A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A Humble (stilizálva: HUMBLE. ) Kendrick Lamar amerikai rapper dala, amely 2017. március 30-án jelent meg a Top Dawg Entertainment, az Aftermath Entertainment és az Interscope Records kiadókon keresztül, mint az első kislemez Lamar negyedik stúdióalbumáról, a Damn ről . A dalt Lamar és Mike Will Made It írta és az utóbbi volt a producere. Ez volt Lamar második kislemeze, amely elérte a Billboard Hot 100 slágerlista első helyét a Bad Blood után, illetve az első fő előadóként. Négy díjra is jelölték a 60. Grammy-gálán , amelyek közé tartozott az Év felvétele , a Legjobb rap teljesítmény , a Legjobb rapdal és a Legjobb videóklip , amelyekből megnyerte az utóbbi hármat.
Az első dal volt, amit felvettek az albumra.[ 1] A Humble zenei alapját Mike Will készítette, eredetileg Gucci Mane -nek, de később Lamarnak is megmutatta. A felvételek után megegyeztek, hogy Mike Will debütáló albumán, a Ransom 2 -n fog megjelenni, de mások meggyőzték Lamart, hogy tartsa meg következő lemezére.[ 1]
A Humble videóklipje, amelyet Dave Meyers és a The Little Homies rendezett, 2017. március 30-án jelent meg Kendrick Lamar Vevo fiókján.[ 2] A klip elején Lamar a pápához hasonló öltözetet visel, majd egy asztalon látható, feketébe öltözve és pénzzel körülvéve. Később látható egy jelenetben, amelyben Leonardo da Vinci Az utolsó vacsora festménye van újraalkotva. Lamar ül Jézus székében, miközben tanítványai érzéktelenül kenyeret esznek és bort isznak.[ 3] Ezek után látható, ahogy egy autó tetején golfozik, kifigurázik egy Grey Poupon hirdetést és egy ponton a feje ég.[ 4] Jay Rock és Sounwave is szerepelnek a videóban, több más TDE-előadó mellett.
A 2017-es MTV Video Music Awards díjátadón nyolc kategóriában jelölték díjra, amelyből hatot elnyert, az Év videóját is beleértve.[ 5]
1.
HUMBLE. (Skrillex Remix)
2:36
Régió
Minősítés
Példányszám
Ausztrália (ARIA )[ 61]
Skrillex remix
8× Platina
560,000
Belgium (BEA)[ 62]
Platina
20,000
Dánia (IFPI Danmark)[ 63]
Platina
90,000
Egyesült Államok (RIAA)[ 64]
7× Platina
7,000,000
Egyesült Királyság (BPI)[ 65]
2× Platina
1,200,000
Franciaország (SNEP )[ 66]
Platina
133,333
Kanada (Music Canada )[ 67]
Diamond
800,000
Lengyelország (ZPAV)[ 68]
3× Platina
150,000
Németország (BVMI )[ 69]
Arany
200,000
Olaszország (FIMI)[ 70]
2× Platina
100,000
Portugália (AFP)[ 71]
3× Platina
30,000
Svédország (GLF)[ 72]
Platina
40,000
Új-Zéland (RMNZ)[ 73]
3× Platina
90,000
Régió
Dátum
Formátum
Verzió
Kiadó
For.
Világszerte
2017. március 30.
digitális letöltés
Eredeti
Egyesült Államok
2017. április 4.
ritmikus kortárs rádió
[ 74]
2017. május 16.
kortárs slágerrádió
[ 75]
Világszerte
2017. szeptember 22.
digitális letöltés
Skrillex remix
[ 76]
↑ a b Carmichael, Rodney. „How Mike WiLL Made-It And Kendrick Lamar Created The Year's Most Urgent Music ”, NPR , 2017. április 25. (Hozzáférés: 2021. október 23.) (angol nyelvű)
↑ Nast, Condé: Kendrick Lamar Shares Video for New Song “HUMBLE.”: Watch (amerikai angol nyelven). Pitchfork , 2017. március 30. (Hozzáférés: 2021. október 29.)
