A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Kendrick Lamar amerikai rapper karrierje során 160 díjat nyert el, 399 jelölésből. Ezek közé tartozik 13 Grammy-díj , hat Billboard Music Award és egy ASCAP Vanguard Award zeneszerzőként végzett munkájáért.
A 2014-es Grammy-gálán Lamar hét jelölést nyert el, amelyek közé tartozott az Év albuma kategória is. Egy évvel később, az 57. Grammy-gálán elnyerte a Legjobb rapdal és a Legjobb rap teljesítmény díjakat i című daláért. A 2016-os Grammy-gálán nyerte el második jelölését azt Év albumáért a To Pimp a Butterfly lemezével és ő kapta azon estén a legtöbb jelölést, tizenegyet. Ez azt is jelentette, hogy ő a rapper a legtöbb jelöléssel egy gálán a díjátadó történetében. Öt díjat nyert el azon este, a To Pimp a Butterfly ért, illetve annak két kislemezéért, az Alright ért , a These Walls ért és a Taylor Swifttel való közreműködésért, a Bad Blood ért . 2015-ben megkapta a Kaliforniai Állami Szenátustól a Generációs Ikon-díjat Isadore Hall III szenátornak köszönhetően. Kapott egy Pulitzer-díjat munkájáért, az első nem jazz vagy nem klasszikus zenei művel, amely elnyerte a díjat. A 2018-as Grammy-gálán öt díjat nyert el DAMN. albumával és annak HUMBLE. , illetve LOYALTY. dalaival.
Év
Jelölt/Munka
Kategória
Eredmény
For.
2018
All the Stars
Legjobb eredeti dal
Elnyerte
[ 1]
Év
Jelölt/Munka
Kategória
Eredmény
For.
2016
Kendrick Lamar – Compton: Witness Greatness
Legjobb montázs
Jelölve
[ 2]
Digitális tartalom (több, mint 90)
Jelölve
2018
Humble
Legjobb videóklip
Elnyerte
[ 3]
Legjobb színkorrekció – Videóklip
Jelölve
Element
Jelölve
Év
Jelölt/Munka
Kategória
Eredmény
For.
2017
Kendrick Lamar
Legjobb nemzetközi előadó
Jelölve
[ 8]
The Greatest (Siával )
Az év dala
Jelölve
Év
Jelölt/Munka
Kategória
Eredmény
For.
2017
Kendrick Lamar
Az év előadója
Jelölve
[ 14]
Év
Jelölt/Munka
Kategória
Eredmény
For.
2016
Alright
Legjobb rendező
Elnyerte
[ 15]
Év
Jelölt/Munka
Kategória
Eredmény
For.
2013
Kendrick Lamar
Legjobb új előadók
Elnyerte
[ 16]
Legjobb férfi hiphopelőadó
Elnyerte
Fuckin’ Problems (ASAP Rockyval , Drake -kel és 2 Chainzzel )
Legjobb közreműködés
Elnyerte
Coca-Cola Nézők választása díj
Jelölve
Az év videója
Jelölve
Poetic Justice (Drake -kel)
Jelölve
Legjobb közreműködés
Jelölve
Swimming Pools (Drank)
Coca-Cola Nézők választása díj
Jelölve
2014
Kendrick Lamar
Legjobb férfi hiphopelőadó
Jelölve
[ 17]
2015
Elnyerte
[ 18]
i
Coca-Cola Nézők választása díj
Jelölve
2016
Alright
Az év videója
Jelölve
[ 19]
Kendrick Lamar
Legjobb férfi hiphopelőadó
Jelölve
2017
Freedom (Beyoncéval )
Legjobb közreműködés
Jelölve
[ 20]
Kendrick Lamar
Legjobb férfi hiphopelőadó
Elnyerte
2018
Elnyerte
[ 21]
Black Panther
Az év albuma
Jelölve
Damn
Elnyerte
Humble
Az év videója
Jelölve
Coca-Cola Nézők választása díj
Jelölve
Loyalty (Rihannával )
Legjobb közreműködés
Jelölve
Év
Jelölt/Munka
Kategória
Eredmény
2011
Section.80
Legjobb mixtape
Jelölve
2012
Kendrick Lamar
Az év dalszövegírója
Elnyerte
2013
Elnyerte
Legjobb hiphopstílus
Jelölve
Legjobb fellépő
Jelölve
Az év hustlerje
Jelölve
Az év MVP-je
Elnyerte
Good Kid, M.A.A.D City
Az év albuma
Elnyerte
Poetic Justice
Legjobb közreműködés, duó vagy csoport
Jelölve
Fuckin’ Problems
Elnyerte
Legjobb hiphopvideó
Jelölve
Sweet 16: Legjobb vendégszereplés
Elnyerte
Az emberek bajnoka
Jelölve
Bitch, Don’t Kill My Vibe
Jelölve
Legjobb hiphopvideó
Jelölve
2014
Control
Sweet 16: Legjobb vendégszereplés
Elnyerte
Kendrick Lamar
Legjobb fellépő
Jelölve
Az év dalszövegírója
Elnyerte
2015
Elnyerte
Legjobb fellépő
Jelölve
Az év MVP-je
Jelölve
To Pimp a Butterfly
Az év albuma
Jelölve
Alright
Legjobb hiphopvideó
Elnyerte
Befolyásos dal
Elnyerte
i
Az emberek bajnoka
Jelölve
Classic Man (Remix)
Sweet 16: Legjobb vendégszereplés
Jelölve
2016
Freedom
Elnyerte
Kendrick Lamar
Legjobb fellépő
Elnyerte
Az év dalszövegírója
Elnyerte
Az év MVP-je
Jelölve
2017
Hot Ticket-előadó
Elnyerte
Az év dalszövegírója
Elnyerte
Az év MVP-je
Jelölve
Az év hustlerje
Jelölve
Humble
Legjobb hiphopvideó
Elnyerte
Befolyásos dal
Jelölve
DNA
Jelölve
Damn
Az év albuma
Elnyerte
2018
Kendrick Lamar
Hot Ticket-előadó
Jelölve
Az év dalszövegírója
Elnyerte
Az év hustlerje
Jelölve
Loyalty
Legjobb hiphopvideó
Jelölve
New Freezer
Sweet 16: Legjobb vendégszereplés
Jelölve
Év
Jelölt/Munka
Kategória
Eredmény
For.
