Ugrás a tartalomhoz

Kékfestő Múzeum (Pápa)

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Kékfestő Múzeum
A pápai Kékfestő Múzeum üzemépülete
A pápai Kékfestő Múzeum üzemépülete
A múzeum adatai
ElhelyezkedésPápa
Magyarország
CímMárcius 15. tér 12.
Alapítva1962
Megnyílt1962.08. 02.
Elhelyezkedése
Kékfestő Múzeum (Pápa)
Kékfestő Múzeum
Kékfestő Múzeum
Pozíció Pápa térképén
é. sz. 47° 19′ 42″, k. h. 17° 28′ 12″47.328343°N 17.469861°EKoordináták: é. sz. 47° 19′ 42″, k. h. 17° 28′ 12″47.328343°N 17.469861°E
Térkép
A Kékfestő Múzeum weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Kékfestő Múzeum témájú médiaállományokat.

A pápai Kékfestő Múzeum az egykori pápai Kluge-féle kékfestő üzem épületében van. Az üzem 1956-ig működött, ezután az épületegyüttes és az egész berendezés műemléki védelem alá került és 1962-ben mint múzeum nyitotta meg kapuját a látogatók előtt. 1983-ban, a Kluge cég fennállásának 200. évfordulója alkalmából az épületet felújították.

Amellett, hogy az egykori üzem tárgyi emlékeit őrzi, gyűjti a kékfestéssel kapcsolatos egyéb emlékeket és termékeket, más kékfestő műhelyek munkáit is. Állandó kiállításai (a Kluge család története, a kékfestés technikai részleteinek bemutatása; Bódy Irén érdemes művész, akadémikus életművének kiállítása és A magyarországi kékfestő műhelyek és mesterek c. kiállítás) mellett helyt ad ma is működő kékfestő mesterek és a témától nem idegen más szakterületek időszaki kiállításainak is.

Történet

[szerkesztés]
Az ún. küpa-szoba a pápai Kékfestő Múzeumban a festőkádakkal
Perrotine nyomógép plakátja (pápai Kékfestő Múzeum)

A céget alapító Carl Friedrich Kluge – akinek már több felmenője is kelmefestéssel foglalkozott – 1783-ban a szászországi Sorauból érkezett Magyarországra és Sárváron alapított kékfestő műhelyt.[1][2][3] 1786-ban költözött át Pápára és ott a ma is álló épület helyén hozta létre üzemét. Akkoriban Pápán már 4-5 hasonló üzem működött, ami azt mutatja, hogy igen nagy volt a kereslet ezek iránt a „kékfestő” anyagok iránt. (A kékfestő kifejezés 1770-ből, a pápai Bengely István panaszos levelében fordul elő először,[4] majd széles körben elterjedt.)

Mielőtt Kluge Sárvárra érkezett volna, számos német, svájci és osztrák városban megfordult és igen sok szakmai tapasztalatot gyűjtött. Fia, Kluge Károly követte apja példáját, ő is nagyon sokfelé járt Európában és 1809-ből származó mintakönyvében 72 textildarabkából álló gyűjteményt állított össze a készítésükhöz szükséges receptekkel együtt. A receptekben az ismétlések könnyítésére az egyes vegyszerek, növények nevét jelekkel helyettesítette. (Akkor a ma használatos kémiai jelölési rendszer még nem alakult ki.) Mintakönyve az átlagosnál magasabb szakmai felkészültségéről tanúskodik. Az 1806-ban felvett vagyonleltár tanúsága szerint az akkori viszonyoknak megfelelően korszerűen felszerelt kékfestő műhely igen jól jövedelmezett, a Kluge család a vagyonosak közé tartozhatott. 1896-ban készült el a család emeletes új lakóháza, az utcafronton azonos emeleti párkánymagassággal, mint a szomszédos neogótikus református kollégium épülete.[3]

Kluge Károly 1895-ben meghalt.[3] Fia, Kluge Ferenc, aki 1846 és 1850 között szintén „vándorlegényként” járta Európát és tanulta meg a kelmefestés minden csínját-bínját, átvette az üzem vezetését, anyjával közösen folytatta a munkát. Kihasználva az akkori konjunktúrát, folytatta az apja által korábban már megkezdett korszerűsítést és új gépek beszerzését. Az üzem alapításának 100 éves évfordulójára, 1883-ban olyan szintre emelkedett a termelés, hogy azt 1884-ben „Blaudruck-Färberei” címen a vezető cégek körébe sorolták. A 1920. század fordulóján az üzemet tovább bővítették. A korábban használt vízkereket leszerelték, gőzgéppel hajtották meg a mángorlót, a keményítőgépeket, a szárítóhengereket. Az üzem már korábban is rendelkezett egy favázas, kézzel hajtott perrotine nyomógéppel,[Jegyz. 1] ezt 1912-ben egy német gyártmányú fémvázas gépre cserélték.

Kluge Ferenc 1923-ban hunyt el. Ő volt a család utolsó, szakmával foglalkozó férfi tagja. Lánya, Kluge Matild egy katonatiszthez, Karcsay Bélához ment feleségül, aki leszerelése után, 1923-ban átvette ugyan az üzem vezetését, de mivel szakmailag nem értett hozzá, a segédektől tanulta meg azt és tett később szakmai vizsgát. Az üzemet tulajdonképpen az egyik segéd, Kovács József vezette, egészen 1945-ig.

