Jan Filip

Jan Filip
Született	1900. december 25. Chocnějovice
Elhunyt	1981. április 30. (80 évesen) Prága
Állampolgársága	csehszlovák
Foglalkozása	régész antropológus őstörténész egyetemi oktató történész tanár
Iskolái	Károly Egyetem Károly Egyetem Bölcsészkara, Prága Examination Board for Teachers at Secondary Schools of Charles University
Sablon • Wikidata • Segítség

Jan Filip (Chocnějovice, 1900. december 25. – Prága, 1981. április 30.) cseh régész és történész. 1945-től a prágai Károly Egyetem professzora, 1955-től akadémikus, 1957-től 1961-ig a ČSAV (Akadémia) elnökhelyettese, 1963 és 1974 között a Csehszlovák Régészeti Intézet igazgatója. 25 éven keresztül az Archeologické rozhledy szakfolyóirat szerkesztője, melynek alapítója (1949) is volt egyben, valamint a Slovenská archeológia szerkesztőbizottságának tagja. Fő kutatási területe a kelta megtelepedés Csehszlovákiában, melynek periodizációjára (felosztására) is vállalkozott, ill. bronz- és vaskorral foglalkozott.

Élete

Már korán kitűntek tanulói képességei, ezért ösztöndíjat kapott a Mladá Boleslavi gimnáziumba, mely után Příbramban folytatta tanulmányait. Az első világháború alatt az olasz fronton harcolt, majd érettségiét már Csehszlovákiában tette le. 1919 és 1924 között a Károly Egyetemen tanult történelmet és földrajzot. Már ekkor nagy hatással volt rá Lubor Niederle professzor. 1924 és 1942 között középiskolai történelem és földrajz professzorként ill. kerületi iskolai tanfelügyelőként tevékenykedett a prágai iskolákban.

Régészettel már az egyetemi tanulmányai óta foglalkozott tanári pályája mellett. Niederle előadásait hallgatta, ill. ásatásokon is részt vett. 1928-ban bölcsészdoktorrá, 1938-ban docensé avatták. Érdeklődési körét egyre inkább a csehországi bronzkor végére és a vaskorra összpontosította. Rajta kívül akkoriban Ludmila Jansová az első cseh régésznő foglalkozott a keltákkal.

A második világháború alatt a prágai régészeti intézetben dolgozott, majd ez után a Károly Egyetemre került, ahol professzorrá nevezték ki. Jan Eisnerrel közös intenzív munkájával alapozta meg az ősrégészeti és koratörténeti részleget a történettudományi és őskori tanszéken, melyen a régészek új generációja nevelkedett fel. Iskolája egész Európában elismerést nyert, melynek alapja az elmélyült forrásismeret és azok széles körű vizsgálata. Tanítványai apának nevezték atyáskodó hozzáállásának köszönhetően.

A háború után szükség volt új taneszközökre és tankönyvekre. Ezen kihívásra válaszul már 1948-ban megjelentette az Őskori Csehszlovákia című könyvét. Ezen munka ugyan a háború előtti eredményeket tartalmazta, ám a kutatás új irányait is meghatározta. A szakemberhiányt azért is pótolni kellett, mert megnövekedtek a tudományág igényei is. Tanítványait azonban nemcsak Csehországban foglalkoztatta, de elküldte Szlovákiára is a felgyorsult iparosítás keltette szakmai kihívások megoldására. Az ásatásokon kívül tanulmányutakat is szervezett elsősorban Német- és Lengyelországba.

1955-ben akadémikussá nevezték ki. Magas posztot töltött be a Csehszlovák Akadémia elnökségében, 1957-től 1961-ig elnökhelyettes volt. 1963-ban Jaroslav Böhm halála után átvette a Csehszlovák Régészeti Intézet vezetését, melynek élén 1974-ig állt. Az ő koncepciójából, melyet már Böhm is tervezett, hogy a háború utáni feltárások vizsgálatával az őskor új feldolgozását adják, született a Csehország őskori története (1978) című mű.

Böhm halála után azonban rá hárult az UNESCO melletti pre- és protohisztorikus tudományok szervezetének, melynek elnökévé választották (1963-1969), VII. nemzetközi kongresszusának prágai megszervezése is 1966-ban. Ennek sikerének érdekében nagy erőfeszítéseket tett, melyek nem maradtak eredménytelenül. Tudományos kapcsolatait későbbi konferenciák szervezésénél is kamatoztatta.

Pedagógiai munkássága egyéb beosztásai miatt sem szenvedett csorbát, annak ellenére, hogy 1970-től már csak külső előadó volt az egyetemen. Még 80 éves korában is vizsgáztatott. Támogatta a szlovák régészet önálló fejlődését is, több szlovák régész is nála tanult. Metodológiával és tudomány-népszerűsítéssel egyaránt foglalkozott. Publikációs tevékenysége majdnem 300 címre rúg.

Halála előtt még újból átdolgozta a Kelta civilizáció és öröksége idegen nyelvű kiadásait, valamint tervezte az enciklopédiai kézikönyv újabb 3. kötetét. Szorosan együttműködött a külföldi kutatókkal, legfőképpen Józef Kostrzewskivel, akiknek köszönhetően mindig tájékozott volt.

A cseh régészetet népszerűsítette külföldön is, melyért számos külföldi szakmai elismerést is kapott, többek között akadémiai és más speciális intézetek tagja volt Ausztriában, Belgiumban, Dániában, Jugoszláviában, Lengyelországban, mindkét Németországban, Nagy-Britanniában, Olaszországban és Svédországban.

Válogatás műveiből

• 1928 Porost a podnebí Čech v pravěku, disszertáció
• 1937 Popelnicová pole a počátky doby železné v Čechách, habilitáció Prága
• 1941 Umělecké řemeslo v pravěku. Prága
• 1948 Pravěké Československo. Prága
• 1956 Keltové ve střední Evropě
• 1959 Keltská civilizace a její dědictví (3. kiad. 1963, 4. kiad. 1996)
• 1962 Evropský pravěk (tsz.)
• 1966/1969 Enzyklopädisches Handbuch zur Ur- und Frühgeschichte Europas I-II.
• 1968 Slovanská kultura v 5.-7. století (Arch. Roz. 20/5)

Magyarul

• A kelta civilizáció és öröksége; ford. Horváth Ferenc; Gondolat, Bp., 1966

Elismerései

• 1957 Klement Gottwald állami díj
• Munka érdemrend
• ČS Akadémia arany plakettje „a tudományért és az emberiségért tett érdemeiért”
• a Károly Egyetem bronz és ezüst emlékmedálja
• lengyel Arany kereszt érdemrend
• Herder tudományos díj
• prof. dr. E. Vogt tudományos díj
• tiszteletbeli doktor a Rennesi Egyetemen

Külső hivatkozások

• Kdo byl kdo v našich dějinách ve 20. století Archiválva 2008. június 22-i dátummal a Wayback Machine-ben

Források

• 1981 Arch. Roz. 33/6
• 1981 Praehistorica VIII bibliográfia
• 1980 Slov. Arch. XXVIII/2
• 1981 Slov. Arch. XXIX/2, 445-447.
• 2000 Slov. Arch. XLVIII-1, 159-162.

Kapcsolódó szócikkek

• kelták
• ČSAV
• Csehszlovák Régészeti Intézet
• Jaroslav Böhm
• Jan Eisner
• Józef Kostrzewski
• Lubor Niederle