2013
Good Kid, M.A.A.D City
Legjobb rapalbum
Jelölve
[ 22]
2016
To Pimp a Butterfly
Jelölve
[ 23]
2018
Kendrick Lamar
Legjobb előadó
Jelölve
[ 24]
Legjobb férfi előadó
Jelölve
Legjobb Billboard 200 -előadó
Jelölve
Legjobb Hot 100 -előadó
Jelölve
Legtöbbször eladott dalok
Jelölve
Legtöbbször streamelt dalok
Elnyerte
Legjobb rapelőadó
Elnyerte
Legjobb férfi rapelőadó
Elnyerte
Legjobb rapturné
Jelölve
Humble
Legjobb Hot 100 -dal
Jelölve
Legtöbbször streamelt dalok (audio)
Elnyerte
Legjobb rapdal
Jelölve
Damn
Legjobb Billboard 200-album
Elnyerte
Legtöbbet eladott album
Jelölve
Legjobb rapalbum
Elnyerte
Black Panther
Legjobb filmzenei/szereposztás album
Jelölve
Év
Jelölt/Munka
Kategória
Eredmény
For.
2016
Kendrick Lamar
Nemzetközi férfi szólóelőadó
Jelölve
[ 26]
2018
Elnyerte
[ 27]
Év
Jelölt/Munka
Kategória
Eredmény
For.
2019
Pray for Me
Díjazott dalok
Elnyerte
[ 29]
Év
Jelölt/Munka
Kategória
Eredmény
For.
2015
Alright
Legjobb videóklip
Elnyerte
[ 30]
Legjobb cinematográfia egy videóklipben
Elnyerte
2017
Humble
Legjobb videóklip
Jelölve
[ 31]
Legjobb cinematográfia egy videóklipben
Jelölve
Cannes Lions Nemzetközi Kreativitási Fesztivál[ szerkesztés ]
Év
Jelölt/Munka
Kategória
Eredmény
For.
2018
Humble
Kiválóság egy videóklipben
Ezüst Oroszlán
[ 32]
Év
Jelölt/Munka
Kategória
Eredmény
For.
2017
Element
Arany győztes a legjobb videóklipért
Elnyerte
[ 33]
2018
All the Stars
Arany győztes a legjobb videóklipért
Elnyerte
[ 34]
Pray for Me
Ezüst győztes a legjobb videóklipért
Elnyerte
Év
Jelölt/Munka
Kategória
Eredmény
For.
2018
Humble
Videóklip
Grafitceruza
[ 35]
Element
Videóklip
Faceruza
Cinematográfia videóklipben
Grafitceruza
Rendezés videóklipben
Faceruza
Vágás videóklipben
Faceruza
Év
Jelölt/Munka
Kategória
Eredmény
For.
2015
Kendrick Lamar
Az év nemzetközi előadója
Jelölve
[ 43]
To Pimp a Butterfly
Az év nemzetközi albuma
Jelölve
2018
Kendrick Lamar
Az év nemzetközi előadója
Jelölve
[ 44]
Damn
Az év nemzetközi albuma
Jelölve
Év
Jelölt/Munka
Kategória
Eredmény
For.
2017
Kendrick Lamar
Az év nemzetközi előadója
Elnyerte
[ 45]
Damn
Az év nemzetközi albuma
Elnyerte
Humble
Az év nemzetközi dala
Elnyerte
Év
Jelölt/Munka
Kategória
Eredmény
2018
Kendrick Lamar
Az év nemzetközi előadója
Jelölve
Damn
Az év nemzetközi albuma
Elnyerte
Humble
Az év nemzetközi dala
Jelölve
2019
All the Stars (SZA -val)
Jelölve
Év
Jelölt/Munka
Kategória
Eredmény
2016
Don’t Wanna Know (a Maroon 5 -val)
Az év nemzetközi dala
Elnyerte
Év
Jelölt/Munka
Kategória
Eredmény
2018
Kendrick Lamar
Legjobb RnB, hiphop vagy grime
Jelölve
Év
Jelölt/Munka
Kategória
Eredmény
For.
