Jože Plečnik

Jože Plečnik
1943-ban
Született	1872. január 23. Ljubljana
Elhunyt	1957. január 7. (84 évesen) Ljubljana
Állampolgársága	jugoszláv jugoszláv Szerb–Horvát–Szlovén Királyság Ciszlajtánia
Nemzetisége	szlovén
Foglalkozása	építész egyetemi oktató várostervező formatervező tanár
Iskolái	Bécsi Képzőművészeti Akadémia
Kitüntetései	Prešeren-díj (1949) honorary doctor of the Vienna Technical University (1952) díszdoktor (1952) Tomáš Garrigue Masaryk-rend (2017)
Sírhelye	Žale Central Cemetery
A Wikimédia Commons tartalmaz Jože Plečnik témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Jože Plečnik (Ljubljana, 1872. január 23. – Ljubljana, 1957. január 7.) szlovén építész. A 20. századi szlovén építészet egyik legnagyobb alakja.

Élete

Andrej Plečnik ljubljanai műbútorasztalos négy gyermeke közül harmadikként született a Gradišče utca 14-ben; anyja, Helena Molka háztartásbeli volt. 1878 és 1882 között Ljubljanában járt elemi iskolába. és eleinte úgy tűnt, hogy ő a legbutább gyerek a családban:

• Andrej bátyja teológiát tanult és pap lett,
• Marija nővére sokáig apácának készült,
• öccse, Janez a bécsi egyetem elvégzése után orvos lett,

Jože viszont kimondottan gyenge tanuló volt. Miután apja belátta, hogy fia németből, latinból, sőt, matematikából sem tudja a minimumot teljesíteni, az első év végén kivette a gimnáziumból, és felvette tanulónak műhelyébe. Ott aztán rajztehetségével, befelé forduló, elmélyült koncentrációjával és gyakorlati érzékével kitűnt inastársai közül, és Carniola tartomány ösztöndíjával bekerülhetett egy grazi asztalosipari iskolába, ahol 1892-ben felsőfokú bútortervező és -kivitelező képesítést szerzett.

Az építész-tanár Leopold Theyer közbenjárására munkát rajzolónak és bútortervezőnek alkalmazták egy bécsi cégnél. Iskolás éveiben főleg a rajz és festészet foglalkoztatta, majd 1892 és 1894 között, bútortervezőként ismerte meg alaposabban a manierizmus és a barokk, a rokokó dekorativitás komplex formai jegyeit. Emellett közel álltak hozzá az olyan, újabb keletű művészeti irányzatok, mint az impresszionizmus, a szimbolizmus és Gustave Doré monumentális, emocionális romanticizmusa. Rendkívüli hatással volt rá Otto Wagner: Moderne Architektur című könyve, és elfogult lelkesedéssel vallotta, hogy az építészet radikális megújítása elvezethet egy jobb és emberibb világhoz.

Miután személyesen is megismerkedett Wagnerrel, 1894-ben az ő irodájába ment át dolgozni. Egy év múlva e munka mellett beiratkozott Wagner osztályába a Képzőművészeti Akadémiára (Gemäldegalerie der Akademie der bildenden Künste). 1898-ban osztályának legjobb hallgatójaként végzett. 1898 késő őszétől 1899 júniusáig a legjobb diplomamunkáért járó, legmagasabb rangú Róma-díj nyerteseként Olaszországba és Franciaországba utazhatott. Ahogy megismerte az ókori, ókeresztény templomépítészetet, a korai reneszánsz tobzódását és a késő reneszánsz építészet mélységeit, egyre idegenebbnek érezte a Wagner-iroda technicista szemléletét. Amikor 1899-ben visszatért Bécsbe, Otto Wagner őt nevezte ki a stúdiója vezető építészévé, de elégedetlensége egyre fokozódott. Wagner fiával, Ottóval tervezett közös cége sem jött létre. Csaknem egyedül tervezte a bécsi városi vasút Roßauer Lände és Schottenring állomásépületeit, majd 1901-ben elhagyta mesterét, és önállóan kezdett dolgozni.

