Ugrás a tartalomhoz

Jean-Marie Bastien-Thiry

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jean-Marie Bastien-Thiry
Született1927. október 19.[1][2][3]
Lunéville
Meghalt1963. március 11. (35 évesen)[4][1][2]
Fort d'Ivry
SírhelyCimetière de Bourg-la-Reine
Állampolgárságafrancia
Rendfokozataalezredes
Csatái
Kitüntetéseia francia Becsületrend lovagja
Halál okalőtt seb
GyermekeiAgnès Bastien-Thiry
Iskolái
A Wikimédia Commons tartalmaz Jean-Marie Bastien-Thiry témájú médiaállományokat.

Jean-Marie Bastien-Thiry, röviden Jean Bastien-Thiry[5][6] (Lunéville, 1927. október 19. – Ivry-i erőd, Ivry-sur-Seine, 1963. március 11.), francia katonatiszt, a Francia Légierő hadmérnök alezredese. Az algériai háború után csatlakozott az Algéria függetlensége ellen küzdő OAS(wd) terrorszervezethez. Több sikertelen merényletet szervezett De Gaulle köztársasági elnök ellen. Az 1962. augusztus 22-i petit-clamart-i merénylet(wd) után elfogták. Egy kivételes jogkörrel felruházott katonai bíróság halálra ítélte. A Ivry erődben állt kivégző osztag elé. Személye megjelenik Frederick Forsyth A Sakál napja című politikai krimijében, és Fred Zinnemann ebből készült 1973-as hasonló című filmjében.

Élete

[szerkesztés]

Származása

[szerkesztés]

Régi lotaringiai katonacsaládban született, legidősebbként nyolc testvére között. Apja, Pierre Marie Bastien-Thiry hadmérnök alezredes (1898-1979)[7] a tüzérségnél szolgált.[8][9] Nagyapja lovassági kapitány volt.

Az ifjú Jean Bastien-Thiry elemi iskoláit Nancyban végezte, majd a magas presztízsű versailles-i Szent Genovéva magángimnáziumban (Lycée privé Sainte-Geneviève) érettségizett. 1947-ben felvették a palaiseau-i École polytechnique katonai főiskolára.[5][6]

Katonai pályafutása

[szerkesztés]
Nord SS-10 harckocsi-elhárító rakéta, egy alabamai kísérleti központban (1961)

Diplomát szerzett a toulouse-i Állami Repülési és Űrhajózási Egyetemen (ISAE-SUPAERO). Beállt a Francia Légierő hadmérnöki testületébe. A levegő-levegő rakéták fejlesztésére specializálta magát. 1957-ben a Légierő vezető hadmérnökévé (ingénieur militaire en chef de l’Air) léptették elő. Ő tervezte a Nord-Aviation cég SS-10 és SS-11 típusú föld-föld rakétáit, melyeket a francia hadsereg 1955–1962 között tartott hadrendben. Az Egyesült Államok hadserege MGM-21A néven rendszeresítette, és az izraeli hadsereg is ezeket alkalmazta az 1956-os szuezi válság harcaiban.

Magánélete

[szerkesztés]

1955 februárjában feleségül vette Geneviève Lamirand-t, akinek apja, Georges Lamirand a Vichy-kormány[10] ifjúságügyi államtitkára volt 1940 szeptemberétől 1943 márciusáig. A család tagjai a De Gaulle vezette Szabad Francia Erőkhöz álltak [11] A házaspárnak három leánya született: Hélène (*1955), Odile (*1957) és Agnès(wd)(1960–2007). Özvegye, Geneviève később Robert Lagane-hoz ment feleségül.[12][

Szembefordulása De Gaulle elnökkel

[szerkesztés]

Jean Bastien-Thiry kezdetben – apjához hasonlóan – lelkes gaullista volt. 1959. szeptember 16-án azonban meghallgatta De Gaulle elnök beszédét, Algéria népének az önrendelkezéshez való jogáról.[13][14][15]

Ettől kezdve De Gaulle-t zsarnoknak tekintette, aki marxista diktátorként kormányoz.[14] Bastien-Thiry Francia-Algéria fenntartásának meggyőződéses harcosa volt, és úgy látta, De Gaulle elárulni készül az Algériában élő franciákat, kiszolgáltatva őket – és egész Afrikát – a terjeszkedő kommunizmusnak.[14] Algéria elszakadását Bastien-Thiry és elvbarátai súlyosabb „országvesztésnek” ítélték, mint Elzász és Lotaringia 1871-es (átmenetinek bizonyult) átengedését a Német Birodalomnak. Leveleiben nyíltan írt véleményéről: „Franciaország elnökének Algéria-politikája az emberiség elleni bűntett, alávalóság és becstelenség”.[14] De Gaulle tábornok életrajzírója, Jean Lacouture szerint (Bastien-Thiry) „szemében De Gaulle magát az Antikrisztust testesítette meg, aki hazája területének egy részét át akarja engedni az arab kommunizmusnak.”[16]