2018
All the Stars (SZA -val)
Legjobb eredeti dal
Jelölve
[ 46]
Év
Jelölt/Munka
Kategória
Eredmény
For.
2011
HiiiPower
Az év versszaka
Elnyerte
[ 48]
Section.80
Az év albuma
Elnyerte
2012
Kendrick Lamar
Az év MC-je
Elnyerte
[ 49]
Good Kid, m.A.A.d City
Az év albuma
Elnyerte
Olvasók választása: Az év albuma
Elnyerte
2013
Kendrick Lamar
Az év MC-je
Elnyerte
[ 50]
Control
Az év versszaka
Elnyerte
Kendrick Lamar Visszaállítj a barátságos versengést a Control lal
Az év sztorija
Elnyerte
BET Hip Hop Awards Cypher
Az év freestlyle-ja
Elnyerte
U.O.E.N.O (Remix)
Az év közreműködése
Elnyerte
2014
i
Az év videója
Elnyerte
[ 51]
2015
To Pimp A Butterfly
Az év albuma
Elnyerte
[ 52]
Kendrick Lamar
Az év MC-je
Elnyerte
Alright
Az év videója
Elnyerte
2017
Damn
Az év rapalbuma
Elnyerte
[ 53]
Kendrick Lamar
Az év rappere
Elnyerte
Duckworth.
Az év legjobb dala
Elnyerte
Humble .
Az év videója
Elnyerte
Év
Jelölt/Munka
Kategória
Eredmény
2018
All the Stars
Legjobb Eredeti dal
Jelölve
Év
Jelölt/Munka
Kategória
Eredmény
For.
2016
Bad Blood (Taylor Swifttel )
Legjobb közreműködés
Jelölve
[ 54]
2018
Don’t Wanna Know (a Maroon 5 -val)
Jelölve
[ 55]
Humble
Az év hiphopdala
Jelölve
Kendrick Lamar
Az év hiphopelőadója
Elnyerte
Damn
Az év hiphopalbuma
Elnyerte
[ 56]
2019
Kendrick Lamar
Az év férfi előadója
Jelölve
[ 57]
Az év hiphopelőadója
Jelölve
Év
Jelölt/Munka
Kategória
Eredmény
2018
Damn
Az év nemzetközi albuma
Elnyerte
2019
Pray for Me
Az év kislemeze
Jelölve
Év
Jelölt/Munka
Kategória
Eredmény
2018
All the Stars
Videóklip: Legjobb videóklip
Jelölve
Videóklip: Cinematográfia
Jelölve
Videóklip: Vizuális effektek
Bronz
Év
Jelölt/Munka
Kategória
Eredmény
For.
2013
Kendrick Lamar
Nemzetközi előadó
Elnyerte
[ 58]
2015
To Pimp A Butterfly
Legjobb nemzetközi album
Jelölve
[ 59]
2017
Kendrick Lamar
Nemzetközi előadó
Jelölve
[ 60]
Év
Jelölt/Munka
Kategória
Eredmény
For.
2015
Bad Blood (Taylor Swifttel )
Legjobb dal
Elnyerte
[ 69]
Legjobb videó
Jelölve
Legjobb közreműködés
Jelölve
Alright
Legjobb videó
Jelölve
Kendrick Lamar
Legjobb hiphop
Jelölve
Legjobb amerikai előadó
Jelölve
2017
Legjobb előadó
Jelölve
[ 70]
Legjobb hiphop
Jelölve
Legjobb amerikai előadó
Jelölve
Humble
Legjobb videó
Elnyerte
Év
Jelölt/Munka
Kategória
Eredmény
2012
Y.H.N.I.C
Breaking Woodie
Jelölve
2013
Kendrick Lamar
Az év Woodie-ja
Jelölve
Év
Jelölt/Munka
Kategória
Eredmény
For.
2015
i
Legjobb nemzetközi videó
Jelölve
[ 71]
2017
Kendrick Lamar
Az év nemzetközi előadója
Jelölve
[ 72]
Legizgalmasabb nemzetközi előadó vagy csoport
Jelölve
2018
Legjobb hiphopelőadó vagy csoport
Jelölve
[ 73]
Pray For Me (The Weeknd közreműködésével)
Legjobb közreműködés
Jelölve
All The Stars (SZA közreműködésével)
Jelölve
Év
Jelölt/Munka
Kategória
Eredmény
For.
2015
Kendrick Lamar
Kiemelkedő férfi előadó
Jelölve
[ 74]
i
Kiemelkedő videóklip
Jelölve
Kiemelkedő dal
Jelölve
2016
Kendrick Lamar
Kiemelkedő férfi előadó
Jelölve
[ 75]
2017
Freedom (Beyoncéval )
Kiemelkedő duó, csoport vagy közreműködés
Elnyerte
[ 76]
Kiemelkedő dal, kortárs
Elnyerte
untitled unmastered.
