Ugrás a tartalomhoz

Kína a 2008. évi nyári olimpiai játékokon

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Kína az olimpiai játékokon
Kína zászlaja
Kína zászlaja
NOB-országkód: CHN
OOBKínai Olimpiai Bizottság
HonlapHivatalos honlap
2008. évi nyári olimpiai játékok
Peking
Versenyzők600 fő 34 sportágban
Zászlóvivő
NyitóünnepségJao Ming[1]
ZáróünnepségCsang Ning[2]
Érmek
1. helyezés
Arany
51
Ezüst
21
Bronz
28
Össz.
100

Kína az olimpiai játékokon
Nyári olimpiai játékok:
Téli olimpiai játékok:
Más szereplések:

Mint  Kínai Köztársaság (1932–1948)

Kína olimpiai küldöttsége a megnyitón

Kína a Pekingben megrendezett 2008. évi nyári olimpiai játékok házigazda nemzeteként vett részt a versenyeken. Az országot az olimpián 34 sportágban 600 sportoló képviselte, akik összesen 100 érmet szereztek.

Mint rendező nemzet, Kína automatikus részvételi jogot szerzett minden sportágban. 51 megszerzett aranyéremmel sportolói az éremtáblázat élén végeztek, egyszersmind ez volt az ország eddigi legeredményesebb olimpiája. Ezzel a szerepléssel 2009-ben elnyerték a Laureus-díjat, mint az év csapata. Három sportoló, a kosárlabdázó Jao Ming, a műugró Kuo Csing-csing és a sportlövő Tan Cung-liang számára a hazai rendezésű olimpia már a negyedik volt a sorban, mindannyian 1996-ban szerepeltek először.

Érmesek

[szerkesztés]
Naponként
Nap Dátum Összesen
1.nap Augusztus 8.
2.nap Augusztus 9. 2 0 0 2
3.nap Augusztus 10. 4 2 0 6
4.nap Augusztus 11. 3 1 2 6
5.nap Augusztus 12. 4 1 1 6
6.nap Augusztus 13. 4 2 1 7
7.nap Augusztus 14. 5 3 0 8
8.nap Augusztus 15. 4 0 2 6
9.nap Augusztus 16. 1 4 1 6
10.nap Augusztus 17. 8 0 6 14
11.nap Augusztus 18. 4 1 1 6
12.nap Augusztus 19. 4 0 5 9
13.nap Augusztus 20. 2 0 1 3
14.nap Augusztus 21. 1 1 2 4
15.nap Augusztus 22. 1 2 3 6
16.nap Augusztus 23. 2 2 3 7
17.nap Augusztus 24. 2 2 0 4
Összesen 51 21 28 100
Sportáganként
Sport Összesen
Asztalitenisz 4 2 2 8
Atlétika 0 0 2 2
Baseball 0 0 0 0
Birkózás 1 2 0 3
Cselgáncs 3 0 1 4
Evezés 1 1 0 2
Gyeplabda 0 1 0 1
Íjászat 1 1 1 3
Kajak-kenu 1 0 0 1
Kerékpározás 0 0 1 1
Kézilabda 0 0 0 0
Kosárlabda 0 0 0 0
Labdarúgás 0 0 0 0
Lovaglás 0 0 0 0
Műugrás 7 1 3 11
Ökölvívás 2 1 1 4
Öttusa 0 0 0 0
Röplabda 0 1 2 3
Softball 0 0 0 0
Sportlövészet 5 2 1 8
Súlyemelés 8 1 0 9
Szinkronúszás 0 0 1 1
Taekwondo 1 0 1 2
Tenisz 0 0 1 1
Tollaslabda 3 2 3 8
Torna 11 2 5 18
Triatlon 0 0 0 0
Úszás 1 3 2 6
Vitorlázás 1 0 1 2
Vívás 1 1 0 2
Vízilabda 0 0 0 0
Összesen 51 21 28 100

Asztalitenisz

[szerkesztés]

Férfi

[szerkesztés]
Versenyző Versenyszám Selejtező 64-es főtábla 48-as főtábla 32-es főtábla Nyolcaddöntő Negyeddöntő Elődöntő Döntő Helyezés
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Vang Hao Egyes  Weixing Chen (AUT)
11-7, 11-7, 11-5, 11-5
 Kan Jo (JPN)
11-6, 9-11, 11-8, 11-5, 11-4
 Ko Lai Chak (HKG)
11-7, 8-11, 11-6, 11-7, 11-9
 Jörgen Persson (SWE)
11-9, 11-9, 9-11, 11-7, 11-9
 Ma Lin (CHN)
9-11, 9-11, 11-6, 7-11, 9-11
Vang Li-csin Egyes  Lucjan Błaszczyk (POL)
11-2, 11-6, 11-7, 11-8
 Werner Schlager (AUT)
11-6, 11-4, 11-8, 11-2
 Ruiwu Tan (CRO)
11-7, 11-5, 11-8, 11-8
 Ma Lin (CHN)
5-11, 9-11, 9-11, 12-10, 11-3, 8-11
Bronzmérkőzés
 Jörgen Persson (SWE)
13-11, 11-2, 11-5, 11-9
Ma Lin Egyes  Bojan Tokič (SLO)
11-5, 11-6, 11-8, 9-11, 11-5
 Kalínikosz Kreánga (GRE)
11-5, 11-5, 11-3, 11-7
 O Szangun (KOR)
11-3, 11-5, 11-9, 12-10
 Vang Li-csin (CHN)
11-5, 11-9, 11-9, 10-12, 3-11, 11-8
 Vang Hao (CHN)
11-9, 11-9, 6-11, 11-7, 11-9

Csapat

[szerkesztés]

A csoport

Bejutott az elődöntőbe
Bejutott a vigaszágra
Kiesett
Csapat JM GY V GyJ VJ PT
 Kína 3 3 0 27 5 6
 Ausztria 3 2 1 20 11 4
 Görögország 3 1 2 12 18 2
 Ausztrália 3 0 3 2 27 0
Kína (CHN)  3 – 0  Görögország
Kína (CHN)  3 – 0  Ausztrália
Kína (CHN)  3 – 0  Ausztria

Elődöntő

Kína (CHN)  3 – 0  Dél-Korea

Döntő

Kína (CHN)  3 – 0  Németország
Csapat Helyezés
 Kína
Versenyző Versenyszám Selejtező 64-es főtábla 48-as főtábla 32-es főtábla Nyolcaddöntő Negyeddöntő Elődöntő Döntő Helyezés
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Vang Nan Egyes  Póta Georgina (HUN)
11-6, 11-7, 11-6, 11-2
 Pak Mijong (KOR)
11-7, 11-7, 9-11, 11-6, 11-13, 11-5
 Tie Ya Na (HKG)
11-5, 11-4, 11-13, 11-2, 11-4
 Kuo Jüe (CHN)
3-11, 11-8, 4-11, 11-7, 11-3, 11-6
 Csang Ji-ning (CHN)
11-8, 11-13, 8-11, 8-11, 3-11
Csang Ji-ning Egyes  Viktorija Pavlavics (BLR)
11-7, 11-2, 11-7, 11-5
 Fukuhara Ai (JPN)
11-5, 11-2, 11-5, 9-11, 11-8
 Feng Tian Wei (SIN)
13-11, 12-14, 14-12, 12-10, 13-11
 Li Jia Wei (SIN)
9-11, 11-8, 12-10, 11-8, 11-5
 Vang Nan (CHN)
8-11, 13-11, 11-8, 11-8, 11-3
Kuo Jüe Egyes  Lau Sui Fei (HKG)
11-2, 11-8, 11-6, 11-6
 Jiao Li (NED)
11-2, 11-6, 11-3, 13-11
 Nieves Wu (DOM)
11-5, 16-14, 13-11, 11-5
 Vang Nan (CHN)
11-3, 8-11, 11-4, 7-11, 3-11, 6-11
Bronzmérkőzés
 Li Jia Wei (SIN)
11-6, 14-12, 9-11, 7-11, 11-3, 11-4

Csapat

[szerkesztés]

A csoport

Bejutott az elődöntőbe
Bejutott a vigaszágra
Kiesett
Csapat JM GY V GyJ VJ PT
 Kína 3 3 0 27 1 6
 Ausztria 3 2 1 18 15 4
 Horvátország 3 1 2 15 21 2
 Dominikai Köztársaság 3 0 3 4 27 0
Kína (CHN)  3 – 0  Horvátország
Kína (CHN)  3 – 0  Dominikai Köztársaság
Kína (CHN)  3 – 0  Ausztria

Elődöntő

Kína (CHN)  3 – 0  Hongkong

Döntő

Kína (CHN)  3 – 0  Szingapúr
Csapat Helyezés
 Kína

Atlétika

[szerkesztés]

Férfi

Versenyző Versenyszám Előfutam Negyeddöntő Elődöntő Döntő
Idő Hely. Össz. Idő Hely. Össz. Idő Hely. Össz. Idő Helyezés
Hu Kaj 100 m 10,39 4. 33. 10,40 8. 38. kiesett
Csang Pej-meng 200 m 21,06 7. 42.* kiesett
Liu Hsziao-seng 400 m 53,11 8. 55. kiesett
Li Hsziang-jü 800 m 1:48,44 5. 44. kiesett
Si Tung-peng 110 m gát 13,53 4. 12.* 13,42 3. 8. 13,42 5. 8. kiesett
Csi Vej 13,57 3. 17. 13,80 6. 29. kiesett
Liu Hsziang nem ért célba kiesett
Meng Jen 400 m gát 49,73 5. 18. kiesett
Teng Haj-jang Maraton 2:16:17 25.
Li Csu-hung 2:24:08 51.
Vang Hao 20 km gyaloglás 1:19:47 4.
Tung Csi-min 1:24:34 30.
Csu Ja-fej 1:21:17 10.
Csao Cseng-liang 50 km gyaloglás 3:56:47 21.
Li Csien-po 3:52:20 14.
Sze Tien-feng 3:52:58 17.
Ven Jung-ji
Csang Pej-meng
Lu Pin
Hu Kaj
4 × 100 m váltó 39,13 4. 8. kizárták
Versenyző Versenyszám Selejtező Döntő
Eredmény Helyezés Eredmény Helyezés
Huang Haj-csiang Magasugrás érvényes kísérlet nélkül kiesett
Liu Fej-liang Rúdugrás 555 cm 20.* kiesett
Csou Can Távolugrás érvényes ugrás nélkül kiesett
Li Zsun-zsun 770 cm 28. kiesett
Ku Csün-csie Hármasugrás 15,94 m 34. kiesett
Csung Min-vej 15,59 m 36. kiesett
Li Jen-hszi 17,30 m 3. 16,77 m 10.
Csen Csi Gerelyhajítás 73,50 m 23. kiesett
Versenyző Versenyszám 100 m Távolugrás Súlylökés Magasugrás 400 m 110 m gát Diszkoszvetés Rúdugrás Gerelyhajítás 1500 m Végeredmény
Idő Pont Eredmény Pont Eredmény Pont Eredmény Pont Idő Pont Idő Pont Eredmény Pont Eredmény Pont Eredmény Pont Idő Pont Pont Helyezés
Csi Haj-feng Tízpróba 11,15 827 722 cm 866 13,40 m 692 193 cm 740 49,39 843 14,60 899 46,46 m 797 430 cm 702 63,09 m 784 4:39,32 685 7835 18.

Női

Versenyző Versenyszám Előfutam Negyeddöntő Elődöntő Döntő
Idő Hely. Össz. Idő Hely. Össz. Idő Hely. Össz. Idő Helyezés
Vang Csing 100 m 11,87 5. 51. kiesett
Liu Csing 1500 m 4:09,27 9. 16. kiesett
Hszüe Fej 5000 m 15:13,25 9. 14. 16:09,84 13.
Csang Jing-jing 15:23,81 11. 22. kiesett
10 000 m 31:31,12 16.
Tung Hsziao-csin 33:03,14 28.
Paj Hszüe 32:20,27 21.
Csu Jen-mej 3000 m akadály 9:29,63 7. 17. kiesett
Csao Jen-ni 10:36,77 16. 47. kiesett
Li Csen-csu 10:04,05 13. 42. kiesett
Csou Csun-hsziu Maraton 2:27:07
Csang Su-csing 2:35:35 41.
Csu Hsziao-lin 2:27:16 4.
Liu Hung 20 km gyaloglás 1:27:17 4.
Jang Ming-hszia kizárták
Si Na 1:29:08 12.
Tao Jü-csia
Vang Csing
Csiang Lan
Csin Vang-ping
4 × 100 m váltó 43,78 4. 10. kiesett
Han Ling
Csen Csing-ven
Vang Csin-ping
Tang Hsziao-jin
4 × 400 m váltó 3:30,77 8. 16. kiesett
Versenyző Versenyszám Selejtező Döntő
Eredmény Helyezés Eredmény Helyezés
Cseng Hszing-csüan Magasugrás 189 cm 22. kiesett
Li Ling Rúdugrás 415 cm 27.** kiesett
Kao Su-jing 450 cm 2.** 445 cm 12.
Csou Jang 415 cm 25. kiesett
Hszie Li-mej Hármasugrás 14,27 m 10. 14,09 m 12.
Kung Li-csiao Súlylökés 19,46 m 2. 19,20 m 5.
Li Ling 18,60 m 10. 17,94 m 14.
Li Mej-csü 19,18 m 3. 19,00 m 8.
Szung Aj-min Diszkoszvetés 61,67 m 8. 62,20 m 4.
Ma Hszüe-csün 58,45 m 23. kiesett
Li Jen-feng 61,29 m 10. 60,68 m 7.
Csang Ven-hsziu Kalapácsvetés 73,36 m 2. 74,32 m
Vang Cseng 65,64 m 32. kiesett
Csang Csun-feng Gerelyhajítás 58,42 m 18. kiesett
Szung Tan 54,32 m 42. kiesett
Csang Li 61,77 m 8. 56,14 m 10.
Versenyző Versenyszám 100 m gát Magasugrás Súlylökés 200 m Távolugrás Gerelyhajítás 800 m Végeredmény
Idő Pont Eredmény Pont Eredmény Pont Idő Pont Eredmény Pont Eredmény Pont Idő Pont Pont Helyezés
Liu Haj-li Hétpróba 13,56 1041 177 cm 941 12,71 m 708 24,47 936 608 cm 874 41,79 m 702 2:18,84 839 6041 20.

* - egy másik versenyzővel azonos időt/eredményt ért el
** - három másik versenyzővel azonos eredményt ért el

Baseball

[szerkesztés]
# Poz. Név Születési idő Klub
P Pu Tao 1983. január 1. (25 évesen) Kína Szecsuan Csialung
P Csen Csün-ji 1981. augusztus 26. (26 évesen) Kína Kuangtung Liepao
P Csen Kun 1980. március 5. (28 évesen) Kína Szecsuan Csialung
P Kuo Ju-hua 1983. szeptember 29. (24 évesen) Kína Szecsuan Csialung
P Li Csen-hao 1977. július 2. (31 évesen) Kína Pejcsing Menghu
P Li Vej-liang 1980. szeptember 2. (27 évesen) Kína Pejcsing Menghu
P Liu Kaj 1987. október 11. (20 évesen) USA Gulf Coast Yankees
P Lu Csian-gang 1979. február 19. (29 évesen) Kína Tiencsin Hsziungsi
P Szun Kuo-csiang 1974. augusztus 11. (34 évesen) Kína Csiangszu Hszivang Csöhszing
P Vang Nan 1981. október 7. (26 évesen) Kína Pejcsing Menghu
P Hszü Cseng 1981. május 10. (27 évesen) Kína Pejcsing Menghu
P Csang Li 1980. február 3. (28 évesen) Kína Sanghaj Csinjing
C Vang Vej 1978. december 25. (29 évesen) USA Arizona League Mariners
C Jang Jang 1986. május 19. (22 évesen) Kína Pejcsing Menghu
IF Csia Jü-ping 1983. február 18. (25 évesen) USA Arizona League Mariners
IF Csang Jü-feng 1977. február 9. (31 évesen) Kína Sanghaj Csinjing
IF Szun Vej 1976. szeptember 11. (31 évesen) Kína Pejcsing Menghu
IF Hou Feng-lien 1980. július 11. (28 évesen) Kína Tiencsin Hsziungsi
IF Csia Tö-lung 1985. július 4. (23 évesen) Kína Kuangtung Liepao
OF Feng Fej 1983. február 18. (25 évesen) Kína Szecsuan Csialung
OF Li Lej 1984. június 24. (24 évesen) Kína Pejcsing Menghu
OF Szun Lingfeng 1978. augusztus 14. (29 évesen) Kína Pejcsing Menghu
OF Vang Csao 1985. március 23. (23 évesen) Kína Tiencsin Hsziungsi
OF Csang Hung-po 1980. június 6. (28 évesen) Kína Kuangtung Liepao
Vezetőedző
USA Jim Lefebvre 1958. november 1. (49 évesen)

Eredmények

[szerkesztés]
Bejutott az elődöntőbe
Kiesett
A kínai baseball-válogatott
Csoportkör
Csapat
M Gy V P+ P– Pk
 Dél-Korea 7 7 0 41 22 +19
 Kuba 7 6 1 52 23 +29
 Egyesült Államok 7 5 2 40 22 +18
 Japán 7 4 3 30 14 +16
 Tajvan 7 2 5 29 33 –4
 Kanada 7 2 5 29 20 +9
 Hollandia 7 1 6 9 50 –41
 Kína 7 1 6 14 60 –46
2008. augusztus 13.
11:30
Kína (CHN)  0–10  Kanada

2008. augusztus 15.
10:30
Kína (CHN)  8–7  Tajvan

2008. augusztus 16.
18:00
Kína (CHN)  4–6  Hollandia

2008. augusztus 17.
18:00
Dél-Korea (KOR)  1–0  Kína

2008. augusztus 18.
19:00
Egyesült Államok (USA)  9–1  Kína

2008. augusztus 19.
18:00
Japán (JPN)  10–0  Kína

2008. augusztus 20.
10:30
Kuba (CUB)  17–1  Kína
Csapat Helyezés
 Kína 8.