↑ Kendrick Lamar Exposes the Fake to Encourage the Real in 'Humble' Video (angol nyelven). Billboard . (Hozzáférés: 2021. október 29.)
↑ Legaspi, Althea: Watch Kendrick Lamar's Richly Symbolic New 'Humble' Video (amerikai angol nyelven). Rolling Stone , 2017. március 31. [2021. október 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. október 29.)
↑ a b „VMAs: Kendrick Lamar Tops Nominations as MTV Continues to Eliminate Gendered Categories ”, The Hollywood Reporter , 2017. július 25. (Hozzáférés: 2017. július 25.)
↑ Rhythm & Bars Award . BET . (Hozzáférés: 2017. november 30.)
↑ „Here Is the Full List of 2017 AMAs Nominations ”, Billboard , 2017. október 12. (Hozzáférés: 2017. október 12.)
↑ „Here Are All the Winners From the 2017 MTV EMAs ”, Billboard , 2017. november 12.
↑ NAACP Image Awards Nominees . Deadline , 2017. november 20. (Hozzáférés: 2017. november 20.)
↑ „Grammy Awards Winners List: Updating Live ”, Variety , 2018. január 28. (Hozzáférés: 2018. január 28.)
↑ australian-charts.com - Kendrick Lamar - Humble. . australian-charts.com . (Hozzáférés: 2021. október 29.)
↑ ARIA Top 40 HIP HOP/R&B Singles Chart (angol nyelven). www.aria.com.au . (Hozzáférés: 2021. október 29.)
↑ Hung, Steffen: Kendrick Lamar - Humble. . austriancharts.at . (Hozzáférés: 2021. október 29.)
↑ Kendrick Lamar - Humble. - ultratop.be . www.ultratop.be . (Hozzáférés: 2021. október 29.)
↑ Kendrick Lamar - Humble. - ultratop.be . www.ultratop.be . (Hozzáférés: 2021. október 29.)
↑ Official Singles Chart Top 100 | Official Charts Company (angol nyelven). www.officialcharts.com . (Hozzáférés: 2021. október 29.)
↑ Official Hip Hop and R&B Singles Chart Top 40 | Official Charts Company (angol nyelven). www.officialcharts.com . (Hozzáférés: 2021. október 29.)
↑ a b ČNS IFPI . hitparada.ifpicr.cz . (Hozzáférés: 2021. október 29.)
↑ danishcharts.com - Kendrick Lamar - Humble. . danishcharts.dk . (Hozzáférés: 2021. október 29.)
↑ 국내 대표 음악 차트 가온차트! . gaonchart.co.kr . (Hozzáférés: 2021. október 29.)
↑ Suomen Virallinen Lista (finn nyelven). Musiikkituottajat . (Hozzáférés: 2021. október 29.)
↑ lescharts.com - Kendrick Lamar - Humble. . lescharts.com . (Hozzáférés: 2021. október 29.)
↑ Top 40, Stichting Nederlandse: Top 40 week 16 van 2017 (holland nyelven). Top40.nl . (Hozzáférés: 2021. október 29.)
↑ Hung, Steffen: Kendrick Lamar - Humble. . hitparade.ch . (Hozzáférés: 2021. október 29.)
↑ IRMA – Irish Recorded Music Association . www.irma.ie . (Hozzáférés: 2021. október 29.)
↑ Kendrick Lamar | Canadian Hot 100 . Billboard . (Hozzáférés: 2021. október 29.)
↑ FreezePage . www.freezepage.com . [2016. szeptember 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. október 29.)
↑ Single Top 40 slágerlista - Hivatalos magyar slágerlisták . slagerlistak.hu . (Hozzáférés: 2021. október 29.)