Kiemelkedő album
Jelölve
Kendrick Lamar
Kiemelkedő férfi előadó
Jelölve
2018
Jelölve
[ 77]
Loyalty (Rihannával )
Kiemelkedő duó, csoport vagy közreműködés
Elnyerte
Humble
Kiemelkedő dal, kortárs
Elnyerte
Damn
Kiemelkedő album
Elnyerte
2019
Kendrick Lamar (a Power , 5. évadjában)
Kiemelkedő vendégszereplés egy komédia- vagy drámasorozatban
Jelölve
[ 78]
All The Stars (SZA -val)
Kiemelkedő duó, csoport vagy közreműködés
Elnyerte
Kiemelkedő videóklip/Vizuális album
Jelölve
Black Panther: The Album Music From and Inspired By
Kiemelkedő filmzene/válogatás
Elnyerte
Év
Jelölt/Munka
Kategória
Eredmény
For.
2016
Kendrick Lamar
Legjobb nemzetközi szólóelőadó
Jelölve
[ 81]
To Pimp a Butterfly
Legjobb album
Jelölve
2018
Kendrick Lamar
Legjobb nemzetközi szólóelőadó
Jelölve
[ 82]
Humble
Legjobb dal
Jelölve
Év
Jelölt/Munka
Kategória
Eredmény
For.
2019
All the Stars
Legjobb nemzetközi dal
Elnyerte
Kendrick Lamar
Legjobb nemzetközi előadó
Elnyerte
Év
Jelölt/Munka
Kategória
Eredmény
For.
2016
Kendrick Lamar
Kedvenc hiphopelőadó
Jelölve
[ 84]
Bad Blood (Taylor Swifttel )
Kedvenc dal
Jelölve
2017
Kendrick Lamar
Kedvenc hiphopelőadó
Jelölve
[ 85]
Év
Jelölt/Munka
Kategória
Eredmény
For.
2018
Damn
Pulitzer-díj Zenéért
Elnyerte
[ 86]
Év
Jelölt/Munka
Kategória
Eredmény
For.
2017
Humble
Legjobb szám
Jelölve
[ 87]
Damn
Legjobb album
Jelölve
2018
Kendrick Lamar
A világ legjobb előadója jelenleg
Jelölve
[ 88]
Év
Jelölt/Munka
Kategória
Eredmény
2017
The Greatest (Siával )
Tíz legjobb nemzetközi arany dal
Jelölve
Év
Jelölt/Munka
Kategória
Eredmény
For.
2013
Kendrick Lamar
Legjobb új előadó
Jelölve
[ 89]
Good Kid, M.A.A.D City
Az év albuma
Elnyerte
How Many Drinks? (Miguellel)
Legjobb közreműködés
Jelölve
Poetic Justice (Drake közreműködésével)
Az év legjobb hiphopdala
Jelölve
Az év dala
Jelölve
Az év videója
Jelölve
2015
Alright
Az év legjobb hiphopdala
Elnyerte
[ 90]
Az év videója
Jelölve
2016
Freedom (Beyoncé közreműködésével)
Legjobb közreműködés
Jelölve
[ 91]
2017
Humble
Rhythm & Bars-díj
Jelölve
[ 92]
2018
Doves in the Wind (SZA közreműködésével)
Legjobb közreműködés
Jelölve
Év
Jelölt/Munka
Kategória
Eredmény
For.
2013
A.D.H.D.
Legjobb dal egy játékban
Jelölve
[ 93]
Év
Jelölt/Munka
Kategória
Eredmény
For.
2017
Damn
Kiemelkedő kreatív mérföldkő: Produceri munka/Album
Jelölve
[ 94]
Év
Jelölt/Munka
Kategória
Eredmény
For.
2015
Bad Blood (Taylor Swifttel )
Choice Zene: Szakítós dal
Elnyerte
[ 95]
Choice Zene: A nyár dala
Jelölve
Choice Zene: Közreműködés
Elnyerte
2017
Kendrick Lamar
Choice Zene: R&B/hiphopelőadó
Jelölve
[ 96]
2018
All The Stars (SZA -val)
Choice Zene: R&B/hiphopdal
Jelölve
[ 97]
LOVE. (Zacarival)
Choice Dal: Férfi előadó
Jelölve
Pray For Me (The Weeknddel )
Choice Zene: Közreműködés
Jelölve
The Championship Tour (a TDE-vel)
Choice Zene: Nyári turné
Jelölve
Év
Jelölt/Munka
Kategória
Eredmény
For.