Birkózás

[szerkesztés]

Férfi

[szerkesztés]

Kötöttfogású

Versenyző Versenyszám Selejtező Nyolcaddöntő Negyeddöntő Elődöntő Vigaszág
első kör
Vigaszág
elődöntő
Bronz-
mérkőzés
Döntő Helyezés
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Csiao Hua-feng 55 kg  Lasa Gogitadze (GEO)
0-2, 0-2
kiesett 17.
Seng Csiang 60 kg  Vitaliy Rəhimov (AZE)
0-3, 1-2
 Eusebiu Diaconu (ROU)
5-1, 1-3, 2-1
 Armen Nazarjan (BUL)
4-1, -6-0
 Nurbakit Tengizbajev (KAZ)
1-4, 2-1, 0-3
5.
Li Jen-jen 66 kg  Ion Panait (ROU)
2-2, 1-1
 Darhan Bajahmetov (KAZ)
1-4, 4-2, 1-5
kiesett 10.
Csang Jung-hsziang 74 kg  Javor Janakiev (BUL)
3-2, 1-1
 Sixto Barrera (PER)
2-1, 7-0
 Aleh Mihalovics (BLR)
0-6, 4-0, 2-1
 Manucsar Kvirkelia (GEO)
0-7, 0-3
Ma Szan-ji 84 kg  Fodor Zoltán (HUN)
0-2, 1-2
 Şalma Qodabadze (AZE)
3-3, 3-2
 Nazmi Avluca (TUR)
4-0, 0-5, 0-6
5.
Csiang Hua-csen 96 kg  Szamír Búgerra (ALG)
5-0, 3-0
 Adam Wheeler (USA)
7-0, 2-4, 1-1
kiesett 9.
Liu Tö-li 120 kg  Panajótisz Papadópulosz (GRE)
3-0, 1-1
 Dremiel Byers (USA)
0-4, 1-1, 1-1
kiesett 9.

Szabadfogású

Versenyző Versenyszám Selejtező Nyolcaddöntő Negyeddöntő Elődöntő Vigaszág
első kör
Vigaszág
elődöntő
Bronz-
mérkőzés
Döntő Helyezés
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Csin Ho 60 kg  Yandro Quintana (CUB)
1-4, 0-1
kiesett 13.
Vang Csiang 66 kg  Leonyid Szpiridonov (KAZ)
1-1, 0-4, 0-2
kiesett 20.
Sze Zsi-ku-leng 74 kg  Iván Fundora (CUB)
5-7, 2-4
kiesett 20.
Vang Jing 84 kg  Georgij Ketojev (RUS)
2-2, 1-3
kiesett 14.
Liang Lej 120 kg  Bartłomiej Bartnicki (POL)
1-1, 2-2
 Steve Mocco (USA)
0-1, 0-3
kiesett 10.

Szabadfogású

Versenyző Versenyszám Selejtező Nyolcaddöntő Negyeddöntő Elődöntő Vigaszág
első kör
Vigaszág
elődöntő
Bronz-
mérkőzés
Döntő Helyezés
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Li Hsziao-mej 48 kg  Icsó Csiharu (JPN)
1-0, 0-1, 0-1
 Irina Merlenyi (UKR)
1-0, 0-4, TUS
kiesett 13.
Hszü Li 55 kg  Ana-Maria Paval (ROU)
5-0, 3-0
 Olga Szmirnova (KAZ)
0-1, 2-0, 2-1
 Jaqueline Renteria (COL)
5-5, TUS
 Josida Szaori (JPN)
0-2, TUS
Hszü Haj-jen 63 kg  Badrahín Odoncsimeg (MGL)
5-3, 4-0
 Martine Dugrenier (CAN)
1-2, 3-1, 0-1
kiesett 9.
Vang Csiao 72 kg  Jenny Fransson (SWE)
4-3, 6-0
 Ali Bernard (USA)
3-1, 7-3
 Hamagucsi Kjóko (JPN)
5-2, TUS
 Sztanka Zlateva (BUL)
TUS

Cselgáncs

[szerkesztés]

Férfi

Versenyző Versenyszám Selejtező 32-es főtábla Nyolcaddöntő Negyeddöntő Elődöntő Vigaszág
első kör
Vigaszág
negyeddöntő
Vigaszág
elődöntő
Bronz-
mérkőzés
Döntő Helyezés
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Liu Zsen-vang Légsúly  Szalamat Utarbajev (KAZ)
0001-0000
 Ruszlan Kismahov (RUS)
0000-0010
kiesett 17.
Vu Zsitupiliko Harmatsúly  Ungvári Miklós (HUN)
0001-0011
kiesett 33.
Sze Zsicsikava Könnyűsúly  Richard León (VEN)
0001-0000
 Sezer Huysuz (TUR)
0010-0001
 Raszul Bokijev (TJK)
0001-1110
 Hennagyij Bilogyid (UKR)
0000-0001
kiesett 9.
Kuo Lej Váltósúly  Fiderd Vis (ARU)
1100-0000
 Srđan Mrvaljević (MNE)
0001-0111
kiesett 17.
Ho Jen-csu Középsúly  Eduardo Santos (BRA)
0000-1000
kiesett 20.
Sao Ning Félnehézsúly  Przemysław Matyjaszek (POL)
0000-1101
kiesett 21.
Pan Szung Nehézsúly  Talant Dzsanagulov (KGZ)
1001-0001
 Tamerlan Tmenov (RUS)
0000-0200
kiesett 17.

Női

Versenyző Versenyszám Selejtező Nyolcaddöntő Negyeddöntő Elődöntő Vigaszág
első kör
Vigaszág
negyeddöntő
Vigaszág
elődöntő
Bronz-
mérkőzés
Döntő Helyezés
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Vu Su-ken Légsúly  Tani Rjóko (JPN)
0000-0100
 Sayaka Matsumoto (USA)
1000-0000
 Paula Pareto (ARG)
0001-0100
kiesett 9.
Hszien Tung-mej Harmatsúly  Ana Carrascosa (ESP)
1000-0000
 Telma Monteiro (POR)
1011-0010
 Szorája Haddád (ALG)
1001-0000
 An Gume (PRK)
0011-0001
Hszü Jen Könnyűsúly  Lila Latrúsz (ALG)
1001-0001
 Nina Koivumäki (FIN)
0020-0000
 Szató Aiko (JPN)
0010-0002
 Deborah Gravenstijn (NED)
0010-0100
 Barbara Harel (FRA)
1000-0101
Hszü Jü-hua Váltósúly  Kong Dzsajong (KOR)
0012-0100
kiesett 14.
Vang Csüan Középsúly  Ueno Maszae (JPN)
0001-1011
 Pak Kajon (KOR)
0010-0000
 Mészáros Anett (HUN)
0000-1010
kiesett 9.
Jang Hsziu-li Félnehézsúly  Jelena Proszkurakova (KGZ)
1000-0000
 Pürevdzsargalín Lhamdegd (MGL)
1021-0000
 Marylise Lévesque (CAN)
1000-0000
 Esther San Miguel (ESP)
1031-0000
 Yalennis Castillo (CUB)
0000-0000*
*
Tung Ven Nehézsúly  Tea Donguzasvili (RUS)
1000-0000
 Marina Prokofjeva (UKR)
1000-0000
 Kim Najong (KOR)
1001-0000
 Idalys Ortíz (CUB)
0010-0000
 Cukada Maki (JPN)
1001-0010

* – A női félnehézsúly döntőjében bírói döntéssel győzött a kínai versenyző.[3]

Evezés

[szerkesztés]

Férfi

Versenyző Versenyszám Előfutam Vigaszág Elődöntő Döntő Helyezés
Idő Hely. Idő Hely. Típus Idő Hely. Típus Idő Hely.
Csang Hszing-po
Csao Lin-csüan
Kuo Kang
Szung Kaj
Kormányos nélküli négyes 6:09,64 4. 6:02,37 4. kiesett 13.
Csü Hsziao-ming
Vang Csing-feng
Liu Csen
Ho Ji
Csang Sun-jin
Cseng Csuan-csi
Csou Ji-nan
Csang Jung-csiang
Vang Hsziang-tang
Csang Tö-csang (kormányos)
Nyolcas 5:35,09 3. 5:42,97 5. B 5:34,59 1. 7.
Csang Kuo-lin
Szun Csie
Könnyűsúlyú kétpárevezős 6:17,62 2. A/B 6:29,29 3. A 6:16,69 5. 5.
Huang Csung-ming
Vu Csung-kuj
Csang Lin
Tien Csün
Könnyűsúlyú kormányos nélküli négyes 5:51,30 1. A/B 6:12,55 5. B 6:04,48 2. 8.

Női

Versenyző Versenyszám Előfutam Vigaszág/
Egypárevezősnél középdöntő
Elődöntő Döntő Helyezés
Idő Hely. Idő Hely. Típus Idő Hely. Típus Idő Hely.
Csang Hsziu-jün Egypárevezős 7:38,16 1. 7:23,30 2. A/B 7:31,33 1. A 7:25,48 4. 4.
Li Csin
Tien Liang
Kétpárevezős 7:03,13 1. A 7:15,85 4. 4.
Tang Pin
Csin Ce-vej
Hszi Aj-hua
Csang Jang-jang
Négypárevezős 6:11,83 1. A 6:16,06 1.
Vu Ju
Kao Jü-lan
Kormányos nélküli kettes 7:32,50 3. 7:23,71 1. A 7:22,28 2.
Hszü Tung-hsziang
Jü Hua
Könnyűsúlyú kétpárevezős 6:57,58 1. A/B 7:11,59 2. A 7:01,90 5. 5.

Gyeplabda

[szerkesztés]

Férfi

[szerkesztés]
# Név
Kapusok
25 Szu Zsi-feng
27 Tao Cse-nan
Mezőnyjátékosok
1 Szun Tien-csün
6 Lo Fang-ming
7 Tö Jün-cö
8 Csiang Hszi-sang
9 Szung Ji (CSK)
10 Li Vej
12 Meng Hszü-kuang
15 Liu Hszien-tang
16 Meng Li-cse
17 Hu Liang
18 Meng Csün
19 Jü Jang
20 Na Jü-po
32 Hu Huj-zsen
Tartalékok
11 Lu Feng-huj
29 Ao Csang-zsung
Vezetőedző
Kim Sang-Ryul

Eredmények

[szerkesztés]
Bejutott az elődöntőbe
Kiesett
Csoportkör
A csoport
Csapat
M Gy D V G+ G– Gk P
 Spanyolország (ESP) 5 4 0 1 9 5 +4 12
 Németország (GER) 5 3 2 0 12 6 +6 11
 Dél-Korea (KOR) 5 2 1 2 13 11 +2 7
 Új-Zéland (NZL) 5 2 1 2 10 9 +1 7
 Belgium (BEL) 5 1 1 3 9 13 –4 4
 Kína (CHN) 5 0 1 4 7 16 –9 1
2008. augusztus 11.
08:30
Németország (GER)  4–1  Kína (CHN) Játékvezetők: David Leiper (GBR), Satinder Kumar (IND)
C. Zeller Gól 21'
Keller Gól 43'54'
Nevado Gól 68'
(1–1)
Jegyzőkönyv
Na Jü-po Gól 7'
Weißenborn Sárga lap : 38' 38' Büntetések Szung Ji Zöld kártya : 52' 52'

2008. augusztus 13.
10:30
Kína (CHN)  2–5  Dél-Korea (KOR) Játékvezetők: Amarjit Singh (MAS), Henrik Ehlers (DEN)
Na Jü-po Gól 6'
Szung Ji Gól 8'
(2–2)
Jegyzőkönyv
Szo Dzsongho Gól 13'
Csang Dzsonghjon Gól 35+'55'57'
Kang Szongdzsong Gól 67'
Hu Liang Zöld kártya : 12' 12' Sárga lap : 45' 45'
Jü Jang Zöld kártya : 18' 18'
Lo Fang-ming Zöld kártya : 24' 24'
Büntetések I Namjong Zöld kártya : 12' 12'
Csha Dzsongbok Sárga lap : 22' 22'
Ju Hjoszik Sárga lap : 30' 30'

2008. augusztus 15.
08:30
Spanyolország (ESP)  2–1  Kína (CHN) Játékvezetők: David Gentles (AUS), Kim Hong-Lae (KOR)
Ribas Gól 17'
Amat Gól 67'
(1–1)
Jegyzőkönyv
Na Jü-po Gól 6'
Freixa Zöld kártya : 69' 69' Büntetések Hu Huj-zsen Zöld kártya : 27' 27'
Na Jü-po Zöld kártya : 57' 57'

2008. augusztus 17.
18:30
Új-Zéland (NZL)  2–2  Kína (CHN) Játékvezetők: Murray Grime (AUS), Andy Mair (GBR)
Child Gól 34'
McAleese Gól 54'
(1–2)
Jegyzőkönyv
Szung Ji Gól 3'17'
Büntetések Szung Ji Zöld kártya : 20' 20'
Szun Tien-csün Zöld kártya : 21' 21'
Meng Li-cse Zöld kártya : 58' 58'

2008. augusztus 19.
21:00
Kína (CHN)  1–3  Belgium (BEL) Játékvezetők: Murray Grime (AUS), Gary Simmonds (RSA)
Szung Ji Gól 4' (1–2)
Jegyzőkönyv
Reckinger Gól 28'
Truyens Gól 32'
Dohmen Gól 48'
Liu Hszien-tang Zöld kártya : 24' 24'
Meng Li-cse Sárga lap : 26' 26'
Lo Fang-ming Zöld kártya : 28' 28'
Büntetések Reckinger Zöld kártya : 13' 13'
Van den Balck Zöld kártya : 44' 44'
Gucassoff Zöld kártya : 52' 52'
Helyosztó a 11. helyért
2008. augusztus 23.
08:30
Kína (CHN)  4–3  (h. u.)  Dél-afrikai Köztársaság (RSA) Játékvezetők: Rob ten Cate (NED), Satinder Kumar (IND)
Na Jü-po Gól 32'
Szung Ji Gól 53'58'85' (aranygól)
(1–1, 3–3)
Jegyzőkönyv
Tsolekile Gól 3'
Symons Gól 63'
Smith Gól 70'
Szung Ji Zöld kártya : 16' 16' Sárga lap : 20' 20'
Meng Csün Zöld kártya : 25' 25'
Büntetések Bam Zöld kártya : 12' 12'
Symons Zöld kártya : 16' 16'
Blake Sárga lap : 20' 20'
Csapat Helyezés
 Kína (CHN) 11.
# Név
Kapusok
16 Csang Ji-meng
31 Pan Feng-csen
Mezőnyjátékosok
1 Ma Ji-po (CSK)
3 Csen Csao-hszia
5 Cseng Huj
7 Huang Csün-hszia
8 Fu Pao-zsung
9 Li Suang
10 Kao Li-hua
11 Tang Csun-ling
12 Csou Van-feng
17 Li Hung-hszia
18 Zsen Je
19 Csen Csiu-csi
21 Csao Jü-tiao
22 Szung Csing-ling
Tartalékok
13 Szun Csen
23 Li Aj-li
Vezetőedző
Kim Chang-Back

Eredmények

[szerkesztés]
Bejutott az elődöntőbe
Kiesett
Csoportkör
A csoport
Csapat
M Gy D V G+ G– Gk P
 Hollandia (NED) 5 5 0 0 14 3 +11 15
 Kína (CHN) 5 3 1 1 14 4 +10 10
 Ausztrália (AUS) 5 3 1 1 17 9 +8 10
 Spanyolország (ESP) 5 2 0 3 4 12 –8 6
 Dél-Korea (KOR) 5 1 0 4 13 18 –5 3
 Dél-afrikai Köztársaság (RSA) 5 0 0 5 2 18 –16 0
2008. augusztus 10.
10:30
Kína (CHN)  3–0  Spanyolország (ESP) Játékvezetők: Ute Conen (GER), Marelize de Clerk (RSA)
Fu Pao-zsung Gól 17'
Li Hung-hszia Gól 31'
Kao Li-hua Gól 37'
(2–0)
Jegyzőkönyv
Büntetések Termens Zöld kártya : 57' 57'

2008. augusztus 10.
18:00
Ausztrália (AUS)  5–4  Dél-Korea (KOR) Játékvezetők: Soledad Iparruguirre (ARG), Stella Bartlema (NED)
Liddelow Gól 25'50'
Hudson Gól 47'
Young Gól 56'
Eastham Gól 65'
(1–4)
Jegyzőkönyv
Kim Miszon Gól 18'
Kim Dare Gól 27'
Kim Szonghi Gól 32'
Pak Mihjon Gól 34'
Büntetések I Szonok Zöld kártya : 60' 60'