1911-ig szabadúszó építészként családi házakat, lakó- és üzleti épületeket, templomokat, emlékműveket és belsőket tervezett. Első lakóházaira:

• Langer-villa (Bécs, Hietzing, 1900–1901),
• Loos-villa (Melk, 1901),
• Langer-bérház (Bécs, Margareten, 1901–1902),
• Zacher-bérház (Bécs, Innere Stadt, 1903–1905)

a hagyományos, puritán, geometrikus alaprajz és a homlokzaton „textilszerűen” alkalmazott tégla-, illetve kőborítás jellemzi. Ezzel épp úgy szembehelyezkedett a korszak szecessziós dekorativitásával, mint a neostílusokat vegyítő eklektikával, és visszanyúlt a régió, illetve szűkebb hazája, Szlovénia szláv-szakrális építészeti gyökereihez. Mind többre értékelte a vallásos művészet megújítására törekvő beuroni iskola festő szerzeteseit, akik az individualizmus helyett az isteni, időtlen kifejezési formákat keresték az egyiptomi és őskeresztény hagyományokban. 1905-ben a bécsi Secession-ban együtt állított ki a beuroni festőkkel, és végképp elkötelezte magát a szakrális építészet mellett. Első ilyen munkája a Szentlélek-templom az Ottakringen (1908–11).

Akadémiai osztálytársa és barátja, Jan Kotěra meghívására Plečnik a prágai Iparművészeti Iskola professzora lett, ezalatt számos épületet, bútort és kegytárgyat tervezett.

1919-ben összebarátkozott Tomáš Garrigue Masaryk államelnökkel, aki 1920-ban meghívta, hogy vegyen részt a prágai vár felújításában és az új cseh nemzetállam hatalmát reprezentáló „nemzeti akropolisszá” átépítésében. Kotěra halála után Plečniket nevezték ki a prágai vár főépítészévé; megbízták a vár kertek, udvarok és belső terek renoválásával és áttervezésével, a Hradzsin várkerület terveinek elkészítésével. Prágai munkáit 1933-ban fejezte be.

Ugyancsak 1920-tól az újonnan alapított Ljubljanai Egyetem műszaki karán is professzor volt. 1921-től haláláig (az 1943 és 1945 közötti háborús időszakot kivéve) az építészeti rajz és kompozíció professzora, egyúttal a Plečnik-iskolaként működő műterem vezetője volt.

A második világháborúig rengeteg közteret és épületet tervezett Szlovéniában: több templomot, közintézményt és banképületet; egy templomot Belgrádban is. 1929-től felújította a Gradaščica folyó partszakaszai, átalakította a Tivoli parkot. A háború alatt Ljubljanába és Szlovénia más helyszíneire tervezett monumentális épületeket.

1947-ben felkérték a szlovén parlament terveinek elkészítésére, de az általa tervezett épületet nem építették meg. Nagyszabású tervei közül nem épült meg a Szabadság székesegyház sem. Plečnik és műterme több nemzeti és háborús emlékművet emelt. Renoválta a teuton lovagok križankei monostorát (1952-1956), Kranjban a színházat (1952-53) és a Rosario-lépcsőt (1953-54), szerte az országban több templomot és kápolnát.

Rövid betegség után 1957. január 7-én, nem sokkal 85. születésnapja előtt Ljubljanában, A Ljubljanához tartozó trnovói házában hunyt el.

Munkássága

Három közép-európai fővárosban is jelentőset alkotott; stílusára egyéni neoklasszicizmus és mívesség jellemző. Ljubljanában a Szlovén Nemzeti és Egyetemi Könyvtár (1936–1941) a belváros meghatározó épületévé és egyben nemzeti kulturális szimbólummá vált. A város szélén álló Žale temető (1937–1940) a kegyeleti építészet felülmúlhatatlan példája.

Mindennek ellenére fő művének nem valamely konkrét épületet kell tekintenünk, hanem Ljubljana mai, egységes benyomást kelő városképének kialakítását az „új Athén” szellemében (1926-1957). A víz és a szárazföld játékával a hellén építészet modern kori változatát dolgozta ki. Modern szellemiségű munkáiban minduntalan visszanyúlt az ókori és középkori építészet hagyományaihoz. Így például „kedvenc” épületszerkezeti elemei az oszlopok voltak, de az ő oszlopai mindig eltérnek a klasszikus arányoktól, oszloprendtől. Ars poeticáját így foglalta össze:

„Pókként fűzöm szálaimat a hagyományhoz,

hogy belőlük megszőjem saját hálómat.”