A terrorista

[szerkesztés]

Az OAS segítségével Bastien-Thiry több merényletet szervezett De Gaulle ellen. Az elsőt 1961. szeptember 8-án Pont-sur-Seine-ben hajtották végre. Az országút szélén gyúlékony üzemanyaggal telt tartályokat helyeztek el, melyeket távirányított pokolgéppel felrobbantottak. Műszaki hiba miatt a tartályok egy része nem fogott tüzet, az elnöki autókonvoj átjutott a lángtengeren.[17][18]. A következő hónapokban az OAS további merényleteket készített elő, de a biztonsági szervezetek valamennyit megakadályozták.[19] Sok OAS-tagot letartóztattak. Ezután Bastien-Thiry kommandót szervezett a francia hadsereg és az Idegenlégió kipróbált indokínai és algériai veterán katonáiból (köztük hárman magyar nemzetiségűek voltak). 1962. augusztus 22-én Párizs közelében, Petit-Clamart-ban automata fegyverekből nyitottak tüzet az elnöki autókonvojra, de hihetetlen módon senki sem sérült meg a golyózáporban.[20][21]

Letartóztatása és perbefogása

[szerkesztés]

A francia rendőrség rövid idő alatt kinyomozta és elfogta a merénylőket. Bastien-Thiry-t 1962. szeptember 17-én tartóztatták le, amikor visszatért egy Angliában tartott rakétakísérletről.[22] Különleges jogkörrel felruházott katonai bíróság (Cour militaire de justice)(wd) elé állították. Ezt a haditörvényszéket De Gaulle tábornok-elnök saját rendelettel hozta létre 1961. június 1-jén. Elnökévé saját bizalmasát, Roger Gardet(wd) tábornokot nevezte ki. A törvényszék döntéseivel szemben semmilyen fellebbezéssel vagy jogorvoslattal nem lehetett élni. Ez olyan mértékig ellenkezett Franciaország jogrendjével, hogy a Francia Államtanács 1962. október 19-én legfelsőbb határozatában a bíróság létét törvényellenesnek minősítette és működését megtiltotta.[23] Georges Pompidou gaullista miniszterelnök azonban a Nemzetgyűlésben 1963. február 20-án olyan törvényt fogadtatott el, amely meghosszabbította a haditörvényszék működését a folyamatban lévő ügyek lezárásáig. Ide tartozott a merénylő-per fővádlottjának ügye is.[24]

A per tárgyalásait a vincennes-i erődben tartották, 1963. január 28. és március 4. között. A fővádlott, Bastien-Thiry védelmét négy ügyvéd látta el (Dupuy, Le Corroller, Isorni és Tixier-Vignancour),[25] akik több védőtanút is felvonultattak. A tárgyalást megpróbálták egy De Gaulle tábornok-elnök zsarnoki uralma elleni váddá formálni. Bastien-Thiry szerint a diktátor saját népe ellen fordult, az Algériában élő franciák tömegének életét készül prédául vetni. Hivatkozott arra, hogy a „zsarnokölést” (tyrannocidiumot) Aquinói Szent Tamás is jogosnak ismerte el. Önmagát Stauffenberg ezredeshez hasonlította, aki 1944. július 20-án Németországot akarta megszabadítani Hitlertől.[26] Később azt állította, De Gaulle-t csak el akarták rabolni, hogy „népbíróság” elé állíthassák. Tettestársai és a vád más tanúi azonban egyöntetűen azt vallották, hogy De Gaulle meggyilkolása volt a cél, amelytől politikai változásokat, az 5. köztársaság rendszerének bukását várták.[27]

Elítélése és kivégzése

[szerkesztés]

1963. március 4-én Bastien-Thiry-t halálra ítélték államellenes összeesküvés és csoportosan elkövetett fegyveres gyilkossági kísérlet szervezéséért. Megfosztották a Becsületrend lovagi címétől és a fresnes-i börtön siralomházába szállították. Fegyvert használó társai közül kettőt, Alain de la Tocnaye-t és Jacques Prévost-ot szintén halálra ítélték.