2015
Alright
Az év videója
Elnyerte
[ 99]
Legjobb urban videó – Nemzetközi
Elnyerte
Legjobb cinematográfia
Elnyerte
Never Catch Me (Flying Lotusszal)
Legjobb alternatív videó
Elnyerte
Legjobb koreográfia egy videóban
Jelölve
Kendrick Lamar
Legjobb előadó
Jelölve
2017
Elnyerte
Humble
Legjobb urban videó – Nemzetközi
Jelölve
Vevo MUST SEE-díj
Jelölve
Legjobb design egy videóban
Jelölve
Element
Legjobb urban videó – Nemzetközi
Jelölve
Legjobb styling egy videóban
Jelölve
Legjobb cinematográfia egy videóban
Jelölve
2018
All the Stars
Legjobb urban videó – Nemzetközi
Jelölve
Év
Jelölt/Munka
Kategória
Eredmény
For.
2017
Kendrick Lamar
Az év slágergyártója
Elnyerte
[ 100]
Év
Jelölt/Munka
Kategória
Eredmény
For.
2018
Black Panther
Legjobb eredeti dal, amelyet közvetlenül filmhez írtak
Elnyerte
[ 102]
Év
Jelölt/Munka
Kategória
Eredmény
For.
2013
Kendrick Lamar
Az év rappere
Elnyerte
[ 103]
Good Kid, M.A.A.D City
Az év albuma
Elnyerte
Legjobb debütáló album
Elnyerte
Kendrick Lamar
Az év áttörő előadója
Jelölve
The Recipe (Remix) (Jay Rockkal, Schoolboy Q -val, és Ab-Soullal)
Legjobb remix
Jelölve
Power Circle (Gunplay-jel, Stalleyvel, Wale-lel és Meek Millel)
Legjobb Posse Cut
Jelölve
F**kin’ Problems (A$AP Rockyval , Drake -kel és 2 Chainzzel )
Jelölve
Blessed (Schoolboy Q -val)
Legjobb vendégszereplés egy hiphopfelvételen
Jelölve
Év
Jelölt/Munka
Kategória
Eredmény
For.
2013
Kendrick Lamar
YouTube áttörés
Jelölve
[ 104]
2015
50 feltörekvő előadó
Elnyerte
[ 105]
↑ N'Duka, Amanda: ‘Black Panther’ Named Best Film By African American Film Critics Association (amerikai angol nyelven). Deadline , 2018. december 11. (Hozzáférés: 2021. október 21.)
↑ AICE : Events : AICE Awards Show : 2016 Finalists . www.aice.org . (Hozzáférés: 2021. október 21.)
↑ Winners | AICE . www.awardcore.com . [2021. október 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. október 21.)
↑ Lewis, Hilary: American Music Award Nominations: Macklemore & Ryan Lewis Lead With Six (amerikai angol nyelven). The Hollywood Reporter , 2013. október 10. (Hozzáférés: 2021. október 21.)
↑ 2015 American Music Awards: Taylor Swift Leads Nominations (angol nyelven). Billboard . (Hozzáférés: 2021. október 21.)
↑ Here Is the Full List of 2017 AMAs Nominations (angol nyelven). Billboard . (Hozzáférés: 2021. október 21.)
↑ Here Are All the Winners From the 2018 AMAs (angol nyelven). Billboard . (Hozzáférés: 2021. október 21.)
↑ 2017 ARIA Awards: the winners, performances, photos, videos and more (angol nyelven). www.aria.com.au . (Hozzáférés: 2021. október 21.)
↑ Mike Will Made It, Ne-Yo, Jermaine Dupri Top Honorees At ASCAP Rhythm & Soul Awards (angol nyelven). Billboard . (Hozzáférés: 2021. október 21.)
↑ 2016 ASCAP Rhythm and Soul Awards . (Hozzáférés: 2021. október 21.)
↑ 2018 ASCAP Rhythm & Soul Music Awards . (Hozzáférés: 2021. október 21.)
↑ 2016 ASCAP Pop Music Awards . (Hozzáférés: 2021. október 21.)
↑ 2018 ASCAP Pop Music Awards . (Hozzáférés: 2021. október 21.)
↑ „Ed Sheeran and Stormzy nominated for scaled-back BBC Music Awards ”, BBC News , 2017. november 21. (Hozzáférés: 2021. október 21.) (brit angol nyelvű)
↑ winners 2016 (amerikai angol nyelven). Berlin Music Video Awards . (Hozzáférés: 2021. október 21.)
↑ Markman, Rob: BET Awards 2013 Nominations: The Complete List (angol nyelven). MTV News . [2015. február 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. október 21.)
↑ Beyonce & Jay Z Lead 2014 BET Awards (angol nyelven). Billboard . (Hozzáférés: 2021. október 21.)
↑ Staff, Variety: BET Awards Winners: Full List (amerikai angol nyelven). Variety , 2015. június 29. (Hozzáférés: 2021. október 21.)
↑ 2016 BET Awards: The Complete Winners List | Entertainment Tonight (amerikai angol nyelven). www.etonline.com . (Hozzáférés: 2021. október 21.)
↑ BET Awards 2017 Winners: The Complete List . E! Online , 2017. június 26. (Hozzáférés: 2021. október 21.)
↑ Here Are All the Winners From the 2018 BET Awards (angol nyelven). Billboard . (Hozzáférés: 2021. október 21.)
↑ Staff, MTV News: Billboard Music Awards 2013: The Complete Winners List (angol nyelven). MTV News . [2014. július 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. október 21.)
