Kájel Endre
| Kájel Endre | |
| Született | 1881. május 27. Őszöd |
| Elhunyt | 1955. december 15. (74 évesen) Zamárdi |
| Állampolgársága | magyar |
| Nemzetisége | magyar |
| Foglalkozása | református lelkész |
Kájel Endre (Őszöd, 1881. május 28. – Zamárdi, 1955. december 15.)[1] református lelkész, a balatonendrédi vert csipke kifejlesztője és elterjesztője.
Életrajza
[szerkesztés]Édesapja Kájel József református lelkész, édesanyja udvari Cserna Eszter volt. Iskoláit Gyönkön, Kunszentmiklóson és Halason, teológiai tanulmányait pedig Budapesten. Ezután 9 hónapig Edinburghban folytatta tanulmányait. 1902-ben kezdte lelkészi pályáját a Somogy vármegyei Bálványoson, majd Gömör vármegyében Rimaszombatban és a Nógrád vármegyei Losoncon folytatta munkáját.
1907 augusztusában került a Somogy vármegyei Balatonendrédre református lelkésznek. 1921-ben Szabadszálláson feleségül vette Koronai Zsófiát. Halálát szívhűdés okozta.
Munkássága
[szerkesztés]Tárcákat, társadalmi és történelmi cikkeket írt a Lelkészegyesület, Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, Kálvinista Szemle, Igehirdető és más egyházi lapokba valamint a Vasárnapi Újság, Új Somogy, Zalai Közlöny és a Kanizsai Közlöny című lapokba.
Neki tulajdonítható az endrédi csipke kifejlesztése, magyarországi meghonosítása, valamint a háziipar fellendítése.
Tagja volt a Protestáns Irodalmi Társaságnak és a kaposvári Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaságnak is.
Könyvei
[szerkesztés]- Adjon Isten szekularizációt minél előbb Amen. Debrecen, é.n.
- A falu politikája. Tahitótfalu, 1926. (3 kiadást ért meg és több mint negyvenezer példánya fogyott el).
A vert csipke
[szerkesztés]A csipkekészítésnek Magyarországon is nagy hagyománya volt, bár születésének körülményei ma sem tisztázottak eléggé. A vert csipke a magyar falvakba főleg a felföldi vándorárusok révén jutott el, előállításában eleinte a bányavárosok német lakosságának volt fontos szerepe. Kezdetben vagyoni különbségekre való tekintet nélkül szinte mindenki megtanulta a csipkeverést, még a módosabb lányok is készítettek csipkét kelengyéjük gyarapítása céljából. A csipke varrott technikával készített változatát azonban nagyrészt csak a vászonszélek összeállításánál alkalmazták, amikor lepedőket, abroszokat, ingeket, gatyákat és pendelyeket készítettek. E technika az orsófákra tekert fonal különböző formáiból, párosításából alakult ki. Fontos kelléke a henger alakú, tömör párna, amelyhez párnatartó kapcsolódik.
A vertcsipke-készítés nagybani hagyománya Magyarországon főként Kájel Endre tevékenységéhez kötődik. A 20. század elején, 1908-ban Stöckel Vilma tanítónő szakmai irányításával ő indította el az első vert csipkekészítő tanfolyamot és kezdte el tanítani készítését, azzal a céllal, hogy segítsen az akkori nehéz viszonyok között: "kenyeret akart adni a nép kezébe". Az általa beindított mozgalom hatására egy újságcikk szerint (Budapesti Hírlap, 1924. június 15) akkoriban már 31 telepen 700 képzett magyar falusi lány készítette a habos csipkét.
Jegyzetek
[szerkesztés]Források
[szerkesztés]- Varga Éva: Írástudók Somogyban a két világháború között. III.
További információk
[szerkesztés]- Sziklay János: Dunántúli kulturmunkások. A Dunántúl művelődéstörténete életrajzokban. Bp., Dunántúli Közművelődési Egyesület, 1941.
- Gulyás Pál: Magyar írók élete és munkái – új sorozat I–XIX. Budapest: Magyar Könyvtárosok és Levéltárosok Egyesülete. 1939–1944. , 1990–2002, a VII. kötettől (1990–) sajtó alá rendezte: Viczián János
- Somogyi Helikon. A somogymegyei származású, vagy Somogyban több-kevesebb ideig lakó, vagy legalábbis Somoggyal kapcsolatban működő költők, írók és művészek lexikona. Szerk. Hortobágyi Ágost. Kaposvár, Szerző, 1928.