Az ítélethirdetés másnapján Henri Lafond(wd) bankárt, az Ellenállás régi harcosát, az OAS korábbi finanszírozóját, aki ekkor De Gaulle gazdasági tanácsadója volt, Neuilly-sur-Seine-i otthona előtt agyonlőtték, mert megtagadta, hogy Bastien-Thiry mellett tanúskodjék. (A merénylőt, Jean de Brem ejtőernyős katonát, az OAS tagját később a rendőrség agyonlőtte).[28][29]

A védők kegyelmi kérvényt nyújtottak be. De Gaulle elnök március 8-án az Élysée-palotában fogadta őket. A két lövésznek kegyelmet adott, de Bastien-Thiry alezredestől megtagadta ezt.[30][31][32] 1963. március 11-én hajnalban Bastien-Thiry-t az Ivry-i erődben katonai kivégzőosztag elé állították és agyonlőtték.[33] Több tiszt megtagadta az osztag vezetésére utasító parancsot, őket később katonai fegyelmi büntetéssel sújtották. Apja, Pierre Marie Bastien-Thiry alezredes De Gaulle rendíthetetlen híve volt, nem bocsátotta meg fiának, hogy bálványának életére tört.[7] Az öreg katona csak az utolsó pillanatban szánta rá magát, hogy a köztársasági elnökhöz írt személyes levélben kegyelmet kérjen fia számára. A levél azonban elkésett, az elnök csak hétfőn, 1963. március 11-én reggel kapta kézhez, órákkal az ítélet hajnali végrehajtása után.[34]

A holttestet először Thiais község temetőjében hantolták el, majd áthelyezték Bourg-la-Reine város temetőjébe.[35]

Érdekességek

[szerkesztés]

A katonai haditörvényszéket még abban az évben törvényileg feloszlatták. Utolsó halálos ítéleteit Bastien-Thiry, De La Tocnaye és Prévost ellen hozta. Bastien-Thiry volt az utolsó elítélt, akit Franciaországban kivégzőosztag lőtt agyon.[36][37][38]

Legifjabb leánya, Agnès (férjezett nevén Agnès de Marnhac, †2007) később megjelent könyvében pszichogenealógiai(wd) okot látott apja sorsában. Szerinte Jean Bastien-Thiry azért áldozta volna életét, hogy jóvátegye egyik ősének bűnét: Claude Ambroise Régnier, Massa hercege, Napóleon császár igazságügyminisztere halálra ítélt egy ártatlan személyt az Enghien hercege és társai ellen lefolytatott koncepciós perben.[36]

Jean-Marie Le Pen egy 2018. április 14-én saját honlapján közzétett videóinterjúban azt állította, a kivégzés előestéjén minden elő volt készítve Bastien-Thiry megszöktetésére. Az akciót egy helikopteres katonai osztag hajtotta volna végre, a szervezésben De Gaulle-lal szemben álló hivatalnokok és parlamenti képviselők is részt vettek. A szöktetést (úgymond) az elítélt egészségének hirtelen romlása miatt fújták le.[39]

A három magyar merénylő egyikét, Marton Lajost szintén halálra ítélték, de 1968-ban amnesztiával kiszabadult. Franciául és magyarul írt könyvében („Meg kell ölni De Gaulle-t”) igyekszik igazolni a merénylők céljainak jogosságát.

Alakja szépirodalomban, játékfilmekben

[szerkesztés]
  • 1971: Frederick Forsyth A sakál napja (The day of the Jackal) című politikai kalandregényében leírja a petit-clamart-i merénylet eseményeit és a résztvevők sorsát.
  • 1973: Fred Zinnemann rendező A Sakál napja c. brit-francia kalandfilmjében, mely a regény alapján készült, Bastien-Thiry alakját Jean Sorel formálta meg.
  • 2005: Ils voulaient tuer de Gaulle („De Gaulle-t akarták megölni”), Jean-Teddy Filippe dokumentum-drámája. Bastien-Thiry-t Jean-Pierre Michaël, Alain de La Tocnaye-t Pierre-Arnaud Juin alakította.