2008. augusztus 10.
20:30
Hollandia (NED)  6–0  Dél-afrikai Köztársaság (RSA) Játékvezetők: Lisa Roach (AUS), Carolina de la Fuente (ARG)
Mulder Gól 5'
Agliotti Gól 27'
Paumen Gól 46'58'
Booij Gól 56'
Dijkstra Gól 66'
(2–0)
Jegyzőkönyv
Büntetések Hosking Zöld kártya : 21' 21'

2008. augusztus 12.
10:30
Ausztrália (AUS)  6–1  Spanyolország (ESP) Játékvezetők: Szoma Csieko (JPN), Miao Lin (CHN)
Skirving Gól 27'60'
Hudson Gól 47'
Eastham Gól 54'
Halliday Gól 66'
Rivers Gól 70'
(1–1)
Jegyzőkönyv
Muñoz Gól 6'
Liddelow Zöld kártya : 18' 18' Büntetések

2008. augusztus 12.
18:30
Kína (CHN)  3–0  Dél-afrikai Köztársaság (RSA) Játékvezetők: Gina Spitaleri (ITA), Minka Woolley (AUS)
Tang Csun-ling Gól 6'
Fu Pao-zsung Gól 33'
Csao Jü-tiao Gól 40'
(2–0)
Jegyzőkönyv
Li Suang Sárga lap : 52' 52' Büntetések Vida Ryan Zöld kártya : 25' 25'
Butler Zöld kártya : 33' 33'
Taylor Zöld kártya : 51' 51'

2008. augusztus 12.
20:30
Hollandia (NED)  3–2  Dél-Korea (KOR) Játékvezetők: Julie Ashton-Lucy (AUS), Ute Conen (GER)
Paumen Gól 3'55'
Schopman Gól 7'
(2–1)
Jegyzőkönyv
I Szonok Gól 4'39'
Booij Zöld kártya : 9' 9' Büntetések Om Mijong Zöld kártya : 42' 42'

2008. augusztus 14.
08:30
Kína (CHN)  0–1  Hollandia (NED) Játékvezetők: Szoma Csieko (JPN), Soledad Iparruguirre (ARG)
(0–1)
Jegyzőkönyv
Paumen Gól 21'
Csen Csiu-csi Zöld kártya : 43' 43' Büntetések

2008. augusztus 14.
18:00
Spanyolország (ESP)  2–1  Dél-Korea (KOR) Játékvezetők: Anne McRae (GBR), Sarah Garnett (NZL)
Camón Gól 8'
Sánchez Gól 22'
(2–0)
Jegyzőkönyv
Kim Dzsongun Gól 37'
Bonastre Zöld kártya : 19' 19'
Huertas Sárga lap : 24' 24'
Büntetések Pak Mihjon Sárga lap : 29' 29'
Pak Csongszuk Sárga lap : 43' 43'
I Szonok Zöld kártya : 70' 70'

2008. augusztus 14.
20:30
Dél-afrikai Köztársaság (RSA)  0–3  Ausztrália (AUS) Játékvezetők: Carol Metchette (IRL), Ute Conen (GER)
(0–1)
Jegyzőkönyv
Hudson Gól 10'
Skirving Gól 44'
Eastham Gól 62'
Vida Ryan Zöld kártya : 17' 17'
Hector Zöld kártya : 43' 43'
Büntetések Rivers Zöld kártya : 52' 52'

2008. augusztus 16.
10:30
Ausztrália (AUS)  1–2  Hollandia (NED) Játékvezetők: Sarah Garnett (NZL), Marelize de Klerk (RSA)
Young Gól 17' (1–1)
Jegyzőkönyv
Paumen Gól 20'46'
Büntetések Van Geenhuizen Zöld kártya : 54' 54'

2008. augusztus 16.
18:30
Dél-Korea (KOR)  1–6  Kína (CHN) Játékvezetők: Julie Ashton-Lucy (AUS), Carolina de la Fuente (ARG)
I Szonok Gól 53' (0–2)
Jegyzőkönyv
Tang Csun-ling Gól 30'33'41'
Fu Pao-zsung Gól 39'40'64'
Kim Dzsongun Sárga lap : 28' 28' Büntetések Zsen Je Zöld kártya : 17' 17'
Tang Csun-ling Zöld kártya : 25' 25'

2008. augusztus 16.
21:00
Spanyolország (ESP)  1–0  Dél-afrikai Köztársaság (RSA) Játékvezetők: Lee Keum-Ju (KOR), Gina Spitaleri (ITA)
Romagosa Gól 31' (1–0)
Jegyzőkönyv
Oliva Zöld kártya : 32' 32'
Romagosa Zöld kártya : 35' 35'
Bonastre Zöld kártya : 50' 50'
Büntetések Marais Zöld kártya : 47' 47'

2008. augusztus 18.
10:30
Dél-Korea (KOR)  5–2  Dél-afrikai Köztársaság (RSA) Játékvezetők: Stella Bartlema (NED), Carol Metchette (IRL)
Kim Szonghi Gól 6'
I Szonok Gól 23'29'
Pak Mihjon Gól 32'
Kim Unszil Gól 58'
(4–0)
Jegyzőkönyv
Hector Gól 51'
Vida Ryan Gól 66'
Mun Jonghi Zöld kártya : 8' 8' Büntetések Hector Zöld kártya : 15' 15'

2008. augusztus 18.
18:30
Hollandia (NED)  2–0  Spanyolország (ESP) Játékvezetők: Soledad Iparraguirre (ARG), Minka Woolley (AUS)
Paumen Gól 22'
Hoog Gól 69'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Smabers Zöld kártya : 55' 55' Büntetések Camón Zöld kártya : 59' 59'

2008. augusztus 18.
21:00
Kína (CHN)  2–2  Ausztrália (AUS) Játékvezetők: Szoma Csieko (JPN), Carolina de la Fuente (ARG)
Li Hung-hszia Gól 30'38' (1–0)
Jegyzőkönyv
Eastham Gól 51'
Young Gól 62'
Li Hung-hszia Zöld kártya : 61' 61'
Kao Li-hua Sárga lap : 67' 67'
Ma Ji-po Sárga lap : 70' 70'
Büntetések
Elődöntő
2008. augusztus 20.
18:00
Németország (GER)  2–3  Kína (CHN) Játékvezetők: Carolina de la Fuente (ARG), Julie Ashton-Lucy (AUS)
Keller Gól 4'
Beermann Gól 36'
(1–1)
Jegyzőkönyv
Kao Li-hua Gól 31'
Ma Ji-po Gól 39'
Csao Jü-tiao Gól 58'
Kühn Zöld kártya : 49' 49' Büntetések Ma Ji-po Zöld kártya : 4' 4'
Tang Csun-ling Zöld kártya : 56' 56'
Kao Li-hua Zöld kártya : 67' 67'
Döntő
2008. augusztus 22.
20:30
Kína (CHN)  0–2  Hollandia (NED) Játékvezetők: Soledad Iparraguirre (ARG), Carolina de la Fuente (ARG)
(0–0)
Jegyzőkönyv
Van As Gól 51'
Goderie Gól 62'
Csapat Helyezés
 Kína (CHN)

Íjászat

[szerkesztés]

Férfi

Versenyző Versenyszám Selejtező 64-es főtábla 32-es főtábla Nyolcaddöntő Negyeddöntő Elődöntő Döntő Helyezés
Pont Kiemelt Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Hszüe Haj-feng Egyéni 663 18.  Jay Lyon (CAN) (47.)
106-111
kiesett 43.**
Csiang Lin 632 55.  I Cshanghvan (KOR) (10.)
108-112
kiesett 39.*
Li Ven-csüan 646 46.  Jacek Proć (POL) (19.)
111-116
kiesett 33.*
Csiang Lin
Li Ven-csüan
Hszüe Haj-feng
Csapat 1941 12.  Nagy-Britannia (GBR)
Larry Godfrey
Simon Terry
Alan Wills (5.)
214-210
 Oroszország (RUS)
Andrej Abramov
Bair Bagyonov
Balzsinyima Cirempilov (4.)
217-209
 Dél-Korea (KOR)
Im Donghjon
I Cshanghvan
Pak Kjongmo (1.)
218-221
Bronzmérkőzés
 Ukrajna (UKR)
Markijan Ivasko
Viktor Ruban
Olekszandr Szergyuk (2.)
222-219

Női

Versenyző Versenyszám Selejtező 64-es főtábla 32-es főtábla Nyolcaddöntő Negyeddöntő Elődöntő Döntő Helyezés
Pont Kiemelt Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Kuo Tan Egyéni 636 25.  Charlotte Burgess (GBR) (40.)
104-106
kiesett 42.
Csang Csüan-csüan 635 27.  Tetyana Berezsna (UKR) (38.)
109-97
 Yuan Shu-Chi (TPE) (6.)
110-105
 Natalja Erdinyijeva (RUS) (11.)
110-98
 Csu Hjondzsong (KOR) (3.)
106-101
 Jun Okhi (KOR) (2.)
115-109
 Pak Szonghjon (KOR) (1.)
110-109
Csen Ling 645 15.  Evangelía Pszára (GRE) (50.)
110-101
 Kacjarina Muljuk (BLR) (47.)
106-105
 Jun Okhi (KOR) (2.)
103-113
kiesett 11.*
Csen Ling
Kuo Tan
Csang Csüan-csüan
Csapat 1916 3.  India (IND)
Dola Bonerdzsi
Laisrám Bombéjala Dévi
Praníta Vardhineni (6.)
211-206
 Nagy-Britannia (GBR)
Charlotte Burgess
Naomi Folkard
Alison Williamson (2.)
208-202
 Dél-Korea (KOR)
Csu Hjondzsong
Pak Szonghjon
Jun Okhi (1.)
215-224

* - egy másik versenyzővel azonos eredményt ért el
** - három másik versenyzővel azonos eredményt ért el

Kajak-kenu

[szerkesztés]

Síkvízi

[szerkesztés]

Férfi

Versenyző Versenyszám Előfutam Elődöntő Döntő
Idő Hely. Össz. Idő Hely. Össz. Idő Helyezés
Li Csiang Kenu egyes 500 m 1:49,164 2. 6. 1:52,887 3. 7. 1:49,287 6.
Pan Jao Kajak egyes 500 m 1:44,757 6. 23. 1:55,242 8. 23. kiesett
Kajak egyes 1000 m 3:40,774 5. 18. 3:41,539 6. 11. kiesett
Sen Csie
Huang Cse-peng
Kajak kettes 500 m 1:34,432 8. 16. kiesett
Kajak kettes 1000 m 3:26,443 5. 10. 3:24,031 3. 3. 3:22,058 8.
Li Csen
Liu Haj-tao
Csou Peng
Lin Miao
Kajak négyes 1000 m 2:59,271 4. 6. 3:01,787 2. 2. 3:00,078 7.
Meng Kuan-liang
Jang Ven-csün
Kenu kettes 500 m 1:41,218 1. D 1. 1:41,025
Csen Csung-jün
Csang Cse-vu
Kenu kettes 1000 m 3:41,658 4. 5. 3:42,619 3. 3. 3:40,593 5.

Női

Versenyző Versenyszám Előfutam Elődöntő Döntő
Idő Hely. Össz. Idő Hely. Össz. Idő Helyezés
Csung Hung-jen Kajak egyes 500 m 1:49,440 2. 4. 1:53,163 1. 3. 1:52,220 5.
Hszü Lin-pej
Vang Feng
Kajak kettes 500 m 1:47,645 8. 17. kiesett
Hszü Ja-ping
Csung Hung-jen
Jü La-mej
Liang Pej-hszing
Kajak négyes 500 m 1:36,971 2. D 5. 1:37,418 9.

Szlalom

[szerkesztés]

Férfi

Versenyző Versenyszám Selejtező Elődöntő Döntő Összesítés
1. futam 2. futam Összesítés
Pont Hely. Pont Hely. Pont Hely. Pont Hely. Pont Hely. Pont Helyezés
Ting Fu-hszüe Kajak egyes 87,47 15. 140,92 21. 228,39 21. kiesett
Feng Li-ming Kenu egyes 91,44 9. 90,55 12. 181,99 11. 94,64 11. kiesett
Hu Ming-haj
Su Csün-zsung
Kenu kettes 97,30 5. 93,34 3. 190,64 3. 164,08 10. kiesett

Női

Versenyző Versenyszám Selejtező Elődöntő Döntő Összesítés
1. futam 2. futam Összesítés
Pont Hely. Pont Hely. Pont Hely. Pont Hely. Pont Hely. Pont Helyezés
Li Csing-csing Kajak egyes 94,30 3. 93,26 4. 187,56 2. 161,79 13. kiesett

Kerékpározás

[szerkesztés]
Versenyző Versenyszám Selejtező Elődöntő Döntő
Idő Helyezés Pont Helyezés Idő Helyezés
Ma Li-jün Női 42,015 16. 18 7. kiesett

Hegyi-kerékpározás

[szerkesztés]
Versenyző Versenyszám Idő Helyezés
Csi Csien-hua Férfi terepverseny 2:05:29 (+9:30) 22.
Zsen Cseng-jüan Női terepverseny 1:47:40 (+2:29) 5.
Liu Jing 1:52:01 (+6:50) 12.

Országúti kerékpározás

[szerkesztés]

Férfi

Versenyző Versenyszám Idő Helyezés
Csang Liang Mezőnyverseny nem ért célba (lekörözték)

Női

Versenyző Versenyszám Idő Helyezés
Meng Lang Időfutam 40:51,61 (+5:59,89) 25.
Mezőnyverseny 3:37:42 (+5:18) 48.
Kao Min 3:32:52 (+0:28) 16.
Időfutam 37:15,23 (+2:23,51) 17.

Pálya-kerékpározás

[szerkesztés]

Sprintversenyek

Versenyző Versenyszám Selejtező 1. forduló Vigaszág 9–12. helyért Negyeddöntő 5–8. helyért Elődöntő Döntő Helyezés
Idő Hely. Ellenfél
Győztes idő
Ellenfelek
Győztes idő
Hely. Ellenfelek
Győztes idő
Hely. Ellenfél
Győztes idő
Ellenfelek
Győztes idő
Hely. Ellenfél
Győztes idő
Ellenfél
Győztes idő
Csang Lej Férfi egyéni sprint 10,497 16.  Stefan Nimke (GER)
10,828
 Vatanabe Kazunari (JPN)
 Michael Blatchford (USA)
10,965
3. kiesett 16.
Kuo Suang Női egyéni sprint 11,106 2.  Szvetlana Grankovszkaja (RUS)
11,410
 Natallja Cilinszkaja (BLR)
11,501, 11,627
 Anna Meares (AUS)
11,629, 11,578, 11,617
Bronzmérkőzés
 Willy Kanis (NED)
11,420, 11,617
Feng Jung
Li Ven-hao
Csang Lej
Férfi csapatsprint 45,556 9. kiesett 9.

Keirin

Versenyző Versenyszám 1. forduló Vigaszág 2. forduló Döntő Helyezés
Helyezés Helyezés Helyezés Helyezés
Feng Jung Férfi keirin 6. 3. kiesett 17.

Pontversenyek

Név Versenyszám Pont Helyezés
Li Jen Női pontverseny 6 10.