↑ Billboard Music Awards 2016: See the Finalists (angol nyelven). Billboard . (Hozzáférés: 2021. október 21.)
↑ Here Are All the Winners From the 2018 Billboard Music Awards (angol nyelven). Billboard . (Hozzáférés: 2021. október 21.)
↑ Black Panther “Roars!” (amerikai angol nyelven). The Black Reel Awards , 2018. december 13. [2019. április 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. október 21.)
↑ Adele, James Bay, Years & Years Lead Brit Awards 2016 Nominations (angol nyelven). Billboard . (Hozzáférés: 2021. október 21.)
↑ Full list of winners at the 2018 Brit awards (angol nyelven). the Guardian , 2018. február 22. (Hozzáférés: 2021. október 21.)
↑ Brandy Honored with the BMI President’s Award at the 2019 BMI R&B/Hip-Hop Awards (angol nyelven). BMI.com , 2019. augusztus 30. (Hozzáférés: 2021. október 21.)
↑ Sting, Imagine Dragons and Martin Bandier Honored at BMI’s 67th Annual Pop Awards (angol nyelven). BMI.com , 2019. május 15. (Hozzáférés: 2021. október 21.)
↑ CAMERIMAGE 2015 WINNERS! – EnergaCAMERIMAGE 2021 . camerimage.pl . (Hozzáférés: 2021. október 21.)
↑ CAMERIMAGE 2017 WINNERS! – EnergaCAMERIMAGE 2021 . camerimage.pl . (Hozzáférés: 2021. október 21.)
↑ Cannes Lions International Festival of Creativity Award Winners Overview 2018 (francia nyelven). fr.adforum.com . (Hozzáférés: 2021. október 21.)
↑ Kendrick Lamar - Element. (angol nyelven). Clios . (Hozzáférés: 2021. október 21.)
↑ Clio Music Winners (angol nyelven). Clios . (Hozzáférés: 2021. október 21.)
↑ Music Videos Jury | 2018 D&AD D&AD Awards Winners | D&AD . www.dandad.org . (Hozzáférés: 2021. október 21.)
↑ Danish Music Award Nominees Announced (brit angol nyelven). Scandinavian soul , 2013. szeptember 26. (Hozzáférés: 2021. október 21.)
↑ Ladingkær, Lars: Danish Music Awards 2015: Vinderne (da-DK nyelven). recordere.dk , 2015. november 8. (Hozzáférés: 2021. október 21.)
↑ Rapper vinder flest priser til Danish Music Awards - se alle vinderne her - TV 2 (da-DK nyelven). underholdning.tv2.dk , 2017. november 11. (Hozzáférés: 2021. október 21.)
↑ Jelöltek 2016 (magyar nyelven). Fonogram , 2016. május 18. (Hozzáférés: 2021. október 21.)
↑ Jelöltek 2017 (magyar nyelven). Fonogram , 2017. január 9. (Hozzáférés: 2021. október 21.)
↑ Nyertesek 2018 (magyar nyelven). Fonogram , 2018. február 19. (Hozzáférés: 2021. október 21.)
↑ Jelöltek 2019 (magyar nyelven). Fonogram , 2019. március 14. (Hozzáférés: 2021. október 21.)
↑ GAFFA-Prisen 2015: Og de nominerede er... (dán nyelven). gaffa.dk . [2020. november 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. október 21.)
↑ GAFFA-Prisen – og vinderne er... (dán nyelven). gaffa.dk . (Hozzáférés: 2021. október 21.)
↑ GAFFA-Prisen 2018 | GAFFA.no . web.archive.org , 2018. december 26. [2018. december 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. október 21.)
↑ Nominations Announced for the 76th Golden Globes (angol nyelven). www.goldenglobes.com . (Hozzáférés: 2021. október 21.)
↑ Kendrick Lamar (angol nyelven). GRAMMY.com , 2020. december 15. (Hozzáférés: 2021. október 21.)
↑ https://hiphopdx.com , HipHopDX-: The 2011 HipHopDX Year End Awards . HipHopDX , 2011. december 19. (Hozzáférés: 2021. október 21.)
↑ https://hiphopdx.com , HipHopDX-: The 2012 HipHopDX Year End Awards . HipHopDX , 2012. december 18. (Hozzáférés: 2021. október 21.)
↑ https://hiphopdx.com , HipHopDX-: The 2013 HipHopDX Year End Awards . HipHopDX , 2013. december 18. (Hozzáférés: 2021. október 21.)
↑ https://hiphopdx.com , HipHopDX-: The 2014 HipHopDX Year End Awards . HipHopDX , 2014. december 29. (Hozzáférés: 2021. október 21.)
↑ https://hiphopdx.com , HipHopDX-: The 2015 HipHopDX Year End Awards . HipHopDX , 2015. december 15. (Hozzáférés: 2021. október 21.)
↑ https://hiphopdx.com , HipHopDX-: The 2017 HipHopDX Year End Awards . HipHopDX , 2017. december 31. (Hozzáférés: 2021. október 21.)