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. ↑ a b GeneaStar
  2. ↑ a b Roglo
  3. ↑ MAK (lengyel nyelven)
  4. ↑ BnF-források (francia nyelven). (Hozzáférés: 2015. október 10.)
  5. ↑ a b Bibliothèque de l’École polytechnique, Palaiseau. Catalogues de la BCX → Famille polytechnicienne → Bastien-Thiry, Jean (X1947) (francia nyelven). [2019. január 30-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. november 25.)
  6. ↑ a b Fiche de Jean Bastien-Thiry. (francia nyelven). Association des anciens élèves et diplômés de l'École polytechnique (AX), Párizs.. [2022. november 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. november 25.)
  7. ↑ a b Patrice Gélinet: 2 000 ans d'histoire: Jean-Marie Bastien-Thiry. France Inter, 2003. június 16.
  8. ↑ Fiche de Pierre Bastien-Thiry. Association des anciens élèves et diplômés de l'École polytechnique (AX), Párizs. [2015. november 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. november 25.)
  9. ↑ Bibliothèque de l’École polytechnique, Palaiseau. Catalogues de la BCX → Famille polytechnicienne → Bastien-Thiry, Pierre Marie Charles (X 1920S; 1898-1979) (francia nyelven). [2019. január 30-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. február 6.)
  10. ↑ Lacouture 2010
  11. ↑ Lacouture 2010
  12. ↑ https://www.whoswho.fr/decede/biographie-robert-lagane_4083.
  13. ↑ Discours sur l’autodétermination de l’Algérie. charles-de-gaulle.org, 1959. szeptember 16. [2010. április 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. január 3.)
  14. ↑ a b c d „Déclaration du colonel Bastien-Thiry”. (francia nyelven). Cercle Jean Bastien-Thiry (bastien-thiry.com), 1963. február 2. [2009. február 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. január 3.)
  15. ↑ Lacouture 2010
  16. ↑ Lacouture 2010
  17. ↑ Lacouture 2010
  18. ↑ Lacouture 2010
  19. ↑ Lacouture 2010
  20. ↑ Lacouture 2010
  21. ↑ Gallo 1999
  22. ↑ Lacouture 2010
  23. ↑ Conseil d'Etat, Assemblée, du 19 octobre 1962, 58502, publié au recueil Lebon. Texte intégral. (francia nyelven). legifrance.gouv.fr, 1962. október 19. (Hozzáférés: 2020. január 1.)
  24. ↑ (1963. február 21.) „N°63-138. du 20 février 1963. sur la composition, les règles de fonctionnement et la procédure de la Cour de sûreté de l’État instituée par l’article 698 du code de procédure pénale” (francia nyelven). Journal officiel de la République française (JORF) 44, 1723. o. [2014. október 18-i dátummal az Loi eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. január 1.) 
  25. ↑ Lacouture 2010
  26. ↑ Lacouture 2010
  27. ↑ Lacouture 2010
  28. ↑ Lacouture 2010
  29. ↑ Pierre Démaret – Christian Plume. Objectif de Gaulle. Paris year = 1973: Robert Laffont, 308. o. 
  30. ↑ Alain de Boissieu. Pour servir le Général (1946-1970). Paris: Plon, 169. o. (1982) 
  31. ↑ Lacouture 2010
  32. ↑ Gallo 1999
  33. ↑ Gallo 1999
  34. ↑ Ferney 2012
  35. ↑ Xavier Lenormand. Histoire des rues de Bourg-la-Reine. Orléans: Imprimerie nouvelle, 131. o. (1994). ISBN 2-9509068-0-X 
  36. ↑ a b Agnès Bastien-Thiry. Mon père le dernier des fusillés [archivált változat]. Paris: Michalon (2005). ISBN 2-84-186-266-6. Hozzáférés ideje: 2020. január 3. [archiválás ideje: 2007. október 20.] .
  37. ↑ Benjamin Stora. Les mots de la guerre d’Algérie, Passage 51. Presses universitaires du Mirail, 127. o. (2005). ISBN 9782858167777 
  38. ↑ Jean-Marc Varaut, Roland Dumas. Un avocat pour l’histoire. Mémoires interrompus, 1933-2005. Paris: Flammarion, 459. o. (2007). ISBN 9782081200579 
  39. ↑ Jean-Marie Le Pen avait tenté de faire évader le cerveau de l’attentat du Petit-Clamart?. leparisien.fr, 2018. július 14. [2020. január 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. január 3.)

Források, kapcsolódó irodalom

[szerkesztés]
Családtagok emlékiratai
  • Agnès Bastien-Thiry. Mon père, le dernier des fusillés. Paris: Michalon (2005). ISBN 2-84186-266-6 
  • Gabriel Bastien-Thiry. Plaidoyer pour un frère fusillé. Paris: La Table ronde (1966) 
Tettestársak emlékiratai
Történész szakmunkák
  • ↑ Gallo: Max Gallo. De Gaulle. La statue du Commandeur (francia nyelven). Paris: Robert Laffont, 420. o. (1999, 2006). ISBN 978-2221088012 
  • ↑ Lacouture: Jean Lacouture. Charles de Gaulle – Le souverain 1959-1970. Paris: Seuil, 865. o. (2010). ISBN 978-2021030907 
  • François Caviglioli, Jean-Marie Pontaut. La Grande Cible (francia nyelven). Paris: Mercure de France (1972) 
  • ↑ Ferney: Alice Ferney. Passé sous silence. Paris: Actes Sud, 203. o. (2012). ISBN 978-2330010584 
  • Jean-Pax Méfret. Bastien-Thiry : jusqu’au bout de l’Algérie française (francia nyelven). Paris: Éditions Pygmalion (2003). ISBN 2-85704-815-7 
  • Abbé Olivier Rioult. Bastien-Thiry, De Gaulle et le tyrannicide. Paris: Édition des Cimes (2013). ISBN 979-10-91058-05-6 
Egyéb forrás

Kapcsolódó szócikkek

[szerkesztés]
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Jean-Marie_Bastien-Thiry&oldid=27523163”