Kézilabda

[szerkesztés]

Férfi

[szerkesztés]
Kínai nemzeti férfi kézilabdacsapat-játékoskeret
Játékosok Edzők
Poz. # Név Kor Mag. Súly Klub
K 12 Vang Lung 1985. november 27. (22 évesen) 6 ft 5 in (1.96 m) 220 lb (100 kg) Pejcsing Handball Team Kína
K 16 Je Csiang 1978. június 16. (30 évesen) 6 ft 4 in (1.93 m) 205 lb (93 kg) Csiangszu Szucsou Kína
B 2 Cuj Liang 1983. február 20. (25 évesen) 6 ft 5 in (1.96 m) 220 lb (100 kg) Kínai hadsereg Kína
I 3 Csu Csie 1978. január 30. (30 évesen) 6 ft 2 in (1.88 m) 211 lb (96 kg) Kuangtung Handball Team Kína
B 5 Jen Liang 1985. január 23. (23 évesen) 6 ft 7 in (2.01 m) 207 lb (94 kg) Csiangszu Szucsou Kína
6 Cuj Lej 1980. október 25. (27 évesen) 6 ft 6 in (1.98 m) 194 lb (88 kg) Kínai hadsereg Kína
I 7 Csang Csi 1978. november 5. (29 évesen) 6 ft 1 in (1.85 m) 194 lb (88 kg) Pejcsing Handball Team Kína
B 8 Csou Hsziao-csien 1985. január 13. (23 évesen) 6 ft 6 in (1.98 m) 231 lb (105 kg) Csiangszu Szucsou Kína
JSZ 10 Li Ho-hszin 1985. szeptember 16. (22 évesen) 6 ft 4 in (1.93 m) 198 lb (90 kg) Sanghaj Handball Team Kína
BSZ 11 Csang Hszing 1986. június 13. (22 évesen) 6 ft 4 in (1.93 m) 194 lb (88 kg) Csiangszu Szucsou Kína
JSZ 13 Vang Hsziao-lung 1989. augusztus 17. (18 évesen) 6 ft 2 in (1.88 m) 192 lb (87 kg) Anhuj Hofej Kína
14 Tien Csien-hszia 1986. szeptember 3. (21 évesen) 6 ft 3 in (1.91 m) 203 lb (92 kg) Tiencsing Handball Team Kína
18 Hao Ko-hszin 1986. január 15. (22 évesen) 6 ft 6 in (1.98 m) 211 lb (96 kg) Csiangszu Szucsou Kína
19 Miao Csing 1983. február 4. (25 évesen) 6 ft 7 in (2.01 m) 209 lb (95 kg) Kínai hadsereg Kína
BSZ 20 Csu Ven-hszin 1980. február 11. (28 évesen) 5 ft 9 in (1.75 m) 159 lb (72 kg) Kínai hadsereg Kína
Vezetőedző



Jelmagyarázat

-K: Kapus
-I: Irányító
-B: Beálló
-BSZ: Balszélső
-JSZ: Jobbszélső
-BÁ: Balátlövő
-JÁ: Jobbátlövő

Eredmények

[szerkesztés]
Bejutott a negyeddöntőbe
Kiesett
Csoportkör
A csoport
Csapat
M Gy D V G+ G– Gk P
 Franciaország (FRA) 5 4 1 0 148 115 +33 9
 Lengyelország (POL) 5 3 1 1 147 128 +19 7
 Horvátország (CRO) 5 3 0 2 140 115 +25 6
 Spanyolország (ESP) 5 3 0 2 152 145 +7 6
 Brazília (BRA) 5 1 0 4 129 153 –24 2
 Kína (CHN) 5 0 0 5 104 164 –60 0
2008. augusztus 10.
19:00
Lengyelország (POL)  33–19  Kína (CHN) Olimpiai Sport Centrum, Peking
Játékvezetők: Karbaschi, Kolahdouzan (IRI)
Jurasik 8 (21–10) öt játékos 3
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap

2008. augusztus 12.
14:00
Kína (CHN)  19–33  Franciaország (FRA) Olimpiai Sport Centrum, Peking
Játékvezetők: Canbro, Claesson (SWE)
Hao Ko-hszin 5 (7–19) három játékos 5
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap

2008. augusztus 14.
15:45
Kína (CHN)  22–36  Spanyolország (ESP) Olimpiai Sport Centrum, Peking
Játékvezetők: Elmoamli, Shaban Ali (EGY)
Cuj Liang 5 (12–16) Tomás 7
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap

2008. augusztus 16.
09:00
Brazília (BRA)  29–22  Kína (CHN) Olimpiai Sport Centrum, Peking
Játékvezetők: Elmoamli, Shaban Ali (EGY)
Ribeiro, Laureano 5 (14–10) Cuj Liang, Cuj Lej 4
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap

2008. augusztus 18.
15:45
Horvátország (CRO)  33–22  Kína (CHN) Olimpiai Sport Centrum, Peking
Játékvezetők: Karbaschi, Kolahdouzan (IRI)
Šprem 8 (17–13) Hao Ko-hszin 6
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lapkiállítva
Csapat Helyezés
 Kína (CHN) 12.
Kínai nemzeti női kézilabdacsapat-játékoskeret
Játékosok Edzők
Poz. # Név Kor Mag. Súly Klub
K 1 Liu Kuj-ni 1982. május 28. (26 évesen) 5 ft 9 in (1.75 m) 145 lb (66 kg) Santung Vejhaj Kína
K 12 Huang Hung 1980. március 7. (28 évesen) 6 ft 0 in (1.83 m) 159 lb (72 kg) Anhuj Hofej Kína
JSZ 2 Vej Csiu-hsziang 1986. február 15. (22 évesen) 5 ft 9 in (1.75 m) 145 lb (66 kg) Csiangszu Kuangcsou Kína
I 3 Liu Jün 1982. március 6. (26 évesen) 5 ft 11 in (1.8 m) 167 lb (76 kg) Anhuj Hofej Kína
B 7 Csang Keng 1980. március 9. (28 évesen) 5 ft 9 in (1.75 m) 141 lb (64 kg) Kuangtung Kuangcsou Kína
JSZ 9 Vang Min 1980. június 14. (28 évesen) 5 ft 9 in (1.75 m) 139 lb (63 kg) Sanghaj Handball Team Kína
10 Vang Sa-sa 1987. január 8. (21 évesen) 5 ft 9 in (1.75 m) 154 lb (70 kg) Santung Vejhaj Kína
BSZ 13 Vu Ja-nan 1981. szeptember 14. (26 évesen) 5 ft 7 in (1.7 m) 141 lb (64 kg) Kínai hadsereg Kína
14 Liu Hsziao-mej 1985. május 2. (23 évesen) 5 ft 10 in (1.78 m) 167 lb (76 kg) Anhuj Hofej Kína
I 15 Szun Laj-miao 1981. április 8. (27 évesen) 5 ft 9 in (1.75 m) 163 lb (74 kg) Anhuj Hofej Kína
B 18 Vu Ven-csüan 1981. július 5. (27 évesen) 6 ft 0 in (1.83 m) 161 lb (73 kg) Sanghaj Handball Team Kína
B 19 Li Vej-vej 1982. július 7. (26 évesen) 5 ft 10 in (1.78 m) 159 lb (72 kg) Kínai hadsereg Kína
21 Li Ping 1980. január 21. (28 évesen) 6 ft 0 in (1.83 m) 161 lb (73 kg) Kínai hadsereg Kína
BSZ 22 Huang Tung-csie 1981. december 22. (26 évesen) 5 ft 9 in (1.75 m) 148 lb (67 kg) Hejlungcsiang Haerpin Kína
23 Jen Mej-csu 1989. január 28. (19 évesen) 6 ft 2 in (1.88 m) 163 lb (74 kg) Pejcsing Handball Team Kína
Vezetőedző



Jelmagyarázat

-K: Kapus
-I: Irányító
-B: Beálló
-BSZ: Balszélső
-JSZ: Jobbszélső
-BÁ: Balátlövő
-JÁ: Jobbátlövő

Eredmények

[szerkesztés]
Bejutott a negyeddöntőbe
Kiesett
Csoportkör
A csoport
Csapat
M Gy D V G+ G– Gk P
 Norvégia (NOR) 5 5 0 0 154 106 +48 10
 Románia (ROU) 5 4 0 1 150 112 +89 8
 Kína (CHN) 5 2 0 3 122 135 –13 4
 Franciaország (FRA) 5 2 0 3 121 128 –7 4
 Kazahsztán (KAZ) 5 1 1 3 109 137 –28 3
 Angola (ANG) 5 0 1 4 109 147 –38 1
2008. augusztus 9.
19:00
Norvégia (NOR)  30–23  Kína (CHN) Olimpiai Sport Centrum, Peking
Játékvezetők: Elmoamli, Shaban Ali (EGY)
Hammerseng 7 (13–12) Li Vej-vej 8
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap

2008. augusztus 11.
19:00
Kína (CHN)  20–34  Románia (ROU) Olimpiai Sport Centrum, Peking
Játékvezetők: Ljudovik, Vakula (UKR)
Vej Csiu-hsziang 6 (11–17) Amariei 9
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap

2008. augusztus 13.
15:45
Kína (CHN)  32–24  Angola (ANG) Olimpiai Sport Centrum, Peking
Játékvezetők: Canbro, Claesson (SWE)
Liu Hsziao-mej 7 (14–12) Almeida 8
BüntetésSárga lapkiállítva Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap

2008. augusztus 15.
09:00
Kazahsztán (KAZ)  29–26  Kína (CHN) Olimpiai Sport Centrum, Peking
Játékvezetők: Lemme, Ullrich (GER)
Pikalova 8 (14–10) Li Vej-vej 11
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap

2008. augusztus 17.
15:45
Franciaország (FRA)  18–21  Kína (CHN) Olimpiai Sport Centrum, Peking
Játékvezetők: Ljudovik, Vakula (UKR)
Ayglon 5 (10–9) Vu Ven-csüan 5
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap
Negyeddöntő
2008. augusztus 19.
18:00
Dél-Korea (KOR)  23–31  Kína (CHN) Olimpiai Sport Centrum, Peking
Játékvezetők: Aires, Aparecido (BRA)
Pak Csonghi 8 (12–16) Huang Tung-csie 5
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap
Az 5–8. helyért
2008. augusztus 21.
12:00
Svédország (SWE)  19–20  Kína (CHN) Olimpiai Sport Centrum, Peking
Játékvezetők: Karbaschi, Kolahdouzan (IRI)
Torstenson 6 (7–8) Vang Sa-sa 5
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap
Az 5. helyért
2008. augusztus 23.
10:15
Kína (CHN)  23–31  Franciaország (FRA) Olimpiai Sport Centrum, Peking
Játékvezetők: Krstic, Ljubic (SLO)
Liu Jün 7 (10–15) Herbrecht, Pecqueux-Rolland 7
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap
Csapat Helyezés
 Kína (CHN) 6.

Kosárlabda

[szerkesztés]

Férfi

[szerkesztés]
Jao Ming, a kínai kosárlabdázás emblematikus alakja
Kínai nemzeti férfi kosárlabdacsapat-játékoskeret
Játékosok Edzők
Poz. # Név Kor Magasság Klub
PG 4 Csen Csiang-hua 1989. március 12. (19 évesen) 6 ft 2 in (1.88 m) Kuangtung Hungjüan Kína
G 5 Liu Vej (C) 1980. január 15. (28 évesen) 6 ft 3 in (1.91 m) Sanghaj Tungfang Kína
PG 6 Csang Csing-peng 1985. január 23. (23 évesen) 6 ft 3 in (1.91 m) Liaoning Panpan Kína
G/F 7 Vang Si-peng 1983. április 6. (25 évesen) 6 ft 6 in (1.98 m) Kuangtung Hungjüan Kína
SF 8 Csu Fang-jü 1983. január 5. (25 évesen) 6 ft 7 in (2.01 m) Kuangtung Hungjüan Kína
G 9 Szun Jüe 1985. november 6. (22 évesen) 6 ft 9 in (2.06 m) Los Angeles Lakers USA
SF 10 Li Nan 1976. szeptember 25. (31 évesen) 6 ft 6 in (1.98 m) Paji Suanglu Kína
F/C 11 Ji Csien-lien 1987. október 27. (20 évesen) 7 ft 0 in (2.13 m) New Jersey Nets USA
SF 12 Vang Lej 1986. augusztus 12. (21 évesen) 6 ft 7 in (2.01 m) Paji Suanglu Kína
C 13 Jao Ming 1980. szeptember 12. (27 évesen) 7 ft 6 in (2.29 m) Houston Rockets USA
C 14 Vang Cse-cse 1979. július 8. (29 évesen) 7 ft 1 in (2.16 m) Paji Suanglu Kína
F 15 Tu Feng 1981. július 30. (27 évesen) 6 ft 9 in (2.06 m) Kuangtung Hungjüan Kína
Vezetőedző
Segédedzők

Jelmagyarázat

Eredmények

[szerkesztés]
Bejutott a negyeddöntőbe
Kiesett
Csoportkör
B csoport
Csapat
M Gy V P+ P– Pk
 Egyesült Államok (USA) 5 5 0 514 354 +160
 Spanyolország (ESP) 5 4 1 418 368 +50
 Görögország (GRE) 5 3 2 415 375 +40
 Kína (CHN) 5 2 3 366 400 –34
 Németország (GER) 5 1 4 330 390 –60
 Angola (ANG) 5 0 5 321 477 –156
2008. augusztus 10.
22:15
Egyesült Államok (USA)  101–70  Kína (CHN) Vukoszung Sportcsarnok, Peking
Nézőszám: 11 083
Játékvezetők: Carl Jungebrand (FIN)
(20–16, 29–21, 25–11, 27–22)
Jegyzőkönyv
Wade 19 Pont Jao Ming 13
Bosh 8 Lepattanó Jao Ming 10
Paul 6 Gólpassz négy játékos 2

2008. augusztus 12.
16:45
Kína (CHN)  75–85  (h. u.)  Spanyolország (ESP) Vukoszung Sportcsarnok, Peking
Nézőszám: 11 083
Játékvezetők: José Carrión (PUR)
(18–20, 28–17, 15–10, 11–25, 3–13)
Jegyzőkönyv
Liu Vej 19 Pont P. Gasol 29
Jao Ming, Ji Csien-lien 9 Lepattanó P. Gasol, Fernández 8
Jao Ming, Szun Jüe 3 Gólpassz Fernández 6

2008. augusztus 14.
14:30
Angola (ANG)  68–85  Kína (CHN) Vukoszung Sportcsarnok, Peking
Nézőszám: 11 083
Játékvezetők: Carl Jungebrand (FIN)
(15–28, 27–16, 9–21, 17–20)
Jegyzőkönyv
Gomes 17 Pont Jao Ming 30
Mingas 5 Lepattanó Ji Csien-lien 11
Gomes 3 Gólpassz Csu Fang-jü, Li Nan 3

2008. augusztus 16.
20:00
Kína (CHN)  59–55  Németország (GER) Vukoszung Sportcsarnok, Peking
Nézőszám: 11 083
Játékvezetők: Eddie Rush (USA)
(19–9, 8–22, 20–8, 12–16)
Jegyzőkönyv
Jao Ming 25 Pont Nowitzki 24
Jao Ming, Ji Csien-lien 11 Lepattanó Nowitzki 17
Liu Vej 3 Gólpassz Hamann, Garrett 2

2008. augusztus 18.
14:30
Görögország (GRE)  91–77  Kína (CHN) Vukoszung Sportcsarnok, Peking
Nézőszám: 11 083
Játékvezetők: Cristiano Maranho (BRA)
(27–15, 19–9, 23–30, 22–23)
Jegyzőkönyv
Burúszisz, Szpanúlisz 19 Pont Jao Ming 16
Burúszisz 19 Lepattanó Vang Cse-cse 8
Papalukász, Szpanúlisz 5 Gólpassz Szun Jüe 6
Negyeddöntő
2008. augusztus 20.
16:45
Litvánia (LTU)  94–68  Kína (CHN) Vukoszung Sportcsarnok, Peking
Nézőszám: 11 083
Játékvezetők: Nikolaos Pitsilkas (GRE)
(19–17, 22–13, 29–23, 24–15)
Jegyzőkönyv
Jasikevičius 23 Pont Jao Ming 19
Kleiza 7 Lepattanó Ji Csien-lien 9
Jasikevičius 6 Gólpassz Jao Ming 3
Csapat Helyezés
 Kína (CHN) 8.
Kínai nemzeti női kosárlabdacsapat-játékoskeret
Játékosok Edzők
Poz. # Név Kor Magasság Klub
G 4 Szung Hsziao-jün 1982. december 11. (25 évesen) 5 ft 9 in (1.75 m) CBA Pejcsing Kína
F 5 Pien Lan 1986. augusztus 16. (21 évesen) 6 ft 1 in (1.85 m) CBA Pejcsing Kína
G 6 Csang Han-lan 1979. július 19. (29 évesen) 5 ft 9 in (1.75 m) CBA Pejcsing Kína
F 7 Csang Vej 1986. február 12. (22 évesen) 6 ft 0 in (1.83 m) CBA Pejcsing Kína
F 8 Miao Li-csie (C) 1981. június 3. (27 évesen) 5 ft 10 in (1.78 m) CBA Pejcsing Kína
F 9 Csang Jü 1986. február 12. (22 évesen) 6 ft 0 in (1.83 m) Kína
F 10 Szuj Fej-fej 1979. január 29. (29 évesen) 6 ft 0 in (1.83 m) CBA Pejcsing Kína
G 11 Sao Ting-ting 1985. február 9. (23 évesen) 5 ft 9 in (1.75 m) CBA Pejcsing Kína
C 12 Csen Hsziao-li 1982. február 20. (26 évesen) 6 ft 4 in (1.93 m) CBA Pejcsing Kína
F 13 Liu Tan 1987. április 24. (21 évesen) 6 ft 4 in (1.93 m) CBA Pejcsing Kína
C 14 Csang Hsziao-ni 1983. október 29. (24 évesen) 6 ft 4 in (1.93 m) CBA Pejcsing Kína
C 15 Csen Nan 1983. január 8. (25 évesen) 6 ft 5 in (1.96 m) CBA Pejcsing Kína
Vezetőedző
Segédedzők
  • CHN

Jelmagyarázat

Eredmények

[szerkesztés]
Bejutott a negyeddöntőbe
Kiesett
Csoportkör
B csoport
Csapat
M Gy V P+ P– Pk
 Egyesült Államok (USA) 5 5 0 491 276 +215
 Kína (CHN) 5 4 1 358 346 +12
 Spanyolország (ESP) 5 3 2 350 354 –4
 Csehország (CZE) 5 2 3 353 326 +27
 Új-Zéland (NZL) 5 1 4 320 423 –103
 Mali (MLI) 5 0 5 255 402 –147
2008. augusztus 9.
14:30
Spanyolország (ESP)  64–67  Kína (CHN) Vukoszung Sportcsarnok, Peking
Nézőszám: 11 083
Játékvezetők: Jose Carrion (PUR)
(15–18, 9–19, 20–15, 20–15)
Jegyzőkönyv
Torrens 18 Pont Pien Lan 15
Montañana 7 Lepattanó Pien Lan 12
Palau 4 Gólpassz Miao Li-csie 3