Határozott stílusának köszönhetően a város maga is műalkotássá vált, és mindenhol felismerhető rajta Plečnik kézjegye.

Nemcsak építészként és várostervezőként, de mint iparművészet is jelentőset alkotott.

Jelentős épületei

Bécsben

• Langer-ház (1900–1901),
• Zacher-ház (1903–1905),
• Szent Károly — Borromeus kút (1906-1909), Josef Engelhart szobrásszal közösen,
• Szentlélek-templom (1908–1913. az Ottakringen) [1]

Prágában

• Prágai vár (1920–1934):
  • az Új királyi palota oszlopcsarnoka (1927–1951 között épült meg),
  • az Első udvar díszes zászlótartó oszlopai,
  • sala terrena típusú kilátóterem az Új várlépcső felett,
  • a Harmadik udvar végleges arculata,
  • az elnöki palota bejárata a Harmadik udvarban (1927-ben tervezte, 1929–1931 között épült),
  • az Első udvar rendezése és a Paradicsomkert (Rajská zahrada) (1920–1926),
• a Lány-kastély (a köztársasági elnök nyári rezidenciájának) átalakítása
• Szent Szív templom (Jézus Szíve) a Vinohrady kerületben (1928–1932)

Ljubljanában

• Bežigrad Stadion (1923–1939)
• Assisi Szent Ferenc-templom (1925–1927)
• Szlovén Kereskedelmi és Iparkamara székháza (1925–1927)
• Katolikus Biztosítótársaság Bankja (1928–1930)
• Hármas híd (1929–1932)
• Szlovén Nemzeti és Egyetemi Könyvtár (1936–1941)
• Cipészek hídja (Čevljarski most, illetve Šuštarski most) (1931–1932)
• Peglezen épület (1932–1934)
• Žale temető búcsúztató termei (1937–1940)
• Halpiac (1939–1942)
• Ursuline gimnázium (1939–1940)

2021 óta Jože Plečnik ljubljanai művei közül hét épület és híd a világörökség részét képezi.

Szlovénia más településein

• Krisztus Mennybemenetele templom (Bogojina, 1924–1927)
• Szent Mihály arkangyal templom (Sveti Mihael na Barju), (Črna vas, Ljubljana mellett, 1925–1939)
• Takarékpénztár (Celje, 1927–1930)
• Angyali üdvözlet temploma (Ponikve, 1952–1958)
• Tito marsall kerti pavilonja a Brioni-szigeteken (1956)

Az egykori Jugoszlávia más köztársaságaiban

• Páduai Szent Antal templom (Belgrád, 1928–1932)
• a Vöröskereszt székházának tornya (Belgrád, 1928–1932)

• 
  Langer-villa (Bécs, 1900–1901)
• 
  Zacher-bérház (1903–1905)
• 
  Szent Károly — Borromeus kút (1906-1909)
• 
  Szentlélek-templom (1908–1913)
• 
  Szent Szív templom (Prága, 1928–1932)
• 
  Cipészek hídja (Ljubljana, 1929–1932)

Jelentősége, emlékezete

A nemzetközi építész szakma a modernizmus lehanyatlásával, az 1980-as években fedezte fel életművét. Azóta a posztmodern építészet előfutárának tekintik, sorra jelennek meg róla a tanulmányok.

Ljubljanai lakóháza (Trnovska ulica) ma múzeum.

Fordítás

• Ez a szócikk részben vagy egészben a List of works by Jože Plečnik című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Források

• Peter Krečič: Jože Plečnik jelentősége az európai építészetben
• Építészfórum: Jože Plečnik (1872–1957) – a karszti ember
• Martinkó József: Örök építészet
• Klein Rudolf: Jože Plečnik; Akadémiai, Bp., 1992 (Architektúra)