ben megszervezte a hegyaljai felkelést, de alatta börtönben sínylődött, s onnan megszökve felkereste azt, aki elárulta, és megölte. Menekülése során újból fogságba került, azonban innen is megszökött. Ezután továbbra is a kuruc mozgalom szervezésén munkálkodott, részt vett a Rákóczi-szabadságharc vezetésében. 1703 tavaszán csapataival a Vereckei-hágóhoz vonult, ahol Rákóczi őt Esze Tamással együtt kinevezte ezereskapitánnyá. 1704 elején a kuruc táborban ellentétek keletkeztek a földesúri fennhatóság alól szabadulni akaró és Rákóczi ígéretére hivatkozó jobbágykatonák,illetve a magyar nemesség között. Kis Albert az előbbiek mellé állt. Ezek az ellentétek a szatmári vár ostroma során összecsapásokra váltottak át, így mivel Rákóczi félt, hogy a nemesség eltántorodik, elfogatta és kivégeztette Kis Albertet.
Emlékezete
[szerkesztés]Tokajban szobor és egy közterület neve (Kis Albert tér) is őrzi az emlékét, az említett téren áthalad a 3838-as út, illetve korábban a 38-as főút is érintette.
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Magyar életrajzi lexikon (magyar nyelven). Akadémiai Kiadó, 1967
Források
[szerkesztés]- A magyar történelem nagy alakjai, ISBN 963-85873-3-4
- Magyar életrajzi lexikon I. (A–K). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1967.
- Fakász János: Kis Albert - a kalandos sorsú ezereskapitány – Akit Rákóczi végeztetett ki Kárpátalja, 2010. augusztus 13., 10:00, 500. szám
További információk
[szerkesztés]- Heckenast Gusztáv: Ki kicsoda a Rákóczi-szabadságharcban? Életrajzi adattár. Sajtó alá rend., kieg. és az előszót írta Mészáros Kálmán. Bp., História-MTA Törttudományi Intézet, 2005.
- Magyar Nagylexikon. Főszerk. Élesztős László (1-5. k.), Berényi Gábor (6. k.), Bárány Lászlóné (8-). Bp., Akadémiai Kiadó, 1993-.
- Új magyar életrajzi lexikon. Főszerk. Markó László. Bp., Magyar Könyvklub.