2008. augusztus 11.
20:00
Kína (CHN)  63–108  Egyesült Államok (USA) Vukoszung Sportcsarnok, Peking
Nézőszám: 11 083
Játékvezetők: Romualdas Brazauskas (LTU)
(11–33, 16–28, 19–20, 17–27)
Jegyzőkönyv
Miao Li-csie 16 Pont Thompson 27
Pien Lan, Liu Tan, Szuj Fej-fej 4 Lepattanó Leslie 10
Miao Li-csie, Sao Ting-ting 3 Gólpassz Lawson, Pondexter 5

2008. augusztus 13.
16:45
Új-Zéland (NZL)  63–80  Kína (CHN) Vukoszung Sportcsarnok, Peking
Nézőszám: 11 083
Játékvezetők: Yuji Hirahara (JPN)
(18–26, 13–24, 17–15, 15–15)
Jegyzőkönyv
Harmon, Marino 14 Pont Csen Nan 26
Harmon 8 Lepattanó Csen Nan 17
Bates 4 Gólpassz Miao Li-csie 6

2008. augusztus 15.
16:45
Kína (CHN)  69–48  Mali (MLI) Vukoszung Sportcsarnok, Peking
Nézőszám: 11 083
Játékvezetők: Reynaldo Mercedes (DOM)
(17–7, 20–13, 15–15, 17–13)
Jegyzőkönyv
Miao Li-csie 25 Pont Diawara, Sininta 11
Csen Nan 9 Lepattanó Sissoko 19
Szuj Fej-fej 5 Gólpassz Diawara, Sininta 1

2008. augusztus 17.
20:00
Csehország (CZE)  63–79  Kína (CHN) Vukoszung Sportcsarnok, Peking
Nézőszám: 11 083
Játékvezetők: Stephen Seibel (CAN)
(11–24, 14–17, 20–24, 18–14)
Jegyzőkönyv
Hartigová 15 Pont Miao Li-csie 21
Veselá, Večeřová 8 Lepattanó Pien Lan 9
Veselá, Machová 3 Gólpassz Csen Nan 3
Negyeddöntő
2008. augusztus 19.
14:30
Kína (CHN)  77–62  Fehéroroszország (BLR) Vukoszung Sportcsarnok, Peking
Nézőszám: 11 083
Játékvezetők: Fabio Facchini (ITA)
(19–13, 19–12, 18–18, 21–19)
Jegyzőkönyv
Miao Li-csie 28 Pont Troina 15
Szung Hsziao-jün, Csen Nan, Szuj Fej-fej 4 Lepattanó Levcsanka 13
Miao Li-csie 3 Gólpassz Padabed, Marcsanka 5
Elődöntő
2008. augusztus 21.
22:15
Kína (CHN)  56–90  Ausztrália (AUS) Vukoszung Sportcsarnok, Peking
Nézőszám: 11 083
Játékvezetők: Chantal Julien (FRA)
(11–13, 7–21, 21–23, 17–33)
Jegyzőkönyv
Pien Lan 20 Pont Snell 16
Liu Tan, Szuj Fej-fej 7 Lepattanó Batkovic 13
Pien Lan 2 Gólpassz Harrower, Snell 4
Bronzmérkőzés
2008. augusztus 23.
19:30
Kína (CHN)  81–94  Oroszország (RUS) Vukoszung Sportcsarnok, Peking
Nézőszám: 11 083
Játékvezetők: Scott Butler (AUS)
(23–24, 16–28, 18–20, 24–22)
Jegyzőkönyv
Csen Nan 26 Pont Hammon 22
Pien Lan, Szuj Fej-fej 6 Lepattanó Sztyepanova 9
Szung Hsziao-jün 7 Gólpassz Karpunyina 5
Csapat Helyezés
 Kína (CHN) 4.

Labdarúgás

[szerkesztés]

Férfi

[szerkesztés]
# Név Klub Születési idő Mérkőzésszám Gól Sárga lap sárga lap2. sárga lapkiállítva kiállítva
Kapusok
1 Csiu Seng-csiung Kína Sanghaj Senhua 1985. szeptember 1. (22 évesen) 2 0 0 0 0
18 Liu Csen-li Kína Csingtao Jonoon 1985. június 26. (23 évesen) 1 0 0 0 0
Védők
2 Tan Vang-szung Kína Tiencsin Töta 1985. december 19. (22 évesen) 2 0 0 0 1
3 Feng Hsziao-ting Kína Talien Sitö 1985. október 22. (22 évesen) 2 0 2 0 0
4 Jüan Vej-vej Kína Santung Luneng 1985. november 25. (22 évesen) 2 0 2 0 0
5 Li Vej-feng Kína Sanghaj Senhua 1978. december 1. (29 évesen) 3 0 1 0 0
14 Van Hou-liang Kína Senhszi Csanpa 1986. február 25. (22 évesen) 1(1) 0 0 0 0
Középpályások
6 Csou Haj-pin Kína Santung Luneng 1985. július 19. (23 évesen) 3 0 1 0 0
7 Hao Csün-min Kína Tiencsin Töta 1987. március 24. (21 évesen) 2 0 0 0 0
8 Cseng Cse (CSK) Anglia Charlton Athletic 1980. augusztus 20. (27 évesen) 2 0 0 0 1
11 Csen Tao Kína Csangsa Ginde 1985. március 11. (23 évesen) (2) 0 0 0 0
12 Cuj Peng Kína Santung Luneng 1987. május 31. (21 évesen) 3 0 0 0 0
13 Sen Lung-jüan Kína Sanghaj Senhua 1985. március 2. (23 évesen) (1) 0 0 0 0
16 Csao Hszü-zsi Kína Talien Sitö 1985. december 3. (22 évesen) 2 0 0 0 0
Csatárok
9 Kao Lin Kína Sanghaj Senhua 1986. február 14. (22 évesen) 2(1) 0 0 0 0
10 Han Peng Kína Santung Luneng 1983. szeptember 13. (24 évesen) 2 0 1 0 0
15 Csiang Ning Kína Csingtao Jonoon 1986. szeptember 1. (21 évesen) 2(1) 0 0 0 0
17 Tung Fang-cso Anglia Manchester United 1985. január 23. (23 évesen) 1(2) 1 0 0 0
20 Csu Ting[4] Kína Talien Sitö 1985. július 15. (23 évesen) 1 0 0 0 0
Edző
Kína Jin Tie-seng 1956. augusztus 16. (51 évesen)

Eredmények

[szerkesztés]

C csoport

Bejutott a negyeddöntőbe
Kiesett
Nemzet
M Gy D V G+ G- Gk P
 Brazília (BRA) 3 3 0 0 9 0 +9 9
 Belgium (BEL) 3 2 0 1 3 1 +2 6
 Kína (CHN) 3 0 1 2 1 6 –5 1
 Új-Zéland (NZL) 3 0 1 2 1 7 –6 1
2008. augusztus 7.
19:45
Kína (CHN)  1–1  Új-Zéland (NZL)
Tung Fang-cso Gól : 88' 88' (0–0)
Jegyzőkönyv
Brockie Gól : 53' 53'
Old sárga lap2. sárga lapkiállítva 28′, 39′
Senjangi Olimpiai Stadion, Senjang
Nézőszám: 41 407
Játékvezető: Martín Vázquez (uruguayi)


2008. augusztus 10.
19:45
Belgium (BEL)  2–0  Kína (CHN)
Dembélé Gól : 8' 8'
Mirallas Gól : 80' 80'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Tan Vang-szung kiállítva 53′
Cseng Cse kiállítva 64′
Senjangi Olimpiai Stadion, Senjang
Nézőszám: 45 756
Játékvezető: Héctor Baldassi (argentin)


2008. augusztus 13.
19:45
Kína (CHN)  0–3  Brazília (BRA)
(0–1)
Jegyzőkönyv
Diego Gól : 18' 18'
Thiago Neves Gól : 69' 69' Gól : 73' 73'

Csapat Helyezés
 Kína (CHN) 13.
# Név Klub Születési idő Mérkőzésszám Gól Sárga lap sárga lap2. sárga lapkiállítva kiállítva
Kapusok
1 Csang Jen-zsu Kína Csiangszu Huataj 1987. január 10. (21 évesen) 3 0 1 0 0
18 Han Ven-hszia Kína Talien Hajcsang 1976. augusztus 23. (31 évesen) 1 0 0 0 0
Védők
2 Jüan Fan Kína Sanghaj Senhua 1986. november 6. (21 évesen) 0 0 0 0 0
3 Li Csie (CSK) Kína Pejcsing Csaotaj 1979. július 8. (29 évesen) 4 0 0 0 0
4 Csang Jing Kína Sanghaj Senhua 1985. június 27. (23 évesen) 4 0 0 0 0
5 Veng Hszin-cse Kína Csiangszu Huataj 1988. június 15. (20 évesen) 4 0 0 0 0
11 Pu Vej Kína Sanghaj Senhua 1980. augusztus 20. (27 évesen) 4 0 0 0 0
13 Csiang Suaj Kína Tiencsin Hujszen 1982. június 7. (26 évesen) 0 0 0 0 0
14 Liu Hua-na Kína Senhszi Kuoli 1981. május 17. (27 évesen) 4 0 0 0 0
15 Csou Kao-ping Kína Csiangszu Huataj 1986. október 20. (21 évesen) 4 0 0 0 0
Középpályások
6 Csang Na Kína Hopej Huapej 1984. március 10. (24 évesen) 4 0 0 0 0
7 Pi Jen Kína Talien Hajcsang 1984. február 17. (24 évesen) 4 0 0 0 0
12 Lou Csia-huj Kína Honan Csienje 1991. május 26. (17 évesen) 1(3) 0 1 0 0
16 Vang Tan-tan Kína Pejcsing Csengcsiang 1985. május 1. (23 évesen) (3) 0 0 0 0
17 Ku Ja-sa Kína Pejcsing Csengcsiang 1990. november 28. (17 évesen) (2) 1 0 0 0
Csatárok
8 Hszü Jüan Kína Kanszu Tienma 1985. november 17. (22 évesen) 4 2 0 0 0
9 Han Tuan Kína Talien Hajcsang 1983. június 15. (25 évesen) 3 1 0 0 0
10 Liu Sza Kína Pejcsing Csaotaj 1987. július 11. (21 évesen) (2) 0 0 0 0
Edző
Sang Zsuj-hua 1944. november 18. (63 évesen)

Eredmények

[szerkesztés]

E csoport

Bejutott a negyeddöntőbe
Kiesett
Nemzet
M Gy D V G+ G- Gk P
 Kína (CHN) 3 2 1 0 5 2 +3 7
 Svédország (SWE) 3 2 0 1 4 3 +1 6
 Kanada (CAN) 3 1 1 1 4 4 0 4
 Argentína (ARG) 3 0 0 3 1 5 –4 0
2008. augusztus 6.
19:45
Kína (CHN)  2–1  Svédország (SWE)
Hszü Jüan Gól : 6' 6'
Han Tuan Gól : 72' 72'
(1–1)
Jegyzőkönyv
Schelin Gól : 38' 38'
Tiencsini Olimpiai Stadion, Tiencsin
Nézőszám: 37 902
Játékvezető: Hong Una (dél-koreai)


2008. augusztus 9.
19:45
Kanada (CAN)  1–1  Kína (CHN)
Sinclair Gól : 34' 34' (1–1)
Jegyzőkönyv
Hszü Jüan Gól : 36' 36'
Tiencsini Olimpiai Stadion, Tiencsin
Nézőszám: 52 600
Játékvezető: Dagmar Damková (cseh)


2008. augusztus 12.
19:45
Kína (CHN)  2–0  Argentína (ARG)
Quinones Gól : 52' 52' (öngól)
Ku Ja-sa Gól : 90' 90'
(0–0)
Jegyzőkönyv

Negyeddöntő

2008. augusztus 15.
21:00
Kína (CHN)  0–2  Japán (JPN)
(0–1)
Jegyzőkönyv
Szava Gól : 15' 15'
Nagaszato Gól : 80' 80'
Csinhuangtaói Olimpiai Stadion, Csinhuangtao
Nézőszám: 28 459
Játékvezető: Christine Beck (német)

Csapat Helyezés
 Kína (CHN) 5.

Lovaglás

[szerkesztés]

Díjlovaglás

Versenyző Versenyszám 1. kör 2. kör 3. kör Végeredmény
Pont Hely. Pont Hely. Pont Hely. Pont Helyezés
Liu Li-na Piroschka Egyéni 60,625 40. kiesett

Díjugratás

Versenyző Versenyszám Selejtező Döntő Végeredmény
1. kör 2. kör 3. kör 1. kör 2. kör
Bünt. Hely. Bünt. Össz. Hely. Bünt. Össz. Hely. Bünt. Hely. Bünt. Hely. Bünt. Helyezés
Csang Pin Coertis Egyéni 30 68. 31 61 63. kiesett
Li Csen-csiang Jumpy Des Fontaines Egyéni 9 47. 39 48 61. kiesett
Csao Cse-ven Tadonia Egyéni 17 63. 32 49 62. kiesett
Huang Cu-ping Pablo II Egyéni 10 51. 36 46 60. kiesett
Csang Pin
Csao Cse-ven
Huang Cu-ping
Li Csen-csiang
Coertis
Tadonia
Pablo II
Jumpy Des Fontaines
Csapat 99 13. kiesett

Lovastusa

Versenyző Versenyszám Díjlovaglás Tereplovaglás Díjugratás Végeredmény
1. kör 2. kör
Bünt. Hely. Bünt. Hely. Össz. Bünt. Hely. Bünt. Hely. Bünt. Helyezés
Hua Tien Chico Egyéni 49,6 31. nem ért célba kiesett

Műugrás

[szerkesztés]

Férfi

Versenyző Versenyszám Selejtező Elődöntő Döntő
Pont Helyezés Pont Helyezés Pont Helyezés
Ho Csung Egyéni műugrás 515,50 1. 547,25 1. 572,90
Csin Kaj 502,95 2. 508,50 3. 530,10
Huo Liang Egyéni toronyugrás 472,95 8. 549,95 1. 508,40 4.
Csou Lü-hszin 539,80 1. 526,20 3. 533,15
Vang Feng
Csin Kaj
Szinkron műugrás 469,08
Lin Jüe
Huo Liang
Szinkron toronyugrás 468,18

Női

A duplázó Kuo Csing-csing
Versenyző Versenyszám Selejtező Elődöntő Döntő
Pont Helyezés Pont Helyezés Pont Helyezés
Kuo Csing-csing Egyéni műugrás 373,90 1. 398,55 1. 415,35
Vu Min-hszia 349,45 4. 345,30 3. 389,85
Csen Zso-lin Egyéni toronyugrás 428,80 1. 444,60 1. 447,70
Vang Hszin 420,30 2. 388,55 3. 429,90
Kuo Csing-csing
Vu Min-hszia
Szinkron műugrás 343,50
Vang Hszin
Csen Zso-lin
Szinkron toronyugrás 363,54

Ökölvívás

[szerkesztés]
Versenyző Versenyszám Selejtező Nyolcaddöntő Negyeddöntő Elődöntő Döntő Helyezés
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Cou Si-ming Papírsúly  Eduard Bermúdez (VEN)
11-2
 Nordine Oubaali (FRA)
+3-3
 Birzsan Zsakipov (KAZ)
9-4
 Paddy Barnes (IRL)
15-0
 Pürevdordzsín Szerdamba (MGL)
feladta
Ku Jü Harmatsúly  Joe Murray (GBR)
17-7
 Veaceslav Gojan (MDA)
6-13
kiesett 9.
Li Jang Pehelysúly  Robson Conceição (BRA)
12-4
 Luis Porozo (ECU)
6-5
 Vaszil Lomacsenko (UKR)
3-12
kiesett 5.
Hu Csing Könnyűsúly  Olekszandr Kljucsko (UKR)
10-8
 Merej Aksalov (KAZ)
11-7
 Daouda Sow (FRA)
6-9
kiesett 5.
Csiung Majmajtituerszun Kisváltósúly  Gennagyij Kovaljov (RUS)
8-15
kiesett 17.
Hanati Szelamu Váltósúly  Precious Makina (ZAM)
21-4
 Joseph Mulema (CMR)
9-4
 Toureano Johnson (BAH)
14-4
 Carlos Banteux (CUB)
4-17
kiesett
Vang Csien-cseng Középsúly  Szerhij Derevjancsenko (UKR)
6-15
kiesett 17.
Csang Hsziao-ping Félnehézsúly  Murád esz-Szahrávi (TUN)
3-1
 Artur Beterbijev (RUS)
8-2
 Abd el-Hafíd Bensabla (ALG)
12-7
 Jerkebulan Sinalijev (KAZ)
+4-4
 Kenneth Egan (IRL)
11-7
Jüsan Nicsiati Nehézsúly  Olekszandr Uszik (UKR)
4-23
kiesett 9.
Csang Cse-lej Szupernehézsúly  Mohammed Amáníszi (MAR)
15-0
 Ruszlan Mirszatajev (KAZ)
12-2
 Vjacseszlav Hlazkov (UKR)
WO
 Roberto Cammarelle (ITA)
RSC

WO - ellenfél nélkül
RSC - a játékvezető megállította a mérkőzést

Öttusa

[szerkesztés]
Versenyző Versenyszám Lövészet Vívás Úszás Lovaglás Futás Összesen
Pontszám Pont Hely. Eredmény Pont Hely. Idő Pont Hely. Idő Hibapont Pont Hely. Idő Pont Hely. Összes pont Helyezés
Csien Csenhua Férfi 189 1204 2. 26-9 1024 1.* 2:07,46 1272 22. 1:10,18 168 1032 19. 10:04,40 984 34. 5516 4.
Cao Csung-zsung 160 856 36. 21-14 904 5.* 2:01,53 1344 4. 2:14,96 488 712 29. 9:57,67 1012 29. 4828 30.
Csen Csien Női 177 1060 19. 20-15 880 11.** 2:18,58 1260 15. 1:08,65 0 1200 3. 10:27,41 1212 8. 5612 5.
Hsziu Hsziu 183 1132 11. 19-16 856 14.** 2:17,17 1276 13.* 1:09,84 56 1144 12. 11:06,31 1056 27. 5464 10.

