Ugrás a tartalomhoz

Joe Strummer

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Joe Strummer
1980-ban
1980-ban
Életrajzi adatok
Születési névJohn Graham Mellor
ÁlnévJoe Strummer
Született1952. augusztus 21.
Ankara, Törökország
Elhunyt2002. december 22. (50 évesen)
Somerset, Egyesült Királyság
ÉlettársPalmolive[1]
Gyermekei
  • Jazz Mellor
  • Lola Mellor
Iskolái
  • City of London Freemen's School (1961–1970)
  • Central School of Art and Design (1970–1971)
Pályafutás
Műfajokrock, punk, folk-rock, folk-punk, reggae
Aktív évek1974–2002
EgyüttesThe 101ers
The Clash
The Pogues
The Mescaleros
Hangszergitár
Hangbariton
Tevékenység
KiadókCBS , Epic , Island , Chameleon , Warner Music Group , EMI , Hellcat , Sony
IPI-névazonosító
  • 00046701786
  • 00046701688
Joe Strummer weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Joe Strummer témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Joe Strummer, eredeti nevén John Graham Mellor (Ankara, 1952. augusztus 21. – Somerset, 2002. december 22.) brit rock- és punkzenész, a The Clash egyik alapítója és frontembere volt.[2]

Diplomatacsaládban született, gyerekkorában több országban is élt, majd Nagy-Britanniában bentlakásos iskolában tanult. Ezután művészeti iskolába járt, de nem végezte el. Első együttesét, a The 101ers-t Londonban alapította, amely elsősorban rockot és rockabillyt játszott kocsmákban. 1976-ban hallotta a Sex Pistolst, és elhatározta, hogy ő is punkot fog játszani.[3][4][5]

Strummer új együttese, a The Clash világszerte ismert lett. A zenekar dalainak fő témája a politikai és társadalmi igazságtalanság, a kulturális apátia, az elnyomás és a militarizmus volt. A White Riot, a London's Burning és az I'm So Bored With the U.S.A. punk himnuszokká váltak az idők során.[2] Joe Strummer a Clash feloszlása után filmzenéket írt és kisebb filmszerepeket vállalt, valamint játszott a Pougesban. Az 1990-es évek végén megalapította a The Mescalerost. 2002-ben váratlanul elhunyt.[2]

Családja

[szerkesztés]

Joe Strummer Ankarában született egy brit diplomata, Ronald Ralph Mellor és felesége, a skót Anna Mackenzie nővér gyerekeként. Apai nagyszülei az indiai vasútépítésen dolgoztak, de 1922-ben egy autóbalesetben meghaltak.[3] Egy bátyja volt, a nála másfél évvel idősebb David. A család sokat költözött, így Strummer 1952 és 1959 között Ankarában, Bonnban, Kairóban és Mexikóvárosban élt. Az 1956-os mexikói földrengés mély nyomokat hagyott benne.[3] 1959-ben London egyik elővárosában, Surrey-ben telepedtek le.[2] Bátyja, aki szélsőjobboldali eszméket vallott, 1970-ben gyógyszertúladagolással végzett magával a londoni Regents Parkban; holttestet öccse azonosította. Apja 1984-ben, anyja két évvel később halt meg.[3]

Kétszer házasodott. Első felesége a dél-afrikai Pamela Moolman volt, akit azért vett el, hogy az megszerezze a brit állampolgárságot, és ennek fejében finanszírozza Fender Telecaster gitárjának megvásárlását. A zenész 14 éven át élt élettársi viszonyban Gaby Salterrel, akitől két lánya, Jazz és Lola született. Strummer 1995. május 30-án feleségül vette Lucinda Taitet.[2]

Ifjúsága

[szerkesztés]

Strummer bentlakásos iskolába járt (City of London Freemen School), szüleivel évente csak egyszer találkozhatott.[3][6] Elmondása szerint a szigorú iskolában jött rá, hogy az ember vagy hatalmi tényező lesz, vagy eltiporják.[6] Ekkor fedezte fel magának a rock and rollt. Korai kedvencei a The Rolling Stones, Chuck Berry és Captain Beefheart voltak. Ebben az időben ismerkedett meg a későbbi 999 punkzenekar dobosával, Paul Buckkal.[3]

Első gitárját 1968-ban kapta, de csak 1971-ben, Chuck Berry Sweet Little 16 című számának hatására kezdett komolyan gyakorolni.[3] Művész keresztnevét Woodyra változtatta, tisztelgésül az amerikai folkikon, Woody Guthrie előtt. Első fellépése a Green Park-i metróállomáson volt, ahol ukulelén a Johnny Be Good című számot játszotta.[3]

1970 szeptemberében megkezdte tanulmányait a londoni központi művészeti iskolában, mivel rajzoló akart lenni. Az iskolát nem fejezte be, elbocsátották, mert használt tamponokból készített egy kollázst.[2] Ezután barátnője után Cardiffba ment, majd a newporti művészeti főiskolára járt. Newport igazi munkásváros volt, amely új tapasztalatokat hozott a londoni kertvárosból érkező Strummernek.[4] Ott megismerkedett néhány zenésszel, és azzal a feltétellel, hogy beveszik frontembernek, kölcsönadta dobfelszerelését a zenekarnak. A The Vultures nevű zenekarral néhány koncertet adott, majd 1971 májusában, megunva sírásói állását, Londonba költözött.[3]