↑ iHeartRadio Music Awards Announce 2016 Nominees, Performers & New Categories (angol nyelven). Billboard . (Hozzáférés: 2021. október 21.)
↑ 2018 iHeartRadio Music Awards: See The Full List of Dance Nominees | iHeartRadio (angol nyelven). iHeartRadio Music Awards . (Hozzáférés: 2021. október 21.)
↑ iHeartRadio a Twitteren: #HipHopAlbumOfTheYear #HipHopArtistOfTheYear Be Humble. #iHeartAwards2018 @kendricklamar (magyar nyelven). Twitter . (Hozzáférés: 2021. október 21.)
↑ 2019 iHeartRadio Music Awards: See The Full List of Nominees (angol nyelven). iHeart . (Hozzáférés: 2021. október 21.)
↑ BBC One - The MOBO Awards, 2013 - Winners for the 18th annual MOBO Awards 2013 (brit angol nyelven). BBC . (Hozzáférés: 2021. október 21.)
↑ MOBO Awards 2015 announces nominees (angol nyelven). www.prsformusic.com . (Hozzáférés: 2021. október 21.)
↑ Here are all the nominations for the 2017 MOBO Awards (angol nyelven). The FADER . (Hozzáférés: 2021. október 21.)
↑ Montgomery, James: 2013 Video Music Award Nominations: Get The Full List! (angol nyelven). MTV News . [2016. április 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. október 21.)
↑ 2015 MTV Video Music Awards Nominees Revealed: Taylor Swift, Kendrick Lamar, Ed Sheeran & More (angol nyelven). Billboard . (Hozzáférés: 2021. október 21.)
↑ Taylor Swift Wins First Video of the Year VMA for 'Bad Blood' . (Hozzáférés: 2021. október 22.)
↑ Kendrick Lamar: King of the 2015 MTV VMAs (angol nyelven). Red Bull . (Hozzáférés: 2021. október 21.)
↑ July 26, Eric Renner Brown Updated: Beyoncé and Adele lead 2016 MTV VMA nominations (angol nyelven). EW.com . (Hozzáférés: 2021. október 21.)
↑ Lewis, Hilary: VMAs: Kendrick Lamar Tops Nominations as MTV Continues to Eliminate Gendered Categories (amerikai angol nyelven). The Hollywood Reporter , 2017. július 25. (Hozzáférés: 2021. október 21.)
↑ Lewis, Hilary: VMAs: Cardi B Leads With 10 Nominations (amerikai angol nyelven). The Hollywood Reporter , 2018. július 16. (Hozzáférés: 2021. október 21.)
↑ Swift, Andy: VMA Nominations: Taylor Swift vs. Ariana Grande and More — Full List (amerikai angol nyelven). TVLine , 2019. július 23. (Hozzáférés: 2021. október 21.)
↑ Szalai, Georg: MTV EMAs: Taylor Swift Leads With 9 Nominations (amerikai angol nyelven). The Hollywood Reporter , 2015. szeptember 15. (Hozzáférés: 2021. október 21.)
↑ Here Are All the Winners From the 2017 MTV EMAs (angol nyelven). Billboard . (Hozzáférés: 2021. október 21.)
↑ MMVA 2015 - Much Music Video Awards (kanadai angol nyelven). Toronto Guardian , 2015. június 23. (Hozzáférés: 2021. október 21.)
↑ iHeartRadio Much Music Video Awards 2017 winners list | Globalnews.ca (amerikai angol nyelven). Global News . (Hozzáférés: 2021. október 21.)
↑ Here's the Full List of 2018 iHeartRadio MMVA Nominees | Exclaim! (kanadai angol nyelven). exclaim.ca . (Hozzáférés: 2021. október 21.)
↑ Washington, Arlene: NAACP Image Awards: The Winners (amerikai angol nyelven). The Hollywood Reporter , 2015. február 6. (Hozzáférés: 2021. október 21.)
↑ Staff, compiled THR: ‘Creed,’ ‘Empire’ Top NAACP Image Award Nominations; Full List (amerikai angol nyelven). The Hollywood Reporter , 2016. február 4. (Hozzáférés: 2021. október 21.)
↑ Washington, Hilary Lewis,Arlene; Arlene: 2017 NAACP Image Award Winners: Complete List (amerikai angol nyelven). The Hollywood Reporter , 2017. február 10. (Hozzáférés: 2021. október 21.)
↑ Haring, Bruce: NAACP Image Awards Nominees: Netflix, OWN Lead In TV; Universal, Annapurna, Open Road Top Film (amerikai angol nyelven). Deadline , 2017. november 20. (Hozzáférés: 2021. október 21.)
↑ staff, T. H. R.: NAACP Awards: ‘Black-ish,’ ‘Black Panther’ Top Winners List (amerikai angol nyelven). The Hollywood Reporter , 2019. március 30. (Hozzáférés: 2021. október 21.)
↑ Grant, Stacey: Here Are The Nominees For The 2016 Kids' Choice Awards (angol nyelven). MTV News . [2016. február 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. október 22.)