* - egy másik versenyzővel azonos eredményt ért el
** - két másik versenyzővel azonos eredményt ért el

Röplabda

[szerkesztés]

Férfi

[szerkesztés]
# Név Klub Kor Magasság
1 Pien Hung-min Kína Csöcsiang 1989. szeptember 22. (18 évesen) 210 cm
4 Jüan Cse Kína Liaoning 1981. szeptember 29. (26 évesen) 195 cm
5 Kuo Peng Kína Hadsereg 1982. július 1. (26 évesen) 200 cm
6 Si Haj-zsung Kína Csiangszu 1977. március 27. (31 évesen) 192 cm
8 Cuj Csien-csün Kína Honan 1985. augusztus 1. (23 évesen) 190 cm
9 Csiao Suaj Kína Honan 1984. január 28. (24 évesen) 194 cm
11 Jü Ta-vej Kína Santung 1984. június 21. (24 évesen) 199 cm
12 Sen Csiung Kína Sanghaj 1981. szeptember 5. (26 évesen) 198 cm
14 Csiang Fu-tung Kína Szecsuan 1983. január 10. (25 évesen) 197 cm
16 Zsen Csi Kína Sanghaj 1984. február 24. (24 évesen) 174 cm
17 Szuj Seng-seng Kína Liaoning 1980. május 30. (28 évesen) 192 cm
18 Fang Jing-csao Kína Sanghaj 1982. augusztus 3. (26 évesen) 198 cm
Edző
Kína Csou Csie-nan

Eredmények

[szerkesztés]
Bejutott az negyeddöntőbe
Kiesett
Csoportkör
A csoport
Mérkőzések Pontok Szettek
Csapat
Pont Gy V P+ P– PA Sz+ Sz– SzA
 Egyesült Államok (USA) 10 5 0 460 371 1,240 15 4 3,750
 Olaszország (ITA) 9 4 1 439 401 1,095 13 6 2,167
 Bulgária (BUL) 8 3 2 446 440 1,014 10 9 1,111
 Kína (CHN) 7 2 3 445 492 0,904 9 13 0,692
 Venezuela (VEN) 6 1 4 421 451 0,933 8 12 0,667
 Japán (JPN) 5 0 5 392 448 0,875 4 15 0,267
2008. augusztus 10.
20:00
Bulgária (BUL)  3–1  Kína (CHN) Capital Indoor Stadium, Peking
Nézőszám: 11 000
Játékvezető: Laert Souza (BRA), Mitch Davidson (CAN)
(25–20, 25–21, 26–28, 25–19)
Jegyzőkönyv

2008. augusztus 12.
20:00
Venezuela (VEN)  2–3  Kína (CHN) Capital Indoor Stadium, Peking
Nézőszám: 12 500
Játékvezető: Massimo Menghini (ITA), Konstantin Tufekchiev (BUL)
(21–25, 25–21, 25–16, 21–25, 14–16)
Jegyzőkönyv

2008. augusztus 14.
20:00
Kína (CHN)  3–2  Japán (JPN) Capital Indoor Stadium, Peking
Nézőszám: 13 000
Játékvezető: Hóbor Béla (HUN), Frank Leuthauser (GER)
(25–20, 25–23, 17–25, 16–25, 15–10)
Jegyzőkönyv

2008. augusztus 16.
10:00
Egyesült Államok (USA)  3–0  Kína (CHN) Beijing Institute of Technology Gymnasium, Peking
Nézőszám: 3650
Játékvezető: Patrick Deregnaucourt (FRA), Laert Souza (BRA)
(25–22, 25–12, 25–18)
Jegyzőkönyv

2008. augusztus 18.
20:00
Kína (CHN)  2–3  Olaszország (ITA) Capital Indoor Stadium, Peking
Nézőszám: 12 500
Játékvezető: Mitch Davidson (CAN), Humberto Salas (MEX)
(17–25, 23–25, 25–21, 25–20, 14–16)
Jegyzőkönyv
Negyeddöntő
2008. augusztus 20.
20:00
Kína (CHN)  0–3  Brazília (BRA) Capital Indoor Stadium, Peking
Nézőszám: 13 000
Játékvezető: Massimo Menghini (ITA), Frank Leuthauser (GER)
(17–25, 15–25, 16–25)
Jegyzőkönyv
Csapat Helyezés
 Kína (CHN) 5.
# Név Klub Kor Magasság
1 Vang Ji-mej Kína Liaoning 1988. január 11. (20 évesen) 190 cm
2 Feng Kun Kína Peking 1978. december 28. (29 évesen) 183 cm
3 Jang Hao Kína Liaoning 1980. március 21. (28 évesen) 183 cm
4 Liu Ja-nan Kína Liaoning 1980. szeptember 29. (27 évesen) 186 cm
5 Vej Csiu-jüe Kína Tiencsin 1988. szeptember 26. (19 évesen) 182 cm
6 Hszü Jün-li Kína Fucsien 1987. augusztus 2. (21 évesen) 196 cm
7 Csou Szu-hung Kína Csöcsiang 1979. április 23. (29 évesen) 182 cm
9 Csao Zsuj-zsuj Kína Hadsereg 1981. október 8. (26 évesen) 196 cm
10 Hszüe Ming Kína Peking 1987. február 23. (21 évesen) 193 cm
11 Li Csüan Kína Tiencsin 1981. május 15. (27 évesen) 187 cm
16 Csang Na Kína Tiencsin 1980. április 19. (28 évesen) 180 cm
17 Ma Jün-ven Kína Sanghaj 1986. augusztus 19. (21 évesen) 189 cm

Eredmények

[szerkesztés]
Bejutott az negyeddöntőbe
Kiesett
Csoportkör
A csoport
Mérkőzések Pontok Szettek
Csapat
Pont Gy V P+ P– PA Sz+ Sz– SzA
 Kuba (CUB) 10 5 0 426 371 1,148 15 3 5,000
 Egyesült Államok (USA) 9 4 1 459 441 1,041 12 9 1,333
 Kína (CHN) 8 3 2 467 395 1,182 13 7 1,857
 Japán (JPN) 7 2 3 381 389 0,979 7 11 0,636
 Lengyelország (POL) 6 1 4 441 445 0,991 9 12 0,750
 Venezuela (VEN) 5 0 5 262 395 0,663 1 15 0,067
2008. augusztus 9.
20:00
Venezuela (VEN)  0–3  Kína (CHN) Capital Indoor Stadium, Peking
Nézőszám: 12 000
Játékvezető: Dejan Jovanovic (SRB), Patrick Deregnaucourt (FRA)
(13–25, 13–25, 18–25)
Jegyzőkönyv

2008. augusztus 11.
20:00
Kína (CHN)  3–1  Lengyelország (POL) Capital Indoor Stadium, Peking
Nézőszám: 12 000
Játékvezető: Victor Manuel Rodriguez (PUR), Francisco de Souza (BRA)
(22–25, 25–15, 25–20, 25–22)
Jegyzőkönyv

2008. augusztus 13.
20:00
Kuba (CUB)  2–3  Kína (CHN) Capital Indoor Stadium, Peking
Nézőszám: 13 000
Játékvezető: Frank Leuthauser (GER), Massimo Menghini (ITA)
(18–25, 14–25, 25–23, 32–30, 15–13)
Jegyzőkönyv

2008. augusztus 15.
20:00
Egyesült Államok (USA)  3–2  Kína (CHN) Capital Indoor Stadium, Peking
Nézőszám: 13 000
Játékvezető: Konstantin Tufekchiev (BUL), Umit Sokullu (TUR)
(23–25, 25–22, 23–25, 25–20, 15–11)
Jegyzőkönyv

2008. augusztus 17.
20:00
Kína (CHN)  3–0  Japán (JPN) Capital Indoor Stadium, Peking
Nézőszám: 13 000
Játékvezető: Kim Kun-Tae (KOR), Janpen Jirakakul (THA)
(26–24, 25–16, 25–14)
Jegyzőkönyv
Negyeddöntő
2008. augusztus 19.
20:00
Kína (CHN)  3–0  Oroszország (RUS) Capital Indoor Stadium, Peking
Nézőszám: 13 000
Játékvezető: Humberto Salas (MEX), Victor Manuel Rodriguez (PUR)
(25–22, 27–25, 25–19)
Jegyzőkönyv
Elődöntő
2008. augusztus 21.
20:00
Kína (CHN)  0–3  Brazília (BRA) Capital Indoor Stadium, Peking
Nézőszám: 13 000
Játékvezető: Frank Leuthauser (GER), Andrei Zenovich (RUS)
(25–27, 22–25, 14–25)
Jegyzőkönyv
Bronzmérkőzés
2008. augusztus 23.
12:30
Kuba (CUB)  1–3  Kína (CHN) Capital Indoor Stadium, Peking
Nézőszám: 12 500
Játékvezető: Andrei Zenovich (RUS), Konstantin Tufekchiev (BUL)
(16–25, 25–21, 13–25, 20–25)
Jegyzőkönyv
Csapat Helyezés
 Kína (CHN)

Strandröplabda

[szerkesztés]

Férfi

[szerkesztés]
Versenyző Csoportkör Hely. 16 közé jutásért Nyolcaddöntő Negyeddöntő Elődöntő Döntő Helyezés
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Hszü Lin-jin
Vu Peng-ken
A csoport
 Ausztria (AUT)
Florian Gosch
Alexander Horst
21-16, 21-15
 Észtország (EST)
Kristjan Kais
Rivo Vesik
15-21, 21-11, 15-13
 Spanyolország (ESP)
Pablo Herrera
Raúl Mesa
21-13, 21-15
1.  Németország (GER)
David Klemperer
Eric Koreng
15-21, 18-21
kiesett 9.
Versenyző Csoportkör Hely. 16 közé jutásért Nyolcaddöntő Negyeddöntő Elődöntő Döntő Helyezés
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Tien Csia
Vang Csie
A csoport
 Svájc (SUI)
Simone Kuhn
Lea Schwer
21-12, 21-18
 Belgium (BEL)
Liesbeth Mouha
Liesbet Van Breedam
18-21, 21-19, 15-13
 Norvégia (NOR)
Kathrine Maaseide
Susanne Glesnes
17-21, 21-14, 15-8
1.  Norvégia (NOR)
Nila Håkedal
Ingrid Tørlen
21-13, 21-15
 Ausztria (AUT)
Stefanie Schwaiger
Doris Schwaiger
21-12, 21-12
 Kína (CHN)
Hszüe Csen
Csang Hszi
22-24, 29-27, 15-8
 Egyesült Államok (USA)
Misty May-Treanor
Kerri Walsh
18-21, 18-21
Hszüe Csen
Csang Hszi
D csoport
 Görögország (GRE)
Efthália Kutrumanídu
María Ciarcíani
21-18, 19-21, 15-12
 Németország (GER)
Sara Goller
Laura Ludwig
21-14, 21-18
 Dél-afrikai Köztársaság (RSA)
Judith Augoustides
Vitalina Nel
21-13, 21-9
1.  Kuba (CUB)
Imara Estévez
Milagros Crespo
21-19, 21-13
 Egyesült Államok (USA)
Nicole Branagh
Elaine Youngs
21-17, 21-13
 Kína (CHN)
Tien Csia
Vang Csie
24-22, 27-29, 8-15
Bronzmérkőzés
 Brazília (BRA)
Talita Antunes
Renata Ribeiro
21-19, 21-17

Softball

[szerkesztés]

Eredmények

[szerkesztés]
Bejutott az elődöntőbe
Kiesett
Csoportkör
Csapat
M Gy V P+ P– Pk
 Egyesült Államok 7 7 0 53 1 +52
 Japán 7 6 1 23 13 +10
 Ausztrália 7 5 2 30 11 +19
 Kanada 7 3 4 17 23 –6
 Tajvan 7 2 5 10 23 –13
 Kína 7 2 5 19 21 –2
 Venezuela 7 2 5 15 35 –20
 Hollandia 7 1 6 8 48 –40
2008. augusztus 12.
17:00
Hollandia (NED)  2–10  Kína

2008. augusztus 13.
9:30
Venezuela (VEN)  1–7  Kína

2008. augusztus 14.
9:30
Kína (CHN)  1–3  Ausztrália

2008. augusztus 15.
9:30
Kína (CHN)  0–1  Kanada

2008. augusztus 16.
9:30
Kína (CHN)  0–3  Japán

2008. augusztus 17.
9:30
Kína (CHN)  1–2  Tajvan

2008. augusztus 18.
12:00
Egyesült Államok (USA)  9–0  Kína
Csapat Helyezés
 Kína 6.

Sportlövészet

[szerkesztés]

Férfi

Versenyző Versenyszám Selejtező Döntő
Pont Helyezés Pont Helyezés
Pang Vej Légpisztoly 586 1. 688,2
Tan Cung-liang 580 10. kiesett
Szabadpisztoly 565 1. 659,5
Lin Csung-caj 555 15. kiesett
Csang Peng-huj Gyorstüzelő pisztoly kizárták kiesett
Liu Csung-seng 572 10. kiesett
Csu Csi-nan Légpuska 597 2. 699,7
Cao Ji-fej 593 14. kiesett
Csiu Csien Sportpuska, fekvő 593 19. kiesett
Sportpuska, összetett 1173 4. 1272,5
Csia Csan-po 1163 24. kiesett
Sportpuska, fekvő 591 27. kiesett
Li Ja-csün Trap 113 21. kiesett
Li Jang 115 16. kiesett
Hu Pin-jüan Dupla trap 138 4. 184
Vang Nan 134 12. kiesett
Csin Ti Skeet 118 7. kiesett
Csü Zsi-tung 118 6. 142 6.

Női

Versenyző Versenyszám Selejtező Döntő
Pont Helyezés Pont Helyezés
Zsen Csie Légpisztoly 381 19. kiesett
Kuo Ven-csün 390 2. 492,3
Fej Feng-csi Sportpisztoly 582 6. 787,9 4.
Csen Jing 585 3. 793,4
Csao Jing-huj Légpuska 389 37. kiesett
Tu Li 399 4. 499,6 5.
Sportpuska, összetett 589 1. 690,3
Vu Liu-hszi 585 8. 685,9 8.
Liu Jing-ce Trap 63 12. kiesett
Vej Ning Skeet 70 5. 91 6.

Súlyemelés

[szerkesztés]

Férfi

Versenyző Versenyszám Szakítás Lökés Összesen Helyezés
Eredmény Helyezés Eredmény Helyezés
Lung Csing-csüan 56 kg 132,0 1. 160,0 1.* 292,0
Csang Hsziang-hsziang 62 kg 143,0 1. 176,0 1. 319,0
Liao Huj 69 kg 158,0 1. 190,0 1. 348,0
Si Cse-jung 152,0 4. érvényes kísérlet nélkül kiesett
Li Hung-li 77 kg 168,0 1. 198,0 2. 366,0
Lu Jung 85 kg 180,0 2.* 214,0 1. 394,0

Női

Versenyző Versenyszám Szakítás Lökés Összesen Helyezés
Eredmény Helyezés Eredmény Helyezés
Csen Hszie-hszia 48 kg 95,0 1. 117,0 1. 212,0
Csen Jen-csing 58 kg 106,0 1. 138,0 1. 244,0
Liu Csun-hung 69 kg 128,0 1. 158,0 1. 286,0
Cao Lej 75 kg 128,0 1. 154,0 1. 282,0

* - egy másik versenyzővel azonos eredményt ért el

Szinkronúszás

[szerkesztés]
Versenyző Versenyszám Technikai gyakorlat Selejtező Döntő Helyezés
Szabad gyakorlat Összesítés Szabad gyakorlat Összesítés
Pont Hely. Pont Hely. Pont Hely. Pont Hely. Pont Hely.
Csiang Ting-ting
Csiang Ven-ven
Páros 48,084 4. 48,500 3.* 96,584 4. 48,250 4. 96,334 4. 4.
Ku Pej-pej
Csiang Ting-ting
Csiang Ven-ven
Liu Ou
Lo Hszi
Szun Csiu-ting
Vang Na
Csang Hsziao-huan
Huang Hszüe-csen
Csapat 48,584 3. 48,750 3. 97,334 3.

* - egy másik párossal azonos eredményt értek el

Taekwondo

[szerkesztés]

Férfi

Versenyző Versenyszám Nyolcaddöntő Negyeddöntő Elődöntő Vigaszág
elődöntő
Bronz-
mérkőzés
Döntő Helyezés
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Csu Kuo Váltósúly  Miguel Ferrera (HON)
3-1
 Hádi Szái (IRI)
2-3
 Dípak Biszta (NEP)
6-2
 Aaron Cook (GBR)
4-1
Liu Hsziao-po Nehézsúly  Matt Beach (NZL)
4-1
 Ángel Matos (CUB)
1-2
kiesett 8.