1974-ben megalakította első zenekarát, a rockabillyt játszó The 101ers-t. Első koncertjüket 1974. szeptember 6-án adták.[3] Ekkor változtatta színpadi nevét Joe Strummerre, vagyis húrcsapkodóra, mert nem tudott finoman játszani a gitáron.[2][7] Első igazi szerzeménye egy szerelmesdal volt, a Keys to Your Heart. A 101ers a befutás küszöbén állt, amikor 1976 tavaszán a Sex Pistols volt az előzenekara egy koncerten.[7] Strummer később egy dokumentumfilmben azt mondta, hogy elég volt öt másodpercet meghallgatnia a Sex Pistols első számából, és rájött, „olyanok vagyunk, mint a tegnapi újság, nekünk végünk”. Hamarosan kilépett a zenekarból, hogy punkot játsszon.[5]

The Clash

[szerkesztés]
Bővebben: The Clash
Strummer híres gitárjával

Strummer a punk felé fordult, és Bernie Rhodes menedzser összehozta a Clash-t, Strummerrel, Mick Jones-szal, Paul Simononnal és Terry Chimes dobossal. A dalokat a Strummer-Jones duó szerezte, együttműködésüket sokan a Lennon-McCartney és a Jagger-Richards pároséhoz hasonlították. Dalaik fő témája a politikai és társadalmi igazságtalanság, a kulturális apátia, az elnyomás és a militarizmus volt. A White Riot, a London's Burning és az I'm So Bored With the U.S.A. punk himnuszokká váltak az idők során.[2]

A The Clash az 1970-es évek második felének egyik legmeghatározóbb zenekara lett.[2] 1977 januárjában a CBS Records leszerződtette a zenekart, és megjelent első lemeze, a The Clash, amelyet a Rolling Stone magazin „hiteles punklemeznek” nevezett, Mark P. pedig azt írta róla a Sniffin' Glue című fanzinban, hogy „az egész rohadt élet benne van”.[2][8] Egy évvel később kiadták a Give 'Em Enough Rope, majd 1979-ben a London Calling nagylemezt. Utóbbit a Rolling Stone az 1980-as évek legjobb albumának választott.

Negyedik lemezük, az 1980-as Sandinista! túllépett a rock-punk hangzáson, és megjelent rajta a reggae, a rockabily és a rap is. A Washington Bullets című szám Strummer egyik legközvetlenebb politikai állásfoglalása a világban (Chilében, Nicaraguában, Kubában, Afganisztánban és Tibetben) akkor zajló politikai eseményekről. Az 1982-es Combat Rock után egyre több ellentét alakult ki a tagok között, és 1983-ban Strummer kirúgta Mick Jonest. A Clash utolsó lemeze az 1985-ös Cut the Crap lett, majd egy év múlva a zenekar, amelyről a mondás azt tartotta, hogy az „egyetlen együttes, amely számít”,[8] hivatalosan is feloszlott.[2]

Új utakon

[szerkesztés]

A szakítás után Strummer közreműködött a Sid Vicious és Nancy Spungen viharos szerelmét bemutató Sid és Nancy című film zenéjének elkészítésében, és megjelent több filmben is, így Alex Cox 1987-es filmjében a Walkerben, Jim Jarmusch Mystery Train című 1989-es alkotásában és a finn Aki Kaurismäki Bérgyilkost fogadtam című művében.

Folytatta a dalszerzést, többek között ő írta a Walker, a The Pogues tagjaival és Courtney Love-val készített Straight to Hell, valamint a John Cusack főszereplésével forgatott Otthon, véres otthon zenéjét. Egy időre belépett az ír The Pouges zenekarba, hogy egy amerikai turnén pótolja az alkoholproblémái miatt kieső Shane MacGowant.[2][9]

Szólólemezét, az Earthquake Weathert 1989-ben adta ki, majd egy évtizedes hallgatás következett. Új zenekarával, a The Mescalerosszal az ezredforduló előtt tért vissza, és két lemezt jelentetett meg: Rock Art and the X-Ray Style (1999), A Global-A-Go-Go (2001).[2] Bonóval együtt megírta a 46664 című, Nelson Mandela előtt tisztelgő számot.

Joe Strummer 2002. december 22-én váratlan szívrohamban elhunyt somerseti otthonában. Utolsó Mescaleros-lemezét, a Streetcore-t posztumusz adták ki. 2007 januárjában mutatták be a róla szóló Joe Strummer: A jövő nincs megírva (Joe Strummer: The Future Is Unwritten) című dokumentumfilmet.

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. ↑ Oxford Dictionary of National Biography (angol nyelven). Oxford University Press, 2004
  2. ↑ a b c d e f g h i j k l m Biography
  3. ↑ a b c d e f g h i j Strummer
  4. ↑ a b Film 11-20. perc
  5. ↑ a b Westway
  6. ↑ a b Film 6-10. perc
  7. ↑ a b Film 21-30. perc
  8. ↑ a b Origo
  9. ↑ Film 81-90. perc

Források

[szerkesztés]
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Joe_Strummer&oldid=27277258”