A második világháború után a termelés visszaesett. A mesterséget az ősöktől számítva hét generáció vitte végig a Kluge családban és 1956-ig folytatták tevékenységüket. 1956-ban az épületet és eredeti berendezését műemlékké nyilvánították és állami támogatással 19611962-ben helyreállítva múzeummá nyilvánították. Korábban a Textilipari Kutató Intézet kezelésében volt, 2010 végéig a Textilmúzeum Alapítvány kezelte, amelyhez a budapesti Textilmúzeum is tartozik, 2011 elején Pápa város önkormányzata vette át.

Más múzeum jellegű kékfestő műhelyek, bemutatók

[szerkesztés]

A ma dolgozó kékfestő mesterek egy része szintén régi családi hagyomány folytatója és üzemeikben megtalálhatók a műhely eredeti felszerelései és gépei. Ezek között a műhelyek között nem egy nyitva áll a látogatók előtt és a mesterek szívesen megmutatják a hagyományos és a korszerű eljárásokat, berendezéseket. Ezenkívül a szentendrei skanzenben is bemutatnak egy Nagykőrösről származó kékfestő műhelyt, amely eredetileg a Vladár családé volt.[5]

Gál Gyula kékfestőmester dunaföldvári bemutatóműhelyében a látogatók megismerkedhetnek a népi textilművészet e sajátos ágával.

A Tolnai kékfestő műhelyt 1810-ben alapította Kintner András kékfestő. Jelenleg a 7. generáció dolgozik az eredeti gépekkel, technológiával és nyomódúcokkal.[6]

A nagynyárádi bemutató kékfestő műhelyben megtekinthetők a műhely berendezései és az, hogy hogyan dolgoznak az eredeti nyomódúcokkal. A műhelyben eredetileg Sárdi János, a Népművészet Mestere kezdte a munkát 1947-ben, ma unokája, Auth Andor, a Népművészet Ifjú Mestere viszi tovább a mesterséget. A közel félezer nyomódúc közül a legtöbb 100 év körüli, de vannak 150–160 évesek, és olyanok is, melyeket már Sárdi János készített.[7]

A tiszakécskei Kovács család 1878 óta foglalkozik kékfestéssel. A Tiszakécskén 1926-ban alapított műhelynek a 20. század elejéről származó berendezései, formakészletei nemcsak a hazai, de az európai ipartörténet ritkaságaihoz is tartoznak. A műhely tulajdonosa, id. Kovács Miklós 1985-ben a Népművészet Mestere címet is megkapta.[8]

Bácsalmáson a Skorutyák család kékfestő műhelye tekinthető meg. A család 1879 óta folytatja megszakítás nélkül ugyanebben az épületben ezt a mesterséget. Emellett gyűjtik a kékfestés tárgyi emlékeit is.[9]

A Győri Kékfestő Műhelyt 1906-ban Éhling Kék és Kelmefestő néven alapították. Jelenleg Tóth Ildikó kékfestő népi iparművész és Gerencsér Zsolt, a népművészet ifjú mestere vezeti. A műhely, amelyben hagyományos eszközöket és technológiát alkalmazva készítik a kékfestő textíliákat, májustól októberig - előzetes egyeztetés alapján - csoportok számára is látogatható.[10]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. A perrotine- (ejtsd: perrotin) gép nevét feltalálójáról, a francia Perrotról kapta, aki 1834-ben találta fel a dúcnyomáson alapuló textilnyomó gépet. A dúcok a felületükből kidomborodó mintát a bélyegzőhöz hasonló módon nyomták rá a szövetre. A gépen 3–4 dúcot alkalmaztak, ezek felületét előzőleg más-más színű festékanyaggal kenték be. A különböző színű nyomatok összességükben hozták létre a színmintát. A gép szakaszos működésű volt, a szövetet minden nyomat létrehozatala után továbbította.

Források

[szerkesztés]
  1. Domonkos Ottó. Pápa, Kékfestő Múzeum. Tájak–Korok–Múzeumok Kiskönyvtára 205 (1975) 
  2. Ottó Domonkos. Indigo Dyeing in Hungary. Textile Museum Foundation, Budapest, 2007. ISBN 963-13-0895-2 
  3. a b c Domonkos Ottó: A pápai Kluge-féle kékfestő üzem 200 éves jubileumára. A Textilipari Múzeum évkönyve, 1983
  4. Magyar Néprajz. Kékfestés. (Hozzáférés: 2009. december 19.)
  5. A szentendrei skanzenben bemutatott kékfestő műhely honlapja. (Hozzáférés: 2009. december 19.)
  6. A tolnai kékfestő műhely honlapja. (Hozzáférés: 2009. december 19.)
  7. A nagynyárádi kékfestő műhely honlapja. (Hozzáférés: 2009. december 19.)[halott link]
  8. id. Kovács Miklós kékfestő műhelyének honlapja. [2009. március 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. december 19.)
  9. id. Kovács Miklós kékfestő műhelyének honlapja. (Hozzáférés: 2009. december 19.)
  10. A Győri Kékfestő Műhely honlapja. (Hozzáférés: 2011. május 10.)

Kapcsolódó szócikkek

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]