Női

Versenyző Versenyszám Nyolcaddöntő Negyeddöntő Elődöntő Vigaszág
elődöntő
Bronz-
mérkőzés
Döntő Helyezés
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Vu Csing-jü Légsúly  Milka Akinyi (KEN)
7-0
 Hanna Zajc (SWE)
8-1
 Yang Shu-Chun (TPE)
4-1
 Buttree Puedpong (THA)
1- -1
Csen Csung Nehézsúly  Adriana Carmona (VEN)
3-1
 Sarah Stevenson (GBR)
1-0 1-2*
kiesett 9.

* - egy fejre mért ütést nem ítéltek meg ellenfelének, mely ítéletet utólag, videóról visszanézve módosítottak

Tenisz

[szerkesztés]

Férfi

Versenyző Versenyszám 64-es főtábla 32-es főtábla Nyolcaddöntő Negyeddöntő Elődöntő Bronz-
mérkőzés
Döntő Helyezés
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Szun Peng Egyes  Fernando González Ciuffardi (CHI)
4-6, 4-6
kiesett 33.
Ceng Sao-hszüan  David Nalbandian (ARG)
2-6, 1-6
kiesett 33.
Jü Hszin-jüan  Tomáš Berdych (CZE)
1-6, 2-6
kiesett 33.
Jü Hszin-jüan
Ceng Sao-hszüan
Páros  Lengyelország (POL)
Mariusz Fyrstenberg
Marcin Makowski
3-6, 4-6
kiesett 17.

Női

Versenyző Versenyszám 64-es főtábla 32-es főtábla Nyolcaddöntő Negyeddöntő Elődöntő Bronz-
mérkőzés
Döntő Helyezés
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Cseng Csie Egyes  Szávay Ágnes (HUN)
4-6, 6-3, 7-5
 Nuria Llagostera (ESP)
6-7, 6-1, 6-4
 Gyinara Szafina (RUS)
4-6, 3-6
kiesett 9.
Li Na  Szvetlana Kuznyecova (RUS)
7-6, 6-4
 Morita Ajumi (JPN)
6-2, 7-5
 Kaia Kanepi (EST)
4-6, 6-2, 6-0
 Venus Williams (USA)
7-5, 7-5
 Gyinara Szafina (RUS)
6-7, 5-7
 Vera Zvonarjova (RUS)
0-6, 5-7
4.
Peng Suaj  Carla Suárez (ESP)
7-5, 7-6
 Alizé Cornet (FRA)
2-6, 2-6
kiesett 17.
Jen Ce  Vera Zvonarjova (RUS)
2-6, 0-6
kiesett 33.
Jen Ce
Cseng Csie
Páros  Szlovákia (SVK)
Daniela Hantuchová
Janette Husárová
6-1, 7-6
 Svájc (SUI)
Emmanuelle Gagliardi
Patty Schnyder
6-3, 7-6
 Oroszország (RUS)
Szvetlana Kuznyecova
Gyinara Szafina
6-3, 5-7, 10-8
 Spanyolország (ESP)
Anabel Medina Garrigues
Virginia Ruano Pascual
4-6, 6-7
 Ukrajna (UKR)
Aljona Bondarenko
Katerina Bondarenko
6-2, 6-2
Peng Suaj
Szun Tien-tien
 Fehéroroszország (BLR)
Volha Havarcova
Darja Kusztava
6-7, 6-7
kiesett 17.

Tollaslabda

[szerkesztés]
Versenyző Versenyszám Selejtező 32-es főtábla Nyolcaddöntő Negyeddöntő Elődöntő Bronz-
mérkőzés
Döntő Helyezés
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Pao Csun-laj Férfi egyes  Kevin Cordón (GUA)
21-17, 21-16
 Przemysław Wacha (POL)
21-11, 19-21, 21-13
 I Hjonil (KOR)
21-23, 11-21
kiesett 5.
Lin Tan  Ng Wei (HKG)
21-16, 21-13
 Pak Szonghvan (KOR)
21-8, 21-11
 Peter Gade (DEN)
21-13, 21-16
 Csen Csin (CHN)
21-12, 21-18
 Lee Chong Wei (MAS)
21-12, 21-8
Csen Csin  John Moody (NZL)
21-9, 21-11
 Erwin Kehlhoffner (FRA)
21-10, 21-6
 Hsien Yu-Hsing (TPE)
21-8, 21-14
 Lin Tan (CHN)
12-21, 18-21
 I Hjonil (KOR)
21-16, 12-21, 21-14
Caj Jün
Fu Haj-feng
Férfi páros  Dánia (DEN)
Jens Eriksen
Martin Lundgaard Hansen
21-12, 21-11
 Egyesült Államok (USA)
Howard Bach
Bob Malaythong
21-9, 21-10
 Dél-Korea (KOR)
I Dzsedzsin
Hvang Dzsiman
22-20, 21-8
 Indonézia (INA)
Markis Kido
Hendra Setiawan
21-12, 11-21, 16-21
Kuo Csen-tung
Hszie Csung-po
 Indonézia (INA)
Markis Kido
Hendra Setiawan
20-22, 21-10, 17-21
kiesett 9.
Lu Lan Női egyes  Karen Foo Kune (MRI)
21-3, 7-1 feladta
 Anna Rice (CAN)
21-7, 21-12
 Wong Mew Choo (MAS)
21-7, 29-27
 Hszie Hszing-fang (CHN)
21-7, 10-21, 12-21
 Maria Yulianti (INA)
21-11, 13-21, 15-21
4.
Csang Ning  Salakjit Ponsana (THA)
21-23, 21-17, 21-7
 Cson Dzsejon (KOR)
21-11, 21-12
 Hongyan Pi (FRA)
21-8, 19-21, 21-19
 Maria Yulianti (INA)
21-15, 21-15
 Hszie Hszing-fang (CHN)
21-12, 10-21, 21-18
Hszie Hszing-fang  Cheng Shao-Chieh (TPE)
21-1, 21-9
 Volha Konan (BLR)
21-16, 21-15
 Huaiwen Xu (GER)
21-19, 22-20
 Lu Lan (CHN)
7-21, 21-10, 21-12
 Csang Ning (CHN)
12-21, 21-10, 18-21
Tu Csing
Jü Jang
Női páros  Dél-Korea (KOR)
Ha Dzsongun
Kim Mindzsong
21-11, 16-21, 21-15
 Japán (JPN)
Ogura Kumiko
Siota Reiko
21-8, 21-5
 Kína (CHN)
Vej Ji-li
Csang Ja-ven
21-19, 21-12
 Dél-Korea (KOR)
I Hjodzsong
I Kjongvon
21-15, 21-13
Vej Ji-li
Csang Ja-ven
 Nagy-Britannia (GBR)
Gail Emms
Donna Kellogg
21-19, 21-13
 Tajvan (TPE)
Cheng Wen-Hsing
Chien Yu-Chin
21-14, 21-18
 Kína (CHN)
Tu Csing
Jü Jang
19-21, 12-21
 Japán (JPN)
Maeda Mijuki
Szuecuna Szatoko
21-17, 21-10
Jang Vej
Csang Csie-ven
 Indonézia (INA)
Lilyana Natsir
Vita Marissa
21-19, 21-15
 Japán (JPN)
Maeda Mijuki
Szuecuna Szatoko
21-8, 21-23, 14-21
kiesett 5.
Ho Han-pin
Jü Jang
Vegyes páros  Nagy-Britannia (GBR)
Anthony Clark
Donna Kellogg
21-15, 21-8
 Lengyelország (POL)
Nadieżda Kostiuczyk
Robert Mateusiak
22-20, 23-21
 Indonézia (INA)
Lilyana Natsir
Nova Widianto
21-15, 11-21, 21-23
 Indonézia (INA)
Flandy Limpele
Vita Marissa
19-21, 21-17, 23-21
Kao Ling
Cseng Po
 Nagy-Britannia (GBR)
Gail Emms
Nathan Robertson
16-21, 21-16, 19-23
kiesett 9.

Torna

[szerkesztés]

Férfi

Versenyző Versenyszám Selejtező Döntő
Pontszám Helyezés Pontszám Helyezés
Cou Kaj Talaj 15,700 6. 16,050
Ugrás 15,700 kiesett
Nyújtó 15,600 5. 16,200
Egyéni összetett 47,000 72. kiesett
Hsziao Csin Talaj 14,375 56. kiesett
Ugrás 15,725 kiesett
Korlát 15,450 28. kiesett
Nyújtó 15,150 18. kiesett
Lólengés 16,000 1. 15,875
Egyéni összetett 76,700 46. kiesett
Jang Vej Talaj 15,400 15. kiesett
Ugrás 16,550 kiesett
Korlát 15,350 34. kiesett
Nyújtó 14,925 24. kiesett
Gyűrű 16,225 4. 16,425
Lólengés 15,425 4. 15,450 4.
Egyéni összetett 93,875 1. 94,575
Li Hsziao-peng Talaj 15,100 28. kiesett
Ugrás 16,775 kiesett
Korlát 16,425 1. 16,450
Nyújtó 15,400 10. kiesett
Gyűrű 14,800 42. kiesett
Egyéni összetett 78,500 45. kiesett
Huang Hszü Korlát 16,075 7. 15,700 6.
Gyűrű 15,300 18. kiesett
Lólengés 15,300 6. kiesett
Egyéni összetett 46,675 73. kiesett
Csen Ji-ping Talaj 14,725 42. kiesett
Ugrás 16,275 kiesett
Korlát 15,075 46. kiesett
Nyújtó 14,525 43. kiesett
Gyűrű 16,525 1. 16,600
Lólengés 14,475 27. kiesett
Egyéni összetett 91,600 9. 74,225 24.
Huang Hszü
Csen Ji-ping
Li Hsziao-peng
Hsziao Csin
Jang Vej
Cou Kaj
Csapat összetett 374,675 1. 286,125

Női

Versenyző Versenyszám Selejtező Döntő
Pontszám Helyezés Pontszám Helyezés
Cseng Fej Talaj 15,750 1. 14,550 7.
Ugrás 15,912 1. 15,562
Gerenda 15,875 5. 15,950
Egyéni összetett 47,775 62. kiesett
Ho Ko-hszin Felemás korlát 15,725 6. 16,725
Ugrás 15,250 kiesett
Egyéni összetett 30,975 79. kiesett
Teng Lin-lin Talaj 14,950 12. kiesett
Ugrás 15,225 kiesett
Felemás korlát 14,725 29. kiesett
Gerenda 15,550 9. kiesett
Egyéni összetett 60,450 9. kiesett
Li San-san Talaj 14,200 40. kiesett
Gerenda 16,125 1. 15,300 6.
Egyéni összetett 30,325 82. kiesett
Jang Ji-lin Talaj 15,000 10. kiesett
Ugrás 15,200 kiesett
Felemás korlát 16,650 1. 16,650
Gerenda 15,500 11. kiesett
Egyéni összetett 62,350 3. 62,650
Csiang Jü-jüan Talaj 15,050 8. 15,350 4.
Ugrás 14,775 kiesett
Felemás korlát 15,550 9. kiesett
Gerenda 15,250 15. kiesett
Egyéni összetett 60,625 7. 60,900 6.
Cseng Fej
Ho Ko-hszin
Csiang Jü-jüan
Li San-san
Jang Ji-lin
Teng Lin-lin
Csapat összetett 248,275 1. 188,900

Ritmikus gimnasztika

[szerkesztés]
Versenyző Versenyszám Selejtező Döntő Helyezés
Kötél Karika Buzogány Szalag Összesen Kötél Karika Buzogány Szalag Összesen
Pont Hely. Pont Hely. Pont Hely. Pont Hely. Pont Hely. Pont Hely. Pont Hely. Pont Hely. Pont Hely. Pont Hely.
Li Hung-jang Egyéni 16,425 13. 16,675 13. 16,375 14.* 16,475 13. 65,950 13. kiesett 13.

* - egy másik versenyzővel azonos eredményt ért el

Versenyző Versenyszám Selejtező Döntő Helyezés
5 kötél 3 karika és 2 buzogány Összesen 5 kötél 3 karika és 2 buzogány Összesen
Pont Hely. Pont Hely. Pont Hely. Pont Hely. Pont Hely. Pont Hely.
Lü Jüan-jang
Caj Tung-tung
Csou Tao
Szuj Csien-suang
Szun Tan
Csang Suo
Csapat 17,300 2. 17,225 4. 34,525 3. 17,575 3. 17,650 2. 35,225 2.

Trambulin

[szerkesztés]
A férfi trambulin dobogósai
Versenyző Versenyszám Selejtező Döntő
Pontszám Helyezés Pontszám Helyezés
Lu Csun-lung Férfi 72,4 1. 41,0
Tung Tung 71,7 2. 40,6
Huang San-san Női 59,0 14. kiesett
Ho Ven-na 67,2 1. 37,8


Triatlon

[szerkesztés]
Versenyző Versenyszám 1,5 km úszás 40 km kerékpározás 10 km futás Összesítés
Idő Hely. Idő Hely. Idő Hely. Idő Helyezés
Vang Ta-csing Férfi 18:06 7. 59:15 49.* 37:17 46. 1:55:41,87 46.
Hszing Lin Női 20:03 28. 1:06:22 36. 40:05 40. 2:07:34,99 40.
Csang Ji 19:58 20. 1:07:10 44. 40:21 41. 2:08:37,56 42.

* - egy másik versenyzővel azonos időt ért el

Úszás

[szerkesztés]

Férfi

Versenyző Versenyszám Előfutam Elődöntő Döntő
Idő Hely. Össz. Idő Hely. Össz. Idő Helyezés
Caj Li 50 m gyors 22,50 3.* 30.* kiesett
Csen Co 100 m gyors 49,08 3. 25. kiesett
Csang En-csien 200 m gyors 1:49,15 8. 33. kiesett
Csang Lin 400 m gyors 3:43,32 1. 2. 3:42,44
1500 m gyors 14:45,84 2. 4. 14:55,20 7.
Szun Jang 14:48,39 2. 7. 15:05,12 8.
400 m gyors 3:50,90 7. 28. kiesett
Si Feng 100 m pillangó 51,87 2. 12. 51,68 5. 9. kiesett
Vu Peng 200 m pillangó 1:55,39 1. 7. 1:54,93 2. 5. 1:54,35 4.*
Csen Jin 1:56,55 5. 15. 1:55,88 5. 11. kiesett
Teng Csien 200 m hát 2:03,34 4. 37. kiesett
Szun Hsziao-lej 100 m hát 56,44 5. 37. kiesett
Hszüe Zsuj-peng 100 m mell 1:02,48 6. 46. kiesett
Laj Csung-csien 200 m mell 2:16,28 7. 44. kiesett
Csü Csing-jü 200 m vegyes 2:03,15 6. 34. kiesett
Hszin Tung 10 km nyílt vízi 2:09:13,4 23.
Csen Co
Huang Sao-hua
Lü Cse-vu
Caj Li
4 × 100 m gyorsváltó 3:16,16 6. 12. kiesett
Csang Lin
Csang En-csien
Szun Jang
Si Hao-zsan
4 × 200 m gyorsváltó 7:13,57 5. 10. kiesett

Női

Versenyző Versenyszám Előfutam Elődöntő Döntő
Idő Hely. Össz. Idő Hely. Össz. Idő Helyezés
Li Csö-sze 50 m gyors 25,00 5.* 12.* 24,90 5. 13. kiesett
Csu Jing-ven 24,91 3. 7. 24,76 3. 9. kiesett
100 m gyors 54,01 3. 7.* 53,84 2. 3.* 54,21 6.*
Pang Csia-jing 54,01 4. 7.* kizárták kiesett
200 m gyors 1:57,37 1. 6. 1:57,34 3. 4. 1:55,05
Csu Csien-vej 1:59,52 7. 19. kiesett
Tan Miao 400 m gyors 4:12,35 7. 22. kiesett
Li Mo 4:15,50 8. 26. kiesett
Ju Mej-hung 800 m gyors 8:31,11 5. 15. kiesett
Li Hszüan-hszü 8:24,37 2. 7. 8:26,34 5.
400 m vegyes 4:36,35 2. 6. 4:42,13 8.
Liu Csing 4:44,96 3. 25. kiesett
Csou Ja-fej 100 m pillangó 57,70 2. 2.* 57,68 2. 5. 57,84 4.
Hszü Jen-vej 59,43 7. 32.* kiesett
Csiao Liu-jang 200 m pillangó 2:06,89 2. 4. 2:06,42 1. 3. 2:04,72
Liu Ce-ko 2:06,46 1. 1. 2:06,25 1. 1. 2:04,18
Hszü Tien-lung-ce 100 m hát 1:00,82 7. 17. kiesett
Csao Csing kizárták kiesett
200 m hát 2:08,97 1. 4. 2:09,59 5. 10. kiesett
Csen Jen-jen 2:11,95 6. 19. kiesett
Csen Huj-csia 100 m mell 1:08,24 4. 12. 1:08,60 5. 12. kiesett
Szun Je 1:07,81 1. 6. 1:07,72 3. 6. 1:08,08 7.
Lo Nan 200 m mell 2:29,67 8. 26. kiesett
Csi Huj 2:26,16 6. 13. 2:27,63 6. 13. kiesett
200 m vegyes 2:14,25 6. 20. kiesett
Li Csia-hszing 2:12,53 4. 12. 2:13,47 8. 15. kiesett
Fang Jen-csiao 10 km nyílt vízi 2:01:07,9 19.
Csu Jing-ven
Tang Ji
Hszü Jen-vej
Pang Csia-jing
4 × 100 m gyorsváltó 3:36,78 1. 1. 3:35,64 4.
Jang Jü
Csu Csien-vej
Tan Miao
Pang Csia-jing
Tang Csing-cse
4 × 200 m gyorsváltó 7:53,77 2. 4. 7:45,93
Csao Csing
Szun Je
Csou Ja-fej
Pang Csia-jing
Hszü Tien-lung-ce
4 × 100 m vegyes váltó 3:59,21 2. 4. 3:56,11

* - egy másik versenyzővel azonos időt ért el

Vitorlázás

[szerkesztés]

Férfi

Versenyző Versenyszám Futam Pontszám Helyezés
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 É
Vang Aj-csen Szörfvitorlázás 2 8 9 16 2 14 22 14 19 1 10 95 7.
Sen Seng Laser 40 35 6 4 37 14 10 28 25 - 159 20.
Vang Vej-tung
Teng Tao-kun
470-es osztály 12 30 23 16 21 26 30 22 8 28 - 186 26.
Li Hung-csüan
Vang Ho
Csillaghajó 16 16 16 14 16 16 15 15 16 16 - 140 16.