↑ February 26, Chancellor Agard: Beyoncé, Dwayne Johnson, and Gal Gadot among 2018 Nickelodeon Kids' Choice Awards nominees (angol nyelven). EW.com . (Hozzáférés: 2021. október 22.)
↑ NME Awards 2016 with Austin, Texas full winners list (brit angol nyelven). NME , 2016. február 17. (Hozzáférés: 2021. október 22.)
↑ Lorde, Kasabian, and Dua Lipa lead VO5 NME Awards 2018 nominations (brit angol nyelven). NME , 2018. január 17. (Hozzáférés: 2021. október 22.)
↑ Artistes nominés NRJ Music Awards 2015 . web.archive.org , 2015. december 1. [2015. december 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. október 22.)
↑ People’s Choice Awards 2016: Full List Of Nominees | People's Choice . web.archive.org , 2015. november 4. [2015. november 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. október 22.)
↑ People’s Choice Awards 2017: Full List Of Winners | People's Choice . web.archive.org , 2017. január 20. [2017. január 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. október 22.)
↑ Times, The New York. „2018 Pulitzer Prize Winners: Full List ”, The New York Times , 2018. április 16. (Hozzáférés: 2021. október 22.) (amerikai angol nyelvű)
↑ Q Awards shortlist nominations revealed - did YOUR favourites make the lists? (angol nyelven). Express.co.uk , 2017. szeptember 7. (Hozzáférés: 2021. október 22.)
↑ Q AWARDS 2018 SHORTLIST NOMINATIONS ANNOUNCED (angol nyelven). Bauer Media . (Hozzáférés: 2021. október 22.)
↑ Fitzgerald, Trent: 2013 Soul Train Awards Nominees Include Kendrick Lamar, Miguel, Tamar Braxton & Robin Thicke (angol nyelven). TheDrop.fm . (Hozzáférés: 2021. október 22.)
↑ Centric Announces Soul Train Awards 2015 Nominees (amerikai angol nyelven). The Latest Hip-Hop News, Music and Media | Hip-Hop Wired , 2015. október 16. (Hozzáférés: 2021. október 22.)
↑ 2016 Soul Train Awards: See the Full Winners List (angol nyelven). Billboard . (Hozzáférés: 2021. október 22.)
↑ 2017 Soul Train Awards: Complete List of Winners . E! Online , 2017. november 27. (Hozzáférés: 2021. október 22.)
↑ Jones, Elton: VGX 2013 Video Game Award Categories and Nominations Officially Announced (amerikai angol nyelven). Heavy.com , 2013. november 20. (Hozzáférés: 2021. október 22.)
↑ At NAMM: 2017 TEC Award Winners Named (amerikai angol nyelven). ProSoundNetwork.com , 2017. január 23. (Hozzáférés: 2021. október 22.)
↑ Staff, Variety: Teen Choice Awards 2015 Winners: Full List (amerikai angol nyelven). Variety , 2015. augusztus 17. (Hozzáférés: 2021. október 22.)
↑ Nast, Condé: The Pretty Little Liars Were ALL Nominated for the Same EXACT Award (amerikai angol nyelven). Teen Vogue , 2017. június 20. (Hozzáférés: 2021. október 22.)
↑ Odman, Omar Sanchez,Sydney; Sydney: Teen Choice Awards: ‘Black Panther,’ ‘Riverdale,’ Childish Gambino Among Nominees (amerikai angol nyelven). The Hollywood Reporter , 2018. június 14. (Hozzáférés: 2021. október 22.)
↑ Premios Telehit 2015: lista de ganadores completa, ¿cuántos se llevaron One Direction y Taylor Swift? | melty . web.archive.org , 2015. december 22. [2015. december 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. október 22.)
↑ past winners . web.archive.org , 2017. november 1. [2017. november 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. október 22.)
↑ Kendrick Lamar Takes Home Variety's Hitmaker Of The Year Award (angol nyelven). HotNewHipHop , 2017. november 19. (Hozzáférés: 2021. október 22.)
↑ Lady Gaga, Kendrick Lamar, Spotify Win Webby Awards . (Hozzáférés: 2021. október 22.)
↑ Carras, Christi: ‘Shape of Water,’ ‘Star Wars,’ Kendrick Lamar Nab World Soundtrack Awards Noms (amerikai angol nyelven). Variety , 2018. augusztus 13. (Hozzáférés: 2021. október 22.)
↑ First Annual XXL Awards Winners - XXL . web.archive.org , 2013. március 18. [2013. március 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. október 22.)
↑ YouTube Music Awards 2013 nominees revealed, voting starts today (amerikai angol nyelven). Engadget . (Hozzáférés: 2021. október 22.)
↑ McIntyre, Hugh: Here Are The Winners Of The 2015 YouTube Music Awards (angol nyelven). Forbes . (Hozzáférés: 2021. október 22.)
Stúdióalbumok Válogatásalbumok Filmzenei albumok Középlemezek Mixtape-ek Kislemezek Drake-rivalizálás dalai Koncertturnék Filmek Kapcsolódó szócikkek