↑ Stream Top 40 slágerlista - Hivatalos magyar slágerlisták . slagerlistak.hu . (Hozzáférés: 2021. október 29.)
↑ Offizielle Deutsche Charts - Offizielle Deutsche Charts . www.offiziellecharts.de . (Hozzáférés: 2021. október 29.)
↑ norwegiancharts.com - Kendrick Lamar - Humble. . norwegiancharts.com . (Hozzáférés: 2021. október 29.)
↑ italiancharts.com - Kendrick Lamar - Humble. . italiancharts.com . (Hozzáférés: 2021. október 29.)
↑ portuguesecharts.com - Kendrick Lamar - Humble. . portuguesecharts.com . (Hozzáférés: 2021. október 29.)
↑ Official Scottish Singles Sales Chart Top 100 | Official Charts Company (angol nyelven). www.officialcharts.com . (Hozzáférés: 2021. október 29.)
↑ Kendrick Lamar - Humble. - hitparade.ch . swisscharts.com . (Hozzáférés: 2021. október 29.)
↑ swedishcharts.com - Kendrick Lamar - Humble. . swedishcharts.com . (Hozzáférés: 2021. október 29.)
↑ Kendrick Lamar | Hot 100 . Billboard . (Hozzáférés: 2021. október 29.)
↑ Kendrick Lamar | Hot R&B/Hip-Hop Songs . Billboard . (Hozzáférés: 2021. október 29.)
↑ Kendrick Lamar | Hot Rap Songs . Billboard . (Hozzáférés: 2021. október 29.)
↑ charts.org.nz - Kendrick Lamar - Humble. . charts.nz . (Hozzáférés: 2021. október 29.)
↑ ARIA Top 100 Singles Chart (angol nyelven). www.aria.com.au . (Hozzáférés: 2021. október 29.)
↑ Jaaroverzichten 2017 - ultratop.be . www.ultratop.be . (Hozzáférés: 2021. október 29.)
↑ End of Year Singles Chart Top 100 - 2020 | Official Charts Company (angol nyelven). www.officialcharts.com . (Hozzáférés: 2021. október 29.)
↑ Hitlisten.NU . Hitlisten.NU . (Hozzáférés: 2021. október 29.)
↑ Top Singles (fr-FR nyelven). SNEP . (Hozzáférés: 2021. október 29.)
↑ Dutch Charts - dutchcharts.nl . dutchcharts.nl . (Hozzáférés: 2021. október 29.)
↑ Canadian Hot 100 - Year-End 2017 . Billboard . (Hozzáférés: 2021. október 29.)
↑ Éves összesített listák - Archívum - Hivatalos magyar slágerlisták . slagerlistak.hu . (Hozzáférés: 2021. október 29.)
↑ Offizielle Deutsche Charts - Offizielle Deutsche Charts . www.offiziellecharts.de . (Hozzáférés: 2021. október 29.)
↑ TOP 50 A FUSÃO 2017 . (Hozzáférés: 2021. október 30.)
↑ Schweizer Jahreshitparade 2017 - hitparade.ch . hitparade.ch . (Hozzáférés: 2021. október 29.)
↑ Årslista Singlar, 2017 (svéd nyelven). Sverigetopplistan . (Hozzáférés: 2021. október 29.)
↑ Hot 100 Songs - Year-End 2017 . Billboard . (Hozzáférés: 2021. október 29.)
↑ Hot R&B/Hip-Hop Songs - Year-End 2017 . Billboard . (Hozzáférés: 2021. október 29.)
↑ Rhythmic Songs - Year-End 2017 . Billboard . (Hozzáférés: 2021. október 29.)
↑ The Official New Zealand Music Chart (angol nyelven). THE OFFICIAL NZ MUSIC CHART . (Hozzáférés: 2021. október 29.)
↑ ARIA Top 100 Singles Chart (angol nyelven). www.aria.com.au . (Hozzáférés: 2021. október 29.)
↑ TOP AFP/AUDIOGEST Semanas 01 a 52 de 2019 . (Hozzáférés: 2021. október 30.)
↑ ARIA Top 100 End of Decade Singles Chart (angol nyelven). www.aria.com.au . (Hozzáférés: 2021. október 29.)
↑ Hot R&B/Hip-Hop Songs - Decade-End . Billboard . (Hozzáférés: 2021. október 29.)
↑ 2020 Accreds.pdf (angol nyelven). Dropbox . (Hozzáférés: 2021. október 29.)
↑ ultratop.be - ULTRATOP BELGIAN CHARTS . www.ultratop.be . (Hozzáférés: 2021. október 29.)
↑ 2018-SD144 | IFPI . ifpi.dk . (Hozzáférés: 2021. október 29.)
↑ Humble. | US Gold & Platinum (amerikai angol nyelven). RIAA . (Hozzáférés: 2021. október 29.)
↑ Humble | Certifications | BPI (angol nyelven). BPI . (Hozzáférés: 2021. október 29.)
↑ Humble | Les certifications (fr-FR nyelven). SNEP . (Hozzáférés: 2021. október 29.)
↑ Kendrick Lamar | CAN Gold/Platinum (amerikai angol nyelven). Music Canada . (Hozzáférés: 2021. október 29.)
↑ ZPAV :: Bestsellery i wyróżnienia - Wyróżnienia - Platynowe płyty CD - Archiwum . bestsellery.zpav.pl . (Hozzáférés: 2021. október 29.)
↑ Datenbank: BVMI . www.musikindustrie.de . (Hozzáférés: 2021. október 29.)
↑ Certificazioni - FIMI (it-IT nyelven). www.fimi.it . (Hozzáférés: 2021. október 29.)
↑ TOP AFP/AUDIOGEST Semanas 01 a 26 de 2020 . (Hozzáférés: 2021. október 30.)
↑ Veckolista Singlar, vecka 32, 2017 (svéd nyelven). Sverigetopplistan . (Hozzáférés: 2021. október 29.)
↑ The Official New Zealand Music Chart (angol nyelven). THE OFFICIAL NZ MUSIC CHART . (Hozzáférés: 2021. október 29.)
↑ Top 40 Rhythmic Future Releases | R&B Song and Hip-Hop Music Release Dates | ... . web.archive.org , 2017. április 5. [2017. április 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. október 29.)
↑ Top 40/M Future Releases | Mainstream Hit Songs Being Released and Their Release Dates ... . web.archive.org , 2017. május 16. [2017. május 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. október 29.)
↑ (2017. szeptember 29.) „HUMBLE. (SKRILLEX REMIX) - Single by Skrillex & Kendrick Lamar ” (amerikai angol nyelven).
↑ Blistein, Jon: Watch 'South Park' Parody Kendrick Lamar's 'Humble' (amerikai angol nyelven). Rolling Stone , 2017. szeptember 14. (Hozzáférés: 2021. október 29.)
↑ Music from Black-ish S4E08 . Tunefind . (Hozzáférés: 2021. október 29.)
↑ Music from Skam (aka Shame) S4E05 . Tunefind . (Hozzáférés: 2021. október 29.)
↑ Watch #YouTubeRewind Video 'The Shape of 2017' Frantically Recap the Year's Best Moments (angol nyelven). Billboard . (Hozzáférés: 2021. október 29.)
↑ NBA 2K18 (angol nyelven). Videogame soundtracks Wiki . (Hozzáférés: 2021. október 29.)
↑ Nast, Condé: Eminem Drops Surprise New Album Kamikaze: Listen (amerikai angol nyelven). Pitchfork , 2018. augusztus 31. (Hozzáférés: 2021. október 29.)
Stúdióalbumok Válogatásalbumok Filmzenei albumok Középlemezek Mixtape-ek Kislemezek Drake-rivalizálás dalai Koncertturnék Filmek Kapcsolódó szócikkek