Női

Versenyző Versenyszám Futam Pontszám Helyezés
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 É
Jin Csien Szörfvitorlázás 1 1 1 3 3 13 7 8 8 1 6 39
Hszü Li-csia Laser radial 24 3 10 6 5 2 1 11 6 6 50
Ven Ji-mej
Jü Csun-jen
470-es osztály 5 10 19 17 16 14 20 12 16 10 - 119 18.
Szung Hsziao-csün
Jü Jen-li
Li Hsziao-ni
Yngling 7 5 16 4 13 6 8 4 16 63 8.

Nyílt

Versenyző Versenyszám Futam Pontszám Helyezés
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 É
Csang Peng Finn dingi 25 23 24 20 5 26 23 11 - 131 24.
Li Fej
Hu Hszien-csiang
Könnyű 49-es dingi 17 15 19 14 16 17 15 17 15 14 18 9 - 176 19.
Lo Ju-csia
Csen Hsziu-ko
Tornádó 9 14 kizárták 13 5 14 5 12 14 - 102 14.

É - éremfutam

Vívás

[szerkesztés]

Férfi

Versenyző Versenyszám Selejtező 32-es főtábla Nyolcaddöntő Negyeddöntő Elődöntő Bronz-
mérkőzés
Döntő Helyezés
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Csu Csün Tőr, egyéni  Alberto González (ARG)
15-2
 Gerek Meinhardt (USA)
15-9
 Andrea Cassarà (ITA)
15-14
 Benjamin Kleibrink (GER)
4-15
 Salvatore Sanzo (ITA)
14-15
4.
Lej Seng  Sławomir Mocek (POL)
15-8
 Benjamin Kleibrink (GER)
7-15
kiesett 8.
Li Kuo-csie Párbajtőr, egyéni  Adam Wiercioch (POL)
15-11
 Csong Dzsinszon (KOR)
6-15
kiesett 29.
Vang Lej  Bas Verwijlen (NED)
10-15
kiesett 24.
Jin Lien-cse  Kulcsár Krisztián (HUN)
15-9
 Radosław Zawrotniak (POL)
13-15
kiesett 16.
Csou Han-ming Kard, egyéni  Nemcsik Zsolt (HUN)
15-13
 Mihai Covaliu (ROU)
12-15
kiesett 16.
Vang Csing-cse  Julien Pillet (FRA)
14-15
kiesett 20.
Csung Man  Wiradech Kothny (THA)
15-7
 Jaime Martí (ESP)
15-14
 Luigi Tarantino (ITA)
15-13
 Julien Pillet (FRA)
15-12
 Nicolas Lopez (FRA)
15-9
Tung Kuo-tao
Li Kuo-csie
Vang Lej
Jin Lien-cse
Párbajtőr, csapat  Dél-afrikai Köztársaság (RSA)
Given Maduma
Dario Torrente
Mike Wood
45-28
 Magyarország (HUN)
Boczkó Gábor
Imre Géza
Kovács Iván
Kulcsár Krisztián
45-43
 Lengyelország (POL)
Robert Andrzejuk
Tomasz Motyka
Adam Wiercioch
Radosław Zawrotniak
44-45
 Olaszország (ITA)
Diego Confalonieri
Alfredo Rota
Matteo Tagliariol
Stefano Carozzo
44-45
4.
Huang Jao-csiang
Vang Csing-cse
Csung Man
Csou Han-ming
Kard, csapat  Oroszország (RUS)
Nyikolaj Kovaljov
Sztanyiszlav Pozdnyakov
Alekszej Jakimenko
36-45
5–8. helyért
 Magyarország (HUN)
Decsi Tamás
Lontay Balázs
Nemcsik Zsolt
Szilágyi Áron
45-38
5. helyért
 Fehéroroszország (BLR)
Aljakszandr Bujkevics
Dzmitrij Lapkesz
Valerij Prijomka
39-45
6.

Női

Versenyző Versenyszám Selejtező 32-es főtábla Nyolcaddöntő Negyeddöntő Elődöntő Bronz-
mérkőzés
Döntő Helyezés
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Szun Csao Tőr, egyéni  Knapek Edina (HUN)
13-15
kiesett 25.
Csang Lej  Małgorzata Wojtkowiak (POL)
15-8
 Valentina Vezzali (ITA)
7-10
kiesett 13.
Szu Van-ven  Débora Nogueira (POR)
15-4
 Emily Cross (USA)
15-7
 Knapek Edina (HUN)
10-15
kiesett 16.
Li Na Párbajtőr, egyéni  Sophie Lamon (SUI)
15-10
 Laura Flessel-Colovic (FRA)
15-10
 Britta Heidemann (GER)
13-15
 Mincza-Nébald Ildikó (HUN)
11-15
4.
Csung Vej-ping  Laura Flessel-Colovic (FRA)
11-13
kiesett 10.
Huang Haj-jang Kard, egyéni  Ilaria Bianco (ITA)
12-15
kiesett 25.
Tan Hszüe  Bujdosó Alexandra (GER)
15-6
 Kim Gumhva (KOR)
15-8
 Szofja Velikaja (RUS)
9-15
kiesett 5.
Pao Jing-jing  Chow Tsz Ki (HKG)
15-5
 Irena Więckowska (POL)
15-6
 Mariel Zagunis (USA)
9-15
kiesett 6.
Huang Csia-ling
Szu Van-ven
Szun Csao
Csang Lej
Tőr, csapat  Olaszország (ITA)
Margherita Granbassi
Ilaria Salvatori
Giovanna Trillini
Valentina Vezzali
24-37
5–8. helyért
 Egyiptom (EGY)
Ímán el-Gamal
Sajmá el-Gammál
Ímán Saabán
45-24
5. helyért
 Németország (GER)
Carolin Golubytskyi
Anja Schache
Katja Wächter
28-34
6.
Pao Jing-jing
Huang Haj-jang
Ni Hung
Tan Hszüe
Kard, csapat  Lengyelország (POL)
Bogna Jóźwiak
Aleksandra Socha
Irena Więckowska
45-25
 Franciaország (FRA)
Solène Mary
Leonore Perrus
Anne-Lise Touya
Carole Vergne
45-38
 Ukrajna (UKR)
Olha Harlan
Olena Homrova
Halina Pundik
Olha Zsovnyir
44-45

Vízilabda

[szerkesztés]

Férfi

[szerkesztés]
Kínai nemzeti férfi vízilabdacsapat-játékoskeret
# Név Poszt Magasság Súly Kor Klub
1 Ko Vej-csing GK 1,85 m (6 ft 1 in) 90 kg 1977. április 25. (31 évesen) CHN Sanghaj
2 Liang Csung-hszing CB 1,98 m (6 ft 6 in) 98 kg 1986. december 23. (21 évesen) CHN Kuangtung Kuangcsou
3 Vu Cse-jü CB 1,98 m (6 ft 6 in) 108 kg 1983. szeptember 9. (24 évesen) CHN Sanghaj
4 Jü Li-csün CF 1,96 m (6 ft 5 in) 108 kg 1978. november 28. (29 évesen) CHN Sanghaj
5 Li Csün CB 1,88 m (6 ft 2 in) 85 kg 1980. október 18. (27 évesen) CHN Huana Csangsa
6 Tan Fej-hu CF 1,90 m (6 ft 3 in) 98 kg 1987. január 1. (21 évesen) CHN Huana Csangsa
7 Vang Jung D 1,84 m (6 ft 0 in) 90 kg 1979. január 29. (29 évesen) CHN Sanghaj
8 Li Pin D 1,85 m (6 ft 1 in) 95 kg 1983. október 24. (24 évesen) CHN Sanghaj
9 Vang Pej-ming D 1,87 m (6 ft 2 in) 96 kg 1983. augusztus 13. (24 évesen) CHN Sanghaj
10 Hszie Csün-min D 1,83 m (6 ft 0 in) 89 kg 1983. május 17. (25 évesen) CHN Kuangtung Kuangcsou
11 Han Cse-tung D 1,82 m (6 ft 0 in) 80 kg 1971. június 29. (37 évesen) CHN Kuangtung Kuangcsou
12 Vang Jang D 1,86 m (6 ft 1 in) 78 kg 1983. január 17. (25 évesen) CHN Kuangtung Kuangcsou
13 Ma Csien-csün GK 1,92 m (6 ft 4 in) 84 kg 1984. október 8. (23 évesen) CHN Sanghaj
Vezetőedző: Vang Min-huj

Eredmények

[szerkesztés]
Bejutott az elődöntőbe
Bejutott a negyeddöntőbe
A 7–10. helyért játszik
A 7–12. helyért játszik
Csoportkör
B csoport
Csapat
M Gy D V G+ G– Gk P
 Egyesült Államok (USA) 5 4 0 1 37 31 +6 8
 Horvátország (CRO) 5 4 0 1 56 31 +25 8
 Szerbia (SRB) 5 3 0 2 50 38 +12 6
 Németország (GER) 5 2 0 3 33 44 –11 4
 Olaszország (ITA) 5 2 0 3 57 50 +7 4
 Kína (CHN) 5 0 0 5 25 64 –39 0
2008. augusztus 10.
16:40 (10:40)
Egyesült Államok (USA)  8–4  Kína (CHN) Ying Tung Natatorium, Peking
Játékvezetők: Balfanbajev (KAZ), Brguljan (MNE)
(3–1, 1–2, 2–1, 2–0)
Azevedo 5 Vang Pej-ming 2

2008. augusztus 12.
16:40 (10:40)
Németország (GER)  6–5  Kína (CHN) Ying Tung Natatorium, Peking
Játékvezetők: Moliner Molins (ESP), Hart (AUS)
(0–2, 5–2, 0–0, 1–1)
Savic, Schertwitis 2 Jü Li-csün 2

2008. augusztus 14.
16:40 (10:40)
Kína (CHN)  7–19  Olaszország (ITA) Ying Tung Natatorium, Peking
Játékvezetők: Kiszelly (HUN), Koryzna (POL)
(2–5, 2–5, 1–4, 2–5)
Hszie Csün-min 3 Calcaterra 4

2008. augusztus 16.
16:40 (10:40)
Szerbia (SRB)  15–5  Kína (CHN) Ying Tung Natatorium, Peking
Játékvezetők: Koryzna (POL), Osima (JPN)
(5–2, 2–1, 4–2, 4–0)
Šapić 9 Liang Csung-hszing 3

2008. augusztus 18.
16:40 (10:40)
Kína (CHN)  4–16  Horvátország (CRO) Ying Tung Natatorium, Peking
Játékvezetők: Hart (AUS), Argyros (GRE)
(0–4, 0–3, 1–1, 3–8)
Vu Cse-jü 2 Barač 4
A 10 közé jutásért
2008. augusztus 20.
10:50 (4:50)
Görögország (GRE)  13–8  Kína (CHN) Ying Tung Natatorium, Peking
Játékvezetők: Balfanbajev (KAZ), Knights (NZL)
(3–1, 4–4, 2–0, 4–3)
Dószkasz 4 Hszie Csün-min 3
A 11. helyért
2008. augusztus 22.
9:30 (3:30)
Kanada (CAN)  8–7  Kína (CHN) Ying Tung Natatorium, Peking
Játékvezetők: Koryzna (POL), Argyros (GRE)
(1–1, 3–1, 1–2, 3–3)
Boyd, Sayegh 2 Jü Li-csün, Han Cse-tung 2
Csapat Helyezés
 Kína (CHN) 12.
Kínai nemzeti női vízilabdacsapat-játékoskeret
# Név Poszt Magasság Súly Kor Klub
1 Jang Csün GK 1,82 m (6 ft 0 in) 70 kg 1988. április 28. (20 évesen) CHN Tiencsin
2 Teng Fej D 1,70 m (5 ft 7 in) 65 kg 1988. január 23. (20 évesen) CHN Tiencsin
3 Liu Ping CB 1,74 m (5 ft 9 in) 70 kg 1987. május 1. (21 évesen) CHN Tiencsin
4 Szun Jü-csün D 1,68 m (5 ft 6 in) 65 kg 1987. január 30. (21 évesen) CHN Tiencsin
5 Ho Csin CF 1,80 m (5 ft 11 in) 90 kg 1987. május 3. (21 évesen) CHN Tiencsin
6 Szun Ja-ting CF 1,80 m (5 ft 11 in) 75 kg 1988. február 24. (20 évesen) CHN Tiencsin
7 Vang Jing CB 1,86 m (6 ft 1 in) 78 kg 1988. augusztus 7. (20 évesen) CHN Kuanghszi-Csuang Autonóm Terület
8 Kao Ao D 1,71 m (5 ft 7 in) 73 kg 1990. július 26. (18 évesen) CHN Tiencsin
9 Vang Ji D 1,79 m (5 ft 10 in) 70 kg 1987. július 29. (21 évesen) CHN Kuanghszi-Csuang Autonóm Terület
10 Ma Huan-huan CB 1,78 m (5 ft 10 in) 72 kg 1990. január 13. (18 évesen) CHN Kuanghszi-Csuang Autonóm Terület
11 Szun Huj-ce CB 1,80 m (5 ft 11 in) 70 kg 1990. június 11. (18 évesen) CHN Szecsuan
12 Csiao Lej-jing D 1,76 m (5 ft 9 in) 73 kg 1989. augusztus 24. (18 évesen) CHN Szecsuan
13 Tan Jing GK 1,84 m (6 ft 0 in) 75 kg 1987. június 30. (21 évesen) CHN Szecsuan
Vezetőedző: Juan Jane Giralt

Eredmények

[szerkesztés]
Bejutott az elődöntőbe
Bejutott a negyeddöntőbe
A 7–8. helyért játszik
Csoportkör
A csoport
Csapat
M Gy D V G+ G– Gk P
 Egyesült Államok (USA) 3 2 1 0 33 27 +6 5
 Olaszország (ITA) 3 2 1 0 28 26 +2 5
 Kína (CHN) 3 1 0 2 33 33 +0 2
 Oroszország (RUS) 3 0 0 3 26 34 –8 0
2008. augusztus 11.
17:00
Egyesült Államok (USA)  12–11  Kína (CHN) Ying Tung Natatorium, Peking
Játékvezetők: Kiszelly (HUN), Tulga (TUR)
(3-3, 5-4, 2-2, 2-2)
Golda 4 Kao Ao 3

2008. augusztus 13.
17:00
Oroszország (RUS)  11–13  Kína (CHN) Ying Tung Natatorium, Peking
Játékvezetők: Turcotte (CAN), Bock (GER)
(2–3, 5–4, 3–1, 1–5)
Pantyulina 3 Szun Jü-csün 4

2008. augusztus 15.
17:00
Olaszország (ITA)  10–9  Kína (CHN) Ying Tung Natatorium, Peking
Játékvezetők: Kiszelly (HUN), Margeta (SLO)
(2–2, 4–2, 2–4, 2–1)
Casanova 4 Szun Ja-ting 3
Az elődöntőbe jutásért
2008. augusztus 17.
14:20
Kína (CHN)  11–12  Ausztrália (AUS) Ying Tung Natatorium, Peking
Játékvezetők: Patelli (BRA), Moliner Molins (ESP)
(4–4, 2–2, 2–4, 3–2)
Ma Huan-huan 3 Gynther 5
Az 5. helyért
2008. augusztus 19.
13:00
Kína (CHN)  10–7  Olaszország (ITA) Ying Tung Natatorium, Peking
Játékvezetők: Tulga (TUR), Turcotte (CAN)
(3–1, 2–3, 1–3, 4–0)
Kao Ao 4 Di Mario 3
Csapat Helyezés
 Kína (CHN) 5.

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. List of Flagbearers Bejing 2008 (PDF). www.olympic.org. (Hozzáférés: 2011. szeptember 18.)
  2. Closing Ceremony Flag Bearers (PDF). www.olympic.org. (Hozzáférés: 2011. szeptember 18.)
  3. Bírói döntéssel kínai arany cselgáncsban”, Origo, 2008. augusztus 14. (Hozzáférés: 2012. március 10.) 
  4. Csen Tao sérülése miatt vett részt a tornán.

Források

[